Amikor október végén először hallottam a Kék Pont Alapítvány Száraz November kezdeményezéséről, rögtön tudtam, hogy november elsején én is belevágok: több ezer társammal együtt harminc alkoholmentes nappal búcsúztatom az őszt. Izgalmas önismereti utazásnak ígérkezett – és az is volt.

„De miéééért?”

Dávid Ferenccel, a Kék Pont biopolitikai szakértőjével készült interjúnk során rögtön kiderült számomra, hogy nem tartozom kifejezetten a kezdeményezés célcsoportjába. Ez azonban nem riasztott vissza: a problémás alkoholfogyasztáson kívül két okom is volt a részvételre.

Az egyik, hogy – ha lehet így fogalmazni – a másik végletet képviselem. Én ugyanis nem igazán szeretem az alkoholt. A csavar a történetben az, hogy mégis iszom. Társaságban, különleges alkalmakkor, ünnepeken, csupa olyan helyzetben, amelyet tipikus introvertáltként számomra is sokkal könnyebben kezelhetővé tesz néhány koccintás. (Ki is utasítaná vissza ilyen alkalmakon a felkínált poharat?)

A másik ok pedig a szakmám.

Pszichológusként az ember láthatja a statisztikai adatok másik, személyesebb oldalát, ahol a számok gyakran hallott mondatokként elevenednek meg:

„Jó ember ő, csak nagyon nehéz vele, amikor iszik.”
„Ha heti négyszer eljárok inni és bulizni, attól még nem vagyok alkoholista.”
„Sikeres volt a munkában, csak aztán elkezdett inni.”

Az alkohol, még ha nem is kialakult függőségről van szó, szinte sosem a történetek pozitív oldalán jelenik meg. A függőség pedig könnyen kialakul, gyorsan elvész a kontroll. Ezért (is) éreztem annyira fontosnak a Száraz Novembert.

Mértékre, magyar!

Senki előtt nem titok, hogy Magyarország alkoholfogyasztási szokásai közel sem nevezhetők ideálisnak. Sokat iszunk, többnyire nem minőségi alkoholt, és kevés hozzáférhető lehetőségünk van a problémás alkoholfogyasztás, vagy a kialakult alkoholbetegség kezelésére.

Az alkohol szerves része az életünknek, örömöt-bánatot egyaránt egy pohár valamivel kísérünk le, szilveszterkor elfogy a pezsgő a boltokban, és nincs vendégvárás nyitott pálinkásüveg nélkül.

De mi történik, ha valaki nemet mond?

A Száraz November egyik nagy előnye az volt, hogy a több ezer „sorstárs” kiváló társas támaszt jelentett a nehézségek esetén. Az esemény Facebook oldalán azonban szép számmal bukkantak fel trollok is. Voltak, akik az esti sörözésükről posztoltak fotót, eltréfálkozva a kihívás lehetetlenségén, de akadtak olyanok is, akik nemes egyszerűséggel lehülyézték a szervezőket és a kezdeményezésben részt vevőket is, hiszen inni, azt kell.

Mi motiválhat bennünket arra, hogy valakit ivásra biztassunk? Miért fogadják el sokan olyan nehezen, ha valaki azt mondja: köszönöm, nem kérek, nem iszom.  És ami még fontosabb: hogyan hat ez arra, aki – bármilyen okból – nem szeretne alkoholt fogyasztani?

Jaj, a november nem jó

Ahogy a résztvevők közül sokan mások, október utolsó napjaiban én is futottam néhány kört az ismerőseim között Száraz November ügyben. A kérdésem az volt: ki tart velem?

A legtöbben egyszerűen kinevettek. Páran indulatosan kifejtették, hogy semmi szükségük ilyesmire, ők szeretik a minőségi italt, nincs okuk megtagadni maguktól azt, ami jólesik.

Nem próbáltam senkit erőszakkal rábeszélni a „szárazságra”, úgy éreztem, a motivációt mindenkinek magában kell megtalálnia. A magyarázatok, indoklások azonban kíváncsivá tettek. Gyakran ugyanis a következő volt a válasz:

„Száraz November? Hm, érdekesen hangzik!… Jaj, most jut eszembe, nem jó, jövő héten szülinap/névnap/koncert/buli/munkahelyi rendezvény van, akkor úgyis megszegném.”

A nem az nem

Több ismerősömhöz hasonlóan a november nekem sem volt ünnepi alkalmaktól mentes. Az egymást követő születés- és névnapi bulikon (köztük a sajátomon is) rendre azt ismételgettem:

„Köszönöm, nem kérek. Nem, tényleg nem. Ti nyugodtan ihattok. Nem, nem zavar. Nem, jól vagyok, csak szeretném végigcsinálni az egy hónapot.”

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Egy idő után inkább visszakérdeztem: „Miért olyan fontos, hogy én is igyak?” Válaszból nem volt hiány:

  • „mert ünnepelünk”,
  • „mert olyan hideg van”,
  • „mert mindenki iszik”
  • „hát érezd már jól magad te is”.

Pedig tényleg jól éreztem magam – együtt lenni és ünnepelni azokkal, akiket szeretek, tökéletesen elég volt, és alkohol nélkül is boldoggá tett.

A „majdnem”

Majd elérkezett november utolsó hete, és majdnem romba döntöttem mindent. Három hete hárítottam, magamban sokszor dühöngve a kedveskedő, néha kicsit erőszakos rábeszéléseket, amikor is egy hétköznap esti baráti, némi munkával fűszerezett találkozón kis híján én magam szegtem meg a szabályt. Ültem az étteremben, és lustán böngészve az itallapot, szinte reflexből kérdeztem: „Iszunk valamit?” Majd jött a leforrázó válasz: „De hát Te csinálod a Száraz Novembert, nem?!”

Ekkor ébredtem rá, miért hangsúlyozták annyira a Száraz November szervezői az önismeret, önvizsgálat szerepét a józanul töltött hónap alatt. A legfontosabb felismerés számomra nem az volt, amit addig hittem, hogy milyen hősies dolog a részemről következetesen visszautasítani, ha alkohollal kínálnak.

Hanem az, hogy miért nyúlok az itallap után. Azért, mert hosszú, stresszel teli napom volt, fáradt voltam és feszült, és abban a pillanatban valahogy jó megoldásnak tűnt minderre egy koktél.

Tanulságos November

A beszélgetésünk alatt Dávid Ferenc azt mondta, a Száraz November elsősorban azoknak szól, akik gyakrabban fogyasztanak alkoholt, és a hónap során át tudják érezni az ital után való sóvárgás jelentőségét, mert így tudjuk a legkönnyebben támogatni egymást a nehezebb napokon. A nem túl jelentős alkoholfogyasztásommal kicsit kilógva a sorból, de más szempontokból is megtanultam együttérezni a Száraz November során.

Megértettem, hogy mekkora nyomás nehezedik azokra, akik úgy döntenek, alkohol nélkül folytatják tovább.

Az utolsó héten ráébredtem, hogy az alkohol tudat alatt még akkor is vonzó alternatíva a feszültség levezetésére, ha valaki (hozzám hasonlóan) nem annyira szeret inni. Vajon milyen lehet azoknak, akik még szeretik is? Az én elhatározásom nagyon tudatos és erős volt, mégis majdnem megszegtem.

Lehet, hogy nem csak az alkohol vonzereje az, amivel meg kell küzdenie azoknak, akik megpróbálnak arról hosszabb vagy rövidebb időre lemondani? Talán sokkal inkább a többiek, a velünk „egyivásúak”, és a belénk rögzült reflexek („egy nehéz nap után jól esik egy pohár ital”) jelentik a legfőbb akadályt?

A számok azt mutatják, nem szabad legyintenünk az alkohollal kapcsolatos problémákra. A Száraz November során szerzett tapasztalataim pedig azt, hogy sokkal jobban kellene tisztelnünk a másik elhatározását, és presszionálás helyett inkább támogatni kéne az absztinenseket a döntésükben. Egy hónap nem nagy idő, mégis rengeteget tanulhatunk önmagunkról, másokról. És igen, sokszor piszok nehéz, de nem kérdés, hogy megéri-e.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt, itt és itt

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest