„A valódi nyaralás nemcsak a „kötelező” boldogságról szól, hanem arról is, hogy elengedjük a nehézségeket”

Mindenki tökéletes nyaralásra vágyik. Olyanra, ahol aztán majd jól kipihenheti a gyötrelmes hétköznapokat, ahol nincs főnök, nincsenek feladatok és mindenki NAGYON boldog. De létezik-e ilyen egyáltalán? Vagy csak egy illúziót kergetünk, ahelyett, hogy megpróbálnánk megfigyelni, elfogadni és így elengedni a bennünk felgyülemlett nehézségeket, kudarcokat vagy akár sikereket? Miért van az, hogy a nyaralás paradox módon az egyik legfeszültebb időszak az életünkben? És mit tehetünk év közben azért, hogy képesek legyünk jobban kihasználni a szabadságunkat?  Ezekre a kérdésekre keresi a választ szakértő vendégszerzőnk, Dr. Márky Ádám orvos, mindfulness oktató. 

Ahogy annyi minden más, a nyaralással kapcsolatban bennünk keletkező feszültség alapja is elménk működésének és környezetünk hibás elvárásainak egymást erősítő keverékből jön létre.

De mégis hogyan?

Egyfelől agyunk problémamegoldó gépként működik, így egyfolytában azon dolgozik, hogy a minket zavaró körülményeket minél hatékonyabban megszüntesse: ha éhesek vagyunk, csak az evésre tudunk gondolni és előbb-utóbb eszünk is, ha fázunk, akkor felveszünk egy pulcsit, ha nem látunk a sötétben, felkapcsoljuk a lámpát. Ha rossz kedvünk van, akkor agyunk a kellemetlen érzéseket, gondolatokat, emlékeket vagy késztetéseket is megpróbálja  megszüntetni, kizárni. Csakhogy ezeket nem lehet kitörölni, vagy semmissé tenné. Sőt, minél erősebben próbálunk szabadulni tőlük, annál erősebben lesznek jelen az életünkben.

Az elménk ugyanis, akár egy gőzzel telítődő kukta, ha nem kap teret és időt arra, hogy kiengedje a feszítő gondolatokat, előbb vagy utóbb megtalálja a helyet és teret arra, hogy azok felszínre törjenek…

Másfelől a XXI. század a boldogságfetisizmus kora; mindenki azt ígéri, hogy az Ő termékével, szolgáltatásával boldogabbak leszünk. Teljesebbek. A boldogságról pedig azt gondoljuk, hogy akkor mindig mindenhol 100%-osan jól érezzük majd magunkat: folyamatos öröm, nyugalom, szeretet, egység, béke, vagy éppen izgatottság, kíváncsiság, hála, ámulat, és mindeközben persze 0% szomorúság, harag, félem, szorongás, magány, kedvtelenség, szégyen düh, fájdalom. Kimondva, vagy kimondatlanul, de végtére is a boldogság az életünkben nemcsak egy cél, hanem egyenesen elvárás; boldognak lenni ugyanis kötelező.

A nyaralás innen nézve hatványozottan nehéz ügy: arról ugyanis konkrétan meg is mondják, hogy akkor jó, ha közben örömöt, boldogságot, izgalmat, kalandot élünk át. Ha ez nem így történik, akkor az egy rosszul sikerült nyaralás. És mivel nem szeretnénk a kudarcokban amúgy is bővelkedő életünkben még egy kudarcot, mindent megteszünk, hogy a sikertelen nyaralásnak még az elvi lehetőségét is kizárjuk.

Ezért a szabadságot megelőző héten napi 12 órákat dolgozunk, hogy előre letudjuk, amit le kell, és nyugodtan elmehessünk nyaralni. Aztán csodálkozunk és haragszunk magunkra, ha a pihenésre szánt idő első napjaiban is a munka körül forognak a gondolataink.

A garantáltan boldog nyaralás érdekében nagy költségekbe verjük magunkat (ne adj’ Isten hitelt veszünk fel), hogy egzotikus helyre menjünk, és végre biztosan jó élményeink legyenek, közben meg már azon feszülünk, mennyit kell majd dolgozni, hogy visszafizessük, kigazdálkodjuk az ott elköltött pénzt.

Vagy olyan sűrű programot állítunk össze, hogy egyfolytában rohanunk az ismeretlen városban,nem hagyunk időt arra, hogy megérintsen minket a hangulat, vagy a hely szelleme, mert már menni kell tovább, hátha majd az a látványosság, vagy az a kiállítás, vagy az a pékség olyan élményt ad, amit elvárunk. Aztán a végén fáradtabbak, kimerültebbek vagyunk, mint indulás előtt.

Mindent kontrollálni

A nyaralással kapcsolatos gondolataink nyomán jól kirajzolódik az a tendencia, ahogy a hétköznapokban is viszonyulunk belső tapasztalatainkhoz: kontrollálni szeretnénk érzéseinket, gondolatainkat, érzeteinket. Szeretnénk kizárni, elkerülni a rosszakat, a nehezeket, és csak jókat, pozitívakat érezni, gondolni, és ezért igyekszünk mindenféle külső eszközt igénybe venni.

Egy ponton azonban be kell látnunk, hogy ez nem működik, nem egy fenntartható stratégia. Ha ugyanis jobban belegondolunk, minden addikció, függőség ebből a kontrollvágyból fakad – csak az eszköz más: ha például feszült vagyok, és ezt nem akarom érezni, gyorsan eszem egy csokit, beveszek egy szorongásoldót, iszom egy felest, felszívok egy csík kokaint….

A cél minden esetben ugyanaz: megszabadulni a negatív belső konfliktusoktól. Pedig ezek megfigyelése és elfogadása az egyetlen olyan út, mely hosszú távon a teljes élet felé vezet.

A málna esete a marhatrágyával

Pár hete érett a kertünkben a málna. Éppen lehajoltam az egyik ígéretesnek tűnő szemért, amikor megütötte az orrom a marhatárgya erős, szúrós szaga (illata) és beugrott a mondat: szarból születik az élet.

A trágya szagáról pedig eszembe jutott, ahogy szeptemberben családilag egy egész hétvégén keresztül egy „fél fuvar”  (félplatónyi) marhatrágyát lapátoltunk először a garázsajtó elől hátra a kertbe, onnan pedig a málnára. Tulajdonképpen nyakig voltunk a szarban, mégis jól éreztük magunkat. Egyfelől a közösen eltöltött idő és az értelmes munka, meg persze amiatt is, mert reméltük, hogy nyáron majd nagyon finom házi és bio zöldségek kerülnek az asztalra. Így is lett – a szarból tényleg új élet született.

De ennek van egy sokkal nehezebb, lelki aspektusa is. Ha tetszik, ha nem, vannak lelki „szarjaink” is; feszültségek, nehézségek, el nem engedett vágyak, elvárások másokkal és magunkkal szemben, a csalódások, kudarcok a válások vagy éppen a sikereink súlya.

Ezekből a „szarokból”, nehézségekből is fakadhat, lehet új élet, de a málnához hasonlóan ezt is meg kell dolgozni. Erre jó a szemlélődés, a magány, a csend, a meditáció, egy mély beszélgetés vagy az értelmes nyaralás. Az olyan idő, amikor lehetőséget adok magamnak arra, hogy megfigyeljem, elfogadjam és így elengedhessem a bennem lévő nehézségeket; érzéseket, érzelmeket, gondolatokat – tulajdonképpen azt, hogy egyik állapotból eljussak egy másik állapotba. Azt gondolom, hogy a napi meditáció vagy kontempláció, és igen, az éves nyaralások ilyen idők. Tulajdonképpen rituálék.

Miféle rituálék?

A rituáléknak eredetileg az volt a szerepe, hogy egyik állapotból eljussunk egy másik állapotba. Elengedjünk valami régit. Akárcsak a nomád törzseknél, ahol ez a mai napig így van: kamasz vagy, végigcsinálsz egy rituálét; miközben megküzdesz vadállatokkal (a félelmeiddel), aztán állsz egy oszlop tetején, vagy kiküldnek a vadonba (megküzdesz a magánnyal), és ha kiálltad mindezt, férfiként térsz vissza.

A mi kultúránkban is fontosak voltak ezek a rituálék, de manapság egyre inkább kikopnak, mert ilyenkor a lelki trágyáinkkal is kénytelenek lennénk találkozni. Csakhogy ezek nem férnek bele a hamis boldogságmítoszba. Pedig ezekből a nehéz belső tapasztalatokból is értékes, életet adó termőtalaj válhat. Feltéve, hogy kezdünk velük valamit. Ha viszont nem teszünk semmit, akkor a szaga áthatja és megmérgezi saját és velünk élők életét is.

Tehát, amikor mindenféle külső eszközzel el akarjuk nyomni ezeket a nehéz érzéseket, gondolatokat, akkor olyan, mintha a trágyát hagynánk ott az út közepén, és jól körbefújnánk rengeteg wc-illatósítóval, hogy ne érezzük a szagát. Azt hiszem, ez a legfontosabb, hívjuk szabálynak, amit nagyon nehezen értünk meg, vagy inkább fogadunk el, amikor a meditáció vagy a nyaralás szó előkerül.

Egyiknek sem lényege az, hogy a boldogságfetisiszta, és ezért végtelenül frusztrált társadalmukban instant, pénzért megvásárolható termékként boldogságot, békét nyújtsanak nekünk anélkül, hogy bármi megváltozna bennünk. Az olyan, mintha trágya nélkül akarnál zöldségeket, gyümölcsöket termeszteni. Persze így is lehet belőle valami, de biztosan nem lesz olyan finom, szép, mintha ősszel jól felkapáltad és megtrágyáztad volna a termőföldet.

Szóval mit tehetünk?

Tekintsünk úgy a nyaralásra, mint egy rituáléra, vagy egy kis pufferidőre, amiben egyik állapotból átzsilipelhetünk egy másik állapotba, amelyben van egy kis időnk megfigyelni, elfogadni, és így elengedni a bennünk felgyülemlett nehézségeket, kudarcokat vagy akár sikereket. Azaz elengedni azt a vágyat és elvárást, hogy ezek nem lehetnek részei a boldog életnek.

Persze ezt sem lehet egyik pillanatról a másikra kezdeni. Fő a fokozatosság! Érdemes minden nap pár percet hagyni erre már év közben is. Ez lehet a napi  meditáció, séta, bármi, amiben csak megfigyeljük, hogy mi van bennünk. Nyáron pedig ne elvárjuk az új pozitív élményeket, csak figyeljünk és legyünk nyitottak a tapasztalatra, akár jó, akár rossz. Akkor fog „sikerülni” a nyaralás, és végső soron az életünk is, ha megtanuljuk ezeket a belső tapasztalatokat elfogadni. Amint képesek leszünk arra, hogy ezeket ne elnyomni akarjuk, máris sokkal kisebb lesz az életünkre gyakorolt hatásuk.