„Anya Istennel, apa a birkózással próbált megvédeni minket. Azt mondta, ha mi vagyunk a legkeményebbek, a legerősebbek, a legsikeresebbek, akkor nem eshet bántódásunk. Elhittem neki. Mind elhittük neki. Szerettük az apánkat. És szerettük a pankrációt” – narrálja a történetet a valós eseményeken alapuló Vaskarom elején Kevin, négy testvér közül a legidősebb, és még nem tudom,…
bővebben
„Apának lenni felelősség és erő” – Az apukánk és mi
„Apám hitte az otthon melegét, Apám hitte az ünnep örömét, Apám hitte az apja örökét, S úgy hiszem, ez így volt szép.” „És én hiszek benne, s magamban.” (…) Mit jelent apának lenni? Feladatot, küldetést, életérzést? Mit üzen neked Zorán dalának ez a néhány kiragadott, ismerős sora? Mi a te szubjektív történeted az édesapáddal? Mit…
bővebben
„Lássuk meg egymást igazán! A szerepek mögött az embert” – 2 videó, amit nem csak nőnapon érdemes megnézni
Bevallom, hosszú évek óta fogadtam már minden évben március 8-án a köszöntéseket, mire egyáltalán megtudtam, mi is ennek a nagy nemzetközi ünneplésnek a gyökere. A nőnap ugyanis eredetileg nem egy virággal-bonbonnal kedveskedős ünnep volt: azt a napot jelölte, amelyen 1857-ben negyvenezer New York-i, textiliiparban dolgozó munkásnő lépett sztrájkba a bérek egyenlőségéért, fontos lépést téve ezzel…
bővebben
A fiúk nem sírnak – pedig kellene
Annyi mindent hallunk gyerekkorunkban a szüleinktől, tanárainktól, ami szinte beleég a tudatunkba, és felnőttként is pontosan emlékszünk rá. „Evés után várj legalább egy órát, mielőtt visszamész a vízbe a strandon.” „Lassan edd a fagyit, akkor nem fájdul meg a torkod!” „Hagyd abba a nyafogást, egy ilyen nagy fiúnak már nem szabad sírni!” Legbelül talán tudjuk,…
bővebben
You must be logged in to post a comment.