Gaál Szilvia: „Hiszek abban, hogy a legjobb megoldások bennünk vannak”

Szerző: | 2020. 10. 24. |

Olyan, mint a tavaszi szellő – finom, friss, természetes és könnyed, a változás ígéretét rejti magában. Hónapról hónapra kápráztat el kreatív megközelítéseivel, bátorító kérdéseivel és kimeríthetetlen irodalmi tájékozottságával. Ő a kis csapatunk irodalomterapeuta szerzője, aki hiszi és hirdeti írásain keresztül is, hogy a szövegek sorsfordítóak lehetnek, és biztatja az olvasókat arra, hogy kezdjék el keresni saját válaszaikat. Lessetek hát be állandó szerzőnk, Gaál Szilvia világába!

Gaál Szilvia

Gaál Szilvia. Fotó: JOUCA portraits.

Szilvi, hogyan találtál rá az irodalomterápiára?

Mindig is két nagy szerelmem volt: az olvasás és a pszichológia. Eredetileg nemzetközi kapcsolatok szakon tanultam, közgazdaságtannal foglalkoztam, de valahogy mindig jelen volt az írás az életemben, akár még ha csak pályázatírás formájában. Irodalmi kört kerestem magamnak, szerettem volna beszélgetni az irodalomról és a könyvekről. Ekkor találtam rá Sóron Ildikó irodalomterápiás csoportjára, itt ismerkedtem meg a módszerrel.

Pár olvasmányon keresztül nyilvánvalóvá vált a különbség: az olvasókörnél lényegében olvasmányelemzés folyik, az irodalomterápiás csoporton belül pedig arról beszélünk, hogyan hat ránk az adott szöveg, honnan eredhet ez a hatás, vagy hogy milyen következményei vannak az életünkre, viselkedési mintáinkra nézve. Rájöttem, hogy ez lesz az a módszer, ahol a két szerelem végre találkozhat.

Ez eléggé sorsfordító élménynek hangzik, pláne, hogy közgazdásznak indultál. Mi az, amit te megtapasztaltál a szövegek erejéből, milyen hatással volt rád?

Már korábban is megtapasztaltam az olvasás személyiségformáló hatását. Ami nekem az első nagy aha-élményt adta, az Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye volt. Nagyon érdekes volt, ráismertem arra az életszakaszra, amiben akkoriban voltam. Nagy ereje van annak, amikor azonosulni tudsz a főhős életével és megoldási módjaival. Akkor kezdtem el tudatosan használni magamon az önreflektív olvasási módot, vagyis hogy olvasás közben monitorozzam magam.

Az írásaidban pont azt kedvelem többek között, hogy mersz és tudsz is olyan kérdéseket feltenni az olvasóknak, amiket elvihetnek magukkal, és mélyebb önvizsgálatra késztethetik őket.

Igen, a csoportjaimban is az a célom, hogy a résztvevők megtanulják ezt az önreflektív látásmódot, amit bármikor elő tudnak húzni, ha szeretnék jobban megérteni a saját, vagy a másik ember működésmódját.

Hiszek abban, hogy a legjobb megoldások bennünk vannak. Egy irodalmi mű azért is működik máshogy a nehéz élethelyzetekben, mint mondjuk egy önsegítő könyv, mert nem ad konkrét válaszokat. Ha kész megoldásokat kapunk, azok kevésbé épülhetnek be a tudatunkba, esetleg nem a számunkra megfelelőek.

Ez azért is lehet, mert nem érezzük őket a magunkénak, ami igaz, hiszen nem is az én megoldásom, sokkal inkább azé, aki adta. Ahhoz pedig, hogy megtalálhassuk a saját válaszainkat és megoldásainkat, kérdéseken keresztül vezet az út.

Említetted a csoportokat – mesélnél arról, mivel foglalkozol a mindennapokban, természetesen a Pszichoforyou-n kívül?

Jelenleg a fő tevékenységem, ha mondhatjuk így, a kisfiam, vagyis az anyaság. A második babát várom most, már eléggé a „célegyenesben” vagyunk. Főként irodalomterápiás csoportokat tartok, mellette vannak egyéni klienseim is. A csoportos munka abban más, hogy ott a több résztvevő többfajta gondolatot, érzést hoz be egy adott műről, az egyéniben viszont annak az egy résztvevőnek az olvasatával dolgozunk.

Egy kisvárosban lakom, a helyi művelődési házban tartom nagyrészt a csoportokat, de más helyszíneken is jelen vagyunk. Mivel többnyire kisgyermekes anyukáknak tartok csoportokat, ezért inkább olyan helyeken találkozunk, ahol ők is megfordulnak: baba-mama klubon, babás foglalkozásokon. Azért hiánypótlóak ezek az alkalmak, mert itt, a csoportban az anyukák az olvasmányokon keresztül valóban magukra figyelhetnek, nem pedig a babás témák vannak fókuszban.

Kisgyermekes anyukáknak tartasz csoportokat, az írásaidban is gyakran az anyaságot járod körbe, sőt, a bemutatkozásodat is azzal kezded, hogy anya és irodalomterapeuta.

Igen, most ez a sorrend, lehet, hogy örök életemre ez is marad. Az anyaság egy nagyon fontos aspektusa a női létnek, ami azért nem elengedhetetlen és kizárólagos.

Talán az egyik legkomolyabb változás volt az életemben, amikor anyává váltam: teljes életmód- és szemléletváltást jelentett. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy adjunk teret és lehetőséget az anyukáknak, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, hogy megérezzék: ez az élethelyzet nem magányos sport, hanem vannak társak, akikkel ugyanabban a cipőben járnak.

Korábban nagycsaládokban, ősközösségekben éltünk, ahol többen figyelték a gyermekeket, akik körülöttük rohangáltak, miközben a felnőttek végezték a dolgukat. Ehelyett most általában egy szülőre, az anyára marad a gyermekekkel járó feladatok nagy része, aki egyedül próbál valamit ezzel kezdeni, működni és helytállni ebben a (és még egyszerre sok más) szerepben.

Gyakran elszigetelik magukat, magányossá válnak ebben a helyzetben, éppen ezért szerettem volna kifejezetten anyukákkal dolgozni csoportosan. Szerintem nagyon fontos lenne a még várandós anyukákat, leendő apukákat felkészíteni arra, hogy a gyermekvállalás mekkora változásokat fog hozni az életükbe. Nagyon jó szülésfelkészítő és babagondozási tanácsadás van, de arra nincs egy közvetlen minta, hogy lelkileg hogyan fogjuk megélni mindezt.

Arról már beszéltünk, milyen szerepet játszott az életedben az olvasás és az irodalom, de honnét jött az önismereti szál?

Középiskolában egyszer az osztályfőnökünk mondta nekünk, hogy írjunk egymásról egy-egy mondatot, ami kifejezi, hogy mi az, ami eszünkbe jut a másikról. Milyen jó lesz, ha majd évek múlva elő tudjuk szedni és megnézni, hogy mit is írtak mások rólunk… Nem olyan rég pakolás közben a kezembe akadt az, amit nekem akkor írtak, ilyeneket: „mindig meghallgat”, „mindig van egy jó szava”, „született pszichológus”. Ezek alapján úgy gondolom, hogy a segítő attitűd valószínűleg a személyiségemből fakad. Mindig is érdekelt, hogy mi mozgatja az embereket, miért reagálnak úgy, ahogy, mi lehet a valódi szándékuk, honnan jönnek. Egymás és magunk jobb megértése mindig foglalkoztatott.

Számomra az emberek olyanok, mint a fák: a gyökereink, ahonnan jöttünk, amilyen transzgenerációs mintákat hozunk magunkkal, szárba szöknek. A törzs az évek során megvastagszik, amihez a külső tényezők, a szél, víz, napsütés is hozzájárulnak. Legfelül pedig a lomb, a kiteljesedett élet, ami az előzőekből táplálkozik, és amihez a fa élni és fejlődni akarása nagyrészt hozzájárul. Egy fán megfigyelhetjük,  hogy egyszerre vannak jelen a külső tényezők, a cselekedetek, a múlt jelen és jövő – ezek mind egyformán fontosak.

Hogyan kerültél a Pszichoforyou-hoz?

Három évvel ezelőtt, egy rendezvényen találkoztam Eszterrel és Katával (Szabó Eszter Judit, a Pszichoforyou alapító-főszerkesztője, és Herendi Kata, a vezető szerkesztő – a szerk.), ahol elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mivel is foglalkozom. Kata szokás szerint nagyon lelkes volt, úgyhogy abban maradtunk, hogy találjuk ki, hogyan lehetne az emberekhez minél közelebb hozni ezt a műfajt.

Valljuk be: az irodalom és a terápia külön-külön sem számít divatos kifejezésnek, együtt meg pláne nem.

Eszter később eljött hozzám egy nyitott csoportra, és erről írt egy sajátélmény-cikket, Kata meg készített velem egy interjút arról, hogyan nézhetünk más szemmel a kötelező olvasmányokra. Nekem például Az arany ember volt a kedvencem. Emlékszem, hogy egyáltalán nem volt hozzá kedvem, de gondoltam, ha már kötelező, és úgyis muszáj elolvasni, legalább próbáljam meg élvezni. Azóta is imádom ezt a könyvet, több cikkemben is idéztem a karrierváltó pénzügyi szakember sorsát, aki az önellátó, egyszerű, boldog életet választotta a siker, pénz és csillogás helyett. Ez Timár Mihály napjaink nyelvére fordítva. Nem csak kifejezetten regényekről vagy versekről írok, inkább különböző szövegeken, olvasmányélményeken keresztül járom körbe és vizsgálom meg az aktuális témát.

Van-e olyan cikked, ami valami miatt emlékezetes számodra? Amit nagyon szerettél, közel állt hozzád, vagy pont, hogy nehéz volt megírni?

Általánosságban az az érdekes az egészben, hogy amikor megbeszéljük előre, mi lesz a hónap témája, elkezdek fejben és lélekben is dolgozni rajta, gyakran tapasztaltam azt, hogy sorra jönnek az életemben az éppen adott témához kapcsolódó dolgok.

Kicsit olyan ez, mint amikor el van törve a lábad, és mindenhol csak törött lábú embereket látsz, rácsodálkozol, hány törött lábú ember van a világban.

Minden hónapban olyan szépen alakul az, ahogy egy-egy témát végigrágok magamban: mindig van egy “megdolgozási” folyamat, amiből megszületik maga a cikk.

Nekem nehéz belső munka volt Polcz Alaine-ről írni, tőle a Rend és rendetlenség című művéről született cikkem. Nem könnyű olvasmány, de nagyon érdekes ránézni arra, mennyire tükröz minket a környezetünk. Amit nagyon szerettem, az Szabó Magdának Az ajtó című könyvéről való cikkem, mert úgy érzem, még az alkotóéhoz képest is teljesen új aspektust hozott be: az önmagunknak való megbocsátást. Szívesen elbeszélgetnék erről Szabó Magdával.

Mi az az üzenet, amit az írásaidon keresztül szeretnél átadni az olvasóknak?

Azt, hogy legyen elég önbizalmunk ahhoz, hogy elhiggyük, a saját válaszaink már itt vannak bennünk.

Találjunk vissza a belső hangunkhoz, ami segíthet eligazodni abban, hogy mi a számunkra legjobb, legmegfelelőbb megoldás egy adott élethelyzetben. Bizony nehéz a mai „zajos” világban meghallani ezt a hangot. Ezért is jó olvasni: ha nincs is külső segítségünk, vagy nem tudunk mással beszélgetni, egy olvasmány akkor is segíthet a befelé figyelésben. Olvassunk úgy, hogy minden, amit olvasunk, tanít nekünk valamit.

Ugyanígy tekinthetünk a külső körülményekre, a külvilágból minket érő impulzusokra is: figyeljük magunkat, a belső hangunkat és nézzük azt, hogy mit tudunk kihozni ezekből a külső hatásokból, mire tanítanak minket, hogyan lehetünk többek általuk.

Nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg: mik azok a művek, amiket önismereti szempontból mindenképp ajánlanál? Persze csakis a teljesség igénye nélkül.

Számomra alapmű Lázár Ervin A kalapba zárt lány című meséje, aminek annyi rétege és szimbóluma van, nagyon jól lehet vele csoporton is dolgozni. Szabó T. Anna verseit is sokat használom, a nőiség, anyaság témakörben hangsúlyos. De Weöres Sándor, Lackfi János, Szlukovényi Katalin, Fodor Ákos, Kosztolányi Dezső nevét is említhetném a teljesség és a rendszerezettség igénye nélkül. Szintén alapértékeket hangsúlyozó könyvek számomra Boldizsár Ildikó és Szegedi Katalin Királylány (és Királyfi) születik című kötete. Igazából nagyjából mindegy, hogy mit olvasunk, a lényeg a szöveg hatása, amit ránk, olvasóra gyakorol. Ha megtanulunk ezekkel a személyes olvasatokkal dolgozni, magunkra figyelni közben, akkor válik önismeretté az olvasás.

Születésnapi interjúsorozatunk célja, hogy megmutassuk, kik azok az EMBEREK, akiken keresztül átszűrődik az a sok-sok tartalom, ami a Pszichoforyou cikkeiben eljut hozzátok. Ha rendszeresen olvastok minket, akkor bizonyára észrevettétek, hogy csak nagyon kivételes alkalmakkor kukkantunk ki a cikkek mögül: hisszük, hogy a tartalom, amit közvetítünk, fontosabb, mint annak a személye, aki írja, és akkor igazán értékes, ha nem rólunk, hanem az olvasóról szól.

Ugyanakkor szeretnénk, ha látnátok, hogy milyen elkötelezett, csupaszív emberek alkotják ezt a csapatot, hogy ez a szerkesztőség nem csak újságírók és pszichológusok „gyülekezete”, hanem az oldal alkotóinak, szerzőinek szívéből és lelkéből áll össze. Szeretnénk, hogy ha már ezen a számunkra olyan fontos születésnapon személyesen nem találkozhatunk, ezeken a sorokon keresztül egy kicsit mégis veletek legyünk. Ahogy szoktuk: szívvel-lélekkel.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.

Pin It on Pinterest

Share This