Advertisement

„Csiribiri-csiribiri bojtorján, lélek lép a lajtorján.” Weöres Sándor sora juthat eszünkbe Matt Haig könyvéről, mely egy bensőséges vallomás és egy egyéni példa arra, milyen lépcsőfokok vezethetnek ki a depresszió sötét barlangjának mélyéről.

Noha a közbeszéd hajlamos elbagatellizálni, vagy egyszerűen a melankólia szinonimájaként kezelni – „Ne depizz már!”; „Annyira nem bírom az ilyen depressziós filmeket/zenéket” –, fontos tudatosítani, hogy a depresszió komoly népbetegség, világszerte legalább 300 millió embert érint. Olyan tünetegyüttes, mely egyes társadalmakban a vezető halálokok (jellemzően az öngyilkosság kiváltó jelenségei) közé tartozik.

Általánosságban véve pszichiátriai rendellenességként azonosíthatjuk. Noha bizonyított, hogy a depresszióra való hajlam örökletes, mégsem egy jól körülhatárolható betegségről, hanem egy olyan zavarról beszélünk, mely többféleképp jelentkezhet, vannak fokozatai, és bár léteznek hatásos pirulák, a depresszió összetettsége miatt nem kezelhető pusztán antidepresszánsokkal.

A Miért érdemes életben maradni? című könyv szerzője, Matt Haig nem pszichológus, nem is a depresszió avatott szakértője, hanem – a könyv felől szemlélve – valami sokkal fontosabb: ő ennek a betegségnek szenvedő alanya volt.

A népszerű író, újságíró jelen művét akár lelki útinaplóként is forgathatjuk, hiszen arról olvashatunk benne, hogy hogyan néz ki a depresszió sötétje belülről, és hogyan tudott egy hétköznapi fiatal kimászni belőle. Vagy valami még jobbat kezdeni vele.

A könyvnek, mivel személyes vallomás, egyik legszembetűnőbb jegye az olvasmányosság, az élményszerűség, mely a közvetlenségből és az (ön)iróniából fakad. Annak ellenére értem egy nap alatt a végére, hogy a szuverén ízlésemnek kicsit túlságosan is egyszerűsítő, helyenként pedig súrolja a giccs határát. Azonban nem szabad szépirodalmi igényességet várni tőle, hiszen egyrészt nem ez a célja, másrészt pedig épp attól hiteles, hogy szinte mindent tartalmaz, amit egy huszonegyedik századi „depresszió-túlélő” elméje tartalmazhat – és ebbe ugyanúgy beleférhet a Jégvarázs című rajzfilm, a depressziósok kedvenc filozófusa, Schopenhauer, a világ leghíresebb depressziósa, Hamlet, de akár a buddhizmus vagy Abraham Lincoln is.

Személyes tapasztalatait a szerző nemcsak közvetlenül, listaszerűen juttatja a tudomásunkra (például a „Miket mond neked a depresszió?”, az „Amik az első pánikroham alatt eszedbe jutnak”, vagy az „Amik az ezredik pánikroham alatt eszedbe jutnak” című fejezetekben), hanem naplóbejegyzések, karcolatok, benyomások leírásán keresztül is.

Olvashatunk arról, hogy a futás vagy az olvasás milyen rejtett ösvényeket fedett fel a kiutat kereső elbeszélő előtt. Láthatjuk, hogy van, amikor, és van, akinek a gyógyszerek nem segítenek. Átélhetjük, mi játszódik le egy öngyilkosságra készülő ember fejében a halálos ugrás előtti és utáni pillanatokban, és részesei lehetünk a percnek, melyben egy fiú egyszer csak nem szégyell tovább sírni az apja előtt.

Kaphatunk szubjektív tanácsokat arra vonatkozóan is, hogyan támogassunk egy depresszióst vagy szorongót, és megtudhatjuk, hogy milyen válaszokat adott az internet népe arra a kérdésre, hogy miért érdemes életben maradni.

Matt Haig könyvéből kiderül, hogy nem kell feltétlenül szörnyűséges traumát elszenvedni ahhoz, hogy az embert foglyul ejtse a depresszió spirálja. Ez bizony olyan emberrel is előfordulhat, aki ép családi háttérrel, átlagos gyermekkorral (ha van olyan), stabil párkapcsolattal és egy ibizai buliszervező cégnél betöltött állással rendelkezik.

Az írás érzékletesen illusztrálja, mennyit árthat a szkeptikus, az elutasító közeg, és mennyire nélkülözhetetlen a támogató környezet. Rámutat, hogy milyen tévhitek és (ön)hazugságok nehezítik a depressziós zavarban szenvedők küzdelmeit, hogy a betegség elképesztő komplexitása ellenére mennyire egyszerű apróságok is segíthetik a gyógyulást, sőt, azt is, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból és az életünkből. Ennek a könyvben a legplasztikusabb illusztrációi azok a belső párbeszédek, melyek az „akkori én” és a „mostani én” között hangoznak el.

Ez a memoár nem recept, hiszen egy adott körülmények között élő, egyedi személyiség saját szemszögéből vizsgálja a jelenségeket. Ugyanakkor a könyv utolsó fejezete negyven olyan életvezetési tanácsot tartalmaz, melyet – képszerűen szólva – akár „párnára is hímezhetnénk”. Ebben a kontextusban azonban mégsem banális konyhabölcseletként, hanem embert próbáló szenvedés és belső munka „mocsarából” szitált és leszűrt, értékes tudáskincsként foghatunk fel – még akkor is, ha némelyik nagyon giccsesnek tűnik. Néhány példa azok közül, melyek megragadták a figyelmemet:

„Kortyolj, ne vedelj.”
„A gyűlölet értelmetlen érzés. Mintha megennél egy skorpiót, amiért megharapott.”
„Nincs olyan drog a világegyetemben, amitől jobban leszel ott legbelül, csak a másokhoz való kedvesség.”
„Amikor úgy érzed, nincs időd lazítani, tudd, hogy most van rá a legnagyobb szükséged.”
„A túlzásba vitt szórakozás nem szórakoztat.”

„Akárhol vagy, bármely pillanatban, próbálj találni valami szépet. Egy arcot, egy verssort, a felhőket az ablak előtt, egy graffitit… A szépség tisztítja az elmét.”

„Megfigyelője vagy az elmédnek, nem a rabja.”

A krízis nem más, mint lehetőség

Mikor behajtottam az utolsó lapot is, arra gondoltam, hogy ha picit „hollywoodiasan” is, de Matt Haig végső soron egy nagyon fontos kulcsot adott a gyógyulni vágyók kezébe: tulajdonképpen azt az alapgondolatot fejtegette kétszáz oldalon keresztül, hogy a krízis nem más, mint lehetőség. Ehhez a fajta szemléletváltáshoz irdatlan bátorság szükséges, és nagyon örülök, hogy Matt Haig ezt a bátorságot, amit nem tudott a tervezett öngyilkosság előtti pillanatban tettekre váltani, végül a gyógyulás harcmezejére vitte magával.

Ha Matt Haig „csak” annyit ért el ezzel, hogy lesz, aki a tünetekre ráismerve meg meri tenni az első lépést, és segítséget kér, ha csak néhány ember is empatikusabban fordul a depresszióval küzdők felé, és ha csak egy-két ember ismeri is fel, hogy van kiút önmagunkból egy teljesebb, egészségesebb és végső soron boldogabb önmagunkba, már megérte.

Matt Haig: Miért érdemes életben maradni? Park Kiadó, 2016.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Király Eszter

Király Eszter

Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
Király Eszter

Pin It on Pinterest