„Számoljuk a napokat, hogy mikor láthatjuk egymást” – Miért olyan nehéz most távol lenni a szeretteinktől?

Az elmúlt hónap történései felforgatták és megtorpanásra kényszerítették az egész világot, a kialakult járványhelyzet okozta változások pedig mindannyiunk életébe beszivárogtak, és szépen lassan, vagy éppenséggel hirtelen gyorsasággal a részévé váltak. A krízis a kapcsolati életünkre is komoly hatást gyakorolt, ezen belül is talán a legérzékenyebben a legszorosabb – családi, közeli baráti, párkapcsolati – viszonyainkat érinti.

A helyzet, amelybe belecsöppentünk, nagyon nehéz és összetett. Sok esetben ott lebeg szemünk előtt az egészségügyi és egzisztenciális problémák számtalan lehetősége és ennek minden feszültsége. Emellett mentálisan és lelkileg nagyon megterhelő, hogy sokan el vagyunk „vágva” támogató kapcsolatainktól, és egyáltalán a lehetőségtől, hogy találkozzunk szeretteinkkel.

Kapcsolati kép a világjárvány tükrében

„Anyukám már számolja a napokat, hogy mikor láthatjuk újra egymást.” „A nagymamám nagyon elkeseredett és gyakran sirdogál otthon, mert hiányzik neki a társaságunk, nagyon egyedül érzi magát, így, hogy csak az ajtón keresztül érintkezünk.”

„Az óvodás unokahúgom a webkamera előtt pityereg, mert nem érti, miért nem mehetünk hozzájuk látogatóba.” „Hetek óta nem találkoztam a párommal és nem tudom mikor láthatjuk újra személyesen is egymást.”

Ez csupán néhány azok közül a személyes, és nagyon is húsbavágó megélések közül, amikről nap mint nap hallhatunk, vagy akár mi magunk is megtapasztalhatunk. „Nem is magam  miatt aggódom” – hallottam sokszor a mondatot az elmúlt pár hétben – „hanem a családom miatt; nem szeretném, hogy bajuk essen… De nagyon nehéz így, hogy nem láthatjuk egymást.”

Miért is ennyire nehéz MOST a szeretteinktől távol?

Ahogy szakértők is hangsúlyozták az elmúlt pár hétben, mindezidáig hasonló méretű és hasonló mértékben terjedő világjárvánnyal nem találkoztunk, így egy teljesen új helyzethez kell alkalmazkodnunk. A jól bevett mintáinkat, forgatókönyveinket, melyekkel a várható következményeket be tudjuk jósolni és az alapján működtetni életünket, most nem tudjuk használni, legalábbis nem hatékonyan. Nem tudjuk, mennyi ideig áll fenn a járványhelyzet, milyen további korlátozó intézkedések szükségesek, és a következményeket sem tudjuk pontosan előrejelezni. Kérdéseink tehát vannak, de jelen körülmények között biztos válaszokat nem tudunk adni rájuk.

Mindent összevetve folyamatos külső és belső bizonytalanságot élhetünk meg, kétségek, kérdések és aggályok között.

Elkerülhetetlenül szembe kell néznünk a kialakult veszélyhelyzettel és az egészségügyi, gazdasági, egzisztenciális következményekkel, melyekről nem tudjuk, hogy milyen mértékben érintik majd az életünket. A betegség kockázata, a munkahely elvesztése (vagy annak lehetősége), a távmunka, a járványhelyzetben való „on the spot”, helyszínen történő munkavégzés, a gyerekek távoktatása és az otthontanulás megoldása, bezártság, összezártság vagy éppen egyedüllét, az orvosi ellátásban beálló változások, a szabad mozgás és időtöltés lehetőségeinek beszűkülése a megszokott rutin teljes felborulását jelenti, ami természetes módon belső feszültséget, szorongást generálhat.

Ebben az embert próbáló időszakban pedig – ésszerű okoknál fogva, a járvány terjedésének megakadályozása érdekében – éppen attól vagyunk elvágva, ami általában egyik pillérét jelenti lelki és mentális egészségünknek: a támogató, megtartó kapcsolataink személyességétől.

A társas kapcsolat, mint alapvető szükséglet

Távol lenni támogató kapcsolatainktól soha nem könnyű, hiszen a kapcsolódás alapvető emberi szükségletünk. Társas lények vagyunk, összekapcsoltságunk evolúciós távlatokra vezethető vissza, túlélésünkhöz elengedhetetlen volt a közösségi támasz és a kooperáció. Társadalomba ágyazottságunk tekintetében a helyzet a mai napig változatlan, a kapcsolatok, főként a legközelebbi kötelékeink mind fizikai túlélésünkhöz, mind mentális, lelki jóllétünkhöz elengedhetetlenek.

Nemcsak evolúciós tekintetben, hanem az egyéni fejlődés szintjén is bizonyított, hogy már a kisbabáknak is szükségük van a megfelelő mennyiségű és minőségű társas ingerre és érintkezésre a fejlődésükhöz. Az idő előrehaladtával a helyzet nem változik, kiegyensúlyozott lelki működésünkhöz szükségünk van az Eric Berne által leírt „stroke”-okra, azaz a társas érintkezésekre, behatásokra.

Egyénileg eltérő az, hogy kinek mennyi társas inger – beszélgetés, érintés, minőségi együtöltött idő – elegendő az optimális működéshez, valamilyen szintű kapcsolódásra azonban szinte biztosan szüksége van mindenkinek.

A helyzetet különösen fonákká teszi, hogy éppen a kritikus időszakokban fontos támaszként szolgáló személyes kontaktus lenne az, ami most a vírus további terjedését lehetővé tenné… A járványügyi szempontokat figyelembe véve tehát a korábbiakban sokunk számára oly természetes lehetőségre, a kapcsolódás közelségének és távolságának megválasztására jelenleg korlátozottan van módunk.

Kapcsolat ON

A szeretteinktől elválasztva lenni nehéz és megterhelő, ezért különösen fontos, hogy megkeressük azokat a kapcsolódási módokat, amelyek megkönnyíthetik számunkra a távolság áthidalását.

Sokat hallhatunk mostanában arról, milyen fontos kapaszkodót nyújthat a rutin kialakítása a megváltozott körülmények között a mindennapokban. A rutin azonban nem csak a napirendünkre vonatkozhat, de sokat segíthet a kapcsolataink terén is. A korlátozás időszakában kiterjeszthetjük a szeretteinkkel, barátainkkal, partnerünkkel folytatott kommunikációra is: ha módunk van rá, vigyünk rendszerességet a kapcsolattartásba, így csökkentjük annak a bizonytalanságát, hogy nem látjuk előre, mikor beszélhetünk újra.

A kölcsönös megerősítéssel, törődésünk, szeretetünk kölcsönös kifejezésével megélhetjük és megadhatjuk azt az érzelmi biztonságot, melyre szükségünk van a mindennapokban a kihívásokkal, magánnyal, leterheléssel, krízisekkel való megküzdés során.

A rendszeres telefonos, vagy online beszélgetések segíthetnek abban, hogy kilássunk saját gondolataink örvényéből, saját bezártságunkból, és reálisabban tudjunk rápillantani a körülöttünk, és bennünk zajló történésekre. Megerősítést adhatnak, hogy nem vagyunk egyedül ebben a helyzetben, a másik is hasonló nehézségekkel, gondolatokkal érzésekkel küzd. Mindezek mellett fontos tudatosan figyelnünk arra, hogy nem csak kapunk, de rengeteget adhatunk is az online találkozás, vagy telefonos beszélgetések során.

Távkapcsolatban

A kialakult helyzet nemcsak a származási családunkkal és barátainkkal való kapcsolattartást nehezíti meg, de az adott körülmények okán távkapcsolattá váló párkapcsolatokat is kihívás elé állítja ez az időszak.

Sok türelemre, kitartásra és megértésre van most szükségünk –  nem csak a partnerünk, de önmagunk irányában is. Előfordulhat, hogy rosszul éljük meg a fizikai kapcsolódás megszakadását, az intimitás hiányát, ami online módon nehezen pótolható. Annak bizonytalansága is megterhelheti a kapcsolatot, hogy nem tudhatjuk, pontosan mikor találkozhatunk ismét személyesen.

A bennünk kavargó rossz érzések, frusztráló gondolatok kezelésében sokat segíthet, ha megosztjuk őket a párunkkal. Arra azonban érdemes lehet tudatosan figyelnünk, hogy a helyzetből adódó frusztrációnkat ne a másikon vezessük le, hiszen valószínűleg neki is éppúgy hiányzunk, mint ő nekünk, és ugyanúgy küzd időnként nehéz érzésekkel, mint mi magunk.

A rendelkezésre álló online kapcsolódási formák közül nem csupán a chatelés vagy a videohívások segíthetnek abban, hogy a távolság ellenére egymás életének részei lehessünk. Kipróbálhatjuk a közös filmezést, az online társasjátékokat is, beszélgethetünk az aktuális olvasmányélményeinkről, esetleg közös nyelvtanulás révén is kapcsolódhatunk, hogy csak néhányat említsünk a lehetőségek közül. Ez a változatosság, a közös élmények lehetővé teszik, hogy kicsit megtörjük az online kapcsolattartás egyes részeinek monotonitását, és közelebb kerülhessünk egymáshoz a távolság ellenére is.

Támasz a negatív gondolatok rengetegében

A szeretteinktől távol olykor akarva-akaratlanul belekerülhetünk abba a hullámvölgybe, amikor azt érezzük, hogy „ennek sohasem lesz vége”, és a valóságosnál sötétebben látjuk a kialakult helyzetet, a mindennapok történéseit. Amikor túlsúlyba kerülnek negatív gondolataink, rossz érzéseink, fontos tudatosítani, hogy a krízishelyzetben, amelyet most társadalmi szinten élünk meg, ezek a borús gondolatok és érzések fokozottan jelen lehetnek, a helyzet sajátossága miatt. Bár egyelőre nem tudjuk, hogy mikor, de vége lesz ennek a helyzenek.

Érdemes ilyenkor emlékeztetni magunkat, hogy az életünkben korábban milyen, az adott helyzetben soha véget nem érőnek tűnő, de mégis sikerrel kezelt krízishelyzetekkel, szorongást keltő szituációkkal küzdöttünk már meg. Erre biztosan mindenkinek több tapasztalat is rendelkezésére áll; idézzük fel, milyen stratégiákat használtunk akkor a megküzdéshez. Ezeknek az élményeknek, megküzdési stratégiáinknak az összegyűjtésében pedig a távolból is rengeteget segíthetnek szeretteink – és persze mi is nekik.

Amennyiben úgy érezzük, hogy jelen körülmények között a feszültségből, bizonytalanságból fakadó érzéseinket, aktuális élethelyzetünket szívesen megbeszélnénk egy szakemberrel is, ingyenes online lehetőséget is igénybe tudunk venni, valamint lelki segélyvonalak is rendelkezésre állnak. Ha szeretteink, barátaink, partnerünk számára jelent nehézséget a megküzdés, vagy ezeknek a lehetőségeknek a felkutatása, de szükségük lehet segítségre, adjuk tovább az információt, ezzel is támogatva őket.

Forrás: Berne, E. (2013). Emberi játszmák. Budapest, Háttér Kiadó.

A koronavírus elleni intézkedések olykor szorongáskeltőek lehetnek, de ne feledd, mindannyiunk biztonsága érdekében történnek. Igyekezz nyugodt maradni, magadra és másokra is vigyázni, és hiteles forrásokból tájékozódni. Mi itt a Pszichoforyou-n a testi mellett a lelki egészség megőrzésében is szeretnénk segíteni. A járvány ideje alatt külön rovatot szentelünk a témának: ez a Lélekerősítő.

Fotó: itt