„Azért, mert semmi közöd hozzá” – 4 kérdés, amit nem szabadna feltennünk egymásnak

„Azért, mert semmi közöd hozzá” – 4 kérdés, amit nem szabadna feltennünk egymásnak

Szerző: | 2019. 07. 13. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 9 perc

Van ez a téma, amiről már nagyon régen szerettem volna cikket írni – csakhogy nehéz lenne hozzá kutatási eredményeket, szakirodalmat, elméleti hátteret felvonultatni. Hogy mégis megírom, ezúttal a szokásos, tudományos szaklapokra való hivatkozások nélkül, az annak köszönhető, hogy hiszem, sokak számára fontos, hogy beszéljünk róla: azokról a kérdésekről, amelyeket nem szabadna feltennünk egy másik embernek.

„Látom, hogy baj van, de nem tudom, hogyan segítsek” – Betegség a hozzátartozó szemszögéből

„Látom, hogy baj van, de nem tudom, hogyan segítsek” – Betegség a hozzátartozó szemszögéből

Szerző: | 2019. 07. 11. | Test&Lélek | Olvasási idő: 10 perc

A betegség bizonyos szempontból olyan, mint egy forgószél: a történtek a környezetre is komoly hatással vannak, az ő életüket is felkavarja, ha a szerettük egészségügyi állapota megrendül. És bár a helyzetet kívülről szemlélő elvileg tisztábban lát, a körülöttük is gomolygó érzelmi vihar közepette sokan teljesen tanácstalanok; nem tudják, mit tehetnének a krónikus betegséggel diagnosztizált hozzátartozóikért,…
bővebben

„Nem tudom, mit érzek, csak fáj” – Az alexithymia jelensége

„Nem tudom, mit érzek, csak fáj” – Az alexithymia jelensége

Szerző: | 2019. 07. 10. | Test&Lélek | Olvasási idő: 11 perc

Képzeld el egy pillanatra, milyen lehet, ha csak nagy nehézségek árán tudod kifejezni, sőt, egyáltalán azonosítani, mit érzel az adott pillanatban. Amikor igazi kihívás mások reakcióit, és a saját tested jelzéseit olvasni, és megfelelően felcímkézni az érzelmeidet. A legtöbben annyira magától értetődőnek éljük meg mindezt, hogy még elgondolnunk is nehéz, milyen lehet, ha valakinek ez…
bővebben

„Ez könnyű sérülés volt. A sebesültnek maradt arca” – A poszttraumás stressz zavar és a háború

„Ez könnyű sérülés volt. A sebesültnek maradt arca” – A poszttraumás stressz zavar és a háború

Szerző: | 2019. 07. 06. | Social&Smart | Olvasási idő: 13 perc

Be kell vallanom, hosszasan hezitáltam azon, hogy mennyire jó ötlet ennyire sokkoló, „a nyugalom megzavarására alkalmas” címet adni ennek a cikknek. Elvégre, ha valakinek, akkor nekünk, a Pszichoforyou szerzőinek „illene” óvnunk az olvasóink lelki világát. Végül arra jutottam, hogy ezúttal nemcsak lehet, hanem egyszerűen muszáj kivételt tennünk. A poszttraumás stressz zavar ugyanis pont akkor válik…
bővebben

„Amiért, amit, akivel, amikor, ahol akarok” – Számodra mi jelenti a szabadságot?

„Amiért, amit, akivel, amikor, ahol akarok” – Számodra mi jelenti a szabadságot?

Szerző: | 2019. 07. 03. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 7 perc

Már több mint fél éve annak, hogy útjára indítottuk sorozatunkat, amelynek lényege, hogy egy, a hírlevelünkben (és ettől a hónaptól a Pszichoforyou Pozitív csoportban) feltett kérdésre olvasóinkkal közösen keressük a választ. Júniusban azt kérdeztük tőletek, hogy „Te mitől érzed magad igazán szabadnak?” Ahogy minden hónapban, ezúttal is rengeteg értékes és magvas gondolattal gyarapodott a szerkesztőség…
bővebben

„Tökéletesnek hittem őket, és amikor bántottak, azt gondoltam, én vagyok a rossz” – Susan Forward Mérgező szülők című könyvét ajánljuk

„Tökéletesnek hittem őket, és amikor bántottak, azt gondoltam, én vagyok a rossz” – Susan Forward Mérgező szülők című könyvét ajánljuk

Szerző: | 2019. 07. 01. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 13 perc

Be is vallanám már az elején, hogy nehéz elfogulatlanul írnom a Mérgező szülők című könyvről, ugyanis a szívemben egy külön kis polc van számára. Valódi terápiás könyvnek nevezném, mely gondosan és biztonsággal vezeti végig az olvasót azon a korántsem könnyű úton, amelynek során feloldozhatja és felszabadíthatja magát az egykori romboló hatás, a gyermekkor béklyói alól.

„Egy idős ember nem csak depressziós és demens lehet” – Interjú Jászberényi Józseffel az aktív időskorról

„Egy idős ember nem csak depressziós és demens lehet” – Interjú Jászberényi Józseffel az aktív időskorról

Szerző: | | Social&Smart | Olvasási idő: 11 perc

Bár a becslések szerint 2040-re a világ társadalmainak egy része elérheti az 50%-os idősarányt, az öregedés még mindig egy olyan téma, amelyről leginkább akkor hallhatunk, ha arról esik szó, hogyan vehetjük fel vele a harcot. Jóval kevesebbet beszélünk arról, mit tehetünk azért, hogy az előbb-utóbb biztosan bekövetkező időskorunk ne passzivitásba burkolózva, betegségekkel küszködve teljen, hanem…
bővebben

Lehet-e egyszerre két embert szeretni? – A szeretői kapcsolat mögött húzódó lelki folyamatok

Lehet-e egyszerre két embert szeretni? – A szeretői kapcsolat mögött húzódó lelki folyamatok

Szerző: | 2019. 06. 29. | Én&Te | Olvasási idő: 12 perc

Amikor két ember egy tartós, elkötelezett kapcsolatban él és szeretik egymást, közös életük és jövőképük van, de ennek ellenére becsúszik egy szeretői kapcsolat, akkor felmerül a kérdés, hogy miért alakult ez így? A párterápián elhangzó kérdésemre általában az a válasz, hogy a hűtlen félnek esze ágában sincs elhagyni a párját, ő maga sem érti, miért…
bővebben

„A természetben töltött időt receptre kellene felírni” – Ezért érdemes a szabadban lenni, amikor csak lehet

„A természetben töltött időt receptre kellene felírni” – Ezért érdemes a szabadban lenni, amikor csak lehet

Szerző: | 2019. 06. 25. | Pszicho&Light | Olvasási idő: 6 perc

Csökkenti a stressz-szintünket, javítja a koncentrációnkat, segít a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek elleni harcban. Kreatívabbá tesz. Növeli a várható élettartamunkat. Segít jelen lenni, elengedni a múlton való rágódást, a szorongást – és még sorolhatnánk, de a lényeg: kevés olyan dolog van, ami annyira jót tesz nekünk, mint a természetben töltött idő.

„Szerelmes férfi helyett kenyérre kenhető apuka” – Párkapcsolati nehézségek a mozaikcsaládban

„Szerelmes férfi helyett kenyérre kenhető apuka” – Párkapcsolati nehézségek a mozaikcsaládban

Szerző: | 2019. 06. 24. | Social&Smart | Olvasási idő: 12 perc

„A közös összebújások helyett pótanya lettem, a romantikázás helyett a főzés, a szendvicskészítés és az éjszakai lázmérés jut. A páromban egy kenyérre kenhető apukát látok, aki megszűnt a gyerekes napokon szerelmes férfi lenni. Nekem is anya üzemmódban kell működnöm annak ellenére, hogy nem vagyok a gyerekek anyja. Teljes a káosz, nem tudom, hol a helyem…
bővebben

Pin It on Pinterest