„Én maradok: magam számára börtön” – Az öngyűlölet fogságában

Szerző: | 2019. 05. 29. |

Vannak olyan jelenségek, amelyeket sokszor leírunk, és próbálunk értelmezni, a maguk módján mégis érthetetlenek és felfoghatatlanok maradnak. Ilyen például az, ha gyűlölöd azt, akitől legszívesebben szabadulnál, mégis mindig, minden pillanatot meg kell osztanod vele, és folyton veled van, még álmodban is: saját magadat.

Nincs szükség kutatási eredmények bemutatására ahhoz, hogy tudjuk, milyen gyakori és jelentős probléma lett önmagunk szeretetének hiánya – elég, ha körbe vagy önmagunkba nézünk. Annyira könnyű megfeledkezni arról, hogyan legyünk elfogadóak, megértőek és türelmesek magunkkal szemben – önmagunk kritizálása, ostorozása és bántalmazása pedig annyira természetessé válhat, hogy szinte nem is észleljük azt a hangot, amely sose hagy nyugodni.

A láthatatlan pecsét

Ahhoz, hogy szerethessük magunkat, tisztában kell lennünk saját képességeinkkel és értékeinkkel, bíznunk abban, hogy tudjuk őket hasznosítani, és az esetleges hibáinkkal együtt is el tudjuk fogadni magunkat. Ahogy önmagunk szeretete is több tényezőn alapul, úgy az öngyűlölet is több annál, mint hogy például nem rendelkezünk elegendő önbizalommal. Aki gyűlöli magát, mindenképp alacsony önbizalma van, de akinek alacsony az önbizalma, nem feltétlenül gyűlöli magát.

Az öngyűlölet az az önmagunkra adott érzelmi reakció, amellyel elveszünk magunktól minden reményt, hitet, bizalmat. Olyan, mintha egy láthatatlan pecsétet nyomnánk a homlokunkra, amely azt az ítéletet hordozza magában, hogy alapvetően értéktelenek és elfogadhatatlanok vagyunk.

Ennek hatására lemondunk magunkról, folyamatosan bántjuk és büntetjük magunkat, és megfosztjuk magunkat valami alapvetőtől: attól a tudattól, hogy jogunk van örülni és szeretve lenni, hibázhatunk és változhatunk, és összességében van értelme és jó, hogy vagyunk. Nem számít, valójában mennyien szeretnek minket, milyen sikereket értünk el: a pecsét letörölhetetlen, az ítélet visszavonhatatlan marad, és ez rendkívül nagy szenvedést okoz.                                                                            

A torz tükörkép

„Hogy gyűlölöm magam! Mindig csak Én! Változva folyton s mégis változatlan./ Tükörszobába járok. S száz alakban/Másolja halvány képemet a fény.” – Kosztolányi Gyűlölöm magam című versében érzékenyen és hűen adja vissza az öngyűlölet élményvilágát. Ha gyűlöljük magunkat, egy torz tükörkép fogságában élünk, amely nem engedi, hogy reálisan és teljes egészében láthassuk magunkat – csakis a számunkra negatív és elfogadhatatlannak tartott minőségeinket mutatja, felnagyítva.

A tükörképet szemlélve egyre inkább belemélyedünk a látványba, amely magába zár, és egy sajátos valóságot teremt, amelyből nehezen találhatjuk a kiutat és a fényt.

Ezt a képet feltétel nélkül elfogadjuk, és el is hisszük, hogy az igazat mutatja – pedig nem a teljes valóságot láthatjuk benne. Ugyan eleve azt gondoljuk, hogy mi ismerjük a legjobban magunkat, sok esetben bizonyos tulajdonságainkat és képességeinket egy sajátos szűrőn kereszül látjuk és értékeljük, így a környezetünk olykor reálisabban szemlélhet minket, sőt – olyan minőségeinket is visszatükrözhetik, melyekről nekünk addig sejtésünk sem volt.

Magunkba zárva

Hiába lennének olyanok, akik segítenének tisztábban látni, az öngyűlölő személyek többnyire hárítják és képtelenek fogadni a pozitív megerősítést, a dicséretet és a realitáshoz terelő visszajelzéseket. A gyűlölet merev és rugalmatlan: nem engedi, hogy elhiggyük, és megtapasztalhassuk azt, hogy lehet minket szeretni.

Alapvető meggyőződéseinkhez és elképzeléseinkhez ráadásul rendkívül ragaszkodunk, mivel ezekre építjük identitásunkat, belőlük kiindulva alakítjuk ki az önmagunkkal kapcsolatos nézeteinket, ezek adnak a maguk módján biztonságot és kiszámíthatóságot.

A biztonságra való igényünk olyan erőteljes, hogy sok esetben akkor sem tudjuk elhagyni és elengedni a biztosat, ha szenvedést okoz – hiszen azt legalább ismerjük, és tudjuk, mivel jár. Így az öngyűlölő személy is védi a számára valóságosnak tűnő, valójában szélsőséges énképét, nem hagyja, hogy az annak ellentmondó vélemények egyáltalán megkérdőjelezhessék.

Továbbá aki gyűlöli magát, hajlamos elrejteni mások elől valódi énjét, ugyanis attól retteg, ha a másik fél szembesül azzal, milyen is ő, igazolja legnagyobb félelmét: azt, hogy ő nem méltó a szeretetre. A szeretet fogadásának hárítása és a másik fél kizárása miatt az egyén egyre elszigeteltebbé és keserűbbé válik, végül magára maradhat önmaga gyűlöletével, így megerősíti azt a téves elképzelését, hogy őt valóban nem lehet szeretni.

A pusztító szégyen

A gyűlölet elárasztja és elmossa a személyiséget haraggal és szégyennel. A szégyen az egyik legpusztítóbb érzéseink egyike, ugyanis a bűntudattal szemben nem csak egy bizonyos cselekedetünkre, hanem egész lényünkre irányul. A szégyen elhiteti azt, hogy olyan hibáink és foltjaink vannak, melyekre nincs mentség és bocsánat, és összehasonlíthatatlanul súlyosabbak a többiekénél.

Az önmagunk ellen irányuló harag és szégyen vezethet oda, hogy bántsuk vagy megkíséreljük elpusztítani magunkat. Az öngyűlölet kiemelten hajlamosíthat öngyilkosság elkövetésére, azonban nem feltétlenül szükséges a konkrét szuicid gondolatok és szándék megjelenése ahhoz, hogy árthassunk magunknak. Lehet kevésbé direkt az a folyamat, amelynek során büntetjük és érvénytelenítjük magunkat – ilyen például a szerhasználat lassú rombolása, a kapcsolatok kerülése, vagyis az izolálódás, illetve az étel és az alvás megvonása.

Annak, aki öngyűlölettel él, minden esetben érdemes és ajánlott szakemberhez fordulnia a szuicidum megelőzése, az önbántalmazás abbahagyása és a szenvedés mértékének enyhítése miatt. A szakember segíthet abban is, hogy rájöhessünk, milyen korai élmények és benyomások alakíthatták ki az öngyűlöletet, és hogyan oldozhatjuk fel magunkat alóla.

Senki se születik úgy, hogy gyűlöli magát

Amikor énképünk még csak kialakulóban van, a számunkra fontos személyek lényeges referenciapontnak számítanak – pontosabban az, hogyan tükröznek vissza minket, és ők maguk milyen mintákat nyújtanak. Ezeket a mintákat gyakran nem tudatosan, hanem akaratuk ellenére közvetítik felénk, ami nem azt jelenti, hogy ne szerettek volna minket, és ne próbáltak meg volna mindent megadni, amit csak tudtak.

A családon belül kialakult, ki nem mondott, ám annál meghatározóbb szabályok és szerepek azonban mélyen elraktározódhatnak bennünk, erősítve énünknek azt a részét, amelyik tökéletlennek, bűnösnek, soha nem elég jónak és jelentéktelennek tartja magát. A teljesség igénye nélkül hoznánk pár olyan példát, amelyek hajlamosíthatnak az öngyűlöletre:

  • Egy elhanyagoló környezetben a gyermek ahhoz van hozzászokva, hogy vágyai, igényei úgysem kerülnek kielégítésre, megtanulja azt, hogy ő maga nem is számít annyira, ezért nem is jár neki a figyelem és a törődés.
  • Egy mártír szülő mellett a gyermek érezheti úgy, hogy csak teher a szüleinek, így bűntudata miatt folyamatosan próbál kompenzálni, miközben azt érzi, hogy talán jobb, könnyebb lenne az élet, ha ő meg sem született volna, és ezért nem is érdemli meg a szeretetet.
  • Az a szülő, aki nem tudja elfogadni, hanem csak kritizálni és ostorozni önmagát, nehezen tudja azt hitelesen képviselni és megtanítani gyermekének, hogyan szeresse magát.
  • Ha a családban mi kapjuk ’a fekete bárány’, ’a szerencsétlen’ vagy ’a rossz gyerek’ szerepét, azzal könnyen azonosuluk, és a kiosztott címkének megfelelően viselkedünk, vállalva ezzel minden negatív érzelmet, következményt és megítélést.
  • Ha folyamatosan csak hibáinkkal szembesítenek és büntetnek, az elismerést és a dicséretet pedig nélkülözzük, akkor lerombolt önbecsülésünkön túl  csak ezen a kegyetlen és állandóan elégedetlen hangon tudunk majd magunkhoz szólni.
  • Ha csak az elvárásoknak való megfelelés mentén lettünk elismerve, önmagunkért nem, akkor a későbbiek során is könyörtelen mércéket fogunk felállítani magunkkal szemben, melyeket ha nem teljesítünk, értéktelennek érezzük magunkat.
  • Mindezen kívül történhetnek olyan traumák, amelyek pusztító erővel lerombolhatják azt, amit addig felépítettünk, és amiben hittünk –ilyen a fizikai és verbális bántalmazás, vagy a szexuális abúzus.

Elindulni önmagadhoz

Az, hogy ezek a minták meghatározóak és erőteljesek, nem azt jelenti, hogy örökérvényűek, hogy ne lehetne őket felülírni és megváltoztatni. Éppen ezért lényeges feltárni őket, hogy láthassuk azt, nem tettünk semmi megbocsájthatatlant, és nincs bennünk olyan, ami miatt megvonhatnánk magunktól a szeretetet, és a gyűlöletet érdemelnénk.

Mindannyiunknak van egy olyan része, amely jót akar nekünk, amely támogatni próbál minket, és amely képes elfogadással és szeretettel bánni velünk – csak van, akiben alig hallhatóan szól, de attól még nem némult el teljesen. Ez a hang jelentkezhet akkor is, amikor az öngyűlölet okozta szenvedés már olyan mértékű, hogy a benne élő megelégeli ezt és segítséget kér, ugyanis szeretne valamit tenni, változtatni azért, hogy jobban legyen – és ha még csak halványan is, de hinni kezd önmagában, és abban, hogy lehet és lesz jobb.

Az öngyűlöletet legyőzni leginkább a másoktól kapott és az önmagunknak adott szeretettel lehet. Ha elindulsz ezen az úton, nagy adag kitartásra, rugalmasságra és bátorságra lesz szükséged, ugyanis lehet, hogy mindent meg kell kérdőjelezned és át kell értékelned, amiben eddig hittél. Ahogy haladsz, egyre jobban bízol abban, hogy van remény, és egyre jobban fogod hallani és követni azt a hangot, amelyik azt mondja neked, hogy szeret, és veled van.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.
És ezt olvastad már?

Pin It on Pinterest

Share This