„Ha nem volt jó mintám, majd én írok magamnak egyet” – 3 különleges könyv, amit 2020-ban olvastunk

Egy olyan év áll mögöttünk, amikor különösen jólesett egy kis időre, legalább néhány száz oldal erejéig kiszakadni egy kicsit a valóságból, és elmerülni egy jó könyv által teremtett világban. Fordulatos, skandináv hangulatú bűnügyi történet, földrészeken átívelő családregény, szembenézés a függőség ezer arcával – három különleges könyvet mutatunk most meg nektek, amit igazi élmény volt 2020-ban olvasni.

Rene Denfeld: Hol vagy, Madison Culver?

„Az emlékezet megfoghatatlan. Egy érintés érzése, amit az ember elfelejtett, aztán valahogy visszatért egy alma formájában. Egy vacsora illata, amit az ember egy idegen háza előtt elhaladva érez meg, és amitől ellenállhatatlan vágyódás vesz erőt rajta.

Naomi nagyon sokáig azt hitte, hogy emlékeznie kellene. De egyszer, amikor Diane házában egy csúnya megfázást követően állig betakarva feküdt, bevallotta a barátnőjének, hogy mi miatt aggódik, mire Diane azt felelte: – Majd emlékezni fogsz, ha készen vagy.”

Naomi arra tette fel az életét, hogy eltűnt gyerekeket kutasson fel. Képes arra, hogy olyan elrabolt, elveszett kicsiket találjon meg, akikre rajta kívül senki nem lelne rá, és talán nem is keresné őket olyan kitartóan. Naomi titka abban rejlik, hogy ő maga is titkokat őriz: egykor ő is azok közé a gyerekek közé tartozott, akik csak remélhetik, hogy van odakint valaki, aki nem hagy fel a keresésükkel.

„Az ember addig nem halott, amíg emlékeznek rá”

– ködlik fel Madison emlékezetében egy rég hallott történet tanulsága. Madison Culver él, gondolat- és emlékfoszlányokba öntudatlanul kapaszkodva túlél, ám ezt néha ő maga is alig meri elhinni. Ahogy azt sem, hogy valahol odakint, a múltban, a havon túl bárki hiheti még, hogy életben van, három évvel azután, hogy nyoma veszett. Naomi azonban hiszi, tudja, érzi – és ahogy fáradhatatlanul kutat a kislány után, saját, eltűnt emlékeihez is egyre közelebb kerül.

A Hol vagy, Madison Culver? nem könnyű olvasmány. Költői szépséggel, de mégis a maga hideg valóságában mutatja meg, mi történhet, mi történik azokkal a gyerekekkel, akiket fogva tart valaki, akinek a személyisége szinte felismerhetetlenné, embertelenné torzult. Megmutatja, hogy a túlélésnek ezekben a helyzetekben talán az az egyetlen módja, ha az áldozat képes valahogyan utat találni a bántalmazója felé, valamiféle kapcsolatot kialakítani vele; azért, hogy később maga szakíthassa meg ezt a köteléket.

„Naomi valahány alkalommal megtalált egy gyereket, mindig azt mondta nekik, hogy minden rendben lesz. Arra bátorította őket, hogy legyenek egyek önmagukkal, soha ne felejtsék el, mi történt velük, és mégis előre nézzenek.”

A könyv nem csak a szenvedésről szól, hanem legalább ugyanennyire a gyógyulásról is. Arról, micsoda erő rejlik az emberben (még ha egy olyan, egészen pici emberről van is szó, mint Madison). És arról, hogyan hatnak gyógyírként azok a kapcsolatok, amelyekben úgy találhatunk rá önmagunkra, ahogyan a hosszú, fáradságos keresés és nyomozás után Naomi az eltűnt gyerekekre, és a saját elveszettnek hitt emlékeire.

(Herendi Kata)

Gurubi Ágnes: Szív utca

Önismereti szempontból jelenleg a nőiség, annak megélése és a kapott női mintáim felderítése foglalkoztat, így nem is vehettem volna jobbkor a kezembe ezt a könyvet, mint most. Előzőleg is olvastam a szerző, Gurubi Ágnes beszámolóját arról, milyen élmények és kérdések vezették el a könyv megírásához (hol máshol, mint itt).

Már akkor felfigyeltem bátorságára és elszántságára, ami a múltjával való szembenézéséhez, és az ezzel járó fájdalom vállalásához kellett. Szerette volna megismerni felmenői történetét azért, hogy önmagához közelebb kerülhessen. Ezért fogta magát, és meg sem állt Amerikáig, hogy nagymamája húga elbeszéléséin keresztül megelevenedhessen a múlt. Ezzel a gyakran szimbolikus értelemben használt „önismereti utazást” konkrétan megvalósította.

Szív utca – imádom az ilyen címeket, ami ennyire egyszerű és kifejező. Valóban, a sorokon keresztül érezhető a könyv lüktetése. Van, hogy éppen csak pulzál és túlél, a nagyobb érzelmi lökésekre viszont beindul és áramlik.

Bizonyos részeknél félmondatonként meg kellett állnom, hogy tovább tudjak menni. Máskor meg úgy belém mart, amit olvastam, hogy elsírtam magam a metrón, és nem bírtam abbahagyni. Kapkodtam a levegőt, nem is annyira magamért, inkább a családomban élt és élő összes nőért.

Ahogy olvassuk az előző generációk sorsát, mi is felfedezhetjük benne saját sebeinket és mélységeinket. Keveredünk a múlttal, a szereplőkkel és a történetekkel, ahogy felmenőink tapasztalatai, élményei és traumái is az ereinkben folynak – még ha nem is tudunk erről. Akkor írhatjuk meg saját történetünket, ha tisztában vagyunk az előző fejezetekkel is: azaz, hogy honnan jövünk. A könyv ehhez ad erőt és inspirációt, ahogy a szerzőt is ez a szándék indította útnak: „arra gondolok, ha nem volt jó mintám, nem baj, majd én írok magamnak egyet. Egy jót, egy őszintét, egy melegszívűt, egy igazat. És én leszek az első nő a családban hosszú generációk óta, akinek sikerülni fog.”

(Brunner Zsanett Anna)

Dr. Kapitány-Fövény Máté: Ezerarcú függőség

Nem egy tipikus karácsonyi könyv, nem is idén jelent meg, de mivel ez az a kötet, ami az egyik legnagyobb hatással volt rám az idei olvasmányélményeim közül, arra jutottam, hogy ezt a könyvet fogom a figyelmetekbe ajánlani.

Miért döntötten így? Azért, mert ma Magyarországon alig akad olyan ember, akik közvetve vagy közvetlenül ne lenne érintett a függőség témájában. Mivel én is közéjük tartozom, pontosan tudom, hogy mennyire meg tudja nyomorítani az érintett szenvedélybetegek és hozzátartozóik életét az eszköztelenség és a tehetetlenség érzéséből fakadó fájdalom.

Pontosan tudom, hogy milyen érzés az, amikor – ha csak egy dolgot kérhetnél karácsonyra, akkor az az lenne, hogy érjen végre véget az a földi pokol, amibe a függőség miatt (hozzátartozóként vagy érintettként) újból és újból belekerülsz. Volt idő, amikor ez a könyv, és az abban olvasható információk szó szerint megmenthették volna a körülöttem élők életét – és ezzel talán egy kicsit az enyémet is…

Ezért is gondolom, hogy fontos lenne, ha minél többen birtokában lennének azoknak az információknak, amelyek segíthetnek megérteni, milyen dinamikák mentén szerveződik a függőség természete.

Ebben jelenthet (szerintem) hatalmas segítséget Dr. Kapitány-Fövény Máté Ezerarcú függőség című könyve. A szerző rendkívül „felhasználóbarát” módon ismerteti ennek az elképesztően összetett témának a komplexitását, tudományos alapossággal, (és már-már irodalmi igényességgel) ugyanakkor rendkívül empatikusan vezeti az olvasót az úton – rámutatva arra, hogy annak kimenetele számos körülményen és tényezőn, de rajtunk is múlik.

Felismerés és felépülés – így képződik a könyv alcíme. Hiszem, hogy felismerés és a függőség tényének beismerése megismeréssel kezdődik. Ha megismerjük a könyvben olvasható információkat, az már önmagában enyhülést hozhat, hiszen ennek a tudásnak a birtokában kevésbé érezzük magunkat eszköztelennek és bizonytalannak akkor, amikor – hozzátartozóként vagy érintettként – szembe kell néznünk a függőség ezer arcával és azzal a ténnyel, hogy ezt a témát nem lehet és nem is szabad a „jó” vs. „rossz” dimenziójában látni. Ez ennél egy jóval összetettebb kérdés. Ahogy ez a könyv is. Jó szívvel ajánlom.

(Szabó Eszter Judit)

A cikkben említett könyveket itt találjátok:

Rene Denfeld: Hol vagy, Madison Culver?

Gurubi Ágnes: Szív utca

Kapitány-Fövény Máté: Ezerarcú függőség