„A konfliktus egy közösen megélhető történetté alakul” – A mediációról beszélgettünk Dr. Ferenczi Andreával

Egy elfajulni látszó konfliktushelyzetben gyakran érezhetjük magunkat eszköztelennek, amikor azt éljük meg, hogy a dolgok valahogy kicsúsznak a kezünk közül, és nemhogy a megoldás irányába nem haladunk, de egyre rosszabb és rosszabb fordulatok következnek. Az ilyen helyzetek bírósági ügyekké is válhatnak, holott lenne olyan megoldás, ami sokkal hatékonyabb, gyorsabb és kevesebb sérelemmel jár. Ez a mediáció, vagyis a közvetítés módszere, melyben két vagy több fél vitájában egy semleges segítő, mediátor jár közben, aki munkája során arra törekszik, hogy a vitában állók közösen találjanak olyan megoldást, ami mindkettejük számára elfogadható. Erről a folyamatról beszélgettünk Dr. Ferenczi Andreával, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusával, aki maga is képez mediátorokat.

Melyek a leggyakoribb esetek, amikor mediátorhoz fordulnak az emberek?

Saját praxisomban leggyakrabban párkapcsolati és családi konfliktusokkal találkozom, ezenkívül munkahelyi ügyekkel, iskolai vitákkal a tanár és a szülő, vagy éppen a tanár és a gyerek között. Találkoztam már olyan környezetvédelmi és kisebbségi ügyekkel is, melyekben az érintettek a mediációt választották. Alkalmazzák az egészségügyben, például orvos-beteg konfliktusokban, önkormányzati vitás helyzetekben, gazdasági konfliktusokban. Egyre többen fordulnak mediátorhoz válás előtt is.

Legutóbb azzal a dilemmával keresett meg egy pár, hogy vajon van-e még tartalék a kapcsolatukban, érdemes-e erőfeszítéseket tenniük házasságuk megmentésére, vagy már mindketten annyira sebződtek, hogy a legjobb döntés egymás elengedése lenne.

Utóbbi esetben is jó szolgálatot tesz a mediáció, hiszen a gyerekek sorsáról és a vagyonmegosztásról sokkal szerencsésebb, ha saját igényeik képviselete mellett a másik szempontjait is figyelembe véve, egymással együttműködve hoznak döntéseket. Bírósági peres eljárás keretében ez évekig elhúzódhat, és az eleve meglévő problémák tovább mélyülhetnek. Egyébként azt gondolom, hogy a bírósági szakaszban lévő válások fele visszafordítható lenne mediációval.

Mi történik a mediáció folyamatában? Hogyan jutnak megegyezésre a felek, akik a kezdő ponton gyakran rendkívül távol állnak egymástól?

Az eljárás legfontosabb sajátosságai a közös célok, a kölcsönösen elfogadható megegyezés, az egyetértés, a konszenzus. Mindezek elérésében a mediátor olyan módon működik közre, hogy finoman kimozdítja a feleket a jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos gondolatmenetükből, és figyelmüket saját szükségleteikre és érdekeikre ráirányítja – ezzel megteremtve az átmenetet a konfliktus pozíciójából egy olyan álláspont felé, mely alapja lehet az együttműködésnek.

A mediáció a felek közötti kommunikáció előmozdításával megnyitja az éntől a másikhoz vezető, majd onnan visszavezető utat. A felek megismerhetik egymás szempontjait, felülvizsgálhatják saját meggyőződéseiket, kiléphetnek a romboló interakciós játszmáikból, és eljuthatnak ellenségességüket tápláló előítéleteik felszámolásához.

A folyamat során nem az a cél, hogy a mediátor az ellentmondó nézetek között felfedezze az igazságot, vagy leleplezze az igazságtalanságot, hanem hogy a feleket hozzásegítse ahhoz, hogy olyan én birtokába jussanak, amely nem kerüli meg, és nem hárítja el az igazságot, amikor szembesül vele.

Milyen típusú konfliktusok esetén tud segíteni a mediáció?

A közvetítés – ahogy a köznyelvben gyakran hivatkoznak rá – egyrészt abban tudja a feleket támogatni, hogy a látszólagos érdekek, külső elvárások, indulatok, érzelmek ne fedjék el a mediációban résztvevők valós szükségleteit.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy a mediációtól egyesek nem azért zárkóznak el, mert nem hajlandók a másikkal leülni, hanem mert rendkívül félelmetes számunkra saját maguk vagy álláspontjuk képviselése, sőt, szükségleteik felismerése és kifejezése.

Ezért sokan a bíróság által kínált megoldást választják: a döntést egy kívülállóra hárítják, ami teret enged a manipulációnak és győztesre, illetve vesztesre osztja a vitázó feleket. Mindenekelőtt azok az esetek mediálhatók, melyekben a felek rendelkeznek a belátás, az önkorrekció, a nézőpontváltás és az együttműködés készségével. Azaz meg akarják oldani konfliktusukat, keresik a megoldási lehetőségeket, készek saját felelősségüket is felismerni a kialakult helyzetben, valamint saját elhatározásból és önként vesznek részt a folyamatban.

Melyek azok a helyzetek, amikor ez a módszer nem alkalmazható?

Nehéz például értékkonfliktusokban mediálni, amikor a kliensek különböző alapértékekkel, életfelfogással rendelkeznek, ebből fakadóan a gondolatokat, viselkedéseket más-más kritériumok szerint ítélik meg. A munka során a felek a különböző helyzeteket, és a rendelkezésre álló megoldási lehetőségeket is eltérően ítélhetik meg. Amikor az egyik fél sokkal gyengébb érdekérvényesítő pozícióban van, és nem tudjuk megerősíteni ebben a folyamatban, akkor másfajta technikával kell őket a megoldáshoz hozzásegíteni. Ezért például szexuális bántalmazás vagy fizikai és verbális erőszak esetén a mediáció nem jó eszköz.

Hogyan tud pártatlan maradni a mediátor? Dolga-e, hogy pártatlan maradjon?

Sokan mítosznak tekintik, hogy a mediátor lehet semleges. Ám a folyamat megköveteli az elfogulatlanságot. Ettől hiteles a szakember, így tudja kialakítani azt a bizalmi légkört, melyben a felek vállalják sebezhetőségüket, érzéseiket, és képesek lesznek megfogalmazni szükségleteiket. A szocializációnk során gyakran szerzünk olyan tapasztalatokat, amelyek kételyeket ébresztenek bennünk érzéseink és igényeink jogosságát illetően, így igen fiatalon megtanuljuk elvágni magunkat a bennünk zajló folyamatoktól.

Ha időt és energiát szánok arra, hogy megismerjem, illetve tudatosítsam szükségleteimet, könnyebben tudom majd azokat összekapcsolni az érzéseimmel, ami működőképesebbé teszi a kapcsolatokat is. Valójában erre ad lehetőséget a mediáció.

Könnyebb lesz a másikhoz megértéssel és együttérzéssel fordulni, nem indulnak be azok a játszmák, amelyek a nem jól kommunikált szükségletek következtében alakulnak ki. A nem teljesült szükségletek az önigazolásnak, a másik kritizálásának, minősítésének és bántásának a zsákutcájába vezetnek.

Mennyire lehet a mediátor pártatlan a gyakorlatban? Például, ha gyermekelhelyezés kapcsán érkezik egy válófélben lévő pár, és láthatóan nagyobb szeretettel beszél a gyerekről az anyuka, akkor tehet-e a mediátor azért, hogy ő többet lehessen a gyerekkel?

Nem. A folyamat sajátszerűsége, hogy a mediátor tanácsokkal, megoldásra irányuló javaslatokkal nem állhat elő, és ilyenekkel nem láthatja el klienseit. A mediációban a feleknek együtt, egymással együttműködve kell eljutniuk a mindkettőjük számára elfogadható és betartható megállapodás megfogalmazásához. A mediációnak azért van óriási jelentősége, mert túl azon, hogy segít a kapcsolatokon, a közvetítésben résztvevő feleknek azt az esélyt is megadja, hogy autonóm, belülről vezérelt emberekké váljanak.

A mediátor saját értékrendje azért megjelenhet a munkája során? Ezt tudja valahogyan használni?

Dr. Ferenczi Andrea, mediátor

Talán túl személyes lesz a válasz, de megkockáztatom. A mediáció számomra azt a színteret jelenti, ahol az ember a „Szeressétek ellenségeiteket!” felszólításnak eleget tehet. Ez a mondat ugyanis gyakorlatilag az ellenséggel való személyes viszony kialakítására mutat rá. Csak a személyes találkozás során számolható fel a konfliktus megoldásának útjában álló két legfőbb akadály: annak illúziója, hogy nincsenek ellenségeink vagy ellenfeleink, és az a meggyőződés, hogy ártatlanok vagyunk. Meglátásom szerint ezért mondja Jézus, hogy „…aki téged egy mérföldre kényszerít, menj el vele kettőre.” (Máté 5,41) A törvény szerint ugyanis egy római katona megparancsolhatta a hódoltságban élő polgárnak, hogy vigye a felszerelését egy mérföldön át. Ám amíg az ember a törvény hatálya alatt cselekszik, nem fog összebarátkozni ellenségével, és nem lép vele személyes viszonyra. Addig összeszorított foggal és zsigeri gyűlölettel csak azt számolgatja, mennyi van még hátra abból az átkozott mérföldből. Aztán leteszi a terhet, és marad a harag, a fájdalom, a veszteség. Menj el vele kettőre, vidd két mérföldön át a felszerelését! – mondja a Biblia megközelítésével a mediátor is. A második mérföldön ugyanis elkezdődhet a beszélgetés köztem és az ellenségem között. A szembenálló felek szóba állhatnak egymással, és a konfliktusban érintettek viszonya átalakulhat. Lehetőség nyílik a konfliktusban megváltozott azonosságok közös újraalkotására, ezáltal kiút mutatkozik abból a szorongató helyzetből, hogy az ember a másik embert ellenségévé nevezi ki. Ezen a színtéren, a második mérföldön az igazságosság elve fölé helyeződhet a kapcsolat – hiszen a mediációban nem az a kérdés, hogy kinek van igaza.

A felek a mediátor támogatásával valójában a megoldást keresik. Az igazság iráni igényt tehát felülírhatja a kapcsolat iránti igény, utóbbi lehet alakítója az egymásra irányuló ítéleteknek és cselekedeteknek. A konfliktus ilyen módon egy közösen megélhető történetté alakul.

A szembenálló felek megismerkednek egymás sírásával, hogy ki hány fájdalom emlékét őrzi, és nem az a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem hogy kölcsönösen elismerjék: a másik fájdalma és vesztesége valódi, ezért méltányolható.

Sok konfliktushelyzet hátterében manipuláció áll, ezeket is feladata átlátni a mediátornak?

A konfliktus mindkét fél pszichéjét behálózza, és támadó-védekező reakciók formájában készteti őket cselekvésre. Az egymást szító negatív attitűdök, őszintétlenségek, játszmák útvesztőjében az elkövetett és elszenvedett sérelem révén a felek egymás képére formálódnak, miközben sokszor elveszítik ártatlanságukat. Fontos, hogy ezzel a mediátor tisztában legyen. Sőt azzal is, hogy amíg a felek egymást puskájuk célkeresztjében látják, csakis saját igazságukról lehetnek meggyőződve. Éppen ezért inkább hatalmukat kívánják gyakorolni a másik fölött, és nem megismerni akarják a szembenálló fél indítékait, szándékait, érveit.

Miért érdemes akár bírósági ügynek látszó, nagyobb probléma esetén mediátort felkeresni, mielőtt a bírósághoz fordulunk?

A bíróságon a jog fegyverzetbe öltözteti a feleket, és inkább a harchoz ad muníciót, nem az együttműködéshez. A peres eljárás során a feleknek nem kell felszámolniuk öncsalásaikat és előítéleteiket, felhagyni játszmáikkal, hiszen éppen ezek révén tehetnek szert a másik fölötti hatalomra, és részesülhetnek kiváltságokban a kedvezőbb ítélet értelmében. Emiatt mindkét fél egyedül marad saját igazságával, egyformán meggyőződve a másik tévedéséről. Amikor pedig az egymással vetélkedő igazságok ütköznek, sok esetben „gyilkos megállapodásokká” válnak, és a felek a kirekesztő ellenségesség felé sodródnak, mely a másiknak mindig csak az igazságtalanságát világítja meg.

Ezzel szemben a mediáció célkitűzése az, hogy segít a feleknek megtalálni a közös erőfeszítéshez szükséges új készséget, és a kölcsönös elégedettségen túl hosszabb távra is megalapozza hatékony és konstruktív együttműködésüket, boldogulásukat, ráadásul a sérült emberi kapcsolat helyreállításának lehetőségét is megadja. Hosszabb távon igazi kultúrateremtő ereje van: megváltoztathatja az emberek közötti kommunikációt, akár a politikai kommunikációt is, ami nagymértékben csökkentené az erőszakot is.

Fotó: itt