„… egész életemben nem érdekelt semmi más, csakis ez, csakis a belső szabadság” – írja Dr. Vekerdy Tamás Belső szabadság – Elég jó szülő, elég jó gyerek című könyve bevezető soraiban. A könyv beszélgetések, cikkek, előadások egy kötetet felölelő gyűjteménye, melyek mind-mind ehhez a nagyon fontos és nagyon aktuális témához kapcsolódnak. Az országszerte ismert és szeretett, a leggyakrabban csak „Tanár úr”-ként emlegetett gyermekpszichológus gondolatait pedig, ahogy mindig, ezúttal is érdemes nem csak elolvasni, de meg is szívlelni.

„Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget – ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. (…) Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell” – olvashatjuk a könyv ajánló szövegében. És hogy pontosan mi is fenyegeti, és hogyan őrizhetjük meg a belső szabadságunkat? Nézzük meg elsőként a gyerekek szemszögéből!

Baj van a gyerekekkel – és a felnőttek?

Rengeteget olvashatunk és hallhatunk arról, hogy a mai gyerekekkel bizony baj van. Nem ismerik a kötelességeiket, csak a jogaikat; nem adják meg a felnőtteknek az elvárt tiszteletet, csúnyán beszélnek, agresszívek, bántják egymást – de vajon mi ennek az oka?

„Ha azt szeretnénk megérteni, hogy mi okozza a gyerekek körében elharapódzó agressziót, először azt érdemes megnézni, hogy mi, felnőttek, szülők miket mondunk, miként reagálunk, hogyan élünk”

– írja a könyvben Vekerdy Tamás. Ez az ugyanis, amit sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni a gyerekekről való gondterhelt sóhajtozás vagy hangos ítélkezés közben: hogy nem „maguktól” ilyenek, hanem sok-sok tényező, köztük a felnőttek által kínált minta is lehet a „rossz” viselkedés gyökere.

Hogyan élünk mi, felnőttek? A szerző szavaival: „szurrogátum tendencia” (azaz pótlékok használata) jellemzi a mai társadalmat. A napjaink általában tengernyi információ és még annál is több képernyő bűvöletében telnek, miközben minimális aktivitást végzünk nem csupán a testmozgás, de a hasznos tevékenységek szempontjából is. Az aktivitásnak ez a hiánya a rengeteg, csatornázatlan energia miatt már önmagában is robbanásszerű agresszióhoz (sőt, akár depresszióhoz is) vezethet, és ehhez hozzájárul az is, ami a világból a képernyők révén elénk tárul. A gyerekekben elharapózó agresszióért – a divatos teóriákkal szemben – nem kizárólag az erőszakos filmek, rajzfilmek vagy videójátékok a felelősek, ám tény, hogy nem is segítenek az egyébként bennük lappangó feszültség feloldásában. A feszültségből pedig bőven kijut a kicsiknek is: soha nem volt még ilyen magas az óvodás, iskolás gyerekek szorongásszintje, mint napjainkban. És ha már itt tartunk, a felnőtteké sem.

Mire neveljem ezt a gyereket?

Szülőként ugyanis azt láthatjuk, hogy robbanásszerűen terjed az erőszak minden, fizikai és verbális formája már nem csak az iskolákban, de az óvodákban is. Mit csinálunk hát? Tőlünk telhetően megpróbáljuk felkészíteni a gyermekünket arra, ami „odakint” vár rá – tudtunkon kívül gyakran éppen ezzel téve neki a legrosszabbat.

„… az aggódó szülő már a kezdetektől arra tanítja a gyerekét, hogy minden helyzetben alapvetően védekező pozíciót vegyen fel. ‘Vigyázz, légy éber, a világ veszélyes, ne hagyd magad!’” – írja a szerző. A gyerekből aztán – a jó szándék ellenére – robbanásszerűen tör fel az agresszió, hiszen az örökös készenlétben mindenhol veszélyeket szimatol. A szülők pedig egyre kevésbé bíznak bármit is a véletlenre: egyre többen döntenek úgy, hogy a veszélyes, folyton változó világ kihívásaival úgy a legjobb szembenézni, ha egyszerűen soha nem engedik el a gyerek kezét, és helikopterként köröznek körülötte minden pillanatban. A helikopterszülők nem egyszerűen túlféltő, túlgondoskodó szülők: ők azok, akik még a fiatal felnőttkorba átnyúlóan is előszeretettel menedzselik csemetéjük ügyes-bajos dolgait – a saját életük helyett.

„Vajon, ha folyton vigyáz rá, a gyerek soha nem fog (konkrét és átvitt értelemben is) elesni? Éppen ellenkezőleg! Adott esetben rosszabbul fog esni, és jobban megüti magát, ha megszokta, hogy nem neki kell odafigyelnie, mert a szülő mindent megcsinál helyette”

– szögezi le Vekerdy Tamás.

Bizalomra bizalommal

Mi tehát a jó megoldás, hogy szülő és gyermek egyaránt megőrizhesse a belső (és külső) szabadságát? A szerző szerint nem más, mint a bizalom.

„Ha ilyesmiről beszélek, mindig akad valaki, aki elkezdi mondani, hogy szép dolog a bizalom, de ma már… Nem reális. Mert megváltoztak a gyerekek. És veszélyesebb lett a világ. Biztos, hogy sok minden tényleg változott, de ez speciel így volt régen, és így van ma is. A gyerekek a bizalomra még mindig bizalommal reagálnak”

– véli az író. Példaként a dán gyerekeket említi, akik világszerte híresek a kiegyensúlyozottságukról, hiszen a világ egyik legboldogabb országában nevelkedve a fejlődésüket meghatározza az őszinteség, a játékosság és a kölcsönös bizalom a nevelőik és a szüleik részéről.

A legjobb út, amit szülőként Vekerdy Tamás szerint választhatunk az, ha elegendő szabadidőt biztosítunk a gyerekeknek, ami minden célirányos fejlesztésnél hatékonyabban növeli majd a kreativitásukat, és segít a belső szabadságuk kibontakoztatásában. A mi dolgunk az, hogy ebben támogassuk: játékosan, de nem felelőtlenül, és segítsük, de ne akarjunk helyette megoldani mindent.

A szülők szabadsága

Belsőleg szabad gyermeket azonban csak úgy nevelhetünk, ha közben a saját belső szabadságunkról sem feledkezünk meg. Szülőként ugyanis a világ számos, szorongató változása mellett azzal is szembe kell néznünk, hogy minden lépésünk fölött éberen őrködik legalább egy elméleti iskola, drasztikus elveket és szabályokat diktáló rendszer, és a nevelés számos „szakavatott” szakértője.

Itt van például a szerző által is példaként említett égető kérdés: dolgozhatunk-e a gyereknevelés mellett, vagy sem. Biztosak lehetünk benne, hogy ahányszor feltesszük a kérdést, annyiféle választ, érvet és tanulságos történetet kapunk majd válaszul. Vekerdy receptje egyszerű:

„Ne hallgass rájuk! A gyereknek is az lesz jó, ami neked!”

A szakértő szerint fontos, hogy ezekben a kérdésekben, amelyekről mindenkinek van véleménye, szabadon döntsünk, figyelmen kívül hagyva minden külső nyomást. A szülő belső szabadságának egyik kulcsa, hogy legyen bátorsága megtenni azt, amiről ő maga érzi úgy, hogy meg kell tennie.

Válás, gyerekkel

Vitás kérdésből azonban korántsem a fenti, munkavállalással kapcsolatos az egyetlen, amivel szülőként szembe kell néznünk. A szerző a Belső szabadságban külön fejezetet szentel a válás kérdésének, ami nem meglepő, hiszen a statisztikák szerint a házasságkötések számának csökkenésével párhuzamosan a válásoké a duplájára emelkedett 1965 óta. A válás folyamata sem a szülők, sem a gyerekek számára nem könnyű, ám Vekerdy szerint itt is rengeteget segíthet az őszinte, nyílt kommunikáció: ne a gyerek feje fölött beszéljük meg az elszakadást, hanem amint biztosak vagyunk a döntésben, mondjuk el neki, mi történik.

„Mi van, ha elsírjuk magunkat vigasztalás közben – ahelyett, hogy a gyerek lefektetése után sírnánk, egyedül, a fürdőszobában? Ez lenne a jó! És ha a gyerek velünk sír? Még jobb! Azt éli át, ami van, és akkor, amikor történik”

– szögezi le az író. Ebben a nehéz helyzetben is muszáj, hogy megengedjük magunknak azt a szabadságot, hogy közösen élhessük át a szomorúságot, és, ami még fontosabb, közösen is kapaszkodjunk ki belőle. A válás a család minden tagja számára hatalmas feszültséget jelent, de ilyenkor ahelyett, hogy a külső vélemények miatt aggódnánk, sokkal lényegesebb, hogy a fennálló helyzetből igyekezzünk a lehető legtöbbet kihozni.

Egészséges táplálkozás, internet, spirituális nevelés

Akinek volt már szerencséje a Tanár úr előadásain részt venni, esetleg olvasott tőle könyvet, cikket, vagy vele készült interjút, az biztosan tapasztalta már, hogy a maga kedves, csipkelődő-humoros stílusában rendre helyreteszi azokat a szülőket, pedagógusokat és érdeklődőket, akikkel el-elszalad a ló egy-egy népszerű témában. Ilyen lehet például, amikor valaki elmeséli, hogy a gyermeke mennyire „spirituális”, esetleg eldicsekszik, hogy kizárólag organikus ételeket fogyasztanak, hiszen a tisztaság a legfontosabb a táplálkozásban és így tovább. A szakértő a könyve oldalain sem hazudtolja meg magát, és óva int mindenkit a túlzásoktól és a túlkapásoktól.

A sok konfliktust és egymásnak feszülő véleményt generáló témákban talán ez a mondat foglalja leginkább össze az álláspontját:

„Szülői elvekből a gyerek számára kényszert kovácsolni a legrosszabb, amit tehetünk”.

Ez a megállapítás nagyjából az összes vita végére pontot tesz. Ráadásul, ahogy arra Vekerdy Tamás az olvasókat figyelmezteti, sok esetben hajlamosak vagyunk képmutatóan viselkedni, és a sziklaszilárd elveinket kizárólag a gyerek nyakába varrni. Azaz miközben bőszen ágálunk a tévé és az okostelefon ellen, mi szinte minden szabad percünket a képernyő előtt töltjük; esetleg hosszan szónokolunk a cukor káros hatásairól, mégis alig várjuk, hogy elővegyük az esti dugicsokinkat…

Miért ne babázhatna egy fiú?

A Belső szabadság természetesen nem buzdít arra, hogy dobjuk el a számunkra fontos értékeket a gyereknevelésben; sokkal inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy legyünk rugalmasak, és engedjük meg a gyerekeinknek (és magunknak is), hogy a megfelelő információk ismeretében meghozhassák azt a döntést, ami számukra a lehető legjobb lesz. Ez bizony azzal jár, hogy időről időre nekünk magunknak is felül kell vizsgálnunk a meggyőződéseinket. Jó példa erre a szintén külön fejezetben tárgyalt gender-kérdés, ami – ahogy a szakértő is hangsúlyozza – nem a biológiai nemek eltörléséről és az egyformaság éltetéséről szól, pusztán arról, hogy ideje rugalmasabban kezelnünk azt, mit vár el a társadalom férfiaktól és nőktől, kisfiúktól és kislányoktól.

„Ha a gyerek azzal játszik, amivel akar, az már ‘gender-gyanús’, mert ‘igenis oda kell hatni, hogy a kisfiú legyen kisfiú, a kislány pedig kislány’. De az isten szerelmére, már miért kellene odahatni…?”

– teszi fel a kérdést a szerző, aki szerint napjainkban hajlamosak vagyunk túlgörcsölni ezt a témát, annak ellenére, hogy a társadalmi nemekhez tartozó sztereotípiáknak leginkább csak a káros hatásait érzékelhetjük (gondoljunk csak a kisfiúkra, akiket kisgyerekkoruktól fogva az érzelmeik elfojtására nevelünk, amelynek aztán felnőtt férfiként látják igazán a kárát). A belső szabadság kimunkálásához ugyanis az is hozzátartozik, hogy szabadon megélhessük fiúként, férfiként akár az érzelmesebb, kislányként és nőként pedig akár a versengőbb oldalunkat is – és ami talán még fontosabb, másokat se korlátozzunk ebben.

Kívül-belül szabadon

„… korunk minden eszközzel – álhírek, politikai jelszavak – küzd az igazság és ezzel a mi szabadságunk ellen.” – írja a könyv végszavában Vekerdy Tamás. És ha belegondolunk, ez valóban így van: napjainkban nagyon nehéz bármiben (vagy bárkiben) is hinni, bízni anélkül, hogy ne tűnne fel sok-sok, de természetesen mind az egy, mindenek fölötti igazságot hirdető harsány, erőszakos hang. Olyan társadalomban élünk, ahol már gyerekkorunktól kezdve nagyon nehéz és folyamatos küzdelem a külső körülményekkel szemben megőrizni a szabadságunkat – nem csak a sajátunkat, hanem a gyermekeinkét is. És mégis: mindennél fontosabb. Hiszen ahogy a szakértő fogalmaz, akinek egész eddigi életműve ezt a harcot képviseli: „Csakis a belső szabadságból születik mindig újjá a világ valódi látása, az igazság”.

És hogy mi az igazság? A Belső szabadság – Elég jó szülő, elég jó gyerek című könyv az, amit receptre lenne érdemes felírni napjaink minden szorongó szülőjének – és úgy általában, mindenkinek, aki valaha nyilvánított már véleményt gyereknevelést érintő kérdésekben, laikusként vagy szakemberként. Rendkívül fontos kérdéseket vizsgál ugyanis, tág perspektívában, a szakértő szemével, mindezt mégis azzal az empatikus, humoros, közérthető stílussal, ami a Tanár urat olyan sokak kedvencévé teszi. A rengeteg bonyolult vita, megosztó téma és tanácstalanság után a sorokat olvasva kirajzolódik előttünk egy egyszerű, élhető, emberi recept a neveléshez: beszéljünk, és bízzunk.

Vekerdy Tamás Belső szabadság – Elég jó szülő, elég jó gyerek című könyvét itt tudod megrendelni.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest