Tegye fel a kezét, akit még nem próbáltak meg meggyőzni arról, hogy a boldogság csak hozzáállás kérdése! Senki? “Ha nem lennél olyan borzasztóan pesszimista, sokkal könnyebb lenne az életed!” Ismerős? Nem állítjuk, hogy mindez csupán humbug lenne, különösen azért nem, mert az elmúlt évtizedek pozitív pszichológiában elért kutatási eredményei is inkább az élet napos oldalán sétálók világnézetét támogatják. De vajon előfordulhat-e, hogy a pesszimizmusnak is lehetnek előnyei, vagy ez egy túlságosan is optimista felvetés?

Az optimizmus kora

Manapság a kutatási eredményekre építő cikkek és könyvek hada tesz róla, hogy kiradírozhatatlanul elménkbe vésődjön az egyenlet: optimizmus = boldogság és egészség. Természetesen mi sem akarunk szembeszállni több évtizednyi bizonyítékkal – noha napjainkban akadnak szerzők, akik szerint egy leheletnyit már túltoljuk a boldogságot –, ugyanakkor ismerjük el, hogy

a pesszimizmus nem a sármos, de figyelmet érdemlő rosszfiú szerepében hódított a pszichológia rövid, de annál termékenyebb történelmében, hanem az alapvetően haszontalannak, sőt, taszítónak ítélt és így a színpad szélére szorult semmirekellő gúnyáját húzták rá.

Holott, tekintve, hogy a magyar lakosság évek óta újra és újra igencsak „előkelő” helyen végez a legpesszimistább európai országok rangsorában, lehet, hogy érdemes lenne a végére járni, vajon miként is tudunk profitálni belőle – legalább addig, amíg sikerül valamelyest levetkőznünk ezt az attitűdöt. Mert úgy tűnik, lehetséges elűzni a minket árnyékként követő, borongós hangulatot hozó viharfelhőket a fejünk felől, lerázni magunkról a pesszimizmust, és meglátni a napsugarakat – csakhogy mindez időbe telik.

Pesszimizmus 1.1.

A pozitív pszichológia egyik kiemelkedő kutatója, Martin Seligman szerint ugyan bár születésünkkor még nem határozható meg, hol helyezkedünk el az optimizmus-pesszimizmus skálán, az idő múlásával azonban ez rendkívül mély gyökerekkel bíró attitűddé fejlődik. Ennek megfelelően a pesszimizmust sem varázsütésre, hanem egy hosszas tanulási folyamat révén lehet optimizmussá formálni. A folyamat nem csupán abból áll, hogy kitöröljük a depresszív lejátszási listánkat, és csak vidám zenéket hallgatunk, esetleg mantrákat mormolunk, hanem kognitív készségek elsajátításából, amelyek segítenek megváltoztatni azt, ahogyan a világra tekintünk. A pesszimizmus nem fog egyik pillanatról a másikra elillanni – noha tapasztalatból mondom, már egy rövidebb-hosszabb panaszböjt után is érezhetően javul az életminőségünk, és derűsebbnek látjuk a világot.

Itt jegyezzük meg, hogy a pesszimizmus nem azonos az állandó panaszkodással, ahogy a negatív gondolkodással és a cinizmussal sem – igaz, ezek egyike sem tartozik a legkívánatosabb viselkedések és attitűdök közé.

Mert mit is jelent pontosan pesszimistának lenni? Lényegében azt, hogy bármiről is legyen szó, a legrosszabb kimenetel bekövetkeztére számítunk – ezzel szemben optimista társaink sokkal valószínűbbnek tartják, hogy a dolgok úgyis jól végződnek, happy end, főcímdal, stáblista, miegymás.

Így például, ha találkozóra indul, egy pesszimista valószínűleg rászámol plusz fél órát az indulási időre, mert úgyis lekési a buszt, vagy mert tuti dugó lesz, esetleg legalább 15 percen át parkolóhely-vadászatra kényszerül, így rendszerint pontosan érkezik, míg optimista randipartnere nagy eséllyel késik, hisz induláskor előre biztos volt benne, hogy a (tömeg)közlekedés szerencseangyala úgyis ráragyog. Azonban a pontosság (ami ugyan tiszteletreméltó erény), csupán sovány vigasz lehetne a pesszimizmus fizikai-és mentális egészségesre gyakorolt romboló hatásai mellett.

A defenzív pesszimizmus

Fontos megjegyezni, hogy a pesszimizmusnak több alfaja létezik, s az, aki mindenhol előre katasztrófát sejt, és emellett minden sikertelenségért csakis önmagát vádolja, valóban kevés pozitívumot tud kihalászni negativizmusából.
Ugyanakkor, ahogy arra a Neuroscience News cikkében is felhívják a figyelmet, érdemes külön kiemelni az úgynevezett “defenzív pesszimistákat”, akik a borúlátást egészen magas szinten művelik – olyannyira, hogy sikeresen előnyükre fordítják azt. Az, hogy ez miként is lehetséges, a kutatókat is régebb óta foglalkoztatja.

Egyes szerzők szerint valójában inkább kéne szorongásűző stratégiaként gondolnunk a pesszimizmusra, amely segíthet abban, hogy ne fussunk el a céljaink elől, csak mert aggaszt minket a bizonytalan kimenet.

Elvégre mit tesz a defenzív pesszimista? Abból indul ki, hogy úgysem sikerül, és már pörög is lelki szemei előtt az összes lehetséges kudarc-forgatókönyv: előre látja, ahogy a főnökre önti a kávét az állásinterjún, vagy, hogy bepánikol, és minden tudása és tapasztalata cserben hagyja a kritikus pillanatban.

Az eredmény: abszolút felkészültség és egy vészterv minden lehetséges felsülésre. Ráadásul, mivel előre úgy gondolja, hogy úgysem kapja meg az állást, ha valóban igaza lesz, a hír kevésbé küldi padlóra, mint az optimista jelentkezőt, aki biztos volt a sikerében.


Az pedig, hogy az évek során ennyi “veszélyt”, kudarcot és (az optimisták számára) váratlan eseményt sikerül előre látniuk és elkerülniük, egy másik, első hallásra talán megdöbbentő pozitívummal jár: magas önbizalomszinttel. Erre utalnak annak a kutatásnak az eredményei, amely során fiatalokat vizsgáltak egyetemi éveik során, és úgy találták, hogy a defenzív pesszimisták önbizalomszintje lényegesen magasabb volt az átlagos szorongó diáktársaikhoz képest. Sőt, a kutatás negyedik évének végére önbizalomszintjük már-már az optimistákéval vetekedett.

Ráadásul úgy fest, a defenzív pesszimisták esetében a negatív hangulat a különböző feladatokon és teszteken nyújtott teljesítményükre is pozitív hatással van. Egy kísérletben, ahol a résztvevőknek szókereső rejtvényeket kellett megoldaniuk, azok a defenzív pesszimisták, akikkel pozitív jellegű imaginációt vagy relaxációs gyakorlatot végeztettek a teszt előtt, gyengébben teljesítettek, mint azon társaik, akikkel elképzeltették egy kitalált helyzet lehetséges rossz kimeneteleit. Ez alapján úgy tűnik, a defenzív pesszimisták képesek erőforrást kovácsolni a negatív hangulatukból.

Na de mi lesz a testi egészséggel?

Jó, jó, lehet, hogy pszichés oldalról nézve akadnak előnyök, de hogyan tudna a pesszimista ember javítani az egészségi állapotán? Vajon itt is a segítségükre lehet a „beidegződés”, hogy a legrosszabbat várják.? Biztosak benne, hogy ha valakik, hát ők tuti az elsők között kapják majd el az aktuális fertőző betegséget, vagy hogy megfáznak ebben a cudar időben… Épp ezért jóval elővigyázatosabbak: például többet mosnak kezet, nem halogatják az orvos felkeresését, ha pedig -15 fokra csusszan a hőmérő higanyszála, biztos, ami biztos, felvesznek még egy pulcsit.

Összességében úgy fest, hogy noha a körülöttünk élők valószínűleg nem rajonganak negatív hozzáállásunkért, pesszimistának lenni nem feltétlenül olyan borzasztó, amennyiben képesek vagyunk erényt kovácsolni belőle. A pesszimizmus segíthet abban, hogy hatékonyabban küzdjünk meg bizonyos problémákkal: míg a depresszió vagy a szorongás arra sarkall, hogy egyszerűen homokba dugjuk a fejünket a felmerülő problémák láttán, a defenzív pesszimisták sikerrel kapcsolatos, veszélyesen alacsony elvárásai segíthetnek abban, hogy egy “negatív kimenetel forgatókönyvvel” felvértezve nézzenek szembe az élet kihívásaival.
Ennek ellenére – noha ez a saját szubjektív véleményem – én továbbra is inkább maradnék az optimistább “napos oldalon” … Pláne, ebben a tavaszt bojkottáló zimankós időben. Így könnyebben el tudom hinni, hogy a valódi napsugarak és a rügyfakadás is csak napok kérdése.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest