A depresszió világszerte 350 millió ember mindennapjait nehezíti meg. Egy 2010-es felmérés szerint Magyarországon a lakosság 38%-át érinti valamilyen mentális betegség, melyek közül a leggyakoribb a depresszió. A számokból is kirajzolódik, hogy komoly, sokakat érintő pszichológiai jelenséggel, rendellenességgel van dolgunk, amellyel a hétköznapok során is gyakran találkozunk. De vajon fel vagyunk erre készülve? Mit tegyünk,…
bővebben
Így gyógyítják meg a lelkünket a könyvek – Interjú Sóron Ildikó biblioterapeutával
„Apály s dagály közt, így, időm mulván, /Várom, míg értem visszatér a hullám. /Nekem nem hazám e kietlen part, / De aki titkon a füléhez tart, / Magányban, éjben, emberektől távol:/ Annak mesélek egy más, szebb világról.” Egy részlet Reményik Sándor Kagyló című verséből, amely Sóron Ildikó szerint szerelmi bánat esetén lehet hasznos, vagy inkább gyógyító olvasmány….
bővebben
Clark Kent szindróma – A közösségi média szuperhősei
A meztelen képek kérése manapság a közösségi médiában nemcsak hogy előfordul, de kifejezetten menő dolognak számít – és ez a zavaró trend egyre „népszerűbb” az általános- és középiskolás fiatalok körében. A Psychology Today nemrég megjelent cikke ezt a tinik körében elterjedt viselkedést taglalja, különös tekintettel a Clark Kent szindrómában szenvedő fiúkra.
Léleknyugtató közösségi élmény, ami fokozza a kreativitást – Így hat ránk a főzés
Az ételek elkészítésére sokan egy újabb „nemszeretem” házimunkaként gondolnak, pedig a főzésnek számos, bizonyítottan jótékony hatása van: egy csipet tudatossággal és egy adag kreativitással ez az alapesetben nyűgnek számító feladat igazi léleknyugtató kikapcsolódást, testi-lelki felfrissülést hozhat a monoton hétköznapokba. Nem csoda, hogy sok helyen terápiaként is alkalmazzák. Elen Kanner Feeding the Hungry Ghost (azaz Az éhes szellem…
bővebben
„Egy-két-há-négy…” – Táncolj át az őszből a tavaszba!
A napsütéses órák száma csökken, rövidülnek a nappalok, egyre hidegebbek a reggelek. Az időjárással együtt romlik a közérzetünk, borúsabb a hangulatunk. Jó hír viszont, hogy ez ellen tehetünk. Például olyan mozgásformát választunk, amely a rossz időben elűzi a „rossz szellemeket”. A következő hetekben mutatunk Nektek néhány ilyet. Egy-két-há’! Kezdődjön is a sorozat, amelynek első részében…
bővebben