Talán nem lövök nagyon mellé, ha azt állítom, hogy a „rohanó hétköznapról” alkotott fogalmaink némileg átalakultak az elmúlt időszakban… Bár sokan vannak, akiket nem zavarnak, sőt, kimondottan jól érintenek a változások, azért a legtöbben mégiscsak szívásként kihívásként éljük meg ezt az időszakot. Ahogy arról már korábban is írtunk,
egyáltalán nincs azon mit csodálkozni, ha a szokásosnál fásultabbak és gyengébbek vagyunk. Az energiaszintünk drasztikus zuhanásában a ránk zúduló plusz feladatok mellett, az állapotunkra erőteljesen ható érzelmi terhek, a folyamatos bizonytalanság, aggódás és szorongás is szerepet játszik.
Teljesen érthető, ha most nem vagyunk kirobbanó formában, és az sem véletlen, ha időről időre enerváltnak, erőtlennek érezzük magunkat. Sajnos egy-egy ilyen helyzetben – hiába esne jól egy kis „kikapcs” – nem mindig tudunk pihenni. Ezekben a nehéz pillanatokban van néhány trükk, ami lendületet és erőt adhat a folytatáshoz (és ahhoz, hogy valahogy eljussunk addig a pontig, amikor végre rendesen kipihenhetjük magunkat). Lássuk, melyek ezek!
1. Táplálkozz okosan
Egy súlyosan energiavesztett állapotban kézenfekvő megoldás, ha eszünk valamit. Nagyon nem mindegy azonban, hogy ilyenkor milyen minőségű és mennyiségű tápanyagokat viszünk be a szervezetünkbe.
Sajnos a sok otthon töltött idő, és a megszokott napi rutinunk elvesztése miatt reális veszély, hogy rendszertelenül eszünk és/vagy unalmunkban „felszámoljuk” a korábban felhalmozott tartalékokat – köztük a nem feltétlenül egészséges nassolnivalókat.
Érthető, hogy büszkék vagyunk az otthon sütött kenyérre, a saját készítésű pogácsánkra, de érdemes e tekintetben is valamiféle mértéket tartani. Ha valamikor, akkor most különösen.
Az eleve kevesebb mozgás, és az ebből következően lelassult anyagcserénk mellett, a hangulatunknak és a közérzetünknek sem kedvez, ha minden alkalommal a következő adag frissen sült túrós batyuból próbálunk erőt meríteni.
Ehelyett sokkal jobb és hatékonyabb alternatíva rostban, vitaminban és ásványi anyagokban gazdag ételeket, például gyümölcsöket, vagy abból készült smoothie-kat fogyasztani, de több olyan harapnivaló is van, amely az egészségünk mellett az agyi kapacitásainkra is pozitívan hathat.
Egyes kutatások arra utalnak, hogy az Omega-3 zsírsav nagyon fontos szerepet játszhat magzati korban az idegrendszer fejlődésében, míg más vizsgálatok eredményei szerint idős korban a kognitív funkciók szinten tartásában is segíthet.
Ilyen „brain-booster”, vagyis a gondolkodási képességünket fokozó tápanyag az olajos hal, a dió, a brokkoli, az étcsokoládé és a bogyós gyümölcsök. Utóbbiak úgynevezett flavonoid antioxidánsokat tartalmaznak, amelyek többek között csökkentik az oxidatív stresszt, de további számos, kifejezetten az agyműködésre gyakorolt pozitív – bár egyelőre még csak egérkísérletek keretében igazolt – hatásuk is ismert.
A bogyós gyümölcsök, így az eper, a szeder, az áfonya és a ribizli, fokozhatja az agysejtek közötti kommunikációt, és növelheti a plaszticitást, ami segíthet az új agyi kapcsolatok kialakításában – ami pozitívan hathat a tanulási képességre és a memóriára.
2. Talpáról a fejére…
Sokan egy átlagosnak nevezhető hétköznapon is irreálisan sok időt töltenek a monitor előtt, és elég nagy összeget mernék rá tenni, hogy a helyzet nem javult az utóbbi hetekben, sőt…
Az, hogy akár napi 8-10-12 órát görnyedünk a gép előtt, szintén hatással lehet az energiaszintünkre. Nem véletlen, hogy az ülőmunkát végző embereknek gyakran tanácsolják a jógát, ugyanis ez a mozgásforma nagyszerűen kompenzálhatja a mozgásszegény életmód káros hatásait.
Egy energiavesztett, fásult állapotban, amikor még egy rakat teendő tornyosul előttünk, nem biztos, hogy minden feltétel adott egy kiadós jógaórához, viszont a sokak számára ismerős fordított testhelyzetek remekül helyettesíthetik a „kitudjahányadik” kávét.
Az úgynevezett inverz pózok a többi, ugyancsak kedvező élettani hatások mellett a mentális teljesítményünk fokozásához is hozzájárulhatnak.
Dr. Robert Martin, az inverziós terápia egyik zászlóvivője szerint a fordított pózok rendszeres gyakorlására a koncentrációnk, a memóriánk mellett a megfigyelőképességünket is fejlesztheti – a gondolataink tisztábbak lesznek, a fordított testhelyzet eredményeként agyunkban fokozódó véráramlásnak köszönhetően mentálisan élénkebbek, frissebbek leszünk.
Öröm az ürümben, hogy a home office-ban amiatt sem kell aggódnunk, hogy a kollégák ferde szemmel néznek ránk, ha felpakoljuk a falra a lábunkat, felmegyünk gyertyába, vagy esetleg fejen állunk…
3. Az a bizonyos „power nap”
Sajnos sok munkahelyi kultúrában ugyancsak gyanakodva néznek azokra, akik munkaidőben szunyókálnak. Pedig, ahogy azt már korábban mi is megírtuk, a tudomány jelen állása szerint jobban járunk, ha – ahelyett, hogy órákon át üveges szemmel merednénk a monitorra – szundítunk egyet.
A délutáni szieszta a fizikai mellett, a mentális egészségünket is támogatja: a vonatkozó vizsgálatok eredményei szerint már egy rövidebb alvás is javíthatja a közérzetünket, attól éberebbek leszünk és a figyelem megtartása is jobban megy majd.
Úgy tűnik, hogy ezeket a szusszanásnyi alvásszüneteket nem véletlenül nevezzük „power nap-nek” – ha valahogy meg tudjuk teremteni a 10-15 percnyi kikapcsolódáshoz szükséges feltételeket, akkor tényleg újult erővel és jóval nagyobb lendülettel folytathatjuk a napot.
Pihenni csak pontosan, szépen…
Természetesen az összes, fent említett energetizáló tipp estében igaz, hogy – bár azok az energiaszintünk ideiglenes megnövelésével segíthetnek átlendülni a pillanatnyi holtponton – a lendületünk csak akkor fog hosszabb távon is kitartani, ha rendszeresen és következetesen szánunk időt a feltöltődésre, a kikapcsolódásra és az elegendő mennyiségű alvásra, emellett következetesen ügyelünk arra, hogy milyen minőségű táplálékot veszünk magunkhoz.
Érdemes figyelmet fordítani arra, hogy ne csak akkor nyúljunk ezekhez a stratégiákhoz, amikor baj van, hanem próbáljuk meg azokat a napi rutinunk részévé tenni.
Kérdésed van? Hozzászólnál?
Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM
You must be logged in to post a comment.