Beteg vagyok? Vagy csak beképzelem? – Egészségszorongás a járványon innen és túl

Az elmúlt hetekben az átlagosnál többször kerülhettünk olyan helyzetbe, amikor magunkat vagy másokat próbáltunk megnyugtatni, hogy a tünetek, amiket érzékelünk vagy éppen hallunk egy adott családtagunktól vagy barátunktól,  csupán túlzó aggodalmak, és nem kell rögtön a „legrosszabbra” gondolni. Az a bizonyos „legrosszabb” a tünetektől, a történelmi korszaktól és a körülményektől függően más és más lehet: jelen közös valóságunkban ez most többnyire a koronavírus általi megfertőzöttség.

Pszichológusként ugyanakkor tapasztalom azt is, hogy a világjárvány a fizikai egészségen túl egyéb aggodalmakat is megmozgat bennünk. A jelenlegi járványhelyzet számos szempontból lehet szorongató számunkra, ami nem feltétlenül a vírusfertőzéshez kapcsolódik: megélhetjük benne a veszteségeink sokaságát, aggódhatunk szeretteinkért, a jövőnkért, egzisztenciánkért, a feladatok sokaságának való megfeleléséért, a tartós egyedüllét helyzetéért – és természetesen saját egészségünkért is. Lássuk be, nagy kihívás jelenleg józannak, ugyanakkor felelősségteljesnek is maradni.

Mindenki szorong – valamennyire…

A szorongásnak nevezett fenyegető, feszültséggel teli érzéscsomagnak többféle elméleti kategorizációja létezik, két legalapvetőbb csoportja az úgynevezett vonás- és állapotszorongás. A vonásszorongás szintje alkati tényező, függ személyiségstruktúránktól és a korábban megélt életeseményektől, érzelmi traumáktól.

Az állapotszorongás ezzel szemben egy adott és konkrét helyzetből  fakad, illetve annak eshetőségéhez kapcsolódik: van objektív oka az egyénnek tartani, szorongani az adott helyzetben rejlő lehetőségektől, ugyanis az valamilyen veszélyt, vagy kockázatot hordoz magában.

Ennek mentén kijelenthetjük, hogy a világjárvány valamennyiünk állapotszorongását megnövelte.

Ez teljesen érthető is, hiszen egy rizikókkal teli, nagyon is konkrét helyzetbe kerültünk, amikor az, ha figyelünk és éberek vagyunk, a lehető legjobb alkalmazkodási stratégiát segíthet kialakítani az élet különböző területein. Ebben az úgymond globális állapotszorongással járó helyzetben a  magasabb vonásszorongással rendelkező emberek már eleve egy olyan „előhuzalozott”, magasabb feszültségszinttel vannak jelen, ami alapján ők nagyobb eséllyel élhetnek meg intenzív szorongást.

Egyénenként eltérő az, hogy ebben a helyzetben mit élünk meg fenyegetőnek, hol észleljük a veszélyt: munkánk, egészségünk, kapcsolataink, vagy magánéletünk egyéb területein. A körülményeken kívül korábbi tapasztalataink és személyiségünk is befolyásolja azt, hogy a lehetőségek közül a szorongásunk milyen tárgyat talál magának, illetve hogy milyen intenzitással éljük meg.

A világjárvány esetén adja magát az, hogy egészségünk miatt szorongjunk – azonban a pandémiától függetlenül is lehetünk hajlamosak az egészségszorongásra, vagyis a saját egészségünkkel kapcsolatos aggodalmak magasabb fokát megtapasztalni.

Az egészséggel kapcsolatos aggodalmak skáláján: bagatellizálástól a hipochondriáig

Az egészségszorongás spektrumának egyik végpontján a hipochonderek helyezkednek el, akikre az egészségszorongás extrém magas szintje jellemző. Ők hajlamosak bármilyen testi jelzésüket egyből betegségként értelmezni, továbbá meg vannak győződve személyes fizikai sebezhetőségükről.

A skála másik végpontját az jelenti, ha valaki nem vesz tudomást, vagy nem észleli saját teste jelzéseit, és nem tulajdonít jelentőséget olyan tüneteknek, amelyeknek nagyon is kellene. Ez a tompa, érzéketlen, önmagunkkal szemben elhanyagoló attitűd oka is más és más lehet: depresszió, valamilyen függőség (akár a munkaalkoholizmus), vagy éppen az információ, az ismeretek hiánya is.

Mielőtt tehát elhamarkodott következtetéseket vonnánk le, és legyintenénk a saját, vagy egy ismerősünk, szerettünk tapasztalatára, jó, ha tudjuk: valóságészlelésünk nagyon más lehet attól függően, hogy milyen élettapasztalataink vannak, és hogy alapvetően milyen a személyiségstruktúránk. Elképzelhető, hogy én inkább saját testi jelzéseim bagatellizálására vagyok hajlamos (tehát nem figyelek magamra eléggé), míg a másiknál a képzeletbeli mérőállás a másik irányba leng ki, így a valóság valahogy kettőnk optikájának a summája lehet.

A netdoktor nagyon ritkán a barátod

Ha vannak is olyan dolgok, amiknek jelenleg a hiányát szenvedjük, a híreknek biztosan nem: tobzódni lehet az információkban az internet és a televízió segítségével. A szorongással járó emésztő bizonytalanság csökkentésének egyik eszköze lehet az, ha keressük-kutatjuk azokat a biztos pontokat, amik alapján eligazodhatunk a helyzetben.

A járványhelyzetben, amikor már szinte álmunkból felkelve is soroljuk a koronavírus tipikus és atipikus tüneteit, rendkívül kézenfekvőnek tűnhet önmagunk diagnosztizálása egy legfrissebb internetes tünetlista alapján. A szorongó embernek azonban a netdoktor nagyon ritkán az igazi barátja: szinte biztos, hogy aki éppen szorong, az fel fog fedezni a tünetlista felsorolásából egy olyat,  amit önmagán is tapasztalt.

Innen egy pillanat alatt eljuthatunk az úgynevezett katasztrofizáló gondolatlánchoz, amikor is objektív, tényszerű fogódzók híján alakítunk ki egy megkonstruált forgatókönyvet, hogy csökkentsük bizonytalanságunkat. Az internetes öndiagnózis során általában egy enyhe tünetből indulunk ki, majd ahogy annak lehetséges okai után kutatunk, a lehető legsúlyosabbon akad meg a szemünk, és ennek nyomán folytatjuk a keresést. Ezzel azonban csak a betegségben való érzelmi és gondolati elmélyülést erősítjük, amivel pont, hogy nem enyhítjük a szorongásunkat.

Szenzitizáció és szomatizáció

Habár az információs oldalak hasznossága vitán felül áll, az egészségszorongásra hajlamos emberek számára a tünetek részletes leírásai elmélyíthetik a megbetegedés lehetőségével kapcsolatos negatív gondolatokat, és mozgósítják az ehhez kapcsolódó fenyegető érzéseket és lehetőségeket. Ehhez kapcsolódik a testi érzetekből fakadó információ torzított feldolgozása, amit szenzitizációnak nevezünk.

A szenzitizáció bizonyos testi tünetek észlelésére való fokozott érzékenység, illetve ehhez kapcsolódóan betegségtünet feltételezése. Előzménye lehet egy korábbi valós betegség, akár traumatikus tapasztalat, de a betegségekhez való hozzáállás családi mintái is.

Ha figyelmünknek fókusza nagyon beszűkül, éberré válhatunk olyan testi észleletekre, amik egyébként elkerülnék a figyelmünket, de az adott helyzetben jelentést tulajdonítunk nekik. Ide kapcsolódik a szomatizációnak nevezett problémakör, amikor az egyén valós szervi elváltozások és orvosi diagnózis hiányában él meg hosszan tartó fizikai tünetet, sok esetben fájdalmat. Amennyiben létezik is a háttérben kimutatható szervi elváltozás, az aránytalanul kisebb a megélt tünetekhez viszonyítva.

A szomatizációs zavarok hátterében tehát az áll, hogy testünk jelzéseiből fakadó információt nem megfelelően dolgozzuk fel. A pszichoszomatikusnak betegségcsoporttól a szomatizációs betegségek abban különböznek, hogy az előbbi esetében létezik diagnosztizált fizikai betegség, aminek kiváltó okai között fellelhetőek pszichés tényezők, a szomatizációs zavarok esetében azonban „csak” kínzónak megélt tüneteket tapasztalunk, ami valódi érzelmi megterhelés és szenvedés forrása tud lenni.

Mit tehetek, ha a betegség (lehetősége) miatti szorongás kezd elhatalmasodni felettem?

Konzultáljunk orvossal! A jelen helyzetben is rendelkezésünkre állnak azok a források és lehetőségek, ahonnan szakértőktől kérhetünk és kaphatunk visszajelzést, telefonon, online formában is. Ha az orvos vagy a forrás nem tűnt megbízhatónak, keressünk fel egy másikat. A netdoktorral pedig bánjunk óvatosan…

Avatkozzunk be, ahol tudunk! Ha a (többszöri) megnyugtató diagnózis hallatán sem tudunk megnyugodni, gondoljuk át a következő kérdéseket: Kivel érdemes beszélnem a helyzetemről? Mit teszek a lelki egészségemért? Merek-e kérni segítséget most, és általában? Mi lehet a tünetek mögött: ha nem lenne a jelen szorongás, akkor mi lenne életem aktuális fő témája?

Törődjünk a testi-lelki egészségünkkel! Lehetőség szerint töltsünk naponta minimum egy órát valami olyan tevékenységgel, ami ellazít. Milyen számodra elérhető lehetőséget ismersz? Sport? Séta a természetben? Kézművesség? Tudod-e, hogy mi az, ami igazán jól esik számodra, és mersz-e rá időt szánni? Nem tudunk nem gondolni „a nagy fehér elefántra”, azonban kereshetünk olyan tevékenységeket, amik nem róla szólnak.

Forduljunk szakemberhez! Ha az erős szorongás (akár az egészségünk, akár más miatt) már régóta életünk része, ne szégyelljük pszichológus segítségét kérni! Ha az életbe, testünkbe és önmagunkba vetett bizalmunkat visszaszerezzük, lehetőséget adunk magunknak egy kiegyensúlyozott élet megteremtésére.

Forrás: itt, itt és itt, valamint

Kállai, J., Oláh, A. & Varga, J. (2014). Egészségpszichológia a gyakorlatban. Budapest: Medicina Könyvkiadó Zrt.