Dr. Belső Nóra: „A lélek mindig önmaga megvédésén dolgozik” – A személyiségzavarok kialakulásáról beszélgettünk

Szerző: | 2021. 03. 22. |

A népesség mintegy tizenöt-húsz százalékát érinti, vagyis nagyjából csaknem minden ötödik ember küzd valamilyen személyiségzavarral. A környezetnek sokszor fájdalmas, olykor traumatikus helyzeteket hozó állapot a zavarral élő számára is nehéz, körükben a depresszió vagy a szerfüggőség is gyakoribb. Dr. Belső Nóra pszichiáterrel, számos könyv és szakirodalmi fejezet szerzőjével beszélgettünk arról, milyen út vezet a személyiségzavar kialakulásához.

Dr. Belső Nóra, pszichiáter

Hogyan épül fel a személyiség? A zavar kialakulása hol helyezkedik el a folyamatban?

Érdemes a személyiség egészét úgy elképzelni, mint egy hagymát: van egy stabil, genetikailag meghatározott belső magja, ezt a szakirodalom temperamentumnak nevezi. Erre időről időre újabb héjak  – karakter, jellem, magatartás, viselkedés – kerülnek a környezeti hatásoktól függően, hiszen folyamatosan próbálunk alkalmazkodni mindahhoz, ami ér bennünket. Ha bizonyos személyiséghéjak kialakulásakor folyamatos vagy visszatérő negatív hatások érnek bennünket, esetleg traumatizálódunk, akkor ez megzavarhatja a fejlődést, ami az egészséges folyamat helyett egy torzabb, vagy akár patológiás irányba fordulhat. A hagyma-hasonlat azonban azt is jól mutatja, hogy ehhez a zöldségféléhez hasonlóan a személyiségünk is képes újra kihajtani, vagyis terápiás segítséggel korrigálható az ilyen jellegű zavar.

Szinte mindenkit érnek negatív hatások a felnövekedése során. Mitől függ, hogy ezek okoznak-e fejlődési zavart?

Valóban mindannyian átélünk már gyerekként nehézségeket, fájdalmakat, olykor traumatikus élményeket is, de ahhoz, hogy a személyiség a zavar irányába változzon, intenzív és visszatérő hatás kell.

A tudomány ma azt mondja, hogy a személyiségzavarok kialakulásáért hetven-nyolcvan százalékban a külső hatások felelősek, ugyanakkor a genetika is fontos tényező. Pszichiátriai betegségek kapcsán is gyakran látjuk, hogy a kliens családjában mások is hordoznak az adott betegségre tünetként jellemző személyiségjegyeket, csak más mértékben, vagyis nem érik el a betegség szintjét.

Például egy skizofréniában szenvedő ember esetében sokszor van a rokonságban skizotip vagy skizofreniform személyiség. Fontos, hogy az utóbbi kettő állapotot jelent, nem pedig betegséget.

Mi jellemző a személyiségzavarral élő emberre? Miben sérül a fejlődése során olyan mértékben, hogy ez már zavarként jelenik meg?

Akinek egészséges személyisége van, az nyitott, kíváncsi, és ha úgy tapasztalja, hogy valamit nem jól csinált, akkor képes tanulni belőle, és legközelebb másképpen reagál. Mindenkinek vannak kevésbé pozitív személyiségjegyei, de az egészséges személyiséggel rendelkező ember képes ezeket – legalább részben – megváltoztatni, ebben rugalmas tud lenni. A személyiségzavarral élők nem ilyenek. Náluk a személyiség lélektani eszközkészletének egy rendkívül merev, rugalmatlan rendszere alakul ki, ami nem képes adaptálódni a környezeti hatásokhoz. A lelki alkalmazkodóképesség egészen másképp működik náluk, mint egy egészséges embernél.

Aki személyiségzavarral él, az rendszerint mindig ugyanolyan reakciókat ad, nem tanul az elkövetett hibákból, és sokszor egy-egy összetettebb helyzetben mások érzelmeit sem képes átérezni. Nagyon merev működésmód ez, ami szinte rádermed az egyénre, burkot képezve a személyiségen, amit igen nehéz áttörni.

A környezet milyennek látja a személyiségzavarral élőket?

Eleve nehézségeik szoktak lenni a kapcsolatok kialakításával, vagy azok megtartásával, éppen azért, mert nem képesek rugalmasan alkalmazkodni egy-egy új helyzethez. Emellett gyakran csak a saját nézőpontjukat vagy megélésüket fogadják el egyetlen igazságként, mivel nehezen tudják értelmezni, hogy a másik emberben mi történik. Eltérő észlelési mód jellemző rájuk, egyszerűen mintha nem azt látnák, amit a másik ember – ez vonatkozhat egy történésre, vagy akár önmagukra is.

Vannak, akiknél a személyiségzavar a saját érzéseik, viselkedésük kontrollálásában is nehézségeket okoz. Rendszerint nehéz embernek tartják őket, akikkel úgysem lehet mit kezdeni. Az szokott lenni a leggyakoribb tanács velük kapcsolatban, hogy: „ne foglalkozz vele, ő ilyen fura, úgysem lehet rá hatni, a végletekig makacs”. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha egy-egy személyiségjegyünk nem tetszik a környezetünknek, akkor biztosan ezzel a zavarral élünk. A határ ott van, hogy képesek vagyunk-e magunktól bármilyen mértékben változtatni.

A személyiségzavarok mértéke mennyire lehet eltérő?

Ez elég széles skálán mozog, az érintettség foka nagyon eltérő lehet egy-egy zavar esetében, illetve a különböző személyiségzavarok is más-más szintű problémákat eredményezhetnek. Például a hisztrionikus személyiségzavarban szenvedő legerősebb tünete, hogy rendszeresen kiborul, amit a köznyelv úgy fogalmaz meg, hogy egyszerűen hisztizik vagy túldramatizálja a helyzeteket. Az antiszociális személyiségzavarral élő viszont nem ritkán akár a törvénnyel is összetűzésbe kerül, ugyanis annyira nem képes átérezni a tettei másokra gyakorolt hatását, hogy nincs, ami visszatartaná a bűnelkövetéstől. A két zavar súlya nyilván nem összemérhető. Vannak olyan mértékű személyiségzavarok is, amelyek már súrolják a betegség határát, ilyenkor a környezetre gyakorolt negatív hatás is sokkal erősebb.

Mennyire van nehéz helyzetben maga a zavarral élő?

Szinte mindegyik típusra jellemző, hogy valamilyen módon nehézséget okoz az érintettnek a beilleszkedés, a társas kapcsolatok kialakítása, ez rendszerint gátolja, hogy elérjen egy kiegyensúlyozott belső állapotot, tehát a tartós megelégedettség érzését sem fogja tudni elérni.

Kivétel talán az antiszociális zavarral élő, aki ugyan látszólag képes tenni a saját érvényesüléséért, hiszen szinte letarolja a körülötte lévőket, és könnyedén átgázol másokon, a boldogság azonban az ő számára sem lesz elérhető. A beilleszkedést ugyanis gátolja a viselkedése, így pedig támogató, szeretetteljes, kölcsönös megbecsülésen alapuló, hosszú távú, tartalmas kapcsolatok kialakítására sem lesz képes.

Mi történik és milyen életkorban azzal, akinél személyiségzavar alakul ki? Mi az, ami ilyen mértékben befolyásolhatja a belsőnk alakulását?

Teljes egészében a tudomány még nem tudta feltárni ennek a hátterét, de sok támpontunk van. Ne felejtsük el, hogy a genetikának is van szerepe, tehát ugyanazok a hatások nem biztos, hogy mindenkinél személyiségzavart fognak okozni.

Ha valamilyen érzelmi szükséglet hosszú távon kielégítetlen marad, döntően kisgyermek- vagy csecsemőkorban, az biztosan a lehetséges kiváltó tényezők között van.

Például előfordulhat, hogy egy csecsemő néhány hétre el kell, hogy szakadjon az édesanyjától, mert egy betegség miatt az anya kórházba kerül. Ebben a helyzetben a baba olyan szeparációs szorongást, magára hagyatottságot él át, ami olyannyira mély nyomot fog hagyni benne, hogy a központi idegrendszerének a működésére is hatással lesz. A csecsemő létfenntartásához ugyanis szükséges, hogy valaki nem csupán fizikai, hanem érzelmi értelemben is ellássa. Szüksége van az anya gondoskodására, szeretetére, figyelmességére, arra, hogy ráhangolódjanak, és ettől biztonságban érezze magát – tehát a csecsemőnek az anya érzelmi jelenlétére is szüksége van. Ha az anya nincs ott, akkor mindez hiányozni fog. Lehet, hogy az egyéni sérülékenység talaján ez a gyermek később érzelmileg labilis vagy szorongó lesz, de az is lehet, hogy meg sem érzi a hiányt. A személyiségzavar kialakulásához azonban az ilyen helyzetek tartós jelenlétére, visszatérésére van szükség, amikor is a gyermek önvédelmi okokból képez védő héjakat, azaz viselkedésformákat maga köré.

Mit okoz tehát, ha a baba vagy kisebb gyerek érzelmi szükséglete folyamatosan kielégítetlen marad? Ha nem kapja meg azt az érzelmi odafordulást, amire szüksége van?

Ilyen esetben állandósulhat a szorongás, ami torzulást eredményez a személyiség fejlődésében, ugyanis ez arra kényszeríti az idegrendszert, hogy olyan manővereket végezzen, amivel megpróbálja megóvni saját magát a szenvedéstől.

Vagyis kialakít olyan szokásokat, viselkedésformákat, amik megvédik attól, hogy megélje a folyamatos traumatikus érzés – az anya hiánya vagy az érzelmi kielégítetlenség – okozta fájdalmat. Ez aztán torzulásokhoz, a normáltól eltérő megküzdési stratégiákhoz vezet. Az emberi psziché működésének része, hogy a lélek mindig önmaga megvédésén dolgozik, mindannyiunkban vannak úgynevezett pszichés elhárító mechanizmusok, amelyeket egyébként egészséges módon is alkalmazunk, de a zavar esetében ezek túlzott mértékben és romboló módon vannak jelen.

A kialakulásuk sosem történik ok nélkül, mindig megelőzik olyan negatív, traumatizáló erejű hatások, amelyek ellen a lélek védekezni próbál, valójában e folyamat a személyiség fejlődésének torzulása.

A személyiségzavarok három nagy csoportra oszthatóak: különcök, dramatikusok és szorongók. Ezeken belül vannak a konkrét típusok, amelyeket a köznyelvben is használunk, például nárcisztikus, paranoid, vagy kényszeres, csak egyet-egyet kiemelve.

A klaszterenkénti besorolás tipizálja a zavarokat, ezek a gyűjtőfogalmak hasonló jellegű nehézségeket foglalnak magukba. A különcökhöz tartoznak a paranoid, skizotip vagy skizoid személyiségzavarral élők – rájuk főképp a szokatlan viselkedés jellemző, sokszor tűnhetnek extrém módon befelé fordulónak, furának vagy félelmetesnek.

A második nagy csoport, a dramatikusok, ők részben túlzó, drámai érzelemnyilvánításokat tesznek, lehetnek akár szélsőséges indulati reakcióik, az érzelmeik kontrollálása is olykor nehézségbe ütközik. Ide tartoznak a borderline, a nárcisztikus, a hisztrionikus és az antiszociális személyiségzavarral élők.

A harmadik csoport pedig a szorongók, ezen belül mindhárom típusú személyiségzavarnál a szorongás a közös jellemző, noha a megnyilvánulási formája eltérő lehet. Az elkerülő például szinte egyáltalán nem vesz részt személyes kapcsolatokban, elkerüli a konfliktusok lehetőségét. A dependens az önmagáról való gondoskodás képességének hiányát éli meg. A kényszeres pedig a rend, a perfekcionizmus, és általában a kontroll terén támaszt túlzott elvárásokat önmagával szemben.

Előfordul, hogy valakinek egyszerre több zavarral is meg kell küzdenie ezek közül?

Van, hogy valakinek jól leírhatóan egy bizonyos zavara van, de nem ritka, hogy adott klaszteren belül több nehézségben is érintett egyszerre. Szintén nehezítő tényező lehet, ha valaki például klinikai depresszióval küzd, hiszen az erősítheti a személyiségzavar tüneteit. A depresszió ezen a területen egyébként kísérő tünetként sem ritka, hiszen amint korábban is említettük, a boldogság, a tartós kiegyensúlyozottság állapotát a személyiségzavarral élők rendszerint nem tudják elérni. Az erre való minduntalan hiábavaló törekvés, valamint az újabb és újabb kapcsolódási vagy akár munkahelyi kudarcok pedig depresszió kialakulásához is vezethetnek esetükben.

Hogyan lehet gyógyulni a személyiségzavar állapotából? Milyen szakember nyújthat segítséget? Egyáltalán érdemes a terápiás folyamatban megosztani a klienssel, hogy személyiségzavara van?

Gyakori tapasztalat, hogy egy pszichiátriai zavar, például depresszió kezelése közben merül fel a személyiségzavar jelenlétének lehetősége, ami nehezíti a gyógyulás folyamatát, részleges eredményekből vagy gyakori visszaesésekből lehet erre gondolni. Fontos, hogy ne ijesszük el a hozzánk segítségért fordulókat, és lényeges a bizalommal teli légkör megteremtése is, amelyben hatékonyan lehet együtt dolgozni. Alapvetően klinikai szakpszichológusi feladat a személyiségzavarok kezelése, őket vonjuk be ilyen esetekben.

A terápiás folyamat változó hosszúságú lehet, de érdemes kitartónak lenni, hiszen egy hosszú ideje fennálló állapotot szeretnénk megváltoztatni. Volt olyan tapasztalatom, hogy valaki megkérdezte tőlem, hogy neki személyiségzavara van-e, és bár igennel válaszoltam, közben igyekeztem hangsúlyozni, hogy nem az elnevezés a lényeg, hanem az a munka, amit belefektet a saját mentális jóllétének az elérésébe.

Azt fontos értékelni, ha valaki gyógyulni akar, hiszen ne felejtsük el, hogy gyakran súlyos traumákat, mély fájdalmakat elszenvedő emberekről van szó, akik számos nehézséget éltek át. És bár rendszerint a környezetük számára sok szenvedést okoznak, ők maguk is áldozatok valójában.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This