„Tudja, ott lent…” – Amikor az egészségünk múlik azon, hogy kimondjuk-e azokat a bizonyos szavakat

Napjainkban még mindig óriási tabu övezi testünknek azt a részét, ami röviden a pisi-kaki-szex Bermuda-háromszögben található. Akár a szexuális kommunikáció, akár egy orvosi vizsgálat kapcsán általánosnak mondható nehézség, hogy nem tudunk tisztán, egyértelműen kommunikálni a gátunkon található szerveinkről. Nem ejtjük ki, esetleg nem is tanultuk meg ezeket a „tiltott” szavakat, mert gyermekkorunkban a szüleink sem nevezték nevükön a szerveinket. Sok esetben arra szocializálódunk, hogy a testünk természetes folyamatairól is tilos beszélnünk.

Éppen ezért sok ember számára végtelenül kínos, amikor egy orvosnak el kellene mondania azt, hogy csíp a hüvelye, vagy fáj a prosztatája vizeletürítéskor, netán egy proktológusnál az aranyér problémáját kellene ecsetelnie. A nők számára ismerős lehet egy rutin rákszűrés, amikor az orvos a lába között matat, miközben természetes módon diktálja az asszisztensének, hogy „a hüvely korának megfelelően tág!”. Idegennek, sőt szégyenletesnek érezzük, hogy a nemi szervünk állapotáról folyik a szó.

Minden egészen kicsi gyermekkorban kezdődik

Már gyermekkorunkban jellemző, hogy érzékeny „antennáinkkal” megérezzük, a szüleink gyakran zavarba jönnek, sőt, szégyent élnek át minden olyan helyzetben, amikor a szexualitás, vagy a pisi-kaki téma szóba kerül.

Egy gyermek pontosan tudja, hogy a számára legfontosabb embereknek, a szüleinek ez a téma nem komfortos. Így megtanulja azt, hogy bár tele van kíváncsisággal a szexualitást illetően, mégis jobb, ha nem teszi fel a kérdéseit.

Ezt a feszültséget úgy tudjuk feloldani, hogy már gyermekként elkerüljük azokat a helyzeteket, amikor a szexualitás témája szóba jön.

Mivel a szex tabu, így a gáton lévő egyéb szervek is, mint például a vizelet- és székletürítésért felelős szerveink, a húgycső és a végbélnyílás is tabuvá válnak. Azonban ha gyermekkorunkban nem tanulunk meg beszélni ezekről a „kritikus” területekről, akkor nemcsak a kommunikációs képességünk sérülhet, hanem a testünkhöz való viszonyunk is. Ezért is lenne fontos, hogy képesek legyünk természetes kommunikálni, akár a szexualitásról, akár a gáton található szerveinkről – így kerülhetjük el, hogy a későbbiekben kialakuljanak azok a komplexusok és gátlások, amelyek ezt a kommunikációt felnőttkorunkban is megnehezíthetik.

Érintsd meg, ismerd meg, szeresd és merj beszélni róla!

A saját testünkhöz való viszonyunk ugyanis nemcsak a felnőttkori szexualitásunkat határozza meg, de betegség esetén a gyógyulási esélyeinkre is nagy hatással van.

Hiszen mégis hogyan használhatunk jól egy olyan szervet, aminek nincsen neve, nem érintjük, nem látjuk, és a szüleink, majd később mi is úgy viszonyulunk hozzá, mintha nem létezne?

Ha egy nő vagy férfi nem képes megélni a nőiségét vagy férfiségét, akkor a szavak helyett gyakran a testi tünetek beszélnek. Férfiak esetén a prosztatagyulladás vagy a merevedési zavar a FÉRFI „begyulladását” jelentheti, míg nőknél a hüvelygyulladás, a ciszták és miómák, valamint az endometriózis akár a NŐ hárításának a tünetei lehetnek.

Amikor a tünetekkel orvoshoz kerülünk, akkor nem érezzük jól magunkat és a gyógyulásért küzdünk. Ennek azonban akkor van esélye, ha már előzőleg megteremtettük a kapcsolatot a testünkkel. Ehhez azonban meg kell ismerni a szerveink egészséges állapotát. Fontos, hogy el tudjuk nevezni a saját testrészeinket, hiszen így tudunk rá jó érzéssel gondolni.

Nincs helye a struccpoltikának!

Az önvizsgálatnak óriási jelentősége van, hiszen így ismerjük meg a szerveink egészséges állapotát, amihez később viszonyítani tudunk. Az önvizsgálat vizuális és taktilis vizsgálatot jelent, ami feltételezi azt, hogy meg tudjuk nézni és érinteni a nemi szerveinket. Így könnyen, még időben felfedezhetjük a betegségre utaló külső elváltozásokat, ami fontos prevencióként szolgál a női és férfi egészségünk megtartása érdekében.

A nőiségünkkel és férfiségünkkel való kapcsolat nem tűri a hárításokat, a struccpolitikát. Hiszen betegség esetén még gyógyszeres támogatás esetén sem lehetünk biztosak a gyógyulásban, ha egyébként nem szeretjük a testünknek ezt a részét, ha nem akarunk a testünk „tabusított” területével kapcsolatot teremteni.

Felelősek vagyunk magunkért és ez azt is feltételezi, hogy megteszünk mindent annak érdekében, hogy ismerjük és szeressük a szerveinket!

Hogyan érhetjük el, hogy beszélni tudjunk a testi problémáinkról?

Nem csupán szexuális problémák estén van szükségünk a kielégítő kommunikációra. Amikor például vizeletmegtartási nehézségeink vannak, akkor azt is valahogy el kell mondani az orvosnak. Sajnos éppen olyan zavarban vagyunk, mintha az orgazmusproblémáinkról beszélnénk. Mivel a nők estében néhány milliméterre van a két szerv egymástól, férfiak esetén pedig ugyanarról a szervről beszélünk, ezért érthető, hogy nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Mit tehetünk, hogy fejlődjünk a kommunikációban?

• Ismerjük meg a testünket és merjük érinteni a szerveinket! A nők tükörrel megnézhetik a gáti terület szerveit, és érdemes zuhanyzás közben egy taktilis önvizsgálatot tartani és kézzel megvizsgálni a hüvelyt is. Ezt bizonyos időközönként megismételve olyan tudásra teszünk szert ezen a területen is, ami által könnyebben felfedezzük majd az elváltozásokat.
  
• Ha párkapcsolatban élünk, akkor a párunkkal gyakorolhatjuk a szexuális kommunikációt. Ez nemcsak a kielégítőbb szexuális életet támogatja, hanem rutint szerzünk abban, hogy bűntudat és szégyenérzet nélkül tudjunk válaszolni a szexualitással kapcsolatos kérdésekre, valamint az orvosunkkal is természetes módon beszélgethetssünk a testi tüneteinkről.
  
• Szeressük a testünket és a szerveinket, mert a miénk. Hogyan tudnánk odaadni a legrejtettebb, legérzékenyebb testrészünket a szerelmünknek akkor, ha mi gátlásokkal vagyunk tele? Hogyan várhatnánk azt, hogy örömteli legyen a szexuális életünk, legyenek orgazmusaink, ha nem szeretjük az ebben résztvevő szervünket?
• Bízzunk az orvosainkban, mert az egészségünk visszaállításáért dolgoznak. Ők természetes módon viszonyulnak az emberi testhez, a „tabusított” testrészeinkhez is. Sok különböző korú ember testét látták már, biztosan nem jönnek zavarba.

Az önszeretettel tartozunk magunknak. A saját testünkhöz való pozitív viszonyulásunk pedig nagymértékben segíti majd a gyógyulási folyamatokat is, ha szükségünk van rájuk.