“Nekem te ne mondd meg, téged is én neveltelek föl! “- Nagyszülők és szülők harcai a gyereknevelésben

Szerző: | 2021. 07. 03. |

Egy unoka születése igazi örömünnep a családban, ugyanakkor óriási konfliktusforrás is lehet, ami nagy hatást gyakorolhat az újdonsült szülők párkapcsolatára is. Gyakori, hogy a nagyszülő feljogosítva érzi magát, hogy a szülőpár által képviselt nevelési elveket semmibe véve, a saját szabályait érvényesítse az unokával együtt töltött időben. Pedig egy szülő-gyermek kapcsolatban a baba érkezése szép és harmonikus fázis lehetne, amikor a gyermek szülővé, a szülő pedig nagyszülővé válik.

Tényleg sokféle nagyszülő létezik. Vannak, akik kisajátítják az unokájukat, és úgy kezelik őket, mintha ők szülték volna. Más nagyszülőket viszont ki sem lehetne robbantani a kedvenc sorozatuk elől, éppen ezért nem lehet rájuk számítani, hiszen az egész életük a televíziós műsorok köré szerveződik. Dolgoztam olyan párral is, akiknek a szülei öntörvényű módon jártak ki-be a fiatal pár otthonába az unokára hivatkozva, ezzel meghiúsítva a kis család intim szféráját.

Vannak olyanok is, akik őrületbe kergetik a felnőtt, szülővé vált gyermekeiket az állandó irányítással, ezzel megüzenve, hogy nem tartják kompetens felnőttnek a szülőket, majd ők bizony megmondják a tutit. Sokszor hiába kérik őket, hogy az általuk bevezetett szabályokat tartsák tiszteletben, a nagyszülők – mint a rakoncátlan gyerekek – ellenállnak, és elhangzik az ominózus mondat: „Nekem te ne mondd meg, téged is én neveltelek föl!”, vagy „Csak nem gondolod, hogy tanácsokra szorulok?!”. Ezek a mondatok elkeserítő, véget nem érő konfliktusokhoz vezetnek, amik a szülők párkapcsolatát is felőrölhetik.

Életszakaszváltás – gyermek születik a családban

Óriási változást hoz az, amikor egy fiatal párnak megszületik az első gyermeke. A párkapcsolatból kis családdá válnak, a baba érkezésével a társi szerep mellé egy új szerep is születik: a szülői. A terhesség ideje alatt mindkét szülő felkészül a baba érkezésére, és elkezd azonosulni a szülői szereppel. Ebben a folyamatban számtalan bizonytalanság és kérdés is felüti a fejét a gyermek nevelésével kapcsolatban, ezen kívül még az eredeti családból hozott szokásokból is egy közös értékrendszert kell gyúrnia a szülőpárnak.

A gyermekkel kapcsolatos elképzelések megalkotása olyan fontos alapkőletételnek számít, mint az esküvő. Az esküvőn ígéretet tesz a pár két tagja arra, hogy elköteleződnek egymás mellett, mint férfi és nő – a közös nevelési elvek megalkotása pedig a szülői szerep iránti elköteleződést jelenti mindkét szülő számára.

Ebben az időszakban a leendő nagyszülők is egy új szereppel bővülnek. A nagyszülővé válás folyamatában jelen van az „üres fészek” krízise, az életközépi válság, amiben nehéz megtalálni az élet értelmét akkor, amikor már minden addigi életcél eltűnt. A saját gyermekük már elköltözött otthonról, egyedül maradtak, lehetséges, hogy a munkájukat is unják, vagy már nyugdíjasok, tehát a feladatokkal teli életet felválthatja az értelemnélküliség.

Az új családtag érkezésével ráadásul a nagyszülők  életében generációváltás történik: szembesülnek azzal, hogy ők válnak a legidősebbekké a családban. Ilyenkor pszichológiai értelemben egyfajta egzisztenciális válságot élnek át, hiszen az unoka születésekor muszáj szembesülniük az idő múlásával. Éppen ezért óriási késztetést éreznek arra, hogy „segítség” címszó alatt kicsit újra szülőként érezhessék magukat, pont úgy, mintha egy időutazáson vennének részt.

Újraélik azt az időszakot, amikor ők várták a gyermeküket, így csillapodik az időskorban egyre intenzívebben megélt, a halálfélelemből gyökerező magány érzése, ami egy egzisztenciális szorongásban manifesztálódik. Tudattalanul ezt kompenzálják akkor, amikor kiveszik az újdonsült anyuka kezéből a kisbabával való tennivalókat.

A túlságosan engedékeny nagyi

Azt szokták mondani, hogy a nagyszülőségben az a legjobb, hogy nem kell olyan szintű felelősséget vállalni az unokáért, mintha saját gyermek lenne, hanem elég csak kényeztetni. Sajnos emiatt a markáns hiedelem miatt sok nagyszülő felhatalmazottnak érzi magát arra, hogy minden, a szülők által lefektetett szabályt felrúgjon, így az általuk kialakított határrendszert semmibe vegye. A nagyszülők azért válnak engedékennyé, mert úgy érzik, hogy így sokkal könnyebben válnak szerethetővé a kisunoka számára. Mondhatnánk azt is, hogy nagymértékben nő a népszerűségi indexük, ha az otthon tiltott dolgokat nagyvonalúan megengedik a gyermeknek. Ezzel azonban a jó zsaru – rossz zsaru dinamikáját hívják elő.

Míg otthon a szülő nagy küzdelmek árán vezeti be a mindennapok túlélését szolgáló határokat és szabályokat, addig egy túl engedékeny nagyi nem követel, hanem elhalmozza a gyermeket. Tehát a dolgok könnyebbik végét fogja meg, ami szétzilálja a megszokott rutint, így eltűnik a gyermek számára biztonságot nyújtó keretrendszer. Sajnos a gyermek ilyenkor nem érti, mi is történik, miért van az, hogy amit anyu megtilt, azt nagyi szívbaj nélkül megengedi.

Mivel a szokatlan kényeztetés beszippantja és magával ragadja a gyermeket, előfordulhat, hogy a szülők által megtanított rutin és szokásrendszer sérül. Ez egyik kliensem, Renáta számára is nehézséget okozott:

„Kértem anyut, hogy amikor Zoé náluk lesz nyáron egy hétre, akkor az általam leírt napirendet tartsa be. Kinyomtattam a szokásos rutint, és kértem, hogy mindenképpen tartsák be, mert utána pokoli nehéz lesz visszaszoktatni Zoét. Csalódott voltam, amikor eltolódott a kislányom egész napja, mert este tizenegy óráig nem került ágyba, amit túlzásnak érzek egy ötéves esetén. Kértem, hogy olvassanak neki esti mesét, ehelyett „ágyba sütit” kapott. Tehetetlennek és elkeseredettnek érzem magam, olyan érzés, mintha én nem is léteznék, csak anyuék és a gyerekek. Mintha kisajátítaná őket és nem tisztelne engem. Annyira jólesne, ha foglalkoznának vele, és nem majomszeretettel szeretnék! – meséli Renáta.

Egy megértő és támogató nagyszülő képes arra, hogy a saját szükségleteit háttérbe helyezve elfogadja és tiszteletben tartsa a fiatalok igényét. Ez nem azt jelenti, hogy a nagyi–unoka kapcsolat nem lehet egyedi, csupán arról van szó, hogy képes legyen az általános szülői irányelveket tiszteletben tartani. Ellenkező esetben egy olyan életre szóló fájdalmat generál, ami egy állandó konfliktus formájában beépülhet az újdonsült szülők párkapcsolati történetébe is.

A párom vagy az anyám? – Lojalitás-konfliktus a határproblémás családokban

Irén és Pali érkezett hozzám, akik házasságából hiányzik a szexualitás. A környezetük álompárként tekint rájuk, de az életük közel sem ennyire felhőtlen. A kislányuk születése után abbamaradt a szexuális életük, és ebben komoly szerepe volt Palinak, aki nem vált le érzelmileg a szüleiről.

Pali nem tudott határokat húzni az édesanyja számára, mert bűntudatot érzett, ha ellentmondott neki. Így gyakran érezte magát két tűz között, ami elviselhetetlen érzésekkel járt. Olyan volt számára, mintha egy billegő pallón kellene véget nem érően egyensúlyoznia, ami bármelyik pillanatban elbillen, és ő menthetetlenül a mélybe zuhan.

Például, amikor a felesége nem engedte, hogy tévét nézzen a kis Lilla, de az anyósa ezzel ellentétben minden alkalommal leültette a kislányt a véget nem érő mesék elé, akkor a férfi megsemmisült. Melyik ujjába harapjon?

Pali szülei Lillát kicsi babaként kezelték nagyobb korában is, együtt aludtak vele, és olyan történeteket meséltek, amiben az ő kislányuk volt. Amikor mindez Irén tudomására jutott, akkor arra kérte férjét, hogy húzzon határokat a szüleivel szemben. Szerette volna elérni, hogy a nagyinál töltött időben is a gyermek korának megfelelő szabályok érvényesüljenek, pont úgy, mint otthon.

„Teljesen tehetetlennek érzem magam, mert az anyósomék infantilizálják az ötéves kislányomat. Kértem Palit, hogy magyarázza el az anyjának, hogy ez káros neki, de láthatóan képtelen rá, hiszen még mindig a szülei irányítják őt, és érzelmi zsarolásokkal manipulálják. Már nem tudok férfiként tekinteni rá, mert még mindig gyermekként viselkedik a szülei jelenlétében. Egyedül vagyok a problémával, házisárkánynak érzem magam, mert vagy a férjemmel veszekszem, vagy az anyósommal. Elhatároztam, hogy nem engedem oda Lillát, mert mérgező ez a nagyszülő-unoka kapcsolat. Felelős vagyok a gyerekemért! Attól félek, hogy a párkapcsolatom is tönkremegy!”

Ebben a helyzetben olyan lojalitás-konfliktus alakul ki, amiben Pali az eredeti családjában még mindig jelen lévő gyermeki státusza miatt képtelen arra, hogy felnőtt minőségében szabjon határokat a szüleivel szemben. Ezzel viszont Irént is komoly dilemmák elé állítja. A férjével zárjon össze, vagy a kislánya érdekeit védje? Sajnos ez komoly párkapcsolati krízishez vezet, amiben nagy esély van arra, hogy a szexualitás megszűnik. Nemcsak a sok vita miatt, hanem mert Irén nem tudja felnőtt férfinek definiálni a párját.

Hogyan legyünk „elég jó” nagyszülők?

Amikor a felnőtt gyermek szülővé, az eredeti szülő pedig nagyszülővé válik, akkor egy nagyon érdekes helyzet alakul ki. A szülővé vált gyermek akkor próbálja ki életében először azt, hogy ő irányít egy gyermeket, ő szab határokat és az ő felelőssége a gyermek érzelmi, pszichés és testi egészsége, jólléte. Ha a szülő ki akarja venni a felnőtt gyermeke kezéből az irányítást, akkor pont az ellenkezőjét üzeni meg a biztatásra és bizalomra vágyó újdonsült szülőknek.

Ha a nagyszülő úgy foglalkozik a rábízott unokával, hogy tiszteletben tartja a szülők által képviselt nevelési elveket, akkor és olyan módon nyújt segítséget, ahogy azt a szülőpár kéri és igényli, ezzel nem semlegesíti a szülők által kialakított értékeket, hanem erősíti azokat.

Például ha a szülők nem szeretnének cukros dolgot adni gyermeküknek, akkor nagyon jó lenne, ha a nagyi nem csokoládéval jutalmazná a kisunokáját, hanem például gyümölccsel. Ellenkező esetben egy olyan dinamika alakul ki, mintha a nagyszülő el akarná érni a gyermekkel való kapcsolatban azt, hogy őt szeresse jobban a kisgyermek.

Ha a szülők által felállított és meghatározott keretrendszeren belül a nagyszülő is megélheti az autonómiáját, akkor egy szeretettel és kölcsönös tisztelettel teli kapcsolattá alakul át a felnőtt gyermek és szülei kapcsolata, amit mindkét részről elfogadás és a büszkeség érzése hat át. Így az unokával is egy semmihez sem hasonlítható, egyedi szeretetkapcsolatot alakíthat ki, amit a gyermek csakis hozzá fog kötni.

Erre példa, hogy ha a szülők ragaszkodnak ahhoz, hogy este kilenc óráig lefeküdjön a gyermekük, de addig azt csinálhatnak, amit szeretnének, akkor a nagyszülő elmehet kirándulni a gyermekkel a közeli patakhoz, megengedheti, hogy a kicsi békákat fogdosson, vagy hogy együtt leszedjék a paradicsomot, netán este egy kicsit mesét is nézhessen, de kilenc órakor lefekteti az unokát.

Ilyen módon az új családtag érkezése a szülő-gyermek kapcsolat kivirágzása, csúcsélménye lehet, amikor felnőtt emberként közösen tudunk örülni egy gyermeknek, akiben mind a szülők, mind a nagyszülők génjei tovább élnek. Az idős nagyszülőknek ez az igazi örömünnep, a fiataloknak pedig egy hálával teli időszak, amiben érzik a támogatást.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus. Három felnőtt lány édesanyja. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról. Bogozza az elé tárt problémagombócokat, sportol, lekvárt főz, köt, egyfolytában tanul, mindig akar valamit. Érzékeny, aktív, nyílt energiabomba, aki folyamatosan, fáradhatatlanul fejlődni szeretne.

Pin It on Pinterest

Share This