Engedjük, hogy a gyermek is írja a szülő történetét! – Kényes nevelési helyzetekről dr. Kádár Annamáriával

Szerző: | 2016. 10. 13. |

Mitől lesz egy szülő hiteles? Milyen mondatok segíthetnek, és melyek azok a fordulatok, amelyeket mindenképpen mellőzünk egy-egy kényes nevelési helyzetben? A szülő-gyerek kapcsolat útvesztőiről, a dackorszakról, a testvérféltékenységről, a félelmek-szorongások kezeléséről, a gyász-veszteséggel való munkáról, valamint a helyzetfüggő nevelésről dr. Kádár Annamária, mesepszichológust kérdeztük. 16526179362_016cb2c0eb_k

A „kényes nevelési helyzet” nyilván több korosztályt és problémát érint, ahogy az a sorra vett témák kapcsán is érzékelhető. Mégis miképpen tudná összefoglalni, mire utal elsősorban ez a jelző?

A legegyszerűbben úgy mondhatnám, azokat a szituációkat értem ezalatt, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. Leginkább egy fotózáshoz kapcsolódó hasonlattal tudnám ezt leírni: nagyon szeretek fényképezni, elcsípni a pillanatokat. Egy-egy gyermek reakciója, csodálkozó, derűs tekintete, önfeledt nevetése mindig is rabul ejtett. Hamar feltűnt, hogy amikor a felém forduló kisgyermeket csak a saját, felnőtt perspektívámból fotózom, akkor nyújtott nyakú kisemberek tekintenek vissza a fényképről.  Azonban, ha leguggolok a gyermek szemmagasságába, játszótársává válhatok, fotósként is teljesen más szemszögből tudom látni az ő világát.

A szülői hitelesség lényege éppen ebben rejlik. Vajon meg merjük-e ugyanígy kérdőjelezni saját feltevéseinket? Tudunk-e perspektívát váltani? Sutba tudjuk-e vágni az irreális elvárásainkat? Megengedjük-e magunknak, hogy ez a kapcsolat átformáljon, neveljen bennünket?

Egy előadása kapcsán az ajánlójában úgy fogalmaz, saját életmesénk, amelyet szülőként folyamatosan továbbadunk. Mégis mennyire írhatjuk felül tudatossággal, amit a zsigereinkben hordozunk?

Szülőként, pedagógusként a nevelés során valóban a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben − és azt is, hogy mikor adjuk fel. Egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni. Valójában rólunk mesél, hogy melyik az a konfliktushelyzet, amely drámai feszültséget okoz bennünk, illetve, hogy mit kezdünk vele. Ha engedjük, hogy ebben a folyamatban mi váljunk tanulóvá és a gyermekünk átírja a történetünket akkor, jó esetben nagyon sok mindent felülírhatunk az életünkben, mert szüleinktől átvett viselkedések sem működnek rengeteg helyzetben.

pm2

A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések, egyben lehetőségek is a továbblépésre.

Van-e összefüggés a viselkedésünkkel közvetített életmese, valamint a szülő-gyermek rituálé során mesélt mesék között?

A népmese optimista életfilozófiája akkor lesz gyümölcsöző a gyermek életében, hogyha ezt a szülő saját életmeséje is alátámasztja. Amennyiben úgy élem meg a mindennapjaimat, hogy folyamatosan a negatív emlékeimet emlegetem, hogyha többször kihangsúlyozom, mit miért nem érdemes elkezdeni, ha nincsenek céljaim, álmaim, vágyaim, jövőtervem, akkor a folyamatból kimarad egy lényeges elem.  Hitem szerint saját életünkben is a népmesei utat követjük, ugyanúgy szükségünk van hamuban sült pogácsákra, útravalókra, meg kell küzdenünk a belső sárkányainkkal, a félelmeinkkel, szorongásainkkal, és bolyonganunk kell számos tévúton is ahhoz, hogy célba érkezzünk.

Ne feledjük, a gyermekünk életmeséjét együtt kezdjük el írni! A velünk történt negatív dolgokat nem változtathatjuk meg, de azt igen, hogyan mesélünk róla.

Tudatossággal tehát sok helyzeten segíthetünk, azonban mégis felmerül az emberben: hol húzódik ebben az egészséges határ? Hiszen az ösztöneinknek is biztosan teret kell adnunk.

Persze, éppen ezért fontos, hogy a tudatosság ne legyen hamisság. Szülőként az is a hitelesség része, hogy kongruensen fejezzük ki érzelmeinket. Tehát nem fojtom magamba a dühöm, a csalódottságom és mosolygok egy szituációban, csak mert azt jobbnak ítélem. Mert a gyerek pontosan érzi, hogy ez így nem őszinte.

Amit kifelé mutatunk, legyen azonos azzal, amit megélünk, természetesen szeretetteljes keretek között. Ezzel tudunk a személyiségünkön keresztül a legerősebben hatni a gyermekünkre.

gyerHa a gyerek megtapasztalja azt, hogy szülei érzelmileg hozzáférhetők, érzékenyek a szükségleteire, kifejezheti nekik a negatív érzelmeit is, és elvárhatja, hogy ezeket csillapítsák, akkor belsővé teszi ezt a mintát. Ezzel el is sajátítja az érzelmi szabályozás képességét.

Milyen alapszabályokat sorolna fel, amelyek segítenek a szülőknek jobban kezelni a szóban forgó kényes helyzeteket?

Először is fontos, hogy a szülő ne általánosítson, hanem egyes szám első személyben fogalmazzon. Tréningeken is leggyakrabban az általánosítások mögé bújnak a résztvevők, és csak többszöri felszólításra cserélik le „az ember ilyenkor mérges lesz” kijelentést az „ilyenkor mérges vagyok”- ra.  Érdemes megjegyezni azt a szabályt, hogy

érzésekkel soha nem vitatkozhatunk, mivel mindenkinek joga van ahhoz az érzelmi állapothoz, amit adott pillanatban megél.

Nem szabad elutasítani sem a saját, sem a gyermeked negatív érzéseit, és kerülni kell a kritikát, a kioktatást. Mivel az igazán kicsi gyermek egocentrikusan gondolkodik, fölösleges kiselőadást tartani neki arról, hogy miért nem adta oda a lapátját a homokozóban a másiknak. Nem szabad ebből olyan következtetéseket levonni, hogy önző felnőtté válik.

Konkrét mondatokat említene, amelyeket soha ne mondjunk, vagy ellenkezőleg bátran használjunk?

A legsúlyosabb hiba a gyerek érzelmeinek el nem ismerése, például: Ne sírj, ez semmiség, katonadolog…! Valamint az sem szerencsés, ha meg akarjuk neki mondani, mit kellene éreznie, például: szeretned kell a testvéredet. Pozitív mondat, amellyel például a negatív érzelmek alternatív kezelését mutatjuk meg, így: „Próbáld elmondani szavakkal, hogy miért vagy dühös, ne üss, ne csípj, ne rúgj, mert akkor nem értem, mi a bajod!” Illetve, amelyek segítenek elviselni a sikertelenséget „Gyere, próbáljuk meg újra együtt!” Szintén sokat lendíthet a helyzeten, ha a negatív érzelmeket nem az adott helyzetben beszéljük meg, hanem megvárjuk, amíg a gyerek megnyugszik: „Emlékszel, amikor ma még játszani szerettél volna, és én azt mondtam, hogy be kell jönnöd ebédelni. Mit éreztél akkor?”



LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This