„Véghezvittünk pár felnőtté válást úgy, hogy a környezetünk nem csinált semmit” – 4 gondolat a szenvedélybeteg szülők (felnőtt) gyermekeiről

Szerző: | 2019. 10. 14. |

„Öröklődik”-e a szenvedélybetegség? Mi növeli, és mi csökkenti a függőség kialakulásának kockázatát? Hogyan előzhető meg a hozott minta megismétlése, és hogyan válhatnak az ilyen múltat cipelők egészséges, kiegyensúlyozott felnőttekké? Október 10-én tartotta második, a szenvedélybetegség témájában rendezett konferenciáját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata. Csokorba gyűjtöttük az elhangzottak legfontosabb tanulságait.

Az immár második, Apa, anya, piaKonferencia az elfeledett gyermekekért című rendezvény (a tavalyiról szóló cikkünk ide kattintva olvasható – a szerk.) egyik legfőbb célja a szenvedélybetegség problémakörének láthatóvá, érthetővé, kimondhatóvá tétele volt. Az információnyújtásra, a problémáról történő nyílt beszédre alapoz maga a Fogadó Szolgálat, annak weboldala (www.kimondhato.hu), de számtalan kiadványa és az idén januártól működtetett önsegítő AAP (Apa, anya, pia)-csoportja is – nem véletlenül.

1. Ha tabu marad, a betegség átveszi a hatalmat.

A konferencia minden előadója, de főként F. Lassú Zsuzsa pszichológus, az ELTE egyetemi docense hangsúlyozta: a szenvedélybetegség a családban a legtöbb esetben tabuvá, tehát óriási stresszforrássá válik. A tabusítás oka lehet többek között a szégyen, a stigmatizációval járó vagy a gyerekek szeretetének elvesztésétől való félelem, de a kontrollérzet illúziójának fenntartása is.

Waltraut Barnowski-Geiser a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadásában megjelent Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei MÉGIS a boldogságot című könyvében többek között arra is kitér, hogy a tagadás egészen felnőttkorig elhúzódhat, ami megnehezíti a függő szülők gyermekének felnőtt életét, hiszen így kevesen képesek vagy hajlandóak beszélni arról, mi történt velük. Ezért is fordulhat elő, hogy valaki csak akkor kap segítséget, amikor már maga is függővé vált – így válik valósággá a betegség „öröklődése”.

Tragikus, hogy sokszor épp a titkolózás lesz a családhoz tartozás alapja („Ne hívd át a barátaid, ez nem rájuk tartozik”; „A mi családunkkal semmi baj nincs, anya csak fáradt, azért alszik”). De ez a mindent beborító hazugság elfedi a szenvedő családtagok valós szükségleteit, eltorzítja a szerepeket, a család pedig lassan teljesen elveszíti a kapcsolatát a valósággal.

Az információhiány másik borzalmas következménye, hogy a még kialakult világképpel nem rendelkező, tehát mindenre magyarázatot igénylő (és a titok ellenére mindent pontosan érzékelő) gyermek jobb híján saját magában találja meg az otthoni történések okát, így életének állandó kísérőjévé válik az önvád („Anya azért iszik, mert én rossz vagyok”).

Sokan parentifikálódnak, vagyis átveszik a gondoskodó-szülői szerepet egy erre teljesen alkalmatlan életkorban. Erről egy érintett terápia során így fogalmazott: „Véghezvittünk pár felnőtté válást úgy, hogy a környezetünk nem csinált semmit”. Akárhogy is, a függő szülők gyermekeinek többsége saját magát tanulja meg először figyelmen kívül hagyni, profivá válik abban, hogy ne legyen senki terhére. A gyógyulás, vagy a megelőzés első lépése épp ezért a kimondhatóvá tétel, a megosztás lehetőségének megteremtése, az információátadás, a dolgok nevén nevezése és a problémáról történő, életkornak megfelelő beszéd az érintettek, és a megfelelő ponton szakember bevonásával.

2. A bagatellizálás öl, butít és nyomorba dönt.

A konferencián szó esett arról, hogy a különböző szenvedélybetegségek eltérő módon hatnak az érintettek életére – például Barnowski-Geiser Apa, anya, pia című könyve is többféle esetet mutat be a testképzavaros anyától a szerencsejátékfüggő apán át a kábítószeres családokig. Bár elhangzott, hogy Magyarországon 400 000 gyermek él szenvedélybeteg családban, és az is, hogy ma itthon eddig nem ismert kihívást jelent az új, olcsó pszichoaktív szerek széleskörű elterjedése, továbbra is egyértelmű tény, hogy hazánkban a függőségek közül az alkoholizmus szedi a legtöbb áldozatot. Dr. Bodrogi Andrea addiktológus főorvos kiemelte:

minden negyedik gyermek alkoholbetegséggel küzdő családba születik, és a 17. életévét betöltött fiatalok 30%-a éli mindennapjait ilyen környezetben.

Az alkohol társadalmi elfogadottsága (és fogyasztásának mértéke) Magyarországon meghaladja az uniós átlagot, ennek pedig egyik rémisztő következménye, hogy a függőség leggyakrabban a 18-30 éves korosztály körében fordul elő – épp azok között, akik a legritkábban kerülnek az ellátás látókörébe: a kezelésig legfeljebb középkorúként, súlyos szövődmények után jutnak el. A jelenség össztársadalmi bagatellizálása is hozzájárult az egyre népszerűbb, főleg a serdülőkre jellemző rohamivás gyakorlatának térhódításához is: a fogalom arra utal, amikor a fiatalok alkalmanként, olyankor viszont „rohamtempóban” részegednek le, azaz egy óra alatt több mint öt italt fogyasztanak el.

A bulikultúra vagánynak tűnhet, de akkor, amikor már nem csak kutatási ábrákon látjuk a rohamivás és a tanulási zavarok, a borderline- vagy az antiszociális személyiségzavar, az alacsony önkontroll, a korai memória-problémák, a halálos alkoholmérgezések, az öngyilkossági kísérletek, az egyéb tudatmódosító szerek használatának gyakorisága, valamint a felnőttkori alkoholfüggőség kialakulása közti összefüggést, akkor már nem annyira „menő a cucc”.

Dr. Bodrogi Andrea felhívta a figyelmet arra is, hogy azokban a családokban, ahol alkoholbeteg él, a gyerekek torz alapvető kognitív sémákat alakítanak ki, eleve irreálisan és sebzetten viszonyulnak majd a világhoz, önmagukhoz és más emberekhez is. Ezek a sémák önértékelésükre, (pár)kapcsolati viselkedésükre, döntéseikre és még sok minden másra is kihatnak, és csak nagyon komoly terápiás munkával hozhatók helyre.

3. A rossz gyermekkor mindig mély seb…

Dr. Makara Mihály hepatológus főorvos A negatív gyermekkori élmények hatása a szenvedélybetegség kialakulásában című előadása sokkoló adataival szinte igazolta a kivetített idézetet, mely szerint „Minden a családban kezdődik – a szenvedélybetegség is.” Egy Kaliforniában, több mint 17 ezer ember bevonásával végzett kérdőíves teszt során tíz, a fizikai-lelki-szexuális bántalmazást, a fizikai-lelki elhanyagolást, illetve szülői deviáns viselkedést (szerhasználat, függőség, válás, verekedés, börtönben töltött évek stb.) érintő kérdést tettek fel a résztvevőknek, akiknek válaszaiból megállapították az úgynevezett ACE-pontokat (Adverse Childhood Experience, vagyis ártalmas gyermekkori élmény előfordulásának mértékét).

A válaszolóknak azon 12%-a, amely a felsorolt negatív élményekből négyet vagy annál többet szenvedett el, kiugróan magas arányban kísérelt meg öngyilkosságot, vált maga is függővé vagy tanúsított más, magas kockázatú viselkedést felnőttkorában.

„A családon belüli bántalmazás annyira embertelen, hogy genetikailag sem vagyunk rá felkészülve. A szervezetünk azt tanulta meg, hogy ha jön a medve, akkor fusson, ha jön a tigris, akkor fusson, de otthon a családban biztonságra talál. Nincs kódolva arra, ha otthon bántják”

– fogalmazott Makara doktor úr arra utalva, hogy a gyermekkorban elszenvedett – szülők függőségével szinte kéz a kézben járó – bántalmazás és elhanyagolás krónikus stresszel, ami súlyos agyi elváltozásokkal, majd betegségekkel, önpusztító életmóddal, végső soron pedig jóval alacsonyabb várható élettartammal jár együtt. Saját kutatásai során azt vizsgálta, hogy az adott negatív élmények – tanulmányában tizenhárom kategóriát használt – milyen mértékben növelik a szenvedélybetegség kialakulásának kockázatát. Megrázó kijelentése volt, hogy a hatnál több kategóriát elszenvedett gyerekek több mint 94%-a szenvedélybeteggé vált felnőttkorára, várható élettartamuk pedig húsz évvel volt alacsonyabb az átlagosnál.

4. …de a rossz gyermekkor nem feltétlenül kényszerpálya!

F. Lassú Zsuzsa előadásában azokat a védőfaktorokat ismertette, amelyek kompenzálhatják a szenvedélybetegség kockázati tényezőit, és amelyek erősítésével részben megelőzhetőek, illetve gyógyíthatóak a szenvedélybeteg családban szerzett sebek. A lélek rugalmas ellenállóképessége, vagyis a reziliencia az, amit fejleszteni kell annak érdekében, hogy a függő szülők gyermeke növelni és alkalmazni tudja megküzdés stratégiáit. A rugalmasságunk – mint annyi más tulajdonságunk – több összetevős. A szakember az egyéni rezilienciafaktorok közé sorolta például a jó kommunikációs készséget, a humort, de ide tartozhat akár az élet értelmességéhez, vagyis a koherencia érzetéhez hozzájáruló vallásos hit, a nem (a lánygyermekeket hagyományosan alkalmazkodóbbá nevelik, így sokszor ellenállóbbnak bizonyulnak a fiúknál), a kontrollérzet és a reflexiós készség is.

Bár sok múlik a „hozott anyagon”, az egyéni faktorok közül sok (például az egészségi állapot, a kitartás, az én-hatékonyság érzete vagy a társas kompetencia) eredményesen erősíthető is. De szerencsére nem csak a tulajdonságok függvénye az, hogy valakit meghatároz-e a függő szülők alkotta háttér, hanem a családi rezilienciafaktoroké is.

Igen, bizonyos védőfaktorokat akár még a szenvedélybetegségben érintett családokon belül is meg lehet találni! Ilyen például a szeretet és a felügyelet érzete, a legalább egy szülővel meglévő bensőséges kapcsolat, a válaszkész és érzékeny nevelés, az iránymutató fegyelmezés, a szabályok és szerepek átláthatósága és a szülői részről aktívan támogatott tanulás. A környezeti faktorok, mint a megfelelő lakáskörülmények, a szabadidős tevékenységekre való lehetőség és az érdeklődés kialakulása, más egészséges felnőttek és a segítség elérhetősége, a kortárs kapcsolatok erősítése is rengeteget javíthat a helyzeten, és szó szerint menti a menthetőt.

Bár az ellátórendszernek véges a hatásköre, a gyermek szenvedélybeteg családból való kiemelése sosem az első, hanem az egyik legutolsó lépés. A gyerekek közül nagyon sokan csak felnőttként szembesülnek azzal, milyen mértékű a családban szerzett sérülésük, de a rugalmasság komponenseinek hatékony támogatásával az egyén, a szakma és a társadalom is rengeteget tehet azért, hogy a szenvedélybetegség ne uralkodjon el életeken, sőt, egész generációkon.

Szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeinek indít csoportokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Szolgálata Apa, anya, pia címmel; erről további információ ide kattintva olvasható.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Király Eszter
Szerkesztő, újságíró és csupa fül. Reméli, hogy egyszer kulcstartó lehet a Jóisten zsebében. Szeret a belső hangból szót és dallamot, az elmondhatatlanból biztatót formálni. Szeret írni, énekelni, futni, bicajozni, szereti a hegyeket, a verseket és a madarakat.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This