Szerző cikkei

„Elmentünk egymás mellett” – mondjuk szomorúan néha, amikor véget ér egy kapcsolat. Sokan azt gondolják, velük ez sosem történhet meg, ám elmenni, „elélni” a másik mellett bizony sokkal könnyebb, mint hinnénk. Olykor az is elég hozzá, ha felborul a munka és a magánélet egyensúlya a pár életében, vagy ha annak egyik – vagy akár mindkét…
bővebben

„Csináld, amit szeretsz, szeresd, amit csinálsz” – mondta egykor az amerikai üzletember, Harvey MacKay. De mi a helyzet akkor, ha nemhogy nem szeretjük, de egyenesen gyűlöljük azt, amit (legalábbis pillanatnyilag) csinálunk? Meddig érdemes tűrni – és mikor mondhatjuk ki végül: „elég volt, felmondok”?

Amikor arról hallunk, hogy egy kisgyereket bántanak, ütnek-vernek, elhanyagolnak, a legtöbbünk fejéből eltűnnek a logikus gondolatok. A helyüket legjobb esetben az értetlenség veszi át (hiszen hogyan lehet valaki képes ilyesmire?), rosszabb esetben a félelem, vagy a zsigeri düh. Agyunk legmélyebb struktúráiban születnek ezek az érzelmek, és mi ott találjuk magunkat, zavart indulatok ketrecébe zárva.

Johannes Haushofer, a Princeton kutató pszichológusa néhány évvel ezelőtt feltöltött egy kizárólag a karrierje során adódó kudarcélményekből álló önéletrajzot az internetre. Frederik Anseel, a magatartástudomány belga professzora a hallgatói számára eszelt ki egy különös gyakorlatot: létrehozta a tanszékükön „a bukások falát”, amire kizárólag kudarcba fulladt projektek, eredménytelen kutatások, visszautasított ösztöndíj-jelentkezések kerülhettek fel.

Hogy telik a hétvégétek? Szomorúak vagytok, amiért hamarosan véget ér? Persze, hiszen akkor kérdezem, amikor már csak néhány óra van hátra belőle… Vagy ennél többről van szó?

“Ha békességet akarsz, akkor fogd be a szád”. „Csak magadban bízz”. „A jó embereket mindig megtapossák”. „Csak ki ne hívd magad ellen a sorsot”. „Ne lépj ki a biztosból a bizonytalan kedvéért”. „A férfiak mindig csak azt akarják”. „A férfiak nem szeretik az okos nőket”. „Gazdag ember csak gazember lehet”. „A szülőnek mindig igaza van”.

A szüleinket. A társunkat. A főnököt. Önmagunkat. Sok mindenkit elővehetünk azért szóban vagy gondolatban, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük – legyen szó egy megbeszélésről, de akár a pályaválasztásunkról is. Mi állhat annak a hátterében, hogy ha félresiklik valami, sokan azonnal a felelőst keressük, és nem nyugszunk, amíg meg nem találjuk? És ha megtaláltuk…
bővebben

Szomorú hangulat, az érdeklődés csökkenése, fáradtság, levertség – csak néhány a depresszió tünetei közül, amelyekről felismerhetjük a világszerte több százmillió ember életét megnehezítő betegséget. A fentieket saját magunkon, vagy a környezetünkben élőkön tapasztalva – remélhetőleg – mind többen és többen jutunk már el addig, hogy segítséget kérjünk, köszönhetően annak, hogy egyre szélesebb körben válnak ismertté…
bővebben

Hangosan kacagnak, futkároznak, átrendeznek bútorokat és életeket – ilyennek képzeljük általában a gyerekeket. Ám – ahogy a világon senki és semmi más – ők sem egyformák: vannak köztük, akik nem olyanok, mint a többiek, vagy legalábbis nem úgy viselkednek, ahogyan egy „tipikus” gyerektől várnánk. Lehet, hogy több időt töltenek egyedül; lehet, hogy órákig képesek elmélyülten…
bővebben

Ha láttatok már tehetségkutató műsort, biztosan emlékeztek, hogy az első néhány adásban rendre felbukkannak olyanok, akik finoman szólva nem tehetséggel, sokkal inkább hatalmas, rendíthetetlennek tűnő önbizalommal vannak „megáldva”. Miközben zsűri, közönség és nézők fejcsóválva tapasztják be a fülüket, a repedtfazék hangú énekesek többnyire sértődötten érvelnek amellett, hogy nekik igenis csodás énekhangjuk van – csak éppen…
bővebben