Ahogy minden hónapban, szeptemberben is készült az olvasóinkkal közös cikk. Ezúttal – az iskolakezdés apropóján – azt kérdeztük tőletek hírlevelünkben, hogy „Mit tanácsolnál az iskoláskori önmagadnak?”.

A válaszaitok hónapról hónapra elvarázsolnak minket (a korábbi közös cikkeket például itt, itt, itt, itt és itt találjátok) de ez a legutóbbi „eresztés” minden eddiginél meghatóbbra sikeredett. A leveleiteket olvasva nevettünk, könnyeztünk, együttéreztünk – és persze ezúttal is rengetget tanultunk tőletek.

Sajnos nincs rá mód, hogy minden beérkező levelet teljes terjedelmében megosszunk, de igyekeztünk úgy válogatni, hogy a leggyakrabban visszatérő gondolatok mindenképpen helyet kapjanak a cikkben. Fogadjátok szeretettel a Pszichoforyou olvasóinak (nem csak gyerekeknek szóló) tanácsait a szerkesztők tolmácsolásában.

„Állj ki magadért!”

Ez a gondolat szinte minden levélben felbukkant valamilyen formában – többek között Laci levelében is, aki gyerekkori önmagának azt kívánná leginkább, hogy

„beszéljen nyíltan és őszintén az osztálytársaival, tanáraival, merjen kiállni magáért, tanuljon meg kommunikálni a nehézségeiről, és hogy az otthoni és az iskolai problémák feldolgozásához, megértéséhez kellő segítséget kapjon”.

„Ne legyél megalkuvó önmagaddal szemben!”

Nagyon tanulságos és szívhez szóló sorokat osztott meg velünk Orsi, aki az önmagunkért való kiállás mellett arra is biztatná gyerekkori önmagát, hogy hallgasson a szívére és higgyen magában:

 „Most, hogy nyolcadikos vagy, szeretném, ha kiállnál azért, ami a szíved mélyén lennél. Tudod, hogy minden kompetenciád, tehetséged és intellektusod megvan hozzá. Ne fogadd el mások félelmeit a te életedre vonatkozóan! Válaszd azt a gimnáziumot, és azt a jövőt, amit szeretnél! Fel fognak venni gimi után az egyetemre, mert okos, kitartó és kreatív vagy.

Ne a szüleid tapasztalatai vezessenek, hanem az a hit, amit belül érzel!

Ha mégis elbátortalanodnál, és a szüleid ész érvei győznek, akkor csináld úgy a középsulit, hogy felvegyenek arra az egyetemre, ahova eredetileg szerettél volna menni. Ne legyél megalkuvó önmagaddal szemben!”

„Ne akarj mindenkinek megfelelni!”

„Figyelj, ne csak túléld a napokat! Jelentkezz többet, menj el az énekkari próbákra és ne legyél lusta! Fektess több energiát a tanulásba, mert anélkül az emberekhez kapcsolódni nem lehet. Olvass sokat! Bontakoztasd ki magad! Ne vegyél mindent magadra! Ha elutasítanak, az még nem a világ vége.

Ne akarj mindenkinek megfelelni, mert azzal önmagadról mondasz le!

Minden csoda három napig tart. Légy hálás minden napért, ismerd meg környezeted, a saját tested, a határaid! Állj ki magáért!” – írta nekünk (és persze gyermekkori önmagának) Bernadett, akinek az iránymutatásaihoz nem is nagyon tudunk mit hozzáfűzni, annyira teljes.

„Nem baj, hogy olyan vagy, amilyen, pont így vagy jó!”

Annamari ugyancsak kompakt és kedves levele sok (egykori), meg nem értett introvertált sorstárs szívéből szólhat:

„Kedves Kis Introvertált Gyermek Én!

Új tanév, és ugye – megint úgy tűnik, hogy örök életedben iskolás leszel, soha nem leszel felnőtt? Ne aggódj – leszel! De addig is: olvass, olvass, olvass! Az azért nem lenne nagy baj, ha néhány barátságot is kötnél, és nem egy kis kakukkfióka módjára léteznél az osztályban. A kütyüktől nem féltelek, nem hiszem, hogy bármelyik jó könyvvel felvehetnék a versenyt. (Khm….ne aggódj, majd én használom a kütyüket később…) Nem baj, hogy olyan vagy, amilyen, pont így vagy jó.”

„Hallgass a belső hangodra!”

„Nekem az iskola mindig is egy igazi mumus volt. A tanulás se ment igazán jól és az iskolatársak sem szerettek. A tanároknak meg teljesen közömbös voltam” – írta nekünk Krisztina, aki a mai fejével legelőször is egy nagyon fontos dologra figyelmeztetné gyerekkori önmagát – ezt a tanácsot a felnőtt éveinkre is érdemes kiterjeszteni.

„…egy ember marad csak veled és egész életedben csak rá számíthatsz. Ez pedig nem más, mint Te, saját magad.

 Peregjen le minden szó, amit rád dobálnak, mert nem az a fontos, hogy ők mit mondanak, hanem, hogy Te hogyan alapozod meg a jövődet.

Eljön az az idő, mikor azt fogod mondani: »Bárcsak ne másokra hallgattam volna, hogy milyen rossz tanuló vagyok, és soha semmire nem fogom vinni!«. Gyerünk, hallgass a belső hangodra! Mindegy mások mit mondanak, és milyen harcot kell vívnod érte. Később úgyis TE jössz ki nyertesen ebből az egészből. Tanulásra fel, és emlékezz: azért vagy itt, hogy megvalósítsd az álmaidat.”

„Érezd jól magad!”  

A hírlevelünk mellett a kérdést a Pszichoforyou Pozitív Facebook-csoportunkban is „feldobtuk”. Ezen a csatornán is csupa olyan mondat érkezett, amit szerintem sokan hallottunk volna szívesen akkor, amikor a nehéz szívünkkel hátizsákkal a hátunkon nekivágtunk annak a bizonyos első napnak a suliban. Fogadjátok ezeket a mondatokat is szeretettel:

„Merj cselekedni, megnyílni és hibázni! (…) És ami a legfontosabb: érezd jól magad!” (Dávid)

„Nem vagy egyedül.” (Eszter)

„Úgy legyél bátor, hogy halkabb vagy. Segíts, akinek csak tudsz!” (Eszter)

„Türelem! Rendben leszel!” (Petra)

„Ne hagyd, hogy mások vagy a körülmények eltérítsenek a céljaidtól. Tarts ki az “A” terved mellett!” (Zoltán)

„A világ szép, légy kíváncsi és bátor! Sok kincset találsz majd!” (Bea)

„Csináld, amit szeretsz, a többi meg majd kialakul. Az út adja magát.” (Laura)

„Mindig állj ki magadért és/vagy az igazadért! (Izabella)

„Együttérzek veled”

Amit kívánunk a gyerekkori önmagunknak, az hasznos lehet a felnőttkori önmagunknak is, és hasznos lehet az utánunk következő generációnak is.  Mert – ahogy nekünk is annak idején – a mostani fiataloknak is azokra az alapvető dolgokra lenne szükségük, amelyekre mi is annyira vágytunk: megértésre, segítségre, elfogadásra, bátorításra, együttérzésre.

És ne felejtsük el azt sem, hogy az a gyermek, aki ezekre a dolgokra annak idején olyan nagyon vágyott, most is bennünk él, és ha akkor nem is teljesülhetett minden kívánsága, minden egyes nap adott a lehetőség, hogy a hiányokat visszapótoljuk, azokat a bizonyos üres zsákokat megtöltsük.

Az önegyüttérzés, az asszertivitás, a kapcsolatteremtés képessége, a bátorság, sőt, még a boldogság is tanulható; nagyon sok, a lelkünk mélyén égő seb begyógyítható. Csak ehhez sokszor az kell, hogy – ahogy azt olyan sokan tanácsoltátok gyerekkori önmagatoknak – felnőttként is merjünk segítséget kérni, tudjunk önmagunk felé együttérzéssel, szeretettel és megértéssel fordulni.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!
Szabó Eszter Judit

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.
Szabó Eszter Judit

Pin It on Pinterest