Hogyan működik a sémakémia? – Interjú Vágyi Petrával, a Sémáink párban című könyv szerzőjével

A sématerápia szóhasználatában a sémák olyan kora gyerekkorban kialakult belső mintázatok, amelyek tudattalanul határozzák meg, miképp tekintünk a világra, és hogyan értelmezzük a minket körülvevő eseményeket. A sématerápia alapfogalmait és összefüggésrendszerét két évvel ezelőtt megjelent, Sémáink fogságban című könyvében foglalta össze Vágyi Petra klinikai szakpszichológus, haladó sématerapeuta, kiképző-jelölt, akivel korábban készítettünk is egy interjút erről a témáról. Legújabb, Sémáink párban című könyvében pedig kimondottan azt járja körbe, hogyan működnek a sémák a párkapcsolatokban. Így most arról beszélgettünk, hogyan indul be a kapcsolódás két olyan ember között, akiknek a sémái kiegészítik egymást, és hogyan élhetik újra ennek hatására a gyerekként megtapasztalt fájdalmas hiányaikat.

Milyen nézőpontból tekint a párkapcsolati nehézségekre a sématerápia?

A séma-párterápia beleviszi a terápiába a sématerápiás gondolkodásmódot, pont emiatt tér el az általában ismert párterápiás módszerektől. A problémák hátterében a gyermekkorban sérült alapszükségleteket igyekszik beazonosítani, hiszen a jelenben is éppen ezen szükségletek érintődése aktiválja a kapcsolati helyzetekben a sémákat, konfliktusokat okozva ezzel.

Ez a módszer egymás lélektani sebződéseire érzékenyít, például megtanítja azt, hogyan tudjuk a partnerünk gyógyulását segíteni a mindennapi helyzetekben, vagy azt, hogy az azonnali reagálás helyett inkább próbáljunk a társunk viselkedése vagy reakciói mögé nézni. A legtöbb konfliktus valójában nem is a jelenben, a párunkkal jön létre, csupán tudattalanul egymásra vetítenek a felek valami fájdalmasat a gyermekkorukból.

Mit jelent pontosan a sémakémia?

A sémakémia egy tudattalanul megjelenő, hirtelen és intenzív vonzódás egy olyan partner felé, akinek a közelsége a gyermekkori, családi, a szülő-gyermek kapcsolati helyzetekben jellemző ismerős érzéseket vagy hangulatot kelt, egy nem tudatos előérzete az egymásba illő sémák találkozásának.

Az első könyvedben is olvashatjuk, hogy amikor valaki hirtelen nagyon erős érzelmi hatást vált ki belőlünk – bármilyen előjellel -, pedig alig ismerjük az illetőt, akkor valószínűleg a sémakémia kapcsol be. Miért ennyire erős ez a hatás?

Mert ez nagyon kicsi korban szinte minden sejtünkbe beivódott. A kapcsolati szükséglet annyira a túlélést szolgálta, hogy ez felerősíti az érzelmeket. Minél erősebb érzelmek kapcsolódnak egy adott dologhoz, az annál inkább meghatározza a döntéseinket. Gondoljunk csak akár a reklámokra: annál sikeresebb egy reklám is, minél több pozitív vagy negatív érzelmet mozgósít, hiszen ez határozza majd meg, hogy fogunk-e rá emlékezni.

Inkább a párkapcsolat indulásakor kapcsol be a sémakémia, vagy a hosszú távú együttműködés során?

Már a választás pillanatában ott van ez a hatás. A sémavezérelt konfliktusok akkor indulnak be, amikor a másikhoz elkezdünk kötődni, már hozzánk tartozó, számunkra fontos emberként gondolunk rá. Ekkor meg is erősödnek a sémák:

hiszen olyan partnert választottunk, akinek a saját sebződései és sémái kompatibilisek a miénkkel, azaz mindketten újra tudjuk élni a gyermekkori hiányainkat és fajdalmainkat egymással – csak épp nem tudjuk, hogy az egész érzelmi töltet nagy része nem is a jelenről és a másikkal való kapcsolatunkról szól.

Ahhoz, hogy a sémavezérelt működést felismerjük, érdemes kicsit jobban belemélyednünk ennek a részleteibe.  Az első könyvedben azt írod, hogy a belső hangjainkat érdemes azonosítani, a sémás működésnek ugyanis része, hogy vagy egy sérült gyermek módban, vagy diszfunkcionális szülő módban vagyunk. Hogyan alakulnak ki ezek a sémamódok bennünk? Mi minden lehet ennek a forrása?

Amikor gyermekkorban az alapszükséglet sebződik, és a séma kialakul, akkor annak a gyermeknek egy “lenyomata” a lélekben mintha egy időkapszulába kerülne. A teste növekedik majd és minden megy tovább a mindennapokban, de a lelkében egy rész onnantól mindig akkora marad, azokkal az érzésekkel – ez lesz a sebzett gyermek rész. Ugyanakkor a sebződést okozó szülő, vagy másik domináns felnőtt lenyomata is bekerül, szakszóval belsővé válik, ez lesz a szülő mód. A szülő mód sohasem egy az egyben másolata a valódi szülőnek, hanem gyakran inkább úgy képzeljük el, mint több, a gyermekkel sűrűbben foglalkozó, vagy rá nagy hatással lévő emberből összemosott viszonyulás és értékrendszer, ami alapján onnantól ebből a részből véleményt formál majd magáról és másokról.

Hogyan tudjuk felismerni azt, hogy egy séma épp aktiválódik bennünk? Milyen helyzetben vehetjük ezt észre?

Mindannyiunknak van egy olyan énje, amit komfortosnak, igazinak élünk meg, és szoktuk tudni, amikor kizökkenünk ebből – ezekből tudhatjuk azt, hogy aktiválódik egy sémánk. Amikor ez az élmény eltűnik, és visszazökkenünk az igazi önmagunkba, sokszor akár rá is tudunk csodálkozni arra, hogyan éreztük magunkat, és milyen borús gondolataink voltak a kapcsolatot illetően.

Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta, a Sémáink párban című könyv szerzője

Ha később végiggondoljuk, hogy mi történt, sokszor egy visszatérő helyzetre vagy jellegzetességre figyelhetünk fel, ami az egészet elindította. Például ha valakinek gyermekkorában hiányzott a szülője érzelmi jelenléte, annál kialakulhat az érzelmi depriváció, vagyis az érzelmektől való megfosztottság sémája, melynél az érintett szeretetlenséget él meg. Emiatt később, ha valaki nem figyel rá, nem foglalkozik vele, akkor még stabil párkapcsolatban is egyedül hagyva, magányosnak érezheti magát, olyannak, aki nem számít.

Ha a párkapcsolati működésünk során úgy érzem, hogy valahogy mindig ugyanebbe a helyzetbe kerülök, ugyanezeket éreztem gyerekként is, akkor valójában kivetítem a bennem lévő érzelmeket, vagy itt más működési elvről van szó?

Ez nem annyira kivetítés, ilyenkor inkább csak egy sémavezérelt kapcsolati forgatókönyvre figyelünk fel – amit ha már észlelni tudunk, az nagyon jó! A sémás működés mindig torzítást hordoz, rávetül valamilyen gyermekkori sebződés a kapcsolatra, amikor ez aktiválódik bennünk. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy honnan is ismerős az egész helyzet érzelmi vetülete gyermekkorunkból – ez azonban sokszor nem egyszerű feladat. Egyéni terápia során tudunk magunkon dolgozni, például azon, hogy végre másfajta párhoz kezdjünk el vonzódni.

Az ismétlési kényszer a pszichológiában egy meglehetősen elterjedt fogalom. Arra utal, hogy azért ismétlünk bizonyos helyzeteket, illetve az azokban betöltött szerepünket, mert abban reménykedünk, hogy a szokásos forgatókönyv megváltozik, és végre megkapjuk azt, amire vágytunk. Sématerápiás megközelítésben ez azt jelenti, hogy csak akkor tudjuk elengedni ezt a vágyat, ha átdolgozzuk a sémáinkat?

A sématerápiás megközelítésben azt kell, hogy megértsük, hogy

amíg a sebzett gyermek részünk választ partnert, addig a tudattalan ismétlési kényszerbe vagyunk beleragadva.

A gyerekek ösztönösen úgy dolgozzák fel a traumáikat, hogy újra és újra eljátsszák azokat. Ennek során minden verzió igen kicsi lépésekben, és csak egy apró részletben változik. Ezzel játssza ki magából a gyermek mindazt, ami megterhelő vagy túl sok volt számára.

A bennünk levő sebzett gyermek is úgy akar gyógyulni, hogy újra akarja játszani az egykor őt sebző kapcsolati helyzeteket – reménykedik, hogy ha jobban figyel, szeret vagy igyekszik, akkor talán majd most másképp fog végződni. Ha ezt a gyermekkori hiányt vagy traumát feldolgozzuk, akkor válunk képessé az egészséges felnőtt módunkból induló partnerválasztásra.

Ha a pár egyik tagja kér csak segítséget, azzal elérhető érdemi változás a sématerápiában? Vagy csak akkor tud az egész kapcsolat fejlődni, ha mindkét fél dolgozik magán?

Ha csak az egyik fél jár terápiába, az sokszor új vagy több konfliktust hozhat a kapcsolatba. Jellemzően az a fél kér segítséget, aki elnyomva, bántva, elhanyagolva érzi magát, tehát sokszor az önalávető fél jön terápiába. Emiatt viszont a korábbi sémavezérelt játszmák egy idő után már nem úgy mennek, mint előtte, így a partner elveszíti az addig megszokott biztonságát és dominanciáját. Ez a fél ilyenkor gyakran ráerősít a saját részére: visszanyomja a másikat az ismerős játszmákba azért, hogy újra az történjen, mint korábban, vagyis az érintett ismét behódoljon neki.

Előfordulhat ugyanakkor az is – ez a jobbik eset -, hogy a partner nyitott lesz a változásra. Ahol ez a nyitottság megvan, ott valószínűsíthető, hogy az illető elmegy párterápiára is a társával. A változás kulcsa a nyitottság egy másfajta kapcsolódás felé. Ha megismerjük egymás sebzettségét, akkor a partnerünk sebzett szükségleteire is nagyon gyengéden fogunk tudni figyelni, hiszen meglátjuk a konfliktust keltő viselkedései mögött a benne rejlő sebzett gyermeket. Ilyenkor az együtt változás és együtt gyógyulás öröme a kapcsolatot és annak intimitását egy más szintre emelheti.

A Pszichoforyou párkapcsolati kibeszélőjének következő adásában Vágyi Petrával fogunk beszélgetni arról, hogyan befolyásolják a sémák párkapcsolati választásainkat és működésünket. Ha szeretnél még jobban elmélyedni a témában, várunk szeretettel az online eseményünkön! További információkat ezen a linken találsz.