Miért nem vagyunk képesek elköteleződni? – a Nőnek lenni című workshopon jártunk

A pszichológusok véleménye és a statisztikai adatok szerint is egyre kevesebben és egyre nehezebben tudnak fenntartani és működtetni egy hosszú távú párkapcsolatot. A probléma Bábity Viktória, családmentor, és Pokorny Lia színész figyelmét is felkeltette. A nehézségek szajkózása helyett a megoldásokra, a tartós párkapcsolat kialakítására fókuszáló problémák feloldását segítő műhelybeszélgetések és interaktív workshopok szervezésébe vágtak. A Nőnek lenni című, két „felvonásból” álló programra mi is bekukkantottunk.

„Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.” 

Karinthy Frigyes sorai pontosan ragadják meg a helyzet esszenciáját, a párkapcsolatok lényegét. Hisz tény, hogy mindkét fél mást akar, de ez önmagában nem magyarázza meg a tényt, hogy manapság bizonyíthatóan egyre kevesebben tudnak működtetni egy hosszú távú párkapcsolatot. A herceg nem akarja megmenteni a királylányt, nem működnek a nemi szerepek, nincs happy end. Ehelyett válás van, futó románcok, magányos, sértett felek. De vajon mi az oka annak, hogy az emberek képtelenek elköteleződni, vállalni a felnőtt párkapcsolat felelősségét, és annak örömei mellett az esetleges nehézségeket is?

A párkapcsolatok útvesztőiben

Bábity Viktória hosszú évek óta igyekszik feltárni a felvetett probléma gyökereit, melyet elsősorban a felnőtt szerepek felvállalásában, vagyis azok hiányában lát. Úgy véli, megfelelő minta híján, egy szinte gyermeki szerepkörből kommunikálunk, melynek következménye, hogy a párkapcsolat nem két kötelességtudó, kiegyensúlyozott felnőtt, sokkal inkább két, önös érdekeket képviselő, alkalmazkodásra aligha alkalmas „gyerek” között alakul ki.  A cél az lenne, hogy ezt megváltoztatva, a gyerekes viselkedést és én-állapotot hátrahagyva felvállaljuk az elköteleződésre, felelősségvállalásra képes, életkori és társadalmi konvencióknak megfelelni tudó felnőtt szerepeket.

Ennek hatására lehetünk csak képesek a boldog magánélet, a karrier, jól működő baráti közösségek, azaz egy kiegyensúlyozott felnőtt lét kialakítására.

Ahhoz azonban, hogy mindezt meg tudjuk valósítani, nagyfokú önismeretre, és az énképünket illetően stabilitásra van szükség, melynek elérésére, fejlesztésére több alternatíva is kínálkozik,

A különféle szerep- és szituációs gyakorlatok, önfejlesztő játékok például támogathatják a személyiségfejlődést, és azt, hogy nemcsak testben, de lélekben is felnőttként működjünk.

Ennél a pontnál kerül a képbe a kétszemélyes csapat másik fele, Pokorny Lia, színész, aki hivatása okán számtalan tapasztalattal, saját élménnyel rendelkezik az említett önismereti módszerek tekintetében, teljessé téve a Viktória által kialakított elméleti rendszert. Az improvizáció koronázatlan királynője önismeretet fejlesztő játékokat hív segítségül, és ezeket állítja a felvázolt keretrendszer szolgálatába.

Hogy hogyan?

Pokorny Lia szerint a hétköznapjaink során ragaszkodunk a megrögzött, begyakorolt, jól ismert megnyilvánulásokhoz, szokásokhoz, függetlenül attól, hogy azok helyénvalóak-e az adott helyzetben, vagy jól érezzük-e magunkat tőlük. Ezek ugyanis biztonságot adnak, a kontroll érzését nyújtják, még akkor is, ha a valós reakcióinkra már megközelítőleg sem hasonlítanak.

Félünk megkapargatni a felszínt, mert attól tartunk, hogy egy eddiginél is sokkal rosszabb valakit, valamit találunk, vagy ne adj’ isten, nem találunk ott semmit.

Ez utóbbi nyilván egy valótlan félelem, Pokorny Lia mégis úgy gondolja, az emberek nem mernek konkrét lépeseket tenni a változás felé, és nem tesznek erőfeszítéseket annak érdekében sem, hogy leküzdjék a nehézségeiket. Ehelyett inkább mástól várják a megoldást.

Bábity Viktória tapasztalatai alapján azt vallja, hogy nem feltétlenül elegendő, ha csak a szavak szintjén jutunk segítséghez: az esetek többségében szükség van másfajta módszerekre is. A mesék szerepét hangsúlyozza, melyek példaként szolgálnak, a szimbólumok nyelvén mintaként funkcionálnak a nemi szerepeket  illetően, illetve keretet biztosítanak önmagunk biztonságos megismeréséhez. Ezt támasztják alá Pokorny Lia szavai is: a színésznő azt tapasztalta, hogy kisfia is sokkal könnyebben nyílik meg egy közös játék, mint mondjuk egy direkt beszélgetés során.

Lia és Viktória ezen tapasztalataik hatására döntöttek úgy, hogy tudásukat egyesítve elindítják a Nőnek lenni című workshop-sorozatot.  A két részből álló program első alkalmával egy, az elméleti keretrendszert bemutató beszélgetésen vehetett részt a sokakat foglalkoztató kérdések iránt érdeklődő hallgatóság, míg második alkalommal egy, az interaktív előadáson elhangzott információkra épülő önismereti feladatokat, játékokat bemutató workshopot próbálhattak ki a résztvevők.

És mi ki is próbáltuk!

Az első műhelybeszélgetés júniusban volt: ezen az alkalmon a férfi és női szerepekről hallhattunk többet. Bár még csak a szavak szintjén jártunk, számtalan kérdés merült fel az érdeklődőkben. Kíváncsiak lettünk például arra, hogy:

• Miért nem érkezik meg a herceg fehér lovon?
• Miért a királylánynak kell legyőznie a sárkányt?
• …és mikor nyeri el végre a megérdemelt jutalmát?
• Hogyan lehet mégis happy end a mese vége?

A sokakat foglalkoztató kérdésekre egy júliusi hétvégén kaptunk az önismeret szintjén is érdemi válaszokat. Pokorny Lia vezetésével kialakult egy biztonságos, együttműködő, megtartó csoport, ahol a résztvevők védett közegben ismerkedhettek meg közelebbről önmagukkal, a nehézségeikkel, és persze egymással.

Az improvizációra épülő szerepgyakorlatok közben át- és megélhettük az életszerű szituációk során adódó szerepeket, helyzeteket. Kipróbálhattuk magunkat a különböző női – amazon, szerető, hölgy – és férfi – vándor, harcos, lovag -szerepekben, megismerve ezek jellemzőit, motivációit, viselkedéses repertoárjukat. Ezeken a szerepeken keresztül szembesülhettünk a valós és vágyott állapotok különbségeivel, az ezekhez társuló érzelmekkel és azzal, hogy mások, hogyan látnak és érzékelnek minket.

Katarzis

Katartikus élmény volt látni az önmagunk, vagy akár a mások által megélt helyzeteket, amely külső szemlélőként is többeket elvezetett egy-egy felismeréshez, és közelebb vitt a korábban feloldhatatlannak gondolt probléma megoldásához. A játékok során az is nagy segítség volt, hogy nem kellett feltétlenül nyíltan megfogalmazunk a bennünk feltoluló érzelmeket, gondolatokat, ezek mégis tudatosultak, így tanulhattunk belőlük. Emellett minden játék után alkalmunk nyílt kérdéseket feltenni, iránymutatást kérni. Lia elmondása szerint az eljátszandó szerep segítségével a probléma megelevenedik, melynek hatására átéljük ugyan, okulunk belőle, mégsem rémisztő, vagy kellemetlen, hiszen „ez csak egy szerep”, melynek eljátszása bármikor abbahagyható, ezáltal a fenyegető helyzet megszüntethető.

Megrázó élmény volt látni a rádöbbenéseket, azokat az “aha-élményeket”, amelyek gondolatokat, felismeréseket indítanak útjukra, lépésről-lépésre közelítve aktuális önmagunkhoz, és a vágyott én-állapotok betöltéséhez.

A programsorozat egyelőre két alkalmat ölelt fel, ám az alkotópáros tervei között szerepel a folytatás, ennek keretei azonban egyelőre bizonytalanok.  Reméljük, hogy ez még nem a mese vége…

Fotó: itt, itt és itt