„Elválunk – de hogyan lehetne békésen?” – Sonkoly Zsuzsa válásterapeutával beszélgettünk

Szerző: | 2021. 07. 30. |

Hosszú és fájdalmas út vezet ahhoz, hogy ki tudjuk mondani: elválunk. Az ezzel járó nehéz érzések – harag, indulat, csalódottság – gyakran szinte háborús viszonyokat eredményeznek a volt házastársak között. Ennek elkerülésére sokan válásterápiára jelentkeznek, hogy szakember segítségével jussanak túl a krízisen, és a közös gyerekek miatt szükséges későbbi szülői együttműködést hatékonyabbá tegyék. Erről a folyamatról, valamint a békés válás lehetőségeiről beszélgettünk Sonkoly Zsuzsa pár-, család- és válásterapeutával.

Milyen tapasztalatai vannak, a járványhelyzet alatti összezártság valóban kiélezte a konfliktusokat, több pár jutott arra a döntésre, hogy szeretnének válni?

A vírushelyzet idején valóban nagyobb próbatételnek voltak kitéve a kapcsolatok. Az állandó összezártság, az egyszerre több szerepnek való megfelelés önmagában is nagy feladatot jelentett. Érdekes egyébként, hogy a vírus időszaka alatt inkább férfiak kerestek fel, hogy segítséget kérjenek a kapcsolatuk megmentéséhez. Arról számoltak be a legtöbben, hogy a feleségük válni akar, ők azonban szerették volna ezt elkerülni. Mostanában inkább hölgyek fordulnak hozzám, de már azzal, hogy döntöttek, válni szeretnének, tehát abban számítottak a munkámra, hogy ez a lehető legkevesebb nehézséggel járjon.

Ezek szerint inkább a nők hoznak döntést ebben a kérdésben?

Igen, ha végiggondolom, valóban ezt tapasztalom. Azt látom a munkám során, hogy a kisgyerekes időszak jelenti a legnagyobb próbatételt, ugyanis a nők élete teljesen megváltozik, és nagyon fontos lenne, hogy ilyenkor kapjanak mind lelki, mind gyakorlati segítséget a tágabb családtól is. Másképp ugyanis egyáltalán nem marad sem idő, sem energia a párkapcsolat ápolására. Az anyává válás bonyolult lelki folyamata, a test változása, a krónikus kialvatlanság, és a gyermek körüli folyamatos feladatok mind komoly hatással vannak a nő életére. Sokszor számolnak be arról az anyukák, hogy mindig egyedül érezték magukat a teendőkkel, a nehézségekkel, igényelték volna, hogy többet legyen jelen a férj, az apa.

Hogyan szokott megszületni egy pár tagjai között a döntés: elválunk?

Lassú, fokozatos érzelmi eltávolodás vezet jellemzően ehhez a döntéshez, nem annyira egy nagyobb krízis szokott a kiváltó ok lenni. Először a kommunikáció szintjén szoktak nehézségek jelentkezni: egyre gyakoribbak a félreértések, nem értik egymást a párok, nem tudják jól kifejezni az igényeiket. Bár rendszerint arra lenne szüksége mindkét félnek, hogy a másik párkapcsolati szinten is jelen legyen, ezt hiába fejezi ki, valahogy újra és újra veszekedés alakul ki emiatt, így lassan kialakul az a stratégia, hogy jobb nem szólni.

Elkezdődik a lassú eltávolodás, a látszólagos béke valójában csak az igények visszaszorítását, elnyomását mutatja, ami hosszútávon romboló hatású. Hiába szeretné a feleség, hogy a férj több időt töltsön vele, vagy nagyobb segítséget nyújtson az otthoni teendőkben, ezt idővel már egyáltalán nem is jelzi, így csak a kielégítetlen szükségletek maradnak, és folyamatos hiányérzet alakul ki. Közben persze a férj számára is fontos lenne, hogy a társa nőként, feleségként is mellette legyen, ne csupán anyai szerepben, de ő sem jelzi, hiszen jobb elkerülni a parttalan veszekedéseket. Így indul el a lassú, fokozatos érzelmi eltávolodás.

Ha ennek az útnak még az elején szakember segítségét kérjük, akkor nagyobb az esély a kapcsolat megmentésére?

Mindenképpen.

Nem akkor kell segítséget kérni, amikor a lejtő alján vagyunk, hanem akkor, amikor elindulunk azon a bizonyos lejtőn. Ha érezzük, hogy kezdünk eltávolodni, és valahogy nem értjük egymást, újra és újra vitás helyzetek alakulnak ki, akkor hasznos mielőbb szakemberhez fordulni, mert sokkal könnyebb innen visszafordítani egy kapcsolatot a jó irányba, mint a teljes eltávolodás után segíteni, hogy a pár tagjai visszataláljanak egymáshoz.

Idővel egyre csak gyűlnek a sérelmek, és minél több van ezekből, annál nehezebb újraépíteni a működőképes állapotot.

Ha elkezdődik az érzelmi eltávolodás, az szükségszerűen a szülői funkciókban is nehézséget fog okozni?

Nem törvényszerűen. Logisztikai szempontból akár jól is mehet az együttműködés, az élet gyakorlati területein gördülékeny lehet a közös élet, miközben párként lehet, hogy már távol vagyunk egymástól. Ehhez persze hozzájárul a XXI. századi ember rohanó életmódja is, hiszen a sok munka és az otthoni teendők után már nem marad kapacitás a párkapcsolat ápolására, pedig fontos lenne, hogy rendszeresen kettesben is töltsenek időt a párok, amiből mindketten töltekezhetnek, különben ki fog üresedni a kapcsolat.

Vannak párok, akik rendkívül viharosan válnak, és vannak, akiknél meg tud maradni egy jó együttműködés később is. Az megfogalmazható, hogy kik azok, akik “szépen” tudnak elválni?

Jellemzően olyan párok, akiknél inkább valamilyen külső ok miatt alakul ki távolság, ilyen lehet például a karrierépítés, vagy az önmegvalósítás valamilyen formája. Ők általában azt ismerik fel, hogy bár a kapcsolat elején sok jót tudtak egymásnak adni, ez idővel csökkenni kezdett.

Ahol csak a jó dolgokból lett kevesebb, és nem a sérelmek kezdtek egyre gyűlni, ott nagyobb esély van a békés válásra. A sokáig diszfunkcionálisan működő kapcsolatban azonban egyre több fájdalom, rossz érzés gyűlik össze, és ezeket már sokkal nehezebb háttérbe szorítani és szépen elválni.

A munkám része, hogy a válásterápián megnézzük, mi volt az a párkapcsolati alap, amitől ez jól működött valamikor. Ha ezt tudják tisztelni, és a másik ebben játszott segítő szerepét is látják, akkor könnyebben alakítható ki a hatékony együttműködés a válás után is. Ha felismerjük az egykori értékeket, látjuk, hogy amit egykor közösen teremtettünk, az milyen jó volt, akkor azt meg is őrizhetjük, attól függetlenül, hogy a kapcsolat már nem működik. Ennek az értéknek a megőrzése teremthet alapot a későbbi együttműködésre is.  Ott nehéz ezt előidézni, ahol valójában egyfajta menekülés volt a kapcsolat, és nem a közösen teremtett értékek voltak meghatározóak, hanem az elvárt érzelmi töltés.

Ezek szerint a kapcsolat eleje meghatározó jelentőségű? Nem mindegy, hogy milyen motivációval mentünk bele az adott párkapcsolatba?

Így van, egy kapcsolat eleje sok szempontból meghatározó, a válásterápián erre is ránézünk.  Egyfajta önismereti munka is folyik: ki voltam akkor, mit vártam a kapcsolattól, miért mentem bele, mit vártam el – és persze az is kérdés, hogy hol van az én felelősségem a kapcsolat zátonyra futásában.

Mindig ketten kormányozzuk a kapcsolatot, soha nem egyedül az egyik vagy a másik fél a hibás azért, hogy a válásig jutnak. A közös út megismerése ilyenkor abban is segít, hogy reálisan lássuk a saját történetünket, így kisebb eséllyel fog kialakulni az a romboló ellenségeskedés, ami aztán ellehetetleníti a további együttműködést.

Sonkoly Zsuzsa, pár-, család- és válásterapeuta

Pontosan mit ad a válásterápia?

A válásterápia abban segít, hogy a felek békésen tudjanak elválni egymástól, és képesek legyenek megtartani a szülői együttműködést. Ez sokszor nagyon nehéz, hiszen a válás során mindkét félben kialakulnak fájdalmas érzések, sérülések, nem ritka a bizalomvesztés sem. Ilyenkor a párkapcsolat ugyan már nem működőképes, azonban a szülői szerep életünk végéig kísér bennünket, ezért nagyon fontos, hogy a gyerekek érdekében megtanuljuk, hogy a válás után miképp tudunk ezen a téren együttműködni.

Mi szokta gátolni ennek kialakulását? Rendszerint nem könnyű az elvált szülők számára az együttműködés semmilyen formában. Nem véletlen, hogy a pár a válás mellett dönt.

Valóban jellemzően egy tőről fakad a párkapcsolat ellehetetlenülése, és a válás utáni együttműködés nehézsége. Ráadásul nagyon sok düh, indulat, harag, sérelem, csalódottság és szomorúság van az emberekben ilyenkor, ami szintén akadályozhatja az együttműködést – főleg, ha nem tudnak továbblépni ezen az érzelmi krízisen.

Valójában arra lenne szükség, hogy egyfajta új alapot teremtsenek a felek a további együttműködéshez, azonban ez egy krízis talaján nem lehetséges. Ahol nagy érzelmi hullámok és indulatok vannak, ott a másik fél mondataiban sokszor szándékos bántást vélnek felfedezni, így azonnal ellentámadásba is lendülnek, és elkezdődik az adok-kapok, amit aztán nagyon nehéz lezárni.

Sokszor nincs meg az az alapvető bizalom sem, hogy a kapcsolattartáson a másik szülő valóban vigyázni fog a gyerekre, és kellően törődik majd vele. Szinte egy érzelmi készenléti állapot alakul ki, hogy a másik szülő, akitől elváltak, hogyan fog valami rosszat okozni, mivel fogja megbántani, hol fog rátámadni, akár az anyagiak, akár a gyermeknevelés terén. Ez pedig nem csupán mindkét szülő számára teremt nagyon nehéz helyzetet, hanem a gyerekek is sérülnek közben, amit sajnos a felnőttek sokszor nem is vesznek észre az egyre elhatalmasodó érzelmi harc közepette.

Akkor is érdemes válásterápiára jelentkezni, ha nincs közös gyermek, tehát nem szükséges a későbbiekben együttműködni a feleknek?

Azt gondolom, hogy igen, ugyanis az önismeret által biztosan gazdagodni fogunk, és a későbbi párválasztásban, az ezt követő kapcsolatok alakításában is segíthet, ha megértjük, ez a házasság hol csúszott félre, mit lehetett volna másképpen csinálni. Általában azt látjuk, hogy egy ideig működött a kapcsolat, azonban valahol rossz irányba fordultunk. Érdemes megtalálni ezt a pontot, rájönni, mi is történt valójában az egyik, és mi a másik félben, és ez hogyan mutatkozott meg a kapcsolat elakadásában. Ha ezeket közösen át tudjuk dolgozni szakember segítségével, az támpontokat adhat nemcsak önmagunk jobb megismeréséhez, de a békés lezáráshoz, és a későbbi újrakezdéshez is.

Embert próbáló, különösen fájdalmas helyzet, amikor azzal szembesülünk, hogy a társunk válni szeretne, mi pedig arra vágynánk, hogy megtartsuk a kapcsolatot. Hogyan lehet ezt megfelelően kommunikálni?

Előfordul, hogy a pár egyik tagjában már megérett a döntés, a másik viszont még nem tart ott. Ilyenkor szükségszerűen fájdalmas érzések fognak kialakulni, ezeket először is érdemes elfogadni – mindkét félnek. Az sem mindegy, hogyan mondjuk el, hogy bennünk megfogalmazódott a válás gondolata. Érdemes együttérzéssel közölni a társunkkal, nem odavágva, és csak akkor, amikor valóban átgondolva, mérlegelés után döntöttük el, hogy ez lehet a megoldás a problémákra.

Az sem mindegy, a gyerekek hogyan szembesülnek a szülők válásról szóló döntésével. Ültessük le őket, és közösen mondjuk el, hogy már nem értjük meg egymást, és külön folytatjuk a mindennapjainkat. Érdemes hangsúlyozni, hogy bár a felnőttek közötti szeretet tud változni, el tud múlni, azonban a szülők gyerekek iránti szeretete nem ilyen, az nem megszakítható, és a válás után is ugyanúgy fog szeretni apa és anya, mint eddig, csak külön élnek majd. Logisztikai szempontból sok minden fog változni, az együtt töltött idő is másképp oszlik majd meg, de a gyerekek iránti szeretet megmarad – ezt nagyon fontos kimondani, mert a gyerekek biztonságérzete valószínűleg az új helyzetben meginog majd, de ez a mondat segítő lehet, hiszen a kapcsolódás biztosságát mutatja.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

LESZEL AZ ÚTITÁRSUNK?

Saját fejlesztésű önismereti programunk keretében további exkluzív tartalmainkhoz is hozzáférhetsz. Videók, filmek, önismereti gyakorlatok szívvel-lélekkel neked. MEGNÉZEM

Szerző

Tóth Zsófia
Elsősorban rádiós szerkesztő, hírolvasó, bemondó, műsorvezető. Legszívesebben pszichológiai témákkal foglalkozik. Szeret beszélgetni, kérdezni pedig különösen.

Pin It on Pinterest

Share This