10 cikk, 10 gondolat – Ezeket az írásokat szerettétek a legjobban 2019-ben

Szerző: | 2019. 12. 30. |

Ilyenkor, az év utolsó napjaiban sokan visszatekintünk kicsit az elmúlt hetekre. Számba vesszük a mögöttünk álló kihívásokat, nehézségeket, de (ideális esetben) nem feledkezünk meg mindarról sem, ami előre vitt vagy örömöt szerzett a lassan végéhez közeledő 2019-ben. Így tettünk most mi is: megnéztük, mik voltak 2019 legemlékezetesebb pillanatai – és persze cikkei.

A Pszichoforyou szerzőiként számunkra nem csak a kemény munkáról, de sok-sok örömteli pillanatról is szólt ez az idei év. Nehéz lenne kiválasztani közülük a legkedvesebbet, de ha mindenképpen muszáj lenne egyet kiemelni, az talán az lenne, hogy októberben csaknem 400-an ünnepeltétek velünk a Pszichoforyou negyedik születésnapját.

Ez a (számunkra még mindig) felfoghatatlanul magas szám majdnem háromszorosa annak, ahányan a második születésnapunkat köszöntöttük annak idején. És ez a többszörös szorzó bizony nem csak a rendezvényeinken köszönt vissza az idei évben, hanem azoknak az olvasóknak a számában is, akiket a cikkeink elértek.

Hihetetlenül jó érzés napról napra azt látni, hogy egyre többen vagytok, akik bizalmat szavaztok nekünk, olvassátok, ajánljátok, és persze szeretitek a cikkeinket, amelyek nektek, értetek készülnek.

Az írások mellett fontos mérföldkövekből sem volt hiány ebben az évben a Pszichoforyou háza táján: májusban útjára indítottuk támogatói programunkat, amelyen keresztül a fennmaradásunkat segíthetitek. Mindazoknak, akik vállalták, hogy mellénk állnak, mérhetetlenül sok dologért lehetünk hálásak: nekik köszönhetjük, hogy a magazin működése egyre stabilabbá válik; hogy bővíthettük a csapatunkat, és hogy végre megvalósíthattuk azt a régi-régi tervünket, hogy az oldal új, átláthatóbb megjelenést kapjon.

Ők azok, akik segítenek minket abban, hogy azt az ügyet szolgálhassuk, ami a legfontosabb számunkra: a lelki egészség ügyét; méghozzá olyan módon, ahogyan a legtöbbet tehetünk érte: a cikkeink útján, amelyekből több százat tettünk közzé az elmúlt év során. Közülük gyűjtöttük most össze – a tavalyi évhez hasonlóan – azt a tízet, amelyeket a legtöbben olvastátok, és a legjobban szerettétek.

1. “Azért, mert semmi közöd hozzá” – 4 kérdés, amit nem szabadna feltennünk egymásnak

“Mert mi történik, ha éppen akkor kérdezzük meg, mi újság a munka frontján, ha valaki éppen most van túl a sokadik állásinterjún, és az azt követő sokadik elutasításon? Ha olyantól érdeklődünk bizalmasan a családtervezésről, aki régóta próbálkozik egyre kétségbeesettebben, vagy éppen a múlt héten vetélt el? Ha akkor kacsintunk össze, és kérdezzük meg, mi újság a “csajokkal/pasikkal”, amikor valaki már évek óta hiába vágyik tartós kapcsolatra?” – tettük fel a kérdés(eke)t júliusban megjelent cikkünkben.

Abban a cikkben, amit – ahogy azt főszerkesztőnk, Szabó Eszter Judit nagyon találóan mondta – annyian olvastatok már, amennyi ember a 90 ezer fő befogadására alkalmas Wembley Stadiont is megtöltene. Rendhagyó, de nagyon őszinte írásról van szó – és nem csak annak örültünk igazán, hogy megjelenhetett, hanem annak is, ahogyan fogadtátok, és hogy sok-sok visszajelzéssel tudattátok velünk, számotokra is fontos ez a téma, és az, hogy – Szabó Magda szavaival élve – úgy éljünk, “hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt”.

2. “A maszk mögött a legmélyebb szomorúság bújik meg” – A mosolygó depresszió

Napjainkban (sajnos) rengeteget hallhatunk az egyre több embert érintő depresszióról. Nagyon fontos azonban, hogy a “klasszikus”, már sokak által ismert tünetek mellett a rejtett formáját is felismerjük – amely bár nem annyira “látványos”, mégis elképesztő károkat okozhat.

“A praxisomban számos olyan esettel találkoztam már, amikor valaki nyilvánvalóan depresszióban szenvedett, de még ő maga sem ismerte ezt fel, hiszen képes volt mosolyogni, jókedvűnek lenni, ez pedig gyökeresen eltér attól a képtől, ami a depresszióról hagyományosan a fejünkben él”

– idéztük Rita Labeaune klinikai pszichológust a cikkben, amit több mint 45 ezren olvastatok a megjelenését követően.

3. „Autista vagyok, de erről 35 éves koromig fogalmam sem volt” –Az autizmus, ha láthatatlan marad

Csaknem ugyanennyien, 43 ezren voltatok kíváncsiak Brunner Zsanett Anna kolléganőnk az autizmus világnapja alkalmából készült cikkére. Az írás Carrie Beckwith-Fellows, angol író és vlogger történetét dolgozta fel, aki felnőttként nézett szembe először igazán az állapotával, melynek tüneteit egész életében igyekezett elrejteni.

Beckwith-Fellows TED előadásában így idézte fel a diagnózist megelőző éveket:

“Ez az elfedés nem egy tudatos törekvés, hanem annak a folyamatos ismétlésnek az eredménye, ami arról szól, hogy mi az, amit nem csinálhatsz. Az elfedés a valódi énünk és az egyedi hangunk elrejtése, amit önmagunk egy szociálisan jóval elfogadhatóbb verziójával helyettesítünk. Az elfedés kimerítő. Éppen most is, és mindig elfedem magam, amikor emberek között vagyok […] Megtanultam elfedni az autizmusomat és a valódi énemet, mivel ezt tanították a szüleim, a tanáraim és a barátaim. Fogalmuk se volt, hogy mire is kértek, de én mindenesetre megtettem. Akkor nem tudtam, ez a későbbiekben milyen veszélyes is lesz számomra.”

Az előadást itt tudjátok megnézni:

4. “A szuperintelligens ember elsősorban a szívével gondolkodik” – De mit is jelent “zebrának” lenni?

“A szuperintelligens emberek egyszerre rendelkeznek nagyon magas fokú intellektuális képességgel, kimagasló intelligenciával, hatalmas felfogó- és elemzőképességgel, UGYANAKKOR érzékenyek, indulatosak, érzelmileg fogékonyak, mind az öt érzékszervük kiválóan működik, és rendkívül tisztánlátók, csakhogy ennek a tisztánlátásnak a mélysége és intenzitása a teljes gondolkodási mezőt áthatja. Ez a két sajátosság MINDIG együtt van jelen.”

2019 negyedik legolvasottabb cikkében a francia pszichológusnő, Jeanne Siaud-Facchin könyvét ajánlottuk a figyelmetekbe. A szuperintelligencia jellegzetességeit bemutató, izgalmas és érdekességekkel teli műről szóló írásunkra több mint 30 ezren (eddig a pillantig egészen pontosan 30 610-en) voltatok kíváncsiak.

5. „Benne maradunk egy kapcsolatban, amit csak reményeink és vágyaink színeznek ki” – A társas magány csapdájában

Klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta jelölt szerzőnk, Barkász Heléna egy különösen fontos és nagyon érzékeny témát érintett februári cikkében. Azokról a kapcsolatokról írt, amelyekben magányosnak érezzük magunkat még annak ellenére is, hogy van mellettünk valaki – ám mindennek ellenére mégsem lépünk ki belőlük. Ahogy ő fogalmazott a cikkben, amit az előző “helyezetthez” hasonlóan 30 ezernél is többen olvastatok:

“…sokan beleerőszakolják magunkat a társas magányba, csak azért, mert félnek az egyedülléttől és a változástól.

Társas magányt nemcsak a párunk, hanem akár rosszul megválasztott barátaink, rosszabb esetben, családunk körében is megélhetünk. Utóbbi adottság kérdése, nem tehetünk arról, hogy hova születünk. Abban viszont már sokkal több kontrollunk van, hogy milyen típusú személyiségek társaságát keressük.”

6. „Egyetlen jól célzott mondattal rommá zúzzák a boldogságot” – Kik azok az örömgyilkosok és miért érdemes tőlük óvakodni?

“Ne legyenek illúzióink. Örömgyilkos mondataink időnként mindannyiunknak vannak. Egyszerűen belefutunk. A tendencia viszont lényeges és azért elsősorban mi magunk felelünk. Örömgyilkos pedig bárki lehet, kolléga, főnök, beosztott éppúgy, mint akadémikus vagy kettes portás, testvér, anyós vagy házastárs.  

Az örömgyilkosság nem a szerepből jön, az belőlünk fakad, feltéve, hogy hagyjuk.”

Szakértő szerzőnk, Limpár Imre örömgyilkosokat érintő mondataihoz nincs is mit hozzátenni – mindent elmond önmagában az, hogy a róluk szóló cikkre több mint 22 ezren voltatok kíváncsiak.

7. „Nincs szerencsém a szerelemben” – Mi az oka, ha valakinek rendre kudarccal végződnek a párkapcsolatai?

Ugyancsak 20 ezer fölötti, pontosabban 21 167 olvasója volt a sorozatos párkapcsolati kudarcok okait és következményeit boncolgató, áprilisban megjelent cikkünknek. Nehéz mindössze egyetlen gondolatot kiemelni ebből a nagyon átgondolt és alapos írásból, de álljon itt az egyik kedvenc szakaszunk belőle:

“Ha képtelenek vagyunk saját működésünkre rálátni, az jelentősen hozzájárulhat szerelmi életünk balszerencsés kimeneteléhez. Az önreflexió fogalma önvizsgálatot jelent, és azt feltételezi, hogy képesek vagyunk újból és újból rákérdezni saját magunkra és a működésünkre.

Ha megtanuljuk jól használni, segít elgondolkodni önmagunkon és ez által képessé válhatunk tudatosítani saját viselkedésünket és torz mintákon alapuló választásainkat, valamint megkérdőjelezni és szükség esetén megváltoztatni ezeket.”

8. „Mintha lenne egy negyedik gyerekem” – A fel(nem)nőtt kapcsolatok mérgező dinamikája

Szintén áprilisban jelent meg az oldalon a “20ezres liga” egy újabb szereplője: szexuálpszichológus szerzőnk, Bibók Bea írása az inkább szülő-gyermek viszonyra emlékeztető párkapcsolati működésről. A cikk két konkrét eseten keresztül mutatta meg, hogyan alakul ki ez a gyakran mérgező dinamika, és hogy mit érdemes tenni azért, hogy a helyzet megváltozzon.

“Az énhatárok a saját védelmi rendszerünk, amire szükségünk van egy párkapcsolatban is. Ha erre nem figyelünk, akkor sérülékennyé válunk. Ha pedig nincs ilyenünk, akkor jó eséllyel nem merjük kimondani és kimutatni az érzelmeinket, mert az nagyon félelmetes dolognak tűnik.

Az énhatár az egyetlen eszközünk arra, hogy legyen privát terünk, ez segít minket ahhoz, hogy párunk nőként/férfiként, ne pedig egy gyámolításra szoruló kisgyerekként definiáljon minket” – írta szerzőnk, akivel a cikkre érkezett rengeteg visszajelzésben ti is egyetértettetek.

9. „Miért nem kezd már végre valamit az életével?” – A tanult tehetetlenség hatása a párkapcsolatokra

19 725-en voltatok kíváncsiak a szintén Bea által jegyzett, ezúttal a tanult tehetetlenség párkapcsolatra gyakorolt hatásait vizsgáló írásra. Hogyan is fest ez a probléma a párok mindennapjaiban? Ahogy szerzőnk olyan szépen megfogalmazta:

“Olyan ez az állapot, mintha egy kerek erdőben az egyik fél az egész területet meg szeretné ismerni, miközben a másik leül inkább a fa tövébe és várja, mikor tér hozzá vissza a párja.”

10. „Akikkel ez történik, azoknak gyakorlatilag elveszik a gyerekkora” – Interjú a Kontroll nélkül című film kapcsán

Nagyon friss, nagyon aktuális, nagyon nehéz és nagyon sokan olvastátok – főszerkesztőnk, Szabó Eszter Judit Könyves Krisztina iskolapszichológussal, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pszichológusával készített interjút a Kontroll nélkül című film kapcsán. Bár még csak novemberben jelent meg, a cikket azóta 19 701-en olvastátok. Ha még nem láttátok a filmet, mindenképpen érdemes megnézni és megismerni Benni történetét, mielőtt elolvassátok a cikket – addig is álljon itt belőle egy spoilermentes idézet:

“Attól, hogy nemet mondunk a gyereknek, még lehet vele empatizálni. Nem zárja ki egymást az, hogy vele legyek a fájdalmában, de kitartsak amellett, hogy „A nem, az nem.”. Bármilyen nehéz is ez, azzal segítesz a gyereknek, hogyha következetes maradsz. „Megértem, hogy rossz, de nem most már nem nézheted tovább a tévét”. És ez működik: a gyerekek egy idő után, ha következetesek vagyunk, elfogadják és megtanulják – és ez által azt is, hogy ő is mondhat nemet a szüleinek, vagy más felnőtteknek, és a kortársainak is.”

Ezek voltak hát 2019 legolvasottabb cikkei. Hálásan köszönjük nektek, hogy abban az óriási információ-áradatban, ami nap mint nap rátok zúdul, időt szántatok a cikkeinkre, és azok elolvasására. Tartsatok velünk jövőre is, hiszen még több írással érkezünk majd 2020-ban – szívvel, lélekkel, Nektek.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This