Tény, hogy a rendszeres testmozgáshoz – amellett, hogy nagyon sok örömmel és pozitívummal jár – bizony jó adag akaraterőre is szükség van. Nem véletlen, hogy sokan vannak, akik hosszabb vagy rövidebb idő után szögre akasztják az edzőcipőt. De vajon mi történik ilyenkor a szervezetünkkel? Hogyan reagál az agyunk erre a változásra, és mivel büntetnek minket az idegsejtjeink?

Tunyuló test

Amikor akarva-akaratlanul kiiktatjuk a sportot az életünkből, gyakran elfelejtjük, hogy az étkezési szokásainkat is ehhez az új életmódhoz kéne igazítani. Sőt, sokan az energiabevitel csökkentése helyett visszatérnek az unalomevéshez, és valamilyen oknál fogva junk food is gyakrabban kerül az asztalra. Nem csoda, hogy a hízás az egyik első árulkodó jele annak, ha a kanapét választjuk a mozgás helyett. De ahogy telik az idő, ennél jóval több kellemetlen „tünet” jelentkezik, köztük a szorulás, az erőnlét csökkenése, illetve koordinációs problémák.

Ha pedig azzal nyugtatnánk magunkat, hogy úgyis rendkívül jó formában vagyunk, és pár hét kihagyást meg sem érzünk majd, rossz hírünk van: a téma több jeles kutatója is felhívja a figyelmet arra, hogy valójában

minél fittebbek vagyunk, annál gyorsabb ütemben következik be a „leépülés”. Azaz, ahogy azt Andreas Bengal, a neves Concordia University kutatója is hangsúlyozza, az elit sportolok egy hét alatt arányosán annyit veszítenek erőnlétükből, mint egy kevésbé aktív személy több hónapnyi tunyulás után.

Természetesen az elit sportoló még igy is jobb formában lesz, mint a többiek, de teljesítménye rohamosabb ütemben romlik.

De ami talán ennél is „mélyebben” érinti a sportolás szüneteltető embereket, azok a kihagyással járó pszichés változások.

Érzelmi hullámvasút

Amikor kevésbé izzasztó hobbit választunk, vagy „valahogy kikopik az életünkből” a sport, akkor számolnunk kell azzal, hogy ezzel a döntéssel a mozgás közben felszabaduló „boldogsághormonnak”, az endorfinnak is búcsút inthetünk – ami szó szerint érzelmileg felkavaró lehet:

a mozgás közben nagy mennyiségben felszabaduló endorfin hatására kialakuló általános derű 30 nap után nagy valószínűséggel eltűnik, hogy aztán egy melankólikusabb hangulatnak adja át a helyét.

A helyzeten az sem segít, hogy a kihagyást a társas kapcsolatok is megsínylik: nincs több közös edzés, találkozás a „futópajtikkal”… Ez az izoláció valószínűleg a kedélyállapotra is rányomja a bélyegét, tovább erősítve a mozgáshiány miatt kialakult rossz érzéseket.

Pihenő izmok – eltunyult agy

Azt már korábbi cikkeinkben (itt és itt) is részleteztük, hogy a futás segít karban tartani agyunkat, sőt, segíthet késleltetni, esetleg megelőzni az idős korral járó kognitív hanyatlást is. Azonban úgy fest, amíg neuronjaink roppant „hálásak” a kitartó sportolásért, keményen büntetik a lustaságot: egy, a Frontiers in Aging Neuroscience című folyóiratban megjelent, 29 éve rendszeresen heti 60 kilométert teljesítő hosszútávfutókat vizsgáló kutatásban például úgy találták, hogy már egy 10 napos kihagyás is csökkent agyi vérátáramlással járt a hippocampusban.

Ez az a terület, amely rendkívül fontos szerepet tölt be a memóriafunkciókban (nem is véletlen, hogy a rettegett Alzheimer-kór esetén is ez az egyik elsődlegesen érintett terület). Noha ezt a csökkenést a résztvevők nem érezték meg a mindennapi memóriateljesítményükben, felmerül a kérdés, hogy egy ennél is hosszabb kihagyás esetében ez változna-e.

Sosem késő újrakezdeni

Persze, ha csak egy rövid kihagyásról van szó, mindezek az örömforrások viszonylag gyorsan visszatérnek az életünkbe, amint újra mozgásba lendülünk. Ugyanakkor számolnunk kell vele, hogy a kihagyás lelohasztja a lelkesedést, ami megnehezíti a visszazökkenést – kitartásra tehát ez esetben is szükség lesz…

Hosszasan lehetne sorolni, hogy a sport milyen sok pozitívumokkal jár a mentális és fizikai jóllétünkre nézve (amelyekről például itt, itt és itt olvashatsz bővebben). Amikor úgy döntünk, hogy lemondunk ezekről, a fentiek tükrében érdemes mérlegelni.

ViaRunSocietyRunner’s WorldGizmodo

Fotó: itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Pszichológia BA és Tánctudomány szakon végzett. Főleg a mozgás-és az idegtudomány érdekli. És a nyelvek. Talán ezért is tanul és kutat jelenleg Párizsban – noha szívében mindig pécsi marad. Szeret a szabadban lenni, futni, túrázni, olvasni.

Pin It on Pinterest