„Miért fontosabb a munkád, mint én?” – Az elfoglalt emberek 4 párkapcsolati problémája

„Elmentünk egymás mellett” – mondjuk szomorúan néha, amikor véget ér egy kapcsolat. Sokan azt gondolják, velük ez sosem történhet meg, ám elmenni, „elélni” a másik mellett bizony sokkal könnyebb, mint hinnénk. Olykor az is elég hozzá, ha felborul a munka és a magánélet egyensúlya a pár életében, vagy ha annak egyik – vagy akár mindkét – tagja elfoglalt, és a feladataiba temetkezik.

Ez a forgatókönyv napjainkban nem egyedi: a legtöbben hatalmas nyomás és túlterheltség alatt dolgozunk, a munkahelyi stressz mérőszámai az egekbe szöknek, és ez óhatatlanul rányomja a bélyegét a kapcsolatainkra is. A helyzetet különösen megnehezíti, hogy ebben az egyenletben mindkét fél szenved. Miközben az egyik oldal a hajszolt tempó miatt száguld az összeroppanás felé, a másik mindebből gyakran csak annyit érzékel, hogy a munka mindig fontosabb, mint ő. És ez bizony nem mindig marad következmények nélkül.

De szívem, hát érted teszem!

„Amikor elfoglaltak vagyunk, könnyen beszűkültté válhatunk. Csak a munkát, és az azzal kapcsolatos problémákat látjuk, és szinte észre sem vesszük, hogy a partnerünk mennyire boldogtalan, miközben mi éjt nappallá téve robotolunk”

– írja Dr. Alice Boyes a Psychology Today oldalán megjelent cikkében. „Sokan érzékeljük ugyan valamennyire ebben a rohanó üzemmódban, hogy a kapcsolatunk kezd megromlani, ám még ennek tudatában is meglepetésként ér minket, ha a társunk bejelenti: szakítani akar.”

A kognitív viselkedésterapeuta szerint a nagy munkahelyi nyomás miatt gyakran egyszerűbbnek tűnik kizárni azokat a vészjeleket, amik a kapcsolat összeomlására figyelmeztetnek. Ilyenkor egyik feladatból kapunk a másikba, hogy ne kelljen szembenéznünk a károkkal, amiket a túlhajszoltság okozott.

A dolog igazán faramuci oldala pedig nem más, mint hogy sokan mindezt úgy keretezzük magunkban, hogy valójában a párunkért, a családunkért dolgozunk ennyit – figyelmen kívül hagyva annak az iróniáját, hogy a nagy hajtásban éppen rájuk nem marad időnk soha. Ha pedig a másik szóvá teszi, hogy a túlórákért járó bónusz helyett jobban örülne egy kis együtt töltött időnek, annak könnyen konfliktus, veszekedés lehet a vége; és ezzel egy ördögi kör veheti a kezdetét, ami az egymástól való eltávolodás felé sodor minket.

Persze, hogy szeretlek, csak…

„Neked csak a munka számít!” – Ha gyakran halljuk ezt a mondatot a társunktól, érdemes elgondolkodnunk azon, nem billent-e a munka-magánélet mérlege a kelleténél jobban az előbbi felé az életünkben.

Időzzünk el bátran a kérdésnél: ahelyett, hogy rögtön magyarázkodásba kezdenénk, azt bizonygatva a másiknak, hogy ez csupán ideiglenes, és természetesen semmi sem fontosabb nála, nézzük meg, mi állhat annak a hátterében, hogy igaznak érzi ezt a mondatot.

A szakértő szerint az elfoglalt emberek jellemzően négy olyan tipikus hibát követnek el párkapcsolati téren, amitől a társuk elhanyagoltnak érezheti magát, és ami megnöveli annak az esélyét, hogy a kapcsolat szakításba torkolljon. Alice Boyes azonban úgy véli, ha tudatosítjuk ezeket a romboló működéseket, megakadályozhatjuk, hogy végül teljesen magunkra maradjunk a munkánkkal. Lássuk, hogyan!

1. Érte, de nélküle – legyen ennek vége!

Mindenkinek az életében vannak olyan időszakok, amikor a munka ugrik a prioritáslista első helyére. Akár azért, mert éppen egy nagyon fontos projekten dolgozunk, akár azért mert az előrejutás érdekében visszaültünk az iskolapadba. Megesik, hogy a saját döntésünk nyomán kezdünk túl sokat dolgozni, mert éppen saját vállalkozás felépítésére szántuk el magunkat. Azonban bármi van is az extrém túlórázás hátterében, egyvalamit tudnunk kell: a párkapcsolatunkat, a családunkat nem tarthatjuk túl sokáig parkolópályán.

„Az idő, amit a munkával töltünk, hosszú távú befektetés – pontosan úgy, mint a szeretteinkkel töltött órák”

– mondja Alice Boyes. A szakértő szerint bármennyire szép is, ha a családunk jólléte adja a fő motivációt a munkában, nem szabad ezt afféle örökös kifogásként hangoztatnunk annak igazolására, miért nem figyelünk rájuk soha. Legyünk bátrak, és kérdezzük meg magunktól, vagy akár a partnerünktől: vajon érzi-e még, mennyire fontos számunkra?

2. Vegyük észre, hogy a másik is változik!

Ha a munkába temetkezünk, könnyen előfordulhat, hogy nem is vesszük észre, ha a partnerünknek időközben más dolgok váltak fontossá. Ez az a jelenség, amikor elmegyünk, elélünk egymás mellett: elhisszük, hogy mindent tudunk arról, aki mellett élünk – holott talán már minden megváltozott.

Az eltávolodás ellen a lehető legjobb orvosság az, ha rendszeresen biztosítunk alkalmat magunknak arra, hogy beszélgessünk. Ehhez nincs szükség drága wellness-hétvégékre, vagy hosszú nyaralásokra: bőven megteszi egy séta vagy egy közös reggeli. Mindössze arra kell figyelnünk, hogy erre olyan gyakran szakítsunk időt, ahogyan csak lehet.

3. Figyeljünk a másikra!

Alice Boyes azt is hangsúlyozza, hogy a túlhajszoltságban könnyen megválaszolatlanul hagyhatjuk a partnerünk apró jelzéseit, amelyekkel azt kommunikálja, figyelemre van szüksége. Ezek a jelek minden kapcsolatban mások és mások: lehet egy könnyed érintés, egy hosszabb szemkontaktus, de akár az is, hogy követjük a másikat a lakáson belül, még a fürdőszobába is, csak hogy legyen alkalmunk beszélgetni.

A szakértő szerint rendkívül fontos ügyelnünk arra, hogy soha ne „szippantson be” minket annyira a munka világa, hogy nem felelünk ezekre az apró, kommunikációt szorgalmazó gesztusokra.

4. Ne rajta töltsük ki a stresszt!

Sokszor nem vesszük észre, de a legtöbben az otthonunkba is magunkkal visszük mindazt a stresszt, amit a hajszoltabb munkanapokon megélünk. Fáradtak, ingerlékenyek vagyunk, könnyebben felcsattanunk, ha valami nem úgy alakul, mint ahogy elterveztük – és bizony hajlamosak vagyunk ilyenkor mindezt a feszültséget azokon levezetni, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Ha nem is veszünk össze ilyenkor, már az is rányomhatja a bélyegét a párunkkal, családunkkal töltött időre, ha az első mondat, ami az ajtón belépve elhagyja a szánkat, valami negatív, indulatos megjegyzés a közlekedésre vagy az időjárásra vonatkozóan.

Ezt a problémát a legkönnyebben úgy oldhatjuk fel, ha megkérdezzük a partnerünket, előfordul-e, hogy a hazahozott stresszünk céltáblájának érzi magát. Ha igennel felel, tudhatjuk, hogy jobban kell figyelnünk a nap végi kommunikációra. Első lépésként az is megteszi, ha elhatározzuk, a köszönés utáni nyitó mondatunk ezentúl mindig valami kedves, pozitív dolog lesz.

Munka ÉS magánélet

Napjainkban sokan érezhetjük úgy, hogy a munka minden időnket és energiánkat felemészti, és nem marad belőlük semennyi azokra, akiket szeretünk. Lehet, hogy a saját álmaink, céljaink miatt dolgozunk (talán túl sokat is), lehet, hogy a főnökünk elvárásainak igyekszünk megfelelni. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy míg a munkánk jó eséllyel pótolható, a kapcsolataink biztosan nem.

Ha túlhajszoltak vagyunk az életünk egyik ennyire fontos színterén, lehetetlennek tűnhet egyensúlyban tartani a munkánkat és a magánéletünket. Ám a legtöbbször nincs szükség hatalmas energiabefektetésre ahhoz, hogy a kapcsolataink átvészeljenek néhány elfoglaltabb hónapot. Sokszor elég néhány kedves szó, apró érintés, és egyáltalán: az, hogy a másik érezze, a munka mellett is fontos maradt számunkra.