„Csak ültünk és néztük, ahogy a három szétválasztott élet egyesül” – A Három egyforma idegen című filmet ajánljuk

„Csak ültünk és néztük, ahogy a három szétválasztott élet egyesül” – A Három egyforma idegen című filmet ajánljuk

Szerző: | 2019. 05. 23. |

„A film, amiről mindenki beszélni fog.” Ezzel a mondattal harangozta be a hazai forgalmazó másfél évvel ezelőtt (2019. májusában) a „Három egyforma idegen című mozit. Nos, abból kiindulva, hogy már a szerkesztőségen belül mekkora felzúdulást keltett ez a film, mennyi parázs vitát és tartalmas beszélgetést generált köztünk, azt kell mondjam, egyáltalán nem túlzó ez a…
bővebben

Szimbolikusan letekerni az élet hangerejét – Hamarosan kezdődik a Pszinapszis!

Szimbolikusan letekerni az élet hangerejét – Hamarosan kezdődik a Pszinapszis!

Szerző: | 2019. 04. 01. |

Néhány nap már csupán, és kezdetét veszi az idén immár 23. alkalommal megrendezett Pszinapszis, Európa egyik legnagyobb, kizárólag önkéntesek által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye. Április 5-7. között több, mint 70 szakmai előadás, 20 interaktív műhelyfoglalkozás és kulturális program (koncert, slam poetry, táncműsor) vár majd ránk a szervezőknek köszönhetően. Ahogyan a Pszichoforyou megalakulása óta minden évben, mi is…
bővebben

„Lelkünk megismeréséhez sokféle út vezethet” – A jövő héten kezdődik a Pszinapszis!

„Lelkünk megismeréséhez sokféle út vezethet” – A jövő héten kezdődik a Pszinapszis!

Szerző: | 2018. 04. 07. |

Idén immár huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Pszichológiai Napok – Pszinapszis, Európa egyik legnagyobb, kizárólag önkéntesek által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye. Az esemény ebben az évben a „Léleklabirintus” főcímet viseli, amely a lélek összetettségét, sokszínűségét igyekszik megragadni. Nagyon izgalmasnak ígérkezik, ezért ahogy minden évben, most is szemezgettünk egy kicsit az előadások közül, és hoztunk nektek egy…
bővebben

Pin It on Pinterest