„Én akartam lenni az, akinek megnyílik, aki kibontja őt!” – A nárcisztikus és az önfeláldozó személy kapcsolati dinamikája

Szerző: | 2021. 09. 01. |

Gyakran az a benyomásom a párterápiás üléseken, hogy hiába alkotnak egy párt, mégis mintha teljesen más kapcsolatról számolna be a velem szemben ülő két fél. Míg az egyik halálosan kimerült, a másik feltűnően jól érzi magát a kapcsolatban, ezért sok esetben nem is érti, miért van szükségük párterápiára. Ezek az ellentétes megélések sokszor akkor figyelhetőek meg, amikor egy énközpontú és egy önfeláldozó személy él együtt. A közöttük levő dinamika hiába okoz sok szenvedést, mégis olyan masszív kötelékké alakulhat, ami miatt nagyon nehezen lehet kilépni a kapcsolatból.

Ebben a hullámzó kapcsolati mintázatban a két partner eltérő tapasztalásokat hozott a gyermekkorból, ami miatt a nárcisztikus személy fő motivációja a személyes szükségleteinek maximális kielégítése, a parentifikált fél ezzel ellentétben a párkapcsolat érdekében hajlamos lemondani a saját igényeiről. Az önfeláldozásra hajlamos fél a gyermekkorában megtanult önfeladó szeretettel mindent megtesz a partneréért, éppen ezért túlterheli magát, a másik pedig szinte sütkérezik a kényelemben és a jóllétben, magától értetődőnek veszi párja erőfeszítéseit.

Korábban olvashattatok már külön-külön a nárcisztikus párkapcsolatokról, valamint az önfeláldozó, parentifikált személyekről. Ebben az írásban azt fogom körbejárni, hogy milyen jellegzetes kapcsolati dinamika bontakozik ki olyankor, ha két ilyen személy egymásra talál. A kapcsolati szakaszok jellemzőit Klára és Tibor esetén keresztül mutatom be.

A kapcsolat kezdete a parentifikált…

A parentifikált emberekre jellemző, hogy árad belőlük az érzelem, emellett viszont nagy tempóban, maximális odaadással, lelkesen, hatalmas energiabefektetéssel élik az életüket. Magas belső elvárással és empátiával rendelkeznek, így könnyen a másik ember szükségletei kerülnek fókuszba. Ezzel szemben a nárcisztikus személy gyermekkorában megtanulta, hogy a rejtőzködés jelenti a szülőkkel szembeni érzelmi túlélést. Felnőttként első ránézésre határozottnak tűnik, hiszen érzelmi kilengésektől mentesen működik. Ez az érzelemmentes viselkedés azonban leginkább apátia, ezért sokszor magányos cowboyként élik az életüket, hiszen egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudnak kapcsolódni az érzelmeikhez.

Éppen ez válik horoggá a parentifikált fél számára, hiszen bekapcsol a belső programja, ami szerint ő akar lenni az, akinek meg fogja mutatni magát, és aki igazán közel kerülhet hozzá… A rejtélyes partner azért válik vonzóvá, mert a zárt személyiség olyan kihívást jelent számára, ami a gyermekkorból ismerős fokozott felelősségvállalást és a győzelem lehetőségét sejteti.

Mivel egy parentifikált személynek éretlen szülei voltak, ami miatt kis felnőttként kellett működnie, így igazán jó belső szimattal választ egy hasonlóan éretlen partnert. A kapcsolat nagyon fontos lehetőség számára, ugyanis így tudattalanul bebizonyíthatja azt, hogy a gyermekkori szülői üzenettel ellentétben ő igenis értékes és szerethető.

„Tibivel egy koncerten találkoztunk, már az első percek után érthetetlenül vonzódtam hozzá. Ahogy haladt az ismerkedésünk, egyre inkább azt éreztem, akarom ezt a férfit, meg akarom fejteni, tudni akarom a legbelsőbb érzéseit és gondolatait, amiből csak morzsákat csepegtetett. Érthetetlenül izgatott minden szűkszavú üzenete, magam sem tudom, miért. Én akartam lenni a nő, akinek megnyílik, akit befogad, aki kibontja őt!”- emlékszik vissza Klára kapcsolatuk kezdetére.

… és a nárcisztikus fél szemüvegén át

Egy nárcisztikus személynek gyermekként sok esetben meg kellett tanulnia láthatatlanná válni érzelmileg elérhetetlen szülei mellett. Mivel érzelmi szükségletei nem lettek kielégítve, ezért ezzel a hiánnyal gyermekként úgy tudott csak megküzdeni, hogy lehasította az érzéseit, vagyis érzelmileg megszűnt létezni. A nárcisztikus emberek a párkapcsolatban vágynak ugyan közelségre a kielégületlen gyermekkori érzelmi szükségletek miatt, de az érzelmi elszigeteltségük miatt nem hiszik el, hogy bárki is szeretheti őket, ezért félelmetessé válnak számukra a kapcsolatok.

„Klári lenyűgöző teremtésnek tűnt, amikor először találkoztam vele: kreatív, pörgős, nem győztem a fejemet kapkodni. Amikor megismertem őt, már befizettem egy bakancsos, túrás utat Szlovéniába. Elutaztam, majd egyszer csak szembejött velem a Bledi-tónál. Mivel ismerte a programomat, kijött utánam, hogy meglephessen. Szóhoz sem tudtam jutni a megdöbbenéstől. Bár nagyon jólesett, ennek ellenére lefagytam. Sajnos nem tudtam kellően kifejezni azt, amit éreztem. Boldognak kellett volna lennem, de nem voltam képes átélni az érzéseket. Csak azt tudtam, hogy ez nem mindennapi dolog”– idézi fel Tibi az első időszakot.

A nárcisztikus félnek az ideális partner egy biztonságot adó, aktív személyiség, aki képes az életükbe energiát fektetni, így a megkapott aktivitás érdekessé és kényelmessé varázsolja a hétköznapokat. Ennek a kapcsolatnak a legnagyobb értéke számukra az, hogy nem kell felelősséget vállalniuk, hiszen a partner önszántából pakol rengeteg energiát a kapcsolatba. A kapcsolat, a „közös” helyett tehát a saját szükségleteit helyezi középpontba.

Érzelmi elszigetelődésük miatt inkább rejtőzködnek, láthatatlanná válnak, egy zárt, fekete doboz formájában élik az életüket.

Amikor a kapcsolat fullasztóvá válik

A kapcsolat létrejötte után a hétköznapokban olyan rutinok alakulnak ki, amelyek a fent vázolt forgatókönyv szerint zajlanak. Bár láthatatlan módon ezek a forgatókönyvek távolságot szülnek, ennek ellenére mindkét fél számára előnyöket is rejt magában.

A parentifikált fél közelsége és kapcsolódási vágya egy ideig viselhető a nárcisztikus társ számára, ám egy idő után fullasztóvá válhat számára a kapcsolat. Éppen ezért olyan érzelmileg távolító játszmákat indít el, ami még intenzívebb közeledésre és önfeláldozásra készteti partnerét. Így kialakul egy olyan dinamika, amiben a nárcisztikus kihátrál, a parentifikált fél pedig egyre elkeseredettebben keresi a közelséget.

Klári és Tibor kapcsolatában mindig Klári dominált. Egy idő után azonban érzelmi távolság született a kapcsolatban, ami miatt az ismétlődő viták, hiába való veszekedések, értelmetlen kötözködések egyre gyakoribbak lettek

Egy-egy ilyen összeveszés során Kláriból özönlöttek az intenzív érzések, Tibor pedig félelmében kivonult a térből, elzárta az érzelmeit, néma maradt, ami csak olaj volt a tűzre. Kialakult egy negatív spirál, amiben azok a viselkedési formák erősödtek meg, amik egyre nagyobb távolságot szültek kettejük között.

Amikor Klári szerette volna megbeszélni a helyzetet, Tibor passzív-agresszív eszközökkel ellehetetlenítette azt. Kiment a szobából, elment otthonról, párját hibáztatta, hogy már megint piszkálja. Ennek eredményeként egyre kezelhetetlenebbé váltak a konfliktusok.

Letiltott érzelmek kontra érzelmi inkontinencia

A hozzám érkező párok megfigyelése kapcsán gyakran látok egy nagyon érdekes jelenséget. Azokat az érzelmeket, amit a nárcisztikus nem él meg, a parentifikált fél éli át; azt a teret pedig, amit a parentifikált kapcsolatfüggése miatt nem tud megadni a másiknak, a nárcisztikus a távolságtartással éri el.

Éppen ezért az egyik oldalon apátia, közöny, érzelmi elérhetetlenség, míg a másik oldalon erős érzelmi kontrollvesztés jelenik meg. Ha egy olyan ember, akinek minden érzelem veszélyt jelent, kapcsolatban él egy olyan féllel, akiből kontroll nélkül áradnak az érzelmek, akkor a zárt fél egyre inkább zárkózottabbá válik, és kimenekül. Viszont minél zártabbá válik, a parentifikált partner egyre hevesebb érzelmi kitöréseket fog produkálni, és egyre görcsösebben törekszik a közelségre.

Így a két fél felerősíti egymásban mindazokat a félelmetes gyermekkori tapasztalásokat, amiket az eredeti családban megéltek. Ezáltal mindkét ember olyan zsigeri fájdalmat él át a párkapcsolatban, ami érthetetlen és elviselhetetlen a számára.

Érzelmi kimerültség és erőtlenség

Mivel a passzív-agresszív eszköztárral rendelkező nárcisztikus kettős üzeneteket közvetít, a partner gyakran nem képes lekövetni ezt a hullámzást. Van, hogy mély intimitásra vágyik, közeledik és érzelmesnek tűnik, majd váratlanul homlokegyenest kihátrál a kapcsolatból. Ez az ambivalencia erősen hat a partnerre, akinél viszont megjelenik az érzelmi kontrollvesztés. Ennek a szakasznak az egyik jellemzője, hogy ha a parentifikált fél hirtelen erőtlenné válik, akkor a korábbi odaadó toleranciát felváltja egy erős kihátrálás, ami nagyon végletes.

Pont úgy, mint az üzemanyagjelző esetén: egy ideig nem látható a benzin csökkenése, majd hirtelen drasztikusan leesik a mutató. Akkor kerülnek hozzám a párok, amikor a parentifikált egyedüli megoldásnak azt látja, hogy megszakítja a kapcsolatot. A segítség kéréséhez gyakran olyan tünetek megjelenése szükséges, amelyek a parentifikált fél számára is egyértelműen jelzik a problémát.

A legmarkánsabb tünet a fáradtság és az egyre erősödő kimerültség, aminek az a következménye, hogy a személy saját dolgait elhanyagolja, köztük önmagát és a saját céljait is. Kizsigereltnek érzi magát, megjelenhetnek különböző pszichoszomatikus megbetegedések is. Az egykori, sugárzó énje helyett egy megkeseredett ember néz vissza a tükörből, aki árnyéka hajdani önmagának.

Jellemző, hogy a kapcsolati kommunikáció is leszűkül, egyre inkább csakis a kapcsolatról szól – hol elkeseredetten, hol követelőzően. Gyakran cikkeket küldözgetnek a partnernek, önsegítő irodalmat vásárolnak, és még ebben a krízishelyzetben is a partnerrel foglalkoznak,  nem saját magukkal.

Mi lehet a megoldás?

Az ilyen típusú párkapcsolatok nagyon masszív, megváltoztathatatlannak tűnő dinamikán alapulnak, amiből nehéz kikeveredni. Mivel a parentifikált fél általában motivált a párterápiára, de a nárcisztikus társa nem, ezért igazán erősnek és határozottnak kell lennie ahhoz, hogy rávegye párját a változásra. Ez a másik felet arra késztetheti, hogy elmenjen egy egyéni terápiába, vagy részt vegyen egy párterápián. Ez a parentifikáltat is rákényszeríti arra, hogy a feltételek nem teljesülése esetén képes legyen kilépni a kapcsolatból.

Van az a pont, ahol kötelességünk saját magunkért, az egészségünkért felelősséget vállalnunk, és nem a kapcsolatért. Ilyenkor érdemes mielőbb párterápiás vagy egyéni segítséget kérni.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Bibók Bea
Pszichológus, szexuálpszichológus. Három felnőtt lány édesanyja. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról. Bogozza az elé tárt problémagombócokat, sportol, lekvárt főz, köt, egyfolytában tanul, mindig akar valamit. Érzékeny, aktív, nyílt energiabomba, aki folyamatosan, fáradhatatlanul fejlődni szeretne.

Pin It on Pinterest

Share This