Nem csak helyet változtatunk, mi magunk is változunk – A költözés pszichológiája

Pár évvel ezelőtt – az aktuális albérletünk felmondását követően – éppen kétségbeesett próbálkozásokat tettem új otthonom megtalálására Budapesten. Nem elég, hogy el kellett költöznünk az álomotthonnak hitt lakásból, amihez rövid ottlétünk alatt is szoros érzelmi szálak fűztek, szinte rettegtem attól, hogy az ottani körülményeimet elveszíthetem. Később beláttam, hogy bár tényleg komoly életminőségváltozást jelentett az odaköltözés, a szeretett otthonom messze volt a tökéletestől, még az elég jó körülmények kategóriába is alig illett. Amit valójában féltettem és amihez ragaszkodtam, az a nagy nehezen megszerzett biztonságélményem volt.

Mindezzel egyidőben lenyűgöző volt látnom, hogy egy kedves ismerősöm a költözése másnapján virágokat ültetett a teraszára. Láthatóan otthon érezte magát, pedig még ki sem pakolt egyetlen dobozból sem.

Minden költözés életreszóló döntés, ami akkor is komoly stresszforrás, ha mi magunk hoztuk meg, önszántunkból, a jövőbeli boldogság, de legalábbis a jobb életkörülmények reményében. Jelen írás leginkább ezekről az élethelyzetekről szól. Vagyis arról, hogy mégis mit jelent az életünkben a költözés? Azon kívül, hogy átmegyünk A-ból B-be, és közben igyekszünk átvinni (vagy átmenteni) a nekünk fontos dolgokat, amik a biztonság- és komfortérzetünket szolgálják?

„Hiába viszel el mindent magaddal…”

Amikor elköltözünk, legyen szó az otthonunkról vagy akár munkahelyünkről, nem csak a létfontosságú tárgyainkat és körülményeinket visszük magunkkal, hanem a lelkünket is át kell, hogy költöztessük. A költözés ugyanis valójában minden változás szimbóluma, ami gyakran veszteségélmények sorozatát is jelenti. (Ezt az Agymanók című animációs film nagyon érzékletesen ábrázolja.)

Hiszen előfordul, hogy az elszakadás nem csak a korábbi otthontól történik. Egy költözés során lehet, hogy egyszerre kell elbúcsúznunk egy iskolától, egy munkahelytől, kapcsolatoktól, a szülőhelyünktől, az országunktól. Szeretett, de legalábbis ismerős közegektől, amikben otthonosan mozogtunk.

A váltás mindenképp alkalmazkodást igényel, melynek mértéke a változás mértékétől is függ. Egy másik településre, régióba vagy országba költözés, de leginkább az életkörülmények alapvető változása szó szerint gyökerestől megváltoztathatja az életünket, nem csak némi logisztika, jóval több annál.

„a múltadról a változás lemetsz”

Milyen funkciói vannak az otthonnak? Fedél, menedék, ahol ismerjük a dolgokat és az ott lakókat. Ezek az élmények az alapvető fizikai szükségleteinken túl (legyen hol aludnunk és legyen mit ennünk) a legfontosabb pszichológiai szükségletünkről is szólnak: a biztonság megéléséről. De ezek össze is kapcsolódhatnak: a kellemes fizikai érzetek és a biztonságérzet egyszerre jelennek meg, amikor az otthon melegéről beszélünk. A költözés során ezeknek az alapvető szükségleteinknek a betöltése válik átmenetileg bizonytalanná.

A költözés önmagában krízis, ami gyakran más, úgynevezett normatív vagy fejlődési krízissel is párosulhat: elszakadás a szülői háztól, az összeköltözés mint a párkapcsolati elköteleződés fontos mérföldköve, de ilyen a házasságkötés hagyományos intézménye is, a különköltözés pedig gyakran egy kapcsolat végét jelenti.

Ugyancsak szimbolikus jelentőségű, ahogy álmaink otthonáról, mint a boldogság helyszínéről vagy zálogáról gondolkodunk.

Költözni átmeneti állapot: a mobiltás- és a stabiltásigény kettősségének feszültsége. Amikor az egyik helyen már nem vagyok otthon, a másik helyen még nem. Az előzőt még nem gyászoltam el, az újba még nem szoktam bele. Mégis mi segíthet otthont teremteni ebben az átmenetben? Mindez komoly logisztikát és külső erőforrásokat igényel, emellett kétféle lelki feladatot is jelent egyszerre. A cél valójában az, hogy meg tudjunk nyugodni. A romokra építkezni nem lehet, előtte el kellene őket takarítani.

Nézzünk meg néhány szempontot, ami segíthet az átmenetben!

1. Tudatosítsuk, hogyan hat ránk a helyzet!

Kimondhatjuk, hogy valami végképp megváltozott, és ez a tény szomorúsággal, félelemmel, izgalommal, megkönnyebbüléssel, örömmel, dühvel, bizonytalansággal, vagy épp kíváncsisággal és reménnyel tölt el. Mikor épp melyikkel… Az alkalmazkodás folyamatában mindegyik érzéssel találkozhatunk, és bármennyire is furcsának hangzik, jobban járunk, ha teret adunk nekik, az megkönnyíti a megérkezést.

2. Készítsünk leltárt!

A be- és kicsomagolás és a dolgaink rendezése önmagában is fizikai leltárkészítést jelent, de eközben egyfajta lelki „készletnyilvántartás” is történik. Sokszor bizonyos tárgyak egy-egy életciklust vagy élethelyzetet jelképeznek számunkra, amiből talán szabadulni szeretnénk, mégis nehéz elengedni. Az alábbi kérdéseket érdemes feltennünk magunknak, hogy tudatosabban és könnyebben tudjunk benne lenni ebben a nehéz folyamatban:

• Mit jelent nekem a régi otthonom?
• Mit szeretnék otthagyni?
• Mit KELL otthagynom?
• Mi fog ebből hiányozni?
• Hogyan tudok ezektől elbúcsúzni?
• Mit viszek magammal?
• Mire van szükségem?
• Mihez ragaszkodom?
• Mi az, ami ezekből segít engem?
• Mi az, amit szívesebben magam mögött hagynék?

3. Alkossunk egy pozitív otthon víziót!

Jelenítsük meg egy képben, vagy képzeletbeli filmben, hogy mikor éreznénk otthon magunkat az új lakhelyünkön. Például:

• Amikor megfőztük az első éltelt?
• Amikor megisszuk az első kávénkat?
• Amikor először leülünk egy családi vagy baráti vacsorára?
• Vagy amikor egyáltalán elkészül a konyhánk, ahol megtehetjük ezeket?
• Amikor barátokra lelünk az új környéken?
• Amikor a gyerekünk teszi ezt?
• Amikor elültetjük az első növényt?
• Amikor befizetjük az első közműszámlát?
• Amikor kitesszük a kedvenc képeinket a falra?
• Amikor először hívunk vendégeket?
• Amikor új állást találunk?

Figyeljük meg alaposan ezeket a képeket. Mi vesz körül minket? Kiket látunk magunk körül? Milyennek látjuk magunkat? Elképzelhetünk hangokat, illatokat, ízeket…, és figyeljük meg az ezzel kapcsolatos testérzeteinket.

4. Teremtsük meg az otthonélményt kis lépésekben!

Minél részletesebben elképzeljük a vágyott otthonélményünk külső és belső „kellékeit”, annál könnyebben felismerhetjük azokat a körülményeket, amelyek segítenek megérkezni. Mindezért tudatosan is tehetünk, akár a kedvenc tárgyaink, akár megtartó tevékenységek vagy rítusok által. Egy lakásavató rítusa például, amikor a számunkra fontos embereket meghívjuk az új privát szféránkba, segítheti az új életfejezet kezdetét és személyes fejlődésünk új szakaszba való átlépését, a biztonságélmény átélését a megváltozott körülmények között.

Viszont legfőképp legyünk türelmesek. A költözés ugyanis egy folyamat, ami fizikai és pszichés síkon is zajlik. Lehet, hogy ezek párhuzamosan haladnak – akár egymást erősítve, akár kihívásokkal, akadályokkal tarkítva –, és lehet, hogy eltérő tempóban érkezünk meg egy helyre fizikailag és lelkileg. Tapasztalhatjuk azt is, hogy egyiknek sincs igazán vége, inkább csak fokozatai. És valóban, az új gyökerek növesztése sokszor évekbe is telhet, de érdemes időt adnunk neki, hogy ezáltal később megélhessük a valós stabilitást.

Idézetek:

Szabó T. Anna: A változás