Ne csak a hiány legyen szem előtt! – 3 dolog, amiben fejlődtél, és talán nem is tudsz róla

Szerző: | 2019. 05. 02. | Pszicho&Light | Olvasási idő: 8 perc

Ha fel kellene sorolnod, hogy mi az, amiben a következő egy évben szeretnél változni, biztosak vagyunk benne, hogy kapásból rá tudnál vágni egy-két dolgot, vagy akár egy komplett listával is elő tudnál állni. Azzal általában tisztában vagyunk, sőt, folyton emlékeztetjük is magunkat arra, hogy miben lehetnénk jobbak, ügyesebbek, gyorsabbak vagy határozottabbak… De mi a helyzet akkor, ha megfordítjuk a kérdést, és inkább arra lennénk kíváncsiak, hogy mi az, amiben az elmúlt egy évben fejlődtél?

Úgy sejtjük, ez a bizonyos lista alaposan lerövidülne, vagy legalábbis több időbe kerülne összeállítani… Az állásinterjúkon is az számít az egyik leghúzósabb kérdésnek, amikor ismertetnünk kell a velünk szemben ülőnek azokat az előnyös képességeinket és tulajdonságainkat, amelyek miatt mi lehetünk számára az ideális jelölt. Nem is azért, mert a mérleg inkább a hiányosságaink felé billenne, és nagyítóval kéne keresni az erősségeinket, egyszerűen csak szokatlan lehet a pozitívumokra helyeznünk a hangsúlyt az önmagunkról való gondolkodás során.

Fókuszban a hiány

Még egy kifejezetten ballábas nap is többségében olyan helyzetekből áll össze, amelyeket jól tudtunk kezelni és végül megoldunk, azaz sikeresnek könyvelhetjük el.

Azonban amikor elalvás előtt végigpörgetjük magunkban az elmúlt nap eseményeit, valamiért mégis azt emeljük ki és nagyítjuk fel gondolatainkkal, amit elrontottunk, amire nem megfelelően reagáltunk, vagy ami nem az elképzeléseink szerint alakult. A hiány szemlélete hatja át mindennapjainkat: mi az, ami még nincs, ami nem elég jó ami pedig már van, ami jól megy, azt hajlamosak vagyunk természetesnek venni, vagy egyáltalán észre se venni.

Persze a hiány nagy hajtóerő is tud lenni, hiszen azt tudatosítva és átélve próbálhatunk tenni és változtatni annak érdekében, hogy olyan életet élhessünk, amelyben lehetőleg minél ritkábban vagy enyhébben érezzük majd. Ám ha állandóan a hiányra helyezzük a fókuszt, és hagyjuk, hogy az uralja gondolkodásmódunkat, pont, hogy eltávolítjuk magunkat ettől a vágyott állapottól.

Éppen ezért fontos az, hogy lehetőleg minél reálisabban és tudatosabban szemléljük magunkat, ami azt jelenti, hogy nem csak a csiszolandó képességeinket vesszük figyelembe, hanem az erősségeinket is.

A változás olykor csendes

Ami biztos és állandó, az a változás, még ha nagyrészt nem is vagyunk tudatában.

A fejlődés egy olyan folyamat, amely sokszor nem egyik pillanatról a másikra zajlik, robbanó felismerésekkel, hangos történésekkel és nagy mérföldkövekkel, inkább csendesen és észrevétlenül történik bennünk.

Míg hiányosságainkat önmagunk legkíméletlenebb kritikusaként saját magunktól kiszúrjuk, addig a fejlődésünkre gyakran vakok maradunk, ugyanis elsősorban környezetünk visszajelzéseire és megerősítésére hagyatkozunk ahonnét azonban nem mindig jön az a dicséret vagy megerősítés, amire szükségünk lenne.

Ezért ha úgy érzed, elakadtál az utadon, tedd fel magadnak a következő három kérdést, hogy tudatosíthasd, mi is az, amiben fejlődtél, vagy ami éppen változóban van:

1. Mi az, ami jóval egyszerűbben megy, mint régebben?

Emlékezz csak vissza arra, milyen is volt az első munkanapod, vagy az első alkalom, amikor lementél edzeni… Minden zavarosnak, bonyolultnak és nehéznek tűnhetett, te pedig teljesen ügyetlennek és elveszettnek érezhetted magad, és csak bízhattál abban, hogy valamikor majd könnyebb lesz.

Hetek, hónapok, évek múlva, azaz a jelenben már kisujjból kirázod azt, ami egykor kihívást jelentett, annyira, hogy eszedbe se jut már, mennyit is kínlódtál kezdőként, vagy egyáltalán: hogy te is voltál kezdő.

Mivel alapvető elvárás az, hogy a munkahelyen teljesítsünk és elvégezzük a feladatainkat, hajlamosak vagyunk könnyűnek és magától értetődőnek címkézni azt, amit csinálunk, holott egyáltalán nem biztos, hogy az is. Ahhoz, hogy ezt a szintet elérd, egy tanulási folyamaton kellett keresztül menned, tele tapasztalással, ami alatt nem csak a konkrét eljárást, módszert vagy technikát kellett elsajátítanod, hanem egyéb területeken is fejlődhettél, ami kihathat személyiségedre, kapcsolataidon belüli működésedre és életvezetésedre.

Elképzelhető, hogy ezalatt javult a kommunikációs és problémamegoldó készséged, kreatívabb, kitartóbb és magabiztosabb lettél, jobban tudsz szervezni és tervezni, és akár arról is több ismeretet szereztél, hogyan reagálsz bizonyos helyzetekre. Éppen ezért, ha éppen pörögsz a mókuskerékben, vagy kijössz egy keményebb edzésről, és úgy érzed, megrekedtél, csak ugorj vissza gondolatban a kezdetekhez, és vedd végig, miben is kellett fejlődnöd és erősödnöd ahhoz, hogy ide eljuss, és veregesd meg érte a vállad.

2. Mik azok a hibák, amiket többé már nem követsz el?

A saját önsorsrontó köreinket olykor jóval nehezebb felismerni, mint másokét. Könnyű újra és újra ugyanabba a verembe esni, ha nem is vesszük észre, hogy éppen egy verembe sétálunk bele, vagy ha nem látjuk azt, hogy nem szükségszerű beleesnünk, akár ki is kerülhetjük… Gyakran csak a mélyére kerülve ismerjük fel, hogy már megint ez történt, pedig nem kellett volna így lennie.

Már maga a felismerés is hosszú út lehet, aztán az elhatározás, hogy tudatosan figyelünk arra, hogy kikerüljük, hát még a változtatás… De meglehet, hogy a mindennapok során észre sem veszed, mennyit is haladtál már ezen a téren.

Lehet, hogy már nem mondasz automatikusan igent bizonyos feladatokra, hogy hagysz elegendő időt magadnak, vagy hogy egy konfliktus során nem ösztönből reagálsz, hanem megfontoltabban, figyelve magadra és a másikra – ezek bizony nagy lépések, amiknek a megtételéért elismeréssel gondolhatsz magadra.

3. Mi az, ami nincs már olyan nagy hatással rád?

Gondold végig, mi az, ami egykor rögtön bűntudattal, szorongással vagy indulatokkal töltött el, túlzott erősséggel reagáltál rá, vagy akár napokig rágódtál rajta, most pedig jóval nyugodtabban, békésebben, vagy akár közönyösen fogadod! Ilyenek lehetnek például a kéretlen szülői tanácsok, a párod egy bizonyos viselkedési módja, munkatársad egy idegesítő szokása, vagy bizonyos helyzetek és feladatok. Elképzelhető, hogy ezek a dolgok továbbra is jelen vannak életedben, csak téged nem mozgatnak már meg annyira – pedig nem tűntek el, csak az idő során erősebb, stabilabb lettél, így ezek nem billentenek már ki (annyira) az egyensúlyodból.

Bármennyire is szeretnénk, személyeket vagy adott szituációkat nem tudunk erővel és akarattal megváltoztatni. Amin azonban mindig változtathatunk, az a hozzájuk fűződő viszonyunk és a rájuk adott reakciónk. Ahhoz, hogy el tudjuk fogadni, vagy legalábbis elkezdjünk máshogy reagálni arra, ami kiborít vagy félelemmel tölt el, elsősorban saját magunkkal kell rendbe jönnünk, és leküzdenünk, helyrehoznunk magunkban azt, ami miatt ennyire intenzív választ adunk rá. Ha már nem a szorongás vagy a düh vezérel, vagy legalábbis nem hagyod, hogy ezek vegyék át az irányítást, az már azt jelezheti, hogy kezded lepakolni azokat a nehéz terheket és csomagokat, amiket eddig cipeltél magaddal, azaz az utadon vagy, és egyre könnyedebben haladsz rajta.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.

Pin It on Pinterest

Share This