„Ha ezt végigcsináljuk, biztosan fejlődni fogunk” – Interjú Szigeti Rékával a reziliencia szerepéről

Ha van olyan élethelyzet, ami próbára teszi a rugalmasságunkat, hát a mostani, járvány által sújtott időszak biztosan. Át kell rendeznünk az életünket és a hétköznapjainkat, az eddigihez képest szigorúbb korlátok között kell élnünk, miközben a folyamatos szorongással is meg kell küzdenünk valahogy. Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológussal beszélgettünk arról, hogyan tudnánk hatékonyan alkalmazkodni az új helyzetekhez.

Ha alapvetően rugalmatlannak tartom magam, akkor abból egyenesen következhet, hogy a jelenlegi helyzettel járó nehézségek komoly megpróbáltatást jelentenek majd számomra?

Ez a helyzet nagymértékben próbára teszi a rezilienciánkat, vagyis a lelki rugalmasságunkat – talán érdemesebb is lenne úgy fogalmazni, hogy segíti ennek fejlesztését. Számos más képességünkhöz hasonlóan ugyanis ez sem állandó, sőt, nagyon is fejleszthető. Lehet, hogy eddig nem volt rá szükségünk, a mostani helyzet azonban a maga módján rákényszerít arra, hogy valamiképpen kimozduljunk a komfortzónánkból.

Az, hogy bezárva, kontrolltól megfosztva, nagyon másképp éljük meg a napokat, a lehetséges sérülések mellett a fejlődés lehetőségét is tartogatja. A korlátok között új megküzdési módok, más megoldási stratégiák születhetnek.

A kihívásokban, megpróbáltatásokban a fájdalom mellett ott rejlik valami más is: a megküzdés által kialakulhatnak bennünk olyan készségek, amelyekkel addig esetleg nem is számoltunk.

Bevallom, engem szorongás környékez, valahányszor azt hallom, hogy „most fejlődnöm kell”…

Az valóban nagyon szorongató lehet, ha a kell parancs aktiválódik bennünk, úgyhogy erről mindenkit lebeszélnék. A jó hír az, hogy ezt a változást, fejlődést rendszerint maga az új helyzet ösztönzi, ezért olyan nagyon még csak akarni sem kell. Az előttünk álló időszakban valószínűleg lesznek keserves, fájdalmas nehézségek, sok szokatlan, váratlan, szorongáskeltő esemény. Két dolog segíthet minket: ha ezekben észrevesszük, hogy lehetőséget is teremtenek a gyakorlásra, és ha bízunk a saját erőnkben. 

A külső körülményeken valóban nem tudunk most változtatni. A belsőkön viszont igen?

Lehet, hogy összességében 95%-ban nincs ráhatásom a dolgokra, de még mindig van öt százalékom, ami a sajátom. Azt is megnézhetjük, hogy mi az, amire biztosan van lehetőségünk.

A bizonytalan tényezők között megtalálhatjuk azokat a területeket, amelyeknél a kontroll nálunk maradhat.

Sokfélék vagyunk, sokféleképp is reagálunk egy megváltozott élethelyzetre: van, aki feszült lesz, más inkább lehangolt. A lényeg az, hogy ismerjük fel, ránk miképpen hat, és az érzést igyekezzünk a lehetőségeinkhez mérten kezelni, hogy a feszültségeinkkel ne ártsunk se magunknak, se másnak.

A gyakorlatban mit tehetünk, ha éppen feszültek vagyunk, és még csak nem is mehetünk ki a lakásból?

Érdemes valamilyen testreszabott stratégiát találni és alkalmazni a feszültség oldására. Kialakíthatunk például otthon nyugi-sarkot. A firkálás is remekül oldhatja a feszültséget. Testmozgást is végezhetünk otthon, tornagyakorlatok formájában. Működhet a feszültség-levezetés egy párnával, esetleg bokszzsákkal, akár a kisebbeknek is.

Akinek az válik be, egyszerűen csendben elvonulhat olvasni: egy kis nyugalom, én-idő, leválasztva a többi családtagtól, sokat számíthat a béke megtalálásában. A gyermekeknek segíthet, ha a szülőkön túl akár a kedvenc plüss játékukhoz, a macijukhoz odabújhatnak. Kereshetünk ilyen lehetőségeket magunk körül, és merjük is használni őket!

Ehhez jó, ha felismerem, egyáltalán milyen érzést kelt bennem valami.

Elfogadni és megélni az érzéseinket mindenképpen hasznos. Nem reális elvárás önmagunktól, hogy ne szorongjunk egy ilyen helyzetben. Ha kimondom, amit érzek, azzal sokszor máris elkezd változni belül valami, hiszen nevet kap, tudatossá válik, önkéntelenül elindul egy átdolgozási folyamat. Ha otthon tudunk úgy beszélgetni egymással, hogy őszintén megfogalmazzuk a saját érzéseinket, az az összezártságban kibukó párkapcsolati nehézségeknél is segíthet. Vagy ha nem szívesen beszélünk róla, egy napló írásával tisztábban láthatjuk önmagunkat és a nehézségeinket.

Lehet, hogy sokszor azzal nehezítjük meg a saját életünket, hogy elvárjuk magunktól és másoktól is a maximumot egy kitett helyzetben is?

Bizonyos helyzetekben egyszerűen nem elvárható, hogy a rendszer 100%-on működjön – ilyen a mostani is. Sokszor szoktam mondani a klienseimnek is, hogy vannak olyan krízisek, amiket bőven elég túlélni valahogyan, ne akarjunk rögtön a legjobban, legrugalmasabban jelen lenni. Eleve az újszerű dolgokhoz hozzászokni is időigényes, egy másik struktúrát kialakítani pedig nem megy egyik percről a másikra – de ha folyamatként látjuk, az sokat segíthet.

Reálisnak tűnik az az elképzelés, hogy a karanténban vagy az önkéntes bezártságban eltöltött napokban biztosan lesz hiba meg nehézség. Emellett persze azt is érdemes nézni, hogy mi minden sikerült.

Lehet, hogy türelmetlen voltam például a társammal, a gyerekeket viszont sikerült aktívan lekötnöm, és a helyzethez képest jól érezték magukat. Vagy ha a munkámban nem is voltam hatékony, de például az időkereteket ügyesen kezeltem. Mindig lássuk, ami jól sikerült, amiben sikeresek voltunk, mert biztosan jut ilyen minden napra. És ha valami most nem ment, attól még lehet, hogy holnap menni fog.

Mi adhat motivációt abban, hogy elhiggyük: idővel belejöhetünk és működhet az életünk a nehéz körülmények mellett is?

Az elején valószínűleg kicsit döcögősebb minden. Fontos, hogy esténként úgy tudjunk visszanézni a napra, hogy a nehézségek, hibák mellett aktívan megkeressük benne a jó részt. A kevésbé hatékony pontokat pedig vizsgáljuk meg! Ezekből aztán tanulhatunk, és két hét múlva már egy gördülékenyebb rendszerré állhatnak össze a hétköznapjaink, miközben a külső körülmények talán nem is változnak, mi mégis megteremthetjük a saját belső működő világunkat.

Adott körülmények között is megtalálni az ideális működési módot, kisebb lépésenként? Ez lehet a kulcs?

Inkább úgy mondanám, hogy a számunkra megfelelőbbet. Ideálisról azt hiszem, nem beszélnék ebben a helyzetben. A nehéz, kitett helyzet adott. Hasznos, ha úgy közelítjük meg a nehézségeinket, hogy azt kérdezzük: ez a szituáció hogyan tud a legjobban működni nekem? Ezt akár vizuálisan el is képzelhetjük.

Átbillent bennünket egy másik működési módba, ha nem a külső körülmények változásától várjuk a megoldást, hanem azokat a lehetőségeket kezdjük számba venni, amelyek még rajtunk múlnak. Tele vagyunk belső erőforrásokkal, higgyük el!

Ha például szeretek főzni, de rendszerint nincs rá időm, most szánhatok rá. Vagy ha elmaradásom van a gyerekekkel töltött idővel, azt is pótolhatom. Ha nem használtam még online személyes kommunikációra az okoseszközeimet, most megtehetem. Feltehetjük azt a kérdést is: mit nyerhetünk ebből a helyzetből? A rezilienciánk fejlődése is ilyen nyereség lehet. Nem reális az az elgondolás, hogy így születtem: rugalmatlannak, és az is maradok az életem végéig. Egyáltalán nem! Képesek vagyunk ebben is fejlődni, csak merjük alkalmazni ezt a látásmódot!

A koronavírus elleni intézkedések olykor szorongáskeltőek lehetnek, de ne feledd, mindannyiunk biztonsága érdekében történnek. Igyekezz nyugodt maradni, magadra és másokra is vigyázni, és hiteles forrásokból tájékozódni. Mi itt a Pszichoforyou-n a testi mellett a lelki egészség megőrzésében is szeretnénk segíteni. A járvány ideje alatt külön rovatot szentelünk a témának: ez a Lélekerősítő.

Fotó: itt