Hétévesen találkoztam először a halállal. A nagymamámért jött. Persze csak halványan emlékszem rá. Foszlányok maradtak csupán utána, és az a különös, mellkasomat szorító érzés. Egyszerűen éreztem a jelenlétét, hogy sötétségbe borítja a lakás falait és elnehezül tőle a levegő. Itt járt.

Vágytam rád. Világra hoztalak. Simogattalak, babusgattalak. A széltől is óvtalak. Az életemnél is jobban szerettelek. Már soha többé nem vagy velem. Nem érezhetlek, nem ölelhetlek. Nem tudom, mi leszel, ha nagy leszel… Egy gyermek halála a szülők legsúlyosabb, legfájdalmasabb és legszörnyűbb tragédiája. Kimondása is nehéz, együtt élni vele szinte elviselhetetlen. A gyász feldolgozásához, a fájdalom…
bővebben

Nem nagyon tudunk mit kezdeni a halállal. Akkor sem, ha mi veszítünk el egy hozzátartozót, és akkor sem, ha valaki a környezetünkben gyászol. Nincs gyászkultúránk és a sok kibeszéletlen fájdalom a legkisebbek lelkén is mély sebeket ejt. A feldolgozatlan trauma aztán évtizedekkel később is ott munkál a bennrekedt harag és fájdalom miatt megkeseredett felnőttekben. Fontos…
bővebben