Csenddel verés, közöny, cserbenhagyás – Passzív agresszió a párkapcsolatban

Ha egy párkapcsolatban átnéznek rajtunk, nem hallják meg a szavunkat, üres, be nem teljesített ígéretek csipkézik a hétköznapokat, akkor abban a kapcsolatban sátrat ver a magány. Egy idő után a társ kiüresedik érzelmileg és úgy érzi, képtelen megfelelni. A hétköznapi dolgok sem haladnak a kapcsolatban, hiszen nincs kölcsönösség, partnerség és egyenlőség. Mindennapos az áldatlan, véres küzdelem a saját belső megérzésekkel és a józan ésszel, a bántalmazott fél talajvesztetté válik.

A hozzám érkező pároktól mindig megkérdezem, hogy ki dominál a párkapcsolatban. Gyakran azt a nevet mondják ki, aki láthatóan aktívabb és pörgősebb, aki a kapcsolat haladásáért dolgozik. Ilyenkor kíváncsi vagyok arra is, hogyan lehet jelen a másik fél. Sok esetben az derül ki, hogy a társ passzív, az ő szavaival élve „békés és türelmes”, aki látszólag alárendelődik a párjának. Sajnos ebben az esetben a KÖZÖS-ből a passzív fél hiányzik, és éppen az ő hiánya irányítja a párkapcsolatot.

A passzivitás ugyanis mindig felülírja az aktivitást egy párkapcsolat esetén. Például ha megbeszélünk egy közös találkozót a sarki cukrászdában és a másik fél nem érkezik meg, akkor ő irányít a passzivitásával, hiszen a közös kávézás az ő hiánya miatt nem tud létrejönni.

Mivel a párkapcsolatban a közös életre szerződünk, így a passzivitás egy láthatatlan bojkottként jelenik meg benne, ami miatt a másik egyedül dolgozik a párkapcsolatért. Mivel a passzív-agresszív fél sokáig rejtőzködik, ezért nagyon nehéz definiálni, mi is történik a kapcsolatban.

„Semmilyen válasz nincs, csak néma sértődöttség”

Párterápiákon gyakran találkozom olyan párkapcsolatokkal, ahol az egyik fél az „erőszakos” (ő jelentkezik be), aki irdatlan energiabefektetéssel, a végkimerülés határán küzd a kapcsolat életéért. A másik fél pedig azt mondja, hogy türelemmel viseli társa hisztijeit, pörgős életmódját, ráadásul sohasem kiabál, mert őt nem lehet kihozni a sodrából. Békésnek láttatja magát, pedig legtöbbször a közöny álarca mögé rejtőzik.

Ezekben a kapcsolatokban az a szembetűnő, hogy minden hétköznapi tennivaló, könnyedén megugorható közös feladat, vagy akár az élet élvezhető része – mint például egy nyaralás – akadályokba ütközik. A passzív-agresszív fél ugyanis gyakran kivonul ezekből a helyzetekből: mást mond, mint amit előző nap, nem tartja be az ígéreteit, üres kifogások pajzsa mögé rejtőzik, vagy egyszerűen nem válaszol a társa kérdéseire, így nehéz vele bármilyen érzelmi kérdésről beszélni vagy problémát megoldani.

A klienseim érzelmileg végtelenül kisemmizve érkeznek hozzám. Az ignorálás, a metsző néma csönd akkor, amikor minden szó a túlélést jelentené a számukra, megöli a lelket. Több ülés eltelik, amíg a zokogásba fulladt félmondatok kikerekednek és már mondatokká állnak össze, és képesek elmesélni a kapcsolati történetüket.

Nagy fájdalmat élnek át, hiszen amikor érzelmi támogatásra lett volna szükségük, akkor érzelmi bántást kaptak. Egyedül hagyták őket, vagy a némaság ostorcsapásai landoltak a lelkükben. Nem, hangos szó nem hangzott el, csakis rideg megközelíthetetlenség, a megoldás nélküliség, az elzárkózás.

Luca és Dávid érkezik hozzám, akik tíz éve élnek párkapcsolatban. Luca arról panaszkodik, hogy Dáviddal nem lehet megbeszélni a kapcsolati problémákat, így nem halad a kapcsolat. Luca már gyermeket szeretne, de Dávid még a kezét sem kérte meg, sőt, amikor szeretné elmondani, hogy mi bántja, akkor a férfi otthagyja, kivonul a szobából.

„Képzelje el azt az érzést, amikor tombol bennem a düh és a tehetetlenség, mert Dávid felé kinyitom a lelkem, mert szeretném megértetni vele, hogy mit érzek problémának, és semmilyen válasz nincs, csak néma sértődöttség. Ha folytatom, akkor némán kivonul a szobából, és két napig hozzám sem szól. Ha még egyszer megpróbálkozom elmondani, mi bánt, akkor közli, hogy nem vagyok normális, és fejezzem már be a hisztit. Egyszerűen eszköztelen vagyok és nagyon magányos. Gyakran érzem azt, hogy Dávid nem kötődik, hogy apatikus és közönyös. Amikor este a franciaágyban zokogok a fájdalomtól, akkor Dávid fél perc múlva horkolva alszik. Így esélye sincs annak, hogy esetleg kapjak egy empatikus ölelést. Vérig van sértődve, hogy nekem bajom van!” – meséli Luca.

Dávid a következőképp éli meg kapcsolatukat:

„Az agyamra megy Luca az állandó lelkizésével, mindig ugyanarról szólnak a cirkuszok. Nem érti meg, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Unom és fáraszt. Semmi másról nem tud beszélni, csak hogy én nem válaszolok neki, meg nem reagálok. Mindig veszekedés van, én nem így szeretnék élni. Inkább elmegyek otthonról, addig is nyugalmam van. Állandóan piszkál, vagy reggel hozza szóba, ahelyett, hogy nyugodtan kávéznánk. Egyszerűen elegem van és unom! Ide se akartam eljönni, ő cipelt el!”- mondja Dávid.

Aki hátán viszi a kapcsolatot – a szorongó elkerülő kötődő gyermekkora

Az áldozatok családtörténetében gyakori, hogy már kisgyermekként emberfeletti erővel kellett bizonyítaniuk egy kis szeretetért. Vagy azért, mert az édesanyjuk néma sértődéssel reagált minden olyan helyzetben, amikor a láthatatlan, ki nem mondott elvárásait nem találta ki és nem teljesítette a gyermekük, akinek ettől bűntudata lett, és önmagát ostorozta anyja rosszkedvéért. Lehetséges, hogy egy maximalista, elváró szülőt találunk a háttérben, aki szeretetmegvonással büntetett akkor, ha nem ötöst hozott a gyermek, tehát a szeretetét feltételekhez kötötte. Így az áldozatban mélyen elraktározódott az a képlet, hogy ő csak akkor szerethető, ha emberfeletti módon teljesíti a szeretett személy szükségleteit. Még a sértődés is ismerőssé válik.

A szorongó-ambivalens kötődési mintával rendelkezőknél a kapcsolat fontosabbá válik a felnőtt életében, mint az ÉN. Ebben az esetben két ismerős út létezik: az egyik, hogy nem adjuk fel a küzdelmet, a másik pedig, hogy mindenképpen benne maradunk a párkapcsolatban.

Mivel a párválasztásnál egy tudattalan motiváció miatt játsszuk le a családban megtanult dinamikát, éppen ezért a passzív-agresszív társsal való kapcsolódás válik „tökéletes” választássá.

„Ha megúszom, túlélem!”- a közönyös, passzív-agresszív fél gyermekkora

A passzív-agresszív ember elkerülő kötődő, ő kisgyermekkorban azt tapasztalta meg, hogy az érzelmek veszélyesek. Olyan szülei voltak, akik nem reagáltak az érzelmi jelzéseire, nem nyugtatták meg őt akkor, amikor szüksége lett volna rá. Így azt tanulta meg csecsemőként, hogy az érzelmek veszélyesek, ezért már gyermekként az érzelmek elkerülése jelentette a túlélést. Ugyanezt teszi felnőttként is a mély érzelmi kapcsolataiban.

Megússza, elkerüli az érzelmi helyzeteket, kivonul belőle, vagy olyan tevékenységekkel tölti el az időt, amik nem generálnak érzelmeket. Ezért van az, hogy amikor empátiát kellene gyakorolni, akkor megijed és bekapcsol a gyermekkorban bevált működési mód. Láthatatlanná és elérhetetlenné kell válni, hiszen ez adja a biztonságot és a fájdalommentes életet.

Kölcsönösség, partnerség, együttműködés – így működik egy egészséges párkapcsolat

Egy párkapcsolatban arra szerződünk, hogy közös életet építünk, vagyis hogy partnerként, egyenlő felelősségvállalással veszünk részt a kapcsolatban. Ez az olyan hétköznapi dolgokra is jellemző, mint például a közös anyagi teherviselés, munkamegosztás. Érdemes megállapodásokat kötni, ki miért viseli a felelősséget.

Problémák esetén jó, ha nyitottan és megértően viszonyulunk a párunk érzelmeihez. Ha már együtt élünk és mindketten erre szavaztunk, akkor a másik meghallgatása, az értő figyelem és a konsruktív problémamegoldás elengedhetetlen, mert ha ez nincs meg, akkor a kapcsolatot csakis az egyik fél fogja húzni. Ő fog teremteni és problémát megoldani, és általában véve is felelősséget vállalni. Pedig ez mindkét ember dolga lenne, hiszen nem szülő-gyermek kapcsolatra szerződtünk, hanem két felnőtt ember által létrehozott érzelmileg és fizikailag is támogató szövetségre.

A folyamatos frusztráció eredményeként létrejöhet az a helyzet, amiben az aktív partner csupán két dolgot tehet: újra megpróbálja, újra nekifut másként, hibáztatva, elkeseredetten üvölt, amire a másik gyakran kimért, érzelemmentes módon reagál. Az ilyen dinamikájú kapcsolatokból nehéz kilépni, hiszen a küzdő fél már rengeteg időt és energiát belefektetett a párkapcsolatba, ami emiatt rendkívül értékes számára.

Gyakori, hogy a kapcsolatot tápláló fél az utolsó energiamorzsát is kiszipolyozza magából és elhatározza, hogy kilép. Ha azonban alszik egy jót és megpihen, akkor ismét pozitívan látja a világot és a kapcsolatát, így folytatja a heroikus küzdelmet.

Ha a kapcsolatban nem tud kialakulni egészséges egyensúly, akkor érdemes párterápiára, vagy egyéni terápiára járni. Eltérő lehet az, hogy milyen mértékű a passzív-agresszív működés, azonban ha bántalmazó a kapcsolat, akkor nem javasolt a párterápia.