A szexualitásról beszélni felnőttként is nehezünkre eshet. Ennek oka lehet például, ha olyan családban nőttünk fel, ahol ezekről inkább hallgattunk, mert nem volt illendő kérdezni, vagy ha ezt megtettük, akkor a forró kását kerülgető, esetleg elutasító válaszokat kaptunk. De lehet, hogy egyszerűen bátortalanok voltunk, szégyelltük, vagy nem akartuk ilyesmivel a szüleinket nyaggatni – és ha már így alakult, ők sem forszírozták a dolgot.

A helyzet alapjaiban most sem változott: egy gyerek számára éppúgy társulhat szégyen  a szexualitás témájához, mint annak idején a szüleink esetében. És ha ezen a szégyenen túl is lép az érdeklődő kis- vagy nagykamasz és kérdez, akkor bizony benne van a pakliban, hogy minket, felnőtteket is sokkol egy váratlanul nekünk szegezett, úgynevezett „kényes kérdés“.

Pedig olyan kérdések ezek, amelyeket lehetetlen teljeskörűen egy, a tanár és a tanulók számára egyaránt kínos felvilágosító osztályfőnöki óra keretében megbeszélni. De akkor mégis mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel?

Például azt, hogy haladunk a korral…

Ahogy azt a Yelon.hu nevű online szexedukációs program is tette, felismerve, hogy a mai fiatalok környezetükről és saját magukról is leggyakrabban az interneten tájékozódnak.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szervezésében elindított oldalt olyan elismert szakemberek működtetik, akik a fiatalokhoz több oldalról is kapcsolódnak – így gyermekjogász, krízistanácsadó pszichológus, edukációs könyvszerző, művelődésszervező, kommunikációs szakember, valamint a serdülő korosztályhoz közelebb álló önkéntes diákok alkotják a csapatot.

Miért ajánljuk?

A Yelon.hu gyakorlatias, könnyen érhető, hiteles és életszerű válaszokat ad olyan, sokszor (tévesen) evidenciaként kezelt kérdésekre, hogy

  • Miért változik meg a test, mi az a havi vérzés, vagy magömlés?
  • Mi az a szex?
  • Milyen védekezési lehetőségek vannak?
  • Hogyan kell használni helyesen az óvszert, tampont?
  • Mi a helyzet a maszturbálással és pornónézéssel?
  • Mi történik egy nőgyógyászati vizsgálaton?

Az oldalon lévő tartalmakat rendezhetjük egy adott témakör, nem, vagy kor alapján is, és a gyakran ismételt kérdéseknek is kellő figyelmet szenteltek.

Yelon

Kritikus időszak

A serdülőkor kritikus állomás a fejlődésben, ilyenkor sokkal sebezhetőbbek a fiatalok. A hormonális változások következtében hirtelen „új“ testet kapnak, ezzel pedig a mai, gyakran irreális szépségideálokat éltető társadalomban igen kemény dió megbirkózni. Ezért is jó, hogy a programmal átfogóan, több aspektusból közelítik meg a pubertáskorral járó biológiai, pszichés, valamint interperszonális változásokat.

A fentiek alapján nem véletlen, hogy a testképzavarok és étkezési zavarok csírája sokszor ebben az időszakban jelenik meg. A szakemberek ezt felismerve már tudatosan, ennek a korosztálynak speciálisan összeállított programot fejlesztettek ki, ahol főképp a testképre, saját magunk elfogadására, az önegyüttérzésre, empatikus hozzáállásra helyezik a hangsúlyt. Bővebben a programról ebben a cikkünkben olvashatsz.

Menő!

Hogy tényleg simuljon a történet a Z generáció igényeihez, mindez mobilos applikációban is elérhető –  az ingyenes programmal akár a nethez kapcsolódva, de offline is hasznos infókhoz juthat a kíváncsi, vagy tanácstalan gyermek.

De a felület teret enged az interaktivitásnak is: megadott időpontokban  a chaten keresztül egy speciális képzést elvégzett önkéntesekből álló csapat fogadja a megválaszolandó kérdéseket. Mindez nem kötött regisztrációhoz, tehát anonim is érdeklődhetünk, sőt a beszélgetést nem naplózzák – ezzel megteremtődhet egy olyan bizalmi légkör, ahol tabuk nélkül kíváncsiskodhatnak a fiatalok.

Fontos, hogy a chatelés során nem tanácsokat osztogatnak, hanem megpróbálják a szükséges információkkal ellátni őket, hogy aztán maguk tudjanak gondolkodni lehetőségeiről, és önállóan döntést hozhassanak – ezzel is előkészülhetnek a felnőtt életre. Hiszen nincs olyan, hogy rossz kérdés, mindennek van relevanciája: cél a gyerekhez idomulva elég jó válaszokat adni.

Szülőknek is

Nem újdonság, hogy  a kamaszokkal nem mindig könnyű szót érteni, így talán sokak számára jelenthet kapaszkodót, hogy a felületen szülőként is kaphatunk segítséget abban, hogyan közeledjünk a gyerek felé a kényes témákat illetően.

Például mit tehetünk, ha zavarba jövünk, vagy kifejezetten nehéz a szexről beszélnünk? Emellett a gyereket érintő témákról is tájékozódhatunk, például hogyan reagáljuk le, ha ránk nyit szex közben? De az is érdekes lehet, hogy posztolhatunk-e fotót a közösségi oldalon a gyerekünkről az ő tudta nélkül? Hogyan beszéljünk vele az önkielégítésről, vagy ha azon kapjuk, hogy rendszeresen pornót néz?

Csupa feszítő kérdés, amit átmenetileg talán kényelmesebb megoldásnak tűnik a szőnyeg alá söpörni és hallgatni róluk, de hosszú távon mindenképpen kifizetődőbb és felszabadítóbb beszélni ezekről a témákról. Arról, hogy ezt hogyan tegyük, sok hasznos tanácsot olvashatunk.

A pornónézés napos és árnyékos oldaláról mi is írtunk korábban – bővebben itt olvashatsz róla.

StockSnap_61C38E9964

A felület pszichológus szemmel

  1. Abszolút modern, azaz a digitális világban szocializálódó serdülők igényeihez és szükségleteihez illeszkedik mind tartalmilag, mind képi világában.
  1. Lényegretörő. Jól megfogalmazott, praktikus kérdéseket és válaszokat olvashatunk.
  1. Nincs tabu. Olyan témákkal találkozhatunk, amelyekről fontos beszélni, vagy legalábbis valamilyen formában igenis el kell magyarázni szükségessége és aktualitása miatt is – az oldalon egyaránt találni női nemi szervekről készült képet, menstruációt és magömlést magyarázó, vagy a pornónézéssel kapcsolatos anyagot is.
  1. A fókusz az elfogadáson van. Legyen szó nemi vagy szexuális identitásról, a testrészeinkkel kapcsolatos aggályainkról – avagy a kis vs. nagy, eltérő formájú cicik és fütyik dilemmájáról, de ugyanúgy szóba kerül az iskolai kiközösítés problematikája is. A megközelítésben mindig közös, hogy a saját test elfogadásán van a hangsúly – és ha valamire, akkor erre nagy szüksége van egy serdülő fiatalnak.
  1. Mindenki számára elérhető. Mesés álom lenne, ha minden gyerekkel külön pszichológus foglalkozna az oktatási intézményben. Ha ezt nem is tudja pótolni a Yelon, a szervezőgárda professzionalitása, valamint a garantált anonimitás megnyugtató alternatívát jelenhet: a gyerekek bizalma mélyülhet, könnyebben kérhetnek segítséget akkor is, ha környezetükben valamilyen okból kifolyólag aktuálisan nem elérhető a szülő, pedagógus, vagy pszichológus.
  1. A szülőket is bevonja. Hasznos tanácsokkal lát el minket felnőttként is, például arról, hogy egyáltalán miről, mikor és hogyan érdemes beszélni a gyerkőccel. Próbálja tágítani a gondolkodási keretünket, hogy olyanokról is essen szó, amit nekünk anno nem feltétlenül hoztak szóba, vagy firtattak végletekig a szüleink, pedig lehet, hogy nem lett volna baj…
Szülőként azért is érdemes tájékozódni az oldalon, mert igenis felelősséggel tartozunk a fiatalabb generációért, és ebbe a szexuális edukáció egyre inkább beletartozik. Akár fel is használhatjuk ezt a feladatot arra, hogy közelebb kerüljünk a gyerekhez, hiszen egy ilyen intim beszélgetés  – a kezdeti feszengés után – lehetőséget adhat a kapcsolat mélyítésére.

A jól kidolgozott és sikeres edukációs programok nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy a megfelelő szakértelmet, elhivatottságot és türelmet ötvöző tájékoztatás révén olyan tudásanyaghoz juttatják a célcsoportot, amelyek aktuálisan szükségesek számukra.

Ahogy a felület is bizonyítja, a változó világ a sok nehézség mellett, pozitív dolgokat is hozhat az életünkbe – függetlenül attól, hogy fiatalokról, vagy az ő szüleikről van szó. A Yelon.hu szerintünk határozottan ilyen, azaz jó dolog, ami megfelelő arányérzékkel és korszerű módon vette fel a ritmust ezzel a változó világgal.

Fotó: itt, itt és itt



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Zilahi Tímea

A tudomány és a modern kutatások rajongója. Imádja Pécset, a német nyelvet és kultúrát. Szeret utazni – arra, amerre a lába viszi. Dinamikus, pontos, rendszerető. Életében meghatározó választott sportága, a crossfit.

Pin It on Pinterest