Miért öregszünk meg – és mire?

Szerző: | 2016. 10. 01. | Social&Smart | Olvasási idő: 7 perc

Olyan társadalomban élünk, ahol a fiatalság az egyik legfőbb értéknek számít, és ahol az egyik legszebb bók, amit kaphatunk, az, ha valaki megjegyzi, nem nézünk ki annyinak, ahány évesek vagyunk. Így nem csoda, hogy ha néha-néha eszünkbe is jut a saját öregedésünk (különösen, ha egy aprócska ránc, vagy makacs ősz hajszálak emlékeztetnek rá), a legtöbben hajlamosak vagyunk gyorsan tovahessegetni ezt a kellemetlen gondolatot. Az öregség ma már nem a tudást, bölcsességet, békét jelenti számunkra, hanem csupa olyan dolgot, amelyet szeretnénk elkerülni: fájdalom, betegség, anyagi nehézségek, magány, elmúlás. Vajon törvényszerű, hogy az öregedés egy minden téren veszteséges folyamat legyen? Erre a kérdésre keresi a választ Rudi Westendorp – Libri Kiadó gondozásában megjelent – Öregség öregedés nélkül című könyve.

photo-1422015347944-9dd46d16bd0b

A robbanásszerű élet

A világszerte ismert holland gerontológus szerint soha nem volt olyan fontos az öregedés átfogó biológiai, gazdasági és szociálpszichológiai vizsgálata, mint most. A korábbi évszázadokban az emberi élet sokkal sérülékenyebbnek számított, nagyobb eséllyel veszélyeztethették különböző vírusos, bakteriális fertőzések, a rosszabb munkakörülmények okozta egészségügyi károsodások.

Az elmúlt száz évben azonban csaknem kétszeresére emelkedett a várható átlagos élettartam, annak esélye pedig, hogy valaki megéri a 65. születésnapját, 30%-ról 90%-ra nőtt. Westendorp szerint a ma született csecsemők között már egész biztosan találunk olyat, aki akár a 137. évét is megérheti.

De vajon milyen lesz addigra az egészségi állapota? Egyáltalán: miért öregszünk meg?

Az eldobható test

Sokáig úgy gondoltuk, az öregedés nem más, mint a génjeinkbe kódolt természetes védelem a túlnépesedés ellen. Ma már biztosan tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen a Földön az öregedés dacára is egyre növekszik a népességszám, a korábbi rövidebb élettartam mellett pedig nem is lett volna szükség efféle védelemre.

Az öregedés magyarázatában Westendorp egy angol gerontológus, Thomas Kirkwood „eldobható test” elméletét emeli ki. Kirkwood szerint a lényeg a fajfenntartás:

„Miután a gyermekek megfogantak, majd felnőttek, a test ‘eldobhatóvá’ válik, hiszen már szavatolt a DNS fennmaradása.”

Ezen elmélet szerint két lehetőség van: vagy a termékenységbe, vagy a saját test fenntartásába ruházunk be, de tudnunk kell, hogy az egyik mindig a másik rovására történik. A saját testbe és szellembe fektetett energia persze mindig megtérül. A kérdés már csak az, jár-e valamilyen előnnyel a társadalom számára az, ha tovább élünk, mint az az 50 év, amely alatt sikeresen továbbörökíthetjük a génjeinket.

Zöld nyomás, szürke nyomás

A várható élettartam növekedése egy eddig ismeretlen problémával állítja szembe az emberiséget, amely nem más, mint a társadalmakra nehezedő szürke nyomás, vagyis az idős emberek számának növekedése. A könyv szerint 2040-re a társadalom elérheti az 50%-os idősarányt, az elöregedés csúcspontját. Ez az aktív dolgozók számára jelentené a legnagyobb gondot: ha addig két idős ember gondozásának terhe jutott valakire, a jövőben ez a szám akár 4-5 is lehet.

photo-1466108333137-d66f5e31b052-masolata-2

Sokan úgy gondolják, az elöregedés egyetlen ellenszere az aktív népesedéspolitika, vagyis a fiatal szülők gyermekvállalásra való ösztönzése. A születendő gyermekek számának növekedésével azonban egyenes arányban nőne a zöld nyomás mértéke, azaz a társadalom aránytalanul sok erőforrását lenne kénytelen a gyerekek felnevelésére fordítani. A születési hullám pedig törvényszerűen elvezet egy újabb szürke nyomáshoz, hiszen minden megszületett gyermek megöregszik majd egyszer.

A könyv szerint a társadalom szempontjából az egyetlen megoldás a nyugdíjkorhatár emelése. Kérdéses azonban, meddig engedi meg egy átlagos ember fizikai állapota az aktív munkavégzést.

Öregség – betegség?

Westendorp többször is említi könyvében, hogy az egészséges öregedésre nagyon kicsi az esély.

A testünk, mint minden anyag, idővel elgyengül, elhasználódik, és védtelenebb lesz az őt érő hatásokkal szemben. Míg korábban a vírusoktól, fertőző betegségektől kellett tartanunk, napjainkban a krónikus betegségek okozzák a legtöbb gondot.

A könyv egyik legnagyobb félelmünk, a rák kialakulásával is foglalkozik. Ahogy a szerző is hangsúlyozza, a daganatos betegségek keletkezése korántsem egyetlen faktor jelenlétének tudható be. A rák kialakulását az úgynevezett „többtalálatos” hipotézis mechanizmusa magyarázza: a DNS szerkezetében több elváltozásra van szükség ahhoz, hogy létrejöhessen maga a betegség. Az, ha valaki dohányzik, öt esetből mindössze egyben vezet tüdőrákhoz, mivel a dohányzás csak egy „találat”. A károsodott DNS kijavítása pedig szintén lényeges folyamat, amely komoly erőforrásokat igényel – ezekkel azonban az öregedés hatására egyre kevésbé rendelkezünk.

Hasonló a helyzet az időskori demencia, illetve az Alzheimer-kór esetében, itt azonban biztatóbbak a kilátások.

Westendorp szerint a mai időskorúak képzettebbek, aktívabban használják az agyukat, mint a korábbi generációk. Ez a kognitív tartalék pedig jelentősen csökkenti a demencia és a funkcióromlás esélyét.

„Mire megvénülünk”

Hogyan tekinthetünk tehát félelem nélkül az öregedésre? Rudi Westendorp könyve nem kecsegtet örök fiatalsággal, azonban számos fontos dologra felhívja a figyelmünket. Az utolsó előtti fejezetben a szerző megemlít egy videót, amelynek az a különlegessége, hogy két és fél perc, azaz 150 másodperc alatt 100 év pereg le a szemünk előtt. Minden másodpercben más, gyerekek, férfiak és nők mondanak mindössze egy szót a kamerába: az életkorukat, 0-tól 100 évig. Westendorp szerint a videót leginkább azért érdemes megnézni, hogy lássuk, micsoda derűt és vidámságot sugároz a 75 év fölöttiek arca.

A könyvből kiderül, hogy bár örök életre egyelőre nincs kilátásunk, a tudománynak köszönhetően jelentősen megnőtt a várható élettartamunk, és a krónikus betegségek túlélési esélyei. Bizonyos veszteségek az életkorunk előrehaladtával elkerülhetetlenek, ám az, hogy hogyan töltjük ki a rendelkezésünkre álló meghosszabbodott időt, mennyire maradunk aktívak, optimisták, csakis rajtunk múlik.

Fotó: itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This