AdvertisementAdvertisement

„Jobb bevállalni a nehéz döntéseket, mint megvárni, hogy a körülmények döntsenek helyettünk” – És neked mi volt eddig a legjobb döntés az életedben?

Szerző: | 2020. 02. 01. |

Januárban a döntés lélektani kérdéseit jártuk körül itt a Pszichoforyou-n. Cikkek egész sora, a Pszichoforyou Pozitív csoportunk számos posztja foglalkozott a személyiségünk formálódásában oly fontos szerepet játszó döntéshozatallal. Sőt, debütáló rendezvénysorozatunk, a Pszichoforyou KönyvKlub első alkalmán egy, az emberi elhatározások gyökeréig hatoló művel, Edith Eva Egernek A döntés című bestsellerével ismerkedtünk közelebbről – természetesen Veletek közösen, kedves Olvasóink. Mi más is lehetett volna tehát a 2020-as esztendő első közös cikkének témája, mint a döntés? Januárban azt kérdeztük tőletek: mi volt életed legjobb döntése?

Minden döntés: változás. Minden elhatározás: kockázatvállalás. Minden elköteleződés: végső búcsú azoktól a dolgoktól, amiket nem választunk. Ezek a tanulságok sejlenek fel olvasóink történeteiben, és e felismerések jelzik, amit mindannyian tapasztalhattunk már az életünkben: dönteni nehéz, de dönteni – létszükséglet. Bár apróbb döntéseket minden nap hozunk, legfontosabb elhatározásaink életünk csúcspillanatai. Nem csoda, hiszen ezek új mintázatot adhatnak az életünknek, új kapcsolatokat, új tapasztalatokat, új hozzáállást – röviden szólva, magunk által formált sorsot eredményezhetnek. Januári körkérdésünkre – mint eddig mindig – most is fejlődésben gazdag utakról, nagy-nagy bátorságról és hihetetlen kalandokról tanúskodó válaszok érkeztek. Nézzük, melyek voltak levélíró olvasóink életének eddigi legjobb döntései, saját bevallásuk szerint!

Amikor fejest ugrani az ismeretlenbe: nélkülözhetetlen

Adrienn például nem valamiféle konkrétum vagy hosszas megfontolás során kikristályosodó alternatíva mellett tette le a voksát. Elmondása szerint az, hogy úgy döntött, és itthoni életét hátrahagyva igent mond egy háromhetes munkára a Kanári-szigeteken, kíváncsiságának volt köszönhető. Noha fix állás hiányában sokszor került bizonytalan helyzetbe, és tapasztalta meg a külföldi közegben gyakori kiszolgáltatottság-érzést, a felfedezés bátorsága mindig felülírta benne a kétségbeesést.

„Minden nap újabb kihívással vagy kellemetlenséggel kellett szembenéznünk, de egyik reggel ezzel a gondolattal ébredtem: nem azért jöttem ide, hogy komfortosan érezzem magam. Hiszen a legfőbb célom a komfortzónám elhagyása volt”

– fogalmazza meg Adrienn kitartása kulcsgondolatát.

Adriennek tehát nem volt elég egyszer döntenie: minden egyes nap újra igent kellett mondania arra, amit még a repülőre ülése előtt elhatározott.

„Hitre bizony szükség volt, saját magamban és az életben egyaránt. Hinni, hogy minden rendeződni fog és a megoldás a színfalak mögött már megszületett, csak a megfelelő időzítésre vár. Rengeteg félelmem keresztülzúdult rajtam ebben az időszakban, legfőképp a létbizonytalanságtól való félelem és a szorongás attól, hogy a jövőm talán még sosem volt ennyire kiszámíthatatlan”

– számol be nehézségeiről, levelének zárása azonban tanúsítja, hogy a jövőbe vetett bizalom végül sokszorosan megtérült számára:

„Persze nem csak a kényelmes szobáért vagyok hálás, hanem mindazért a tapasztalatért, amit eddig itt szereztem. A kiutazásom óta még 4 hónap sem telt el, de már most azt mondhatom, más emberként fogok hazatérni (…) Újabb kincset érő barátokra tettem szert, gyönyörű helyekre jutottam el és a bennem lévő képességek napról napra kiaknázásra kerülnek. Nagyon örülök, hogy az elején az ittlétet választottam, mert még ha keresztül is kellett sétálnom a félelmeim erdején, most már biztos vagyok benne, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése.”

Kényszer vagy szabadság szüli a jó döntést?

Erikának Adriennhez hasonlóan a konkrét, fizikai megmozdulás melletti döntés hozott változást az életébe. Ehhez pedig neki is – mint oly sokaknak – elsősorban bátorságra volt szüksége.

„Hatalmas mérföldkő volt az életemben, amikor úgy döntöttem, hogy 32 évesen Budapestre költözöm. Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom az addigi életemet, mert semmi mást nem tartogatott számomra az addig megélt környezet. Akkor, azzal a döntéssel minden olyan varázslatossá és magától értetődővé vált, de utólag visszagondolva hatalmas stresszen mentem keresztül. De még  így is megérte” – összegzi Erika, aki azt is megfogalmazza, hogy

jobb szabadon bevállalnunk akár a nehéz döntéseket is, mintsem megvárni azt, hogy a körülmények döntsenek helyettünk, vagy azok határozzák meg a lehetséges opciókat: „Merni kell változtatni, merni kell döntéseket hozni. Döntéseinkkel pedig igyekezzünk mindig egy jobb élet felé haladni, hogy amikor majd visszanézünk életünkre, büszkék lehessünk mindenre, amit elértünk.”

Kriszta levele két másik nagyon lényeges szempontra, a rossz döntéseknek a jó döntések meghozatalában játszott kulcsszerepére, valamint a döntéshozással járó felelősségre irányítja a figyelmet:

„Életem egyik legjobb döntése volt, hogy nagy kínok árán, de elkezdtem a testmozgást. Egy másik nagyon jó döntés volt a legutóbbi munkahelyváltás. Sok nagyon jó kicsi döntés volt az életemben, és sok rossz, amik arra sarkalltak, hogy jó döntéseket hozzak. És szintén nagyon jó felismerés volt, hogy bár életem első időszakában azt gondoltam, hogy nem, de valójában a legtöbb dolog a döntéseinken múlik. És így tanultam meg hogy bárhogy lesz is, vállaljam a meghozott döntésért a felelősséget” – írja.

Döntésrecept: önismeret és önbizalom

Éva nem csak saját döntéseinek emlékét, de a felelősségteljes döntéshozással kapcsolatos gondolatait is megosztotta velünk: „Amikor nagy horderejű, életemet meghatározó döntést hozok, végiggondolom a lehetséges helyzeteket, és több akciótervet dolgozok ki a megoldásukra. Felmérem, mi mennyit ér nekem, mik a pozitív hozadékai és a veszélyei, esetleges nehézségei a következményeknek, megéri-e.

Nem arra várok, hogy bárki megmentsen, nem a csodára várok vagy arra, hogy majd megoldódik, hanem tervezek és cselekszem. És figyelek a környezetemre, ahonnét rengeteg segítség érkezik!”

– foglalja össze „ars poeticáját”, ami levele alapján legalább két óriási horderejű, de gyümölcsöző változást hozó döntést eredményezett az életében.

„Életemben 2 nagyon jó döntést hoztam:

  1. Nagy előkészületekkel 53 év budapesti élet után 6 évvel ezelőtt vidékre, egy 1300 fős faluba költöztünk – ez egy nagyon komoly életmódváltás volt, és a döntés nagyon jónak bizonyult.
  2. 38,5 év alkalmazott munkaviszony és 22 év egy munkahelyen töltött idő után felmondtam a munkahelyemen egy kibírhatatlan és nagyon bántalmazó főnök miatt (valahol olvastam, hogy a munkavállalók 67%-a nem a munka vagy munkatársak, hanem a főnökök miatt mondanak fel). Ez 6 hónapja történt, azóta még keresem az utam 18 hónappal a nyugdíjam előtt, de meg kellett hozni ezt a döntést, mert az egészségem kezdte bánni …” – írja Éva.

Igent mondani saját magunkra

Az, hogy rendelkezünk az életünket érintő legfontosabb kérdésekben való felelős döntéshozás képességével, nem magától értetődő. Sokan vagyunk, akiknek először magunk mellett kell dönteni ahhoz, hogy utána magunkról, végül mások mellett is képesek legyünk határozni.

Ebben segít rengeteget az önismereti munka, ám ebbe belevágni, nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Felelősséget vállalni azért, akik vagyunk, beismerni, hogy adott esetben segítségre van szükségünk, és ráadásul egy vadidegen szakembernek tárni fel köntörfalazás nélkül legsajgóbb sebeinket – olyan döntés, ami igazán a párját ritkítja. Sőt, ezt az elhatározást mi is akkora lépésnek tartjuk, hogy a közelmúltban külön cikket is szenteltünk neki.

Igent mondani saját magunkra – valahol a döntéshozás csúcsa és startvonala is egyben. Ezt támasztják alá Zoltán és Dávid vallomásai is:

„Az eddigi életem legjobb döntése az volt, hogy elkezdtem az önismeretet. A plusz teher rengeteg könnyebbséget ad”

– írja egy mosolygós fej kíséretében Zoltán. „A pszichoedukáció és a terápia. Ennek köszönhetően tudtam az lenni, aki mindig is szerettem volna, tanultam meg szembenézni a félelmeimmel, törtem ki izolációból, és léptem ki más megoldás híján egy bántalmazó kapcsolatból” – számol be élete legjobb döntéséről Dávid.

A döntéshozás legemberibb formája: mások mellett dönteni

Ember talán nem is hozhat bátrabb és nagyobb hatású döntést annál, mint amikor önös érdekei helyett egy általa szeretett személy érdekeit figyelembe véve választ sorsot magának. Bár az áldozathozatallal kapcsolatban legtöbbünknek a szenvedés, a lemondás, valamiféle megsemmisülés jut az eszébe, a tapasztalat azt mutatja, hogy az, aki ilyen szinten képes az önátadásra, gyakran teljességre, boldogságra lel benne, élete legjobb döntésének tartja azt. Nagyon mélyen érintett bennünket Barbi vallomása, akinek döntése – szó szerint – az életre szólt. Így ír róla:

„Életem legjobb döntése, hogy megtartottam a fiam és tavaly november óta már velem van idekint. Hirtelen pottyant az életembe, egyáltalán nem volt tervbe mivel nem egy egészséges kapcsolatban fogant. Aminek egyből vége is lett mikor kiderült. A másik fél nem akarta őt egyáltalán. Teljes mértékben egyedül vagyok, de egy percét sem bánom akármilyen nehéz egyelőre! És a mosolya mindennap igazolja azt, hogy igen, életem legeslegjobb döntése volt.”

Megesik az is, hogy csak úgy tudunk egyszerre valaki más mellett és magunk mellett is dönteni, ha megengedjük valaminek, hogy elmúljon, vagy valakinek, hogy elmenjen.

„15 évig szorítottam valakit, ragaszkodtam hozzá minden áron. Nagy fájdalom megélése mellett elengedtem. Ez egy hihetetlen felemelő érzés és jó döntés volt”

– osztja meg levelében Ramóna.

Klári beszámolója azért szerezhet nagy örömöt bárkinek, aki olvassa, mert amellett tesz bizonyságot, hogy önmagunkat vállalni és valaki más mellett egy életre elköteleződni – két olyan döntés, ami egyáltalán nem zárja ki egymást! Klári így vall élete legjobb döntéseiről: „Az első az volt, hogy hozzámentem a férjemhez, aki a mai napig mellettem van, akitől rengeteget tanultam, és akivel az utóbbi időben, most, hogy a gyermekeink kirepültek/repülnek, még inkább egymásra hangolódunk. Lehet, hogyha valaki ezt pár éve kérdezte volna meg, nem ezt válaszoltam volna, hiszen a mi házasságunkban is megvoltak azok a bizonyos mélypontok, de most boldog vagyok, hogy ezt leírhattam. A második, hogy ezzel az emberrel világra hoztunk három okos, gyönyörű, életrevaló, remek gyermeket. Igen, így többes számban. A harmadik viccesnek tűnik, de ha valaki jobban belegondol, rájöhet, hogy nagyon is komoly: lassan két éve felhagytam a hajfestéssel, és 50 éves korom előtt bevállaltam az ősz hajamat. Nekem ez felszabadultságot jelentett.”

Ha szeretnél rendszeres értesülni a havi közös cikk témájáról, vagy csatlakoznál támogató közösségünkhöz, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, vagy jelentkezz be tagnak a Pszichoforyou POZITÍV Facebook-csoportba



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Pszichoforyou

Pin It on Pinterest

Share This