„A türelem nem terem rózsát!” – Párkapcsolati nehézségek egy kudarckerülő partner mellett

Ha egy kudarckerülő személlyel alkotunk párkapcsolatot, akkor készüljünk fel arra, hogy az örökös biztonságkeresés előbb-utóbb kihoz minket a sodrunkból. Az élet komfortzónán belül marad, lassúvá, túlságosan megfontolttá, egyszóval unalmassá válik. Az biztos, hogy extra energiát kíván tőlünk, hiszen ahhoz, hogy haladjon a párkapcsolat, nekünk kell beletenni azt az energiát, amihez a másik fél nem elég bátor.

Minden gyermek egyfajta temperamentummal születik a világra, és erre rakódnak rá a környezetből érkező ingerek, hatások. Cloninger pszichológiai modelljében három temperamentumot különített el, melyek szerinte az emberi agyban önálló egységként szabályozzák a viselkedést: aktiválják, fenntartják és gátolják. Az újdonságkeresés aktiválja, az ártalomkerülés gátolja, a jutalomfüggőség pedig fenntartja a viselkedést. Ha a szülő félelmetesnek ítéli meg a világot, és ő maga is bizonytalan, akkor a gyermek kudarckerülő (ártalomkerülő) viselkedését fogja megerősíteni. Ha viszont a szülő bátorító üzeneteket küld a kisgyermeknek, tehát arra biztatja, hogy fedezze fel a világot, legyen bátor és merjen belevágni új dolgokba, akkor az újdonságkereső viselkedés erősödik meg.

Egy kudarckerülő ember úgy gondolkozik, hogy a megszokott az mindig biztonságos. Lehet, hogy unalmas, és nem is érzi jól magát benne, de így mégis megúszhatja az esetleges kellemetlen kudarcokat. Mivel nem érzi a saját kompetenciáit, éppen ezért elkerüli a kihívásokat. Például akkor sem mozdul egy munkahelyről, ha már évek óta elégedetlen vele, hiszen nem tudja elképzelni azt, hogy képes lenne egy új munkahely kihívásainak megfelelni. Általában halk szavú, hiszen rejtőzködik, szeret láthatatlanná válni, mert számára ez adja meg a biztonságot.

Ezzel szemben egy újdonságkereső embernek csillog a szeme, ha új területen próbálhatja ki önmagát. Hányszor hallom a rendelőben, hogy fogorvosként egyébként főzéssel is foglalkozik és séfként is dolgozik, vagy hogy gyakorló ügyvéd, de házakat épít, mert örömét leli benne. Azt szokták mondani, hogy bárhogyan alakul az élet, tudják magukról, hogy halat is tudnának sütni, és a világ másik felén lángost is tudnának árulni, sőt, az újrakezdés sem félelmetes a számukra. Egyszóval: nincs lehetetlen!

Amikor a kapcsolatban az egyik fél újdonságkereső, a másik pedig kudarckerülő, akkor pont úgy döcög, mint amikor egy gyors autó haladni szeretne, de a kézifék állandóan be lenne húzva.

Ki ne ismerne olyan párokat a környezetében, ahol az egyik eleven, mindig meg akar valósítani egy újabb álmot, tele van energiával, ambícióval, a másik pedig meghúzza magát, már húsz éve ugyanannál a cégnél dolgozik, és ha beszédbe elegyedünk vele, mindig csak panaszkodik, de nem változtat.

Az aktív vagy a passzív fél határozza meg a párkapcsolatot?

Nézzünk egy példát arra, hogy milyen sajátságos dinamika jellemzi egy újdonságkereső és egy kudarckerülő kapcsolatát.

Jocó és Marcsi érkezett hozzám. Jocó informatikusként dolgozott, Marcsi pedig egy multinál volt vezető, ezen kívül éppen egy újabb egyetemre is járt levelezőn. Láthatóan Marcsi volt az energikusabb és az élénkebb, Jocó halk szavú, szorongó férfinek tűnt. Az első ülésen nagyon kíváncsi lettem arra, mit gondolnak, ki irányítja a kapcsolatot? Mindketten azt mondták, hogy Marcsi, ő az aktívabb, gyorsabb, energikusabb, állandóan akar valamit, míg Jocó a megtestesült nyugalom. Aztán elmondtam, én mit látok, és az alábbi példát hoztam.

Ha megbeszélünk egy találkozót a sarki cukrászda előtt másnap öt órakor, hogy együtt kávézzunk, és az egyik fél nem érkezik meg a közös kávézásra, akkor ki irányítja a helyzetet? Hát persze, hogy a passzív fél, hiszen amikor a KÖZÖS-ben gondolkozunk, ahhoz mindketten kellünk, és ha az egyik fél hiányzik, akkor nem lesz KÖZÖS. Persze egyedül is kávézhatok, de a kapcsolat akkor nem jön létre, tehát a passzív fél határozza meg az aktuális forgatókönyvet.

Tehát elmondhatjuk, hogy ha párkapcsolati vonatkozását vizsgáljuk a kudarckerülő és újdonságkereső partner kapcsolódásának, akkor bármilyen furcsa is, de a kudarckerülő irányít, mert ő egy szorongó gyermekként funkcionál a kapcsolatban.

Pedig csak egy betű különbség van a TEHETETLEN kudarckerülő és a TELHETETLEN újdonságkereső között.

Hogyan válik egy gyermek tehetetlen kudarckerülővé…..?

Több út létezik ahhoz, hogy egy gyermekből kudarckerülő ember váljék. Mindenképpen olyan szülői viszonyulás eredménye, amiben a gyermek önbizalma nem erősödik meg, mert ezt nem támogatják. A másik út, ha a gyermek egy bántalmazó családban nő fel, és minden kíváncsiságra utaló igyekezetét letörik érzelmi, verbális vagy fizikai bántalmazással, és a fejlődő, kíváncsi gyermeket megbüntetik. Ezekben az esetekben állandósul a félelem, a szorongás, és a „megszűnök létezni!” védekezési mód.

Mivel a gyermek 7-8 hónaposan már fizikailag is fel szeretné fedezni a világot, fontos lenne számára a bátorítás és a megerősítés, egy olyan ősbizalom elültetése, ami az önbizalom csírája is egyben.

Ha a szülő gátolja és negatív üzenetekkel blokkolja ezt a felfedezést, akkor tulajdonképpen azt erősíti meg, hogy a világ egy veszélyes és félelmetes hely, vagyis az életről egyfajta negatív alapgondolkodást közvetít. Olyan üzeneteket küld, hogy baj lesz, úgyhogy inkább ne másszon fel a játszótéren a mászókára, maradjon anya szoknyája mellett, csakis ott érezheti magát biztonságban.

Egy érzelmileg éretlen édesanya maga is fél a világ kihívásaitól, éppen ezért nagyon szoros függő kapcsolatokat alakít ki, és ezekben a szoros kapcsolatokban megáll az idő, a szülők nem követik le a gyermek fejlődését.

Ha a családban van egy vagy két becsmérlő, bántalmazó szülő, akkor a gyermek a láthatatlanságot választja túlélésként. Szomorú világ ez, hiszen az önmagához való kapcsolódás kizárólag szorongás alapú, és nem az öröm és siker mezsgyéjén jön létre. Hiszen egy bántalmazás esetén a zsigeri riadtság és félelem az állandó készenléti, ugrásra kész állapotot konzerválja.

A bántalmazásnak az a hosszútávú következménye, hogy a gyermek alapvetően pozitív gondolkozását egy félelem alapú gondolkozássá változtatja, egy állandó készenléti üzemmód lengi át az életet, ami nagyon kimerítő. Ez vezet oda, hogy bármilyen újdonság vagy kihívás a láthatatlanságból való kilépéssel jár, így ettől válik frusztrálóvá, félelmetessé, amit a kudarckerülőnek muszáj elkerülnie. Éppen ezért a kudarckerülő magatartás motivációja a félelem és a szorongás, ami abban segít neki, hogy az egyébként is bizonytalan öndefiníció ne sérüljön, ne legyen még negatívabb.

….és telhetetlen újdonságkeresővé?

Egy újdonságkereső személyiség szintén többféleképpen alakulhat ki az eredeti családban. Például, ha a szülő nem fordít a gyermekére elegendő figyelmet, akkor a gyermek pedálozik, hajt, elhordja a hegyet is, ha kell. Mindezt azért, hogy az elhanyagoló szülő végre odafigyeljen rá, és a gyermek kapjon némi szeretetmorzsát. Ilyen gyerekek a parentifikáltak is, akik felnőtt felelősségvállalással élnek a családi rendszerben, és óriási teljesítményt pakolnak le azért, hogy a szülők végre megdicsérjék őket, és hogy szeretetet kapjanak.

A másik út, hogy a szülők elhanyagolóak, ráhagyóak, nem vállalnak felelősséget, így a gyermekre hárul minden döntés és felelősségvállalás, hiszen a család mint rendszer nem működne másként. Ők vállalják magukra azt az óriási feladatot, hogy megoldják a családi problémákat.

Így a gyermek olyan élethelyzetekben találja magát, ami nem a korának megfelelő, és ha tetszik, ha nem, helyt kell állnia, mert a családi rendszer nem fog működni. Tehát már kicsi kora óta olyan kihívásoknak tesz eleget, ami nem a korának megfelelő, így mire egy párkapcsolatba kerül, bőven megtapasztalta azt, hogy jó dolog minden új élethelyzet, hiszen kipróbálhatja magát, és ez egy sikerélmény forrás.

Az újdonságkereső személy is egy belső szorongást csillapít a szüntelen aktivitásával, hiszen megtanulta, hogy akkor szerethető, ha nincs vele gond, ha jól teljesít, így hajlamos olyan határokat is átlépni, és olyan feladatokat is megoldani, ami nem az ő dolga.

Az újdonságkereső élvezi a kihívásokat, hiszen kap egy lehetőséget az élettől arra, hogy megtapasztalja a kompetenciáját és az erejét.

Tehát adott egy ember, aki azért kerüli el a kihívásokat, mert attól fél, hogy az egyébként is bizonytalan öndefiníciója tovább sérül, hiszen ez az alapvető tapasztalata. Mindehhez választ egy olyan társat, aki viszont iszonyatosan nagy energiákat fektet abba, hogy „kimaxoljon” helyzeteket, újabb frontokon próbálhassa ki önmagát, és ezzel megszerezze a szerethetőség érzését, amit a szüleitől nem kapott meg. Éppen ezért nagyon aktívvá válik. Mindketten éppen úgy egy belső feszültséget csillapítanak, méghozzá azt a szorongást kompenzálják, amit a szüleik elültettek bennük.

Személyes szükségletek kontra párkapcsolati szükségletek

Egy felnőtt párkapcsolat akkor van egyensúlyban, ha a két fél egyenlően vesz részt a kapcsolat alakításában, mind érzelmileg, mind fizikailag. Tehát mintha a mérleghinta vízszintes pozícióban lenne, egyensúlyi állapotban.

Ha a személyes szükségleteket tekintjük, akkor tulajdonképpen mindenkinek kielégülnek a szükségletei a párkapcsolatban. Az aktív fél egy passzív mellett több élethelyzetben bizonyíthatja be önmagának a nagyszerűségét. A passzív fél pedig egy aktív partner mellett megélheti a visszahúzódást, hiszen a passzív fél megkapja a másiktól a megoldásokat, biztatást, gyakorlati megoldásokat.

Azonban a kapcsolati szükségletek nem elégülnek ki, tehát nem tud létrejönni a felnőtt-felnőtt kapcsolódás. Hiszen a passzív fél a félelem-vezérelt működésével el fogja utasítani az aktív fél kezdeményezéseit. Az aktív fél azt éli meg, hogy semmi olyan kihívásban nem partner a társa, ami számára fontos lenne, a passzív fél pedig úgy érzi, hogy nincs nyugalma a kapcsolatban, és fájdalmat él át, hiszen a félelmeivel és szorongásaival együtt nem elfogadható a párjának.

Júlia panaszkodik arról, hogy Bandi gátolja őt az álmai megvalósításában:

„Nem értem, hogy Bandi miért ül egész délután a TV előtt! Elmehetnénk együtt úszni és készülhetnénk a Balaton átúszásra! Egyébként az is probléma, hogy évek óta külföldre szeretnénk költözni együtt, de ő visszahúz, mert fél a nyelvi nehézségektől és az újrakezdéstől!” – panaszkodik Marcsi, aki folyamatosan célokat valósít meg.

Mi lehet a megoldás?

Egyrészt ilyenkor érdemes párterápiás segítséget kérni, hiszen egy kis változtatással sokat javul a kapcsolati egyensúly.

A másik megoldás annak az elfogadása, hogy két ember között mindig lesz olyan probléma, amik nem áthidalhatóak, tehát mindig is a kapcsolat része marad. Ezekre a problémákra érdemes olyan megoldásokat találni, amivel leginkább kezeljük azokat, és nem azt tűzzük ki célul, hogy felszámoljuk azokat.

A harmadik dolog, amit ritkán látok a párkapcsolatokban, hogy köthetünk olyan megállapodást a párunkkal, hogy ha ő nem akar velünk tartani a számunkra fontos önmegvalósításban, akkor viszont egyedül fogjuk ezt megtenni. Ilyenkor a passzív félnek el kell fogadnia azt, hogy az újdonságkereső partnere nem közösen, hanem egyedül elégíti ki az újdonság iránti vágyát, és teljesíti a saját maga felé felállított kihívásokat. Ehhez szükséges, hogy mindkét fél érzelmileg stabil legyen, és ne az elhagyatottságtól való félelem vezérelje a kapcsolatot. Mindenképpen fontos, hogy mindkét ember rendelkezzen olyan önismerettel, hogy képesek legyenek a szükségleteiket kommunikálni és közös megoldásokat találni a kritikus helyzetekben. Azt gondolom, összességében ez a hosszú kapcsolatok titka.