Egy kis lelki békéért nem megyünk a szomszédba… vagy mégis? – Így hatnak a jóllétünkre a szomszédi kapcsolataink

Szomszéd. A fűje mindig zöldebb, szaftos pletykákban verhetetlen, és mindig akkor támad kedve polcokat felfúrni, amikor mi végre elaltattuk a gyereket. Az egymás mellett élésből fakadó kihívások miatt a szomszéd sokszor „szükséges rossznak” tűnik a szemünkben. Pedig rengeteget javíthat a testi-lelki jóllétünkön az, ha harmonikus viszonyt alakítunk ki a közelünkben lakókkal. Igen, van olyan, amikor érthető, ha valaki inkább egy jó szívlapáttal, mintsem egy lapát jószívvel kopogtatna be a szomszédjához… De azért mégis összefoglaljuk, miért és hogyan érdemes jó szomszéddá válni – mindenki érdekében.

Oly távol vagy tőlem, és mégis közel… TÚL KÖZEL

Az angol és a német nyelv vonatkozó kifejezéseiből tulajdonképpen ki is derül, hogy mi az, ami egyszerre áldása és átka a szomszédságnak: ez nem más, mint a közelség. A neighbour és Nachbar szavak tövének eredeti jelentése („közel, közelség, közeli”), de a „Jó kerítés, jó szomszéd” magyar közmondásban rejlő felismerés is sugallja, hogy az elmérgesedő lakói viszonyok hátterében szinte mindig az egyfajta térbeli összezártságból fakadó alkalmazkodási nehézségek állnak. Ugyanakkor a közelség egy éltető közösség alapjává is válhat, a támogató kisközösségekre, a valahová tartozás biztonságára pedig óriási szükségünk van a kiegyensúlyozottsághoz.

Igaz, természetét tekintve járulékos és nem szabadon választott eleme az életünknek, a szomszédságnak nem csak társadalmi ellenőrző funkciója lehet. Ott rejlik benne a mindenkori csoportnak számos, az egyén életét szolgáló vonása, mint a kölcsönös támogatás és segítés, a gondozás és ápolás, a vigasz és bátorítás, a védelem és biztonság.

Szomszédolj, tovább élsz!

Nem nagy újdonság – a nagyvárosi életet megelégelőknek és a vidéken vagy külföldön új otthont keresőknek is ez az egyik leggyakoribb érve –, hogy a szomszédokkal való kapcsolatrendszerünk, az épített közeg, de úgy általában a lakókörnyezetünk is befolyásolhatja az életminőségünket. Kutatások támasztják alá azt is, hogy a szomszédaink életmódja a mi mentális jóllétünkre is hatással van – az ELTE PPK kutatásából például kiderül, hogy a droghasználók a legnépszerűtlenebb szomszédok,

egy másik tanulmány pedig azt igazolta, hogy a hangoskodó szomszédok a duplájára növelik a mentális betegségek kialakulásának esélyét.

Van olyan vizsgálat is, amely az egymás szomszédságában élő, különböző anyagi helyzetű emberek lelkiállapotával foglalkozik. Eszerint például gazdagabbak között élni állandó szorongást okozhat, illetve szegény lakókörnyezetben egy átlagos jövedelmű ember egészen jól érzi magát addig, amíg a szegények nincsenek hozzá túl közel.

Ám ez a környezeti befolyásolás pozitív irányba is igaz, ráadásul a szomszédság a fizikai egészségünkre is hatással van: egy naponta kocogó, a szemetet szelektíven gyűjtő és tíz órakor takarodót fújó szomszéd mellett mi is nagyobb eséllyel leszünk kiegyensúlyozottabbak, méghozzá anélkül, hogy szándékosan utánozni kezdenénk az életmódját. Az American Heart Association lapban közölt tanulmány pedig megállapította, hogy a szívelégtelenség kockázatának majdnem 5%-áért a szomszédság milyensége a felelős.

Kiderült: minél összetartóbb egy szomszédi közösség, annál kisebb a szívroham és más kardiovaszkuláris problémák előfordulásának kockázata.

Sőt, a szomszédokkal való kapcsolatunk akár élettartamot is növelhet. Egy kifejezetten a közép- és időskorúakra vonatkozó vizsgálat szerint a szomszédaival huzamosabb ideig rendszeresen érintkező, valamint a velük tartósan és kölcsönösen jóindulatot tápláló emberek egyrészt nagyobb valószínűséggel tovább élnek, másrészt úgynevezett eudaimonikus jóllétük (vagyis általános pszichológiai jóllétük, tudatosságuk, önértékelésük, cselekvőképességük, közösségi szerepvállalásuk és célorientáltságuk) sokkal magasabb, mint azoké, akik számára szomszédaik idegenek, vagy akik negatívan viszonyulnak lakóközösségük más tagjaihoz.

„Okos gazda a szomszéd házát is védelmezi a tűztől”

Ez a közmondás a jó szomszédi kapcsolatok evolúciós előnyeiről tesz tanúságot. Arról van szó, hogy azt, akivel egymásrautaltságban éljük a napjainkat, nem csak morálisan helyes, de elemi érdekünk is védelmezni. Már az ősközösségekben is a túlélés zálogának számított az, hogy az egyed milyen kapcsolatot ápolt a csoport többi tagjával, maga is tett-e a közösségért, illetve milyennek tűnt fel a többiek szemében. Nem túl fényes jövőt lehetett jósolni annak például, aki veszélyérzetet keltett a többiekben, vagy aki nem vette ki a maga részét a vadászatból, a harcból…

A szomszédokkal ápolt jó kapcsolat a mai korban is a biztonság és a kontroll érzetét is erősíti, abban támogat minket, hogy eligazodjunk a saját közvetlen környezetünkben, és megtapasztalhassuk, hogy számíthatunk másokra, miközben ránk is szükség van.

Az sem véletlen, hogy aki ismeri a környezetét és bízik a lakóközösségében, sokkal könnyebben és nagyobb eséllyel vállal részt közösségi akciókban, projektekben.

Hogyan érdemes tehát javítani szomszédi kapcsolatainkon? Íme hat bevált kapcsolaterősítő gesztus, amit akkor is könnyen megtehetünk, ha finoman szólva nem tapasztalunk hasonló irányú törekvést a másik fél részéről.

1. Jó szomszéd – első látásra?

Nagyon sokat tehetünk a későbbi kiegyensúlyozott szomszédi kapcsolatért, ha az első személyes interakcióval nem várunk egy házibuli nyomán kirobbanó pampogásig. Legyünk előzékenyek, és teremtsük meg a lehetőségét annak, hogy az első párbeszéd lehetőleg kellemes, emberi és nyitott legyen – természetesen csak olyan mértékben, ami még nem képmutatás a részünkről. Bőven elég lehet egy harminc másodperces, udvarias bemutatkozás is. Ha például sosem voltunk nagy sütibajnokok, ne kezdjünk el több tálca csokis muffinnal körberohangálni a lépcsőházban: egyszerűen csak köszönjünk annak, akivel még nem találkoztunk. A párbeszédet is lehet kicsiben kezdeni: első kérdésnek kiváló lehet a liftben a „Hányadikra mész?” is.

Fontos megjegyezni, hogy

a hiteles és kiegyensúlyozott szomszédi kapcsolat nem feltétlenül azonos a barátsággal, a kedves ismerősi nexussal, sem a puszipajtás-kapcsolattal.

Nem lehet elvárni senkitől, hogy mindenkivel pacsizni akarjon, vagy akár hogy túl nagy kockázatot vállalva közelebb „kényszerítse” magát egy passzív-agresszív vagy egy kifejezetten veszélyes szomszédhoz. A határokra igenis szükség van – de ez még családon belül is igaz, nem csak a lakóközösségekben. A „Jó kerítés, jó szomszéd” aforizmára most visszatérve azt állíthatjuk: ha önmagunkat és egymást ismerjük, ha tudjuk, hogy kiket választ el egymástól, akkor az is világosabbá válik, hogy az a bizonyos kerítés hol húzódik, és mennyire áthatolhatatlan.

2. Minek nevezzelek?

Nem is gondolnánk, milyen közösségerősítő ereje van pusztán annak, hogy valóban tudjuk egymás nevét, és nem csak a postaládákon árválkodó kopott matricákról puskázunk. Amit névvel illetünk, azt öntudatlanul is fontosabbnak látjuk, alaposabban és pontosabban veszünk róla tudomást, mint más dolgokról – pusztán a név által is számon tartjuk. Manapság igen kevesen (egy felmérés szerint négyből egy ember) ismerik legközelebbi szomszédaikat név szerint, pedig ez a biztonságérzeten túl a méltóságteljes emberi kapcsolat kialakításához is sokat hozzátesz.

3. Titkos üzenet helyett…

A lépcsőházban hagyott cetlik, post-itek manapság a közösségi médiaoldalak kimeríthetetlen humorforrásai – akár ironikus tartalmuk, akár nyomdafestéket nem tűrő vagy épp egyedinek gondolt stílusuk, esetleg kívánnivalót maga után hagyó helyesírásuk miatt. Pedig a szomszédok közti kommunikációnak ez a módja számos esetben nagyon is jó szolgálatot tehet a közösségnek.

Egy cinizmustól mentesen, jó szándékkal megfogalmazott és valóban világos információt (tehát nem személyeskedést, célozgatást, utalgatást) megfogalmazó üzenet a megbecsültség érzetét keltheti a címzett(ek)ben, ráadásul ha nyilvános helyen hagyjuk a cetlit, és alá is írjuk, nyíltságunkkal nem támadást, hanem mások bizalmát vívhatjuk ki magunknak.

Persze ha panaszunk van, azt első körben sokkal inkább négyszemközt, mintsem nyilvános fórumon érdemes jelezni az érintetteknek.

4. A nagylelkűség ereje

Sonja Lyubomirsky, a boldogságkutatás egyik világhírű szakembere és a Hogyan legyünk boldogok? című könyv szerzője megállapította, hogy a hála kifejezése mellett a nagyvonalúság, nagylelkűség gyakorlása a leghatékonyabb módja annak, hogy növeljük boldogságunkat. Ráadásul ha valaki a saját bőrén tapasztalja meg egy másik ember nagylelkűségét, akkor ő is késztetést érez rá, hogy ő is nagylelkűséget tanúsítson valaki más felé (ennek is evolúciós gyökerei vannak egyébként). Ha tehát direkt úgy parkolunk, hogy az a szomszédnak jó legyen, fázósságunk ellenére tovább nyitva hagyjuk a lépcsőház ablakát, mert tudjuk, hogy a többi lakó az ételszagra érzékeny, vagy úgy alakítjuk az időbeosztásunkat, hogy ne vasárnap reggel porszívózzunk, sokat teszünk annak érdekében, hogy a jó szándékunk – ha nem is az általunk elképzelt módon, de – megtérüljön a szomszédok felől. Kiváltképp igaz ez arra az esetre, amikor az agresszív megnyilvánulásra nem hasonlóképpen reagálunk:

ordító vagy akadékoskodó szomszéd esetén próbáljuk ki azt, hogy kedvesebbek vagyunk vele, mint amiről úgy gondoljuk, hogy megérdemelné.

Ha biztosak is vagyunk abban, hogy az adott szomszéd szándékosan hagyta a folyosón a kellemetlen szagokat árasztó és több hónapnyi bagónak megfelelő csikket tartalmazó vödrét, tegyünk úgy, mintha azt hinnénk, hogy véletlenül felejtette ott – és ezt is kommunikáljuk felé. A megelőlegezett – és főleg az érdemeletlenül megelőlegezett – szeretet az esetek nagy százalékában csillapít a másik fél indulatain, és a maga hibáinak beismerésére, sőt, akár együttműködésre is sarkallja őt.

5. Marionettproblémák – tudjuk, ki/mi mozgatja a szálakat!

A szomszédok ismerete abban is nagy segítséget nyújt, hogy amikor konfliktusra kerül sor, képesek legyünk a felszínen lévő – olykor elképesztően kisstílű – probléma mögé látni, és felfedezni, hogy valójában mi állhat a háttérben. Ha egy picit jobban odafigyelünk egymásra, elejét vehetjük annak, hogy költözésig és hatósági beavatkozásig fajuló vita kerekedjen egy be nem húzott kuka vagy egy nyitva felejtett kapu miatt.

Ha mi tényleg mindig csak 21:59-ig hallgatunk zenét a barátainkkal, de a fölöttünk lakó idős asszony már ötödször hívja ránk a rendőrt csendháborításért, akkor kezdjünk gyanakodni, hogy a néni valódi fájdalma nem a mi lemezünk A és B oldala között bujkál valahol. Talán magányos, talán rossz emlékeket idéz föl benne a fiatalok társasági élete, talán figyelemre vágyik, arra, hogy valakinek az ő jókedve is fontos legyen. Az is előfordulhat, hogy ha hetente egyszer benézünk hozzá, megkérdezzük, segíthetünk-e valamit vagy hogy mi újság az unokával/kiskutyával/templomi közösséggel, akkor talán már nem is fogja majd annyira zavarni a lejátszási listánk.

6. Türelem jó szomszédot terem

Ne csak a szemben lakótól, hanem magunktól is várjuk el, hogy jó szomszédok legyünk.

Azon túl, hogy a magunk szempontjain kívül a lakóközösség érdekeit is folyamatosan szem előtt tartjuk, legyünk készségesek akkor is, amikor kritika ér bennünket. Nem kell egyetérteni azzal, ami elhangzik, sőt, a hitelesség miatt fontos is, hogy ha a vád nem jogos, akkor kiálljunk magunkért – de a legfontosabb mindenekelőtt az, hogy türelmesen hallgassuk végig a másik mondandóját. Ez, elismerem, gyakran kemény kihívást jelenthet, de ha nem vesszük föl ösztönösen a védekezőállást, és nem engedünk az első reflexünknek (faképnél hagyás, ordítás, cinikus megjegyzés, hisztérikus nevetésben való kitörés, megsértődés, szemöldök- és vállvonogatás, szemforgatás, bosszúfantáziák és társaik), akkor komoly esélyünk van arra, hogy csírájában fojtsunk el egy lövészárok-háborút.

+1: Amikor a közösségi média már majdnem tényleg közösségi

Több országban léteznek olyan online kezdeményezések, felületek vagy applikációk, amelyek a kisközösségi életet, ezen belül is a szomszédi kapcsolatok erősítését célozzák. Itthon a Miutcánk nevű közösségi oldal viszi a vállán ezt az ügyet, de praktikus szolgálatot tehetnek egyes lokális fókuszú applikációk és a különböző, lakhely alapján szerveződő Facebook-csoportok, levelezőlisták is. A személyes találkozással törvényszerűen egyik sem érhet föl, de ezek a digitális eszközök a felgyorsult hétköznapokban segítséget nyújthatnak abban, hogy ilyen módon is kapcsolódjunk azokhoz, akikkel az otthonunk, környezetünk miatt köz(elség)ünk van egymáshoz.

Vannak persze nagyvárosi társadalmi folyamatok, amelyek ma inkább az elidegenedésnek kedveznek, és a szomszédi kapcsolatok „kihalásának” irányába mutatnak. Hiszen ma már nem ugrunk át két tojást vagy egy kanál mosóport kölcsönkérni, ritkán hagyjuk ott a gyerekeinket a szembeszomszédnál, és nem kérjük meg az alattunk lakót, hogy vedd már át, Marikám, a nyugdíjamat. Manapság inkább fizetünk egy-egy szolgáltatásért, mintsem hogy lakóközösségen belül oldjuk meg azt, a társas igényeink kielégülnek a munkahelyünkön, a sportklubunkban vagy máshol, a folyamatos online kapcsolat és a felgyorsult közlekedés pedig a közelség illúzióját kelti az egyébként tőlünk távolabb élő családtagjainkhoz, barátainkhoz stb. Az egymás mellettiség miatt azonban a szomszédi kapcsolataink nem csak megannyi keserűség forrásává, de máshol föl nem fedezhető lehetőségek kincsesbányájává, az életünk „védőhálójává” is válhatnak. Egyszerűen azért, mert ha a határhúzás bajnokai vagyunk is, akkor sem kerülhetjük el, hogy hatással legyenek az életünkre. Így vagy úgy.

De hogy hogyan – nos, ez rajtunk múlik.