Az ÉN stresszem, a TE stresszed, a MI stresszünk – egyre nagyobb nyomás nehezedik a párkapcsolatokra

Az ÉN stresszem, a TE stresszed, a MI stresszünk – egyre nagyobb nyomás nehezedik a párkapcsolatokra

Szerző: | 2015. 11. 10. | Én&Te | Olvasási idő: 10 perc

Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá – fogalmazott annak idején a stressz legnagyobb kutatója, Selye János. Nos, úgy tűnik ez – az alapvetően a stressz biológiai megközelítésére vonatkozó állítás – a párkapcsolatokra is igaz. A stressz ugyanis – a szervezetünkhöz hasonlóan – a környezetünkben élő emberekre is hatással van. 

Szorongás helyett boldogsághormonok – ezekre a változásokra számíthatsz, ha rendszeresen jógázol

Szorongás helyett boldogsághormonok – ezekre a változásokra számíthatsz, ha rendszeresen jógázol

Szerző: | 2015. 11. 07. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Egy korábbi, a tánc jótékony hatásait ismertető cikkünkkel elindítottunk egy sorozatot, azzal a szándékkal, hogy megmutassunk nektek néhány olyan mozgásformát, amelyek testnek és léleknek egyaránt jól esnek és jót tesznek. Ha nem vonz a ritmus és a koreográfiák, hanem inkább valami, kevésbé pörgős, az elmét, és a testet is átmozgató mozgásformát keresel, a jóga ideális választás…
bővebben

„Ez egy nem működő eszköz, és egyáltalán nem kéne használni” – beszámoló a Büntetés nélküli nevelés konferenciáról

„Ez egy nem működő eszköz, és egyáltalán nem kéne használni” – beszámoló a Büntetés nélküli nevelés konferenciáról

Szerző: | 2015. 11. 04. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 13 perc

Mi is ott voltunk az október 19-én megrendezett Büntetés nélküli nevelés konferencián. Egy korábbi cikkünkben már megosztottunk néhány fontos gondolatot a rendezvényről, és akkor azt ígértük, hosszabban is beszámolunk majd az ott elhangzott előadásokról. Ígéret szép szó, olyan szép, hogy nevelni is lehetne vele – a szóban forgó rendezvény szervezői, dr. Skita Erika és Turáni…
bővebben

Fájdalmasan kevés szó esik a halálról – és ez nem marad következmények nélkül

Fájdalmasan kevés szó esik a halálról – és ez nem marad következmények nélkül

Szerző: | 2015. 11. 01. | Social&Smart | Olvasási idő: 10 perc

Nem nagyon tudunk mit kezdeni a halállal. Akkor sem, ha mi veszítünk el egy hozzátartozót, és akkor sem, ha valaki a környezetünkben gyászol. Nincs gyászkultúránk és a sok kibeszéletlen fájdalom a legkisebbek lelkén is mély sebeket ejt. A feldolgozatlan trauma aztán évtizedekkel később is ott munkál a bennrekedt harag és fájdalom miatt megkeseredett felnőttekben. Fontos…
bővebben

3 ok, amiért a szünidőben pihennie kell a gyereknek

3 ok, amiért a szünidőben pihennie kell a gyereknek

Szerző: | 2015. 10. 25. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 7 perc

Néhány évvel ezelőtt keringett az éterben egy amolyan kiáltvány, amelyet lelkesen osztottak meg az annak tartalmával egyetértő felhasználók. Az üzenet címzettjei a tanárok, az aláírók pedig a diákok voltak, akik lényegében arra kérték a pedagógusokat, hogy a szünidő alatt ne terheljék őket „hatmillió” házi feladattal, mert ha szünet van, akkor ők bizony azt arra szeretnék…
bővebben

Dadogás – a mai napig nem tisztázott, miért alakul ki

Dadogás – a mai napig nem tisztázott, miért alakul ki

Szerző: | 2015. 10. 22. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

Október 22-t 1998-ban nyilvánították a dadogás elfogadásának nemzetközi világnapjává, hogy felhívják a figyelmet a világ népességének 1%-át, tehát közel 70 millió embert érintő beszédzavarra, amely kialakulásának okai a mai napig nem tisztázottak. Lássuk, mit tudunk jelenleg erről a beszédzavarról, és hogyan is segíthet az elfogadás a tünetek enyhítésében?

5 tény, amit tudnod kell, mielőtt megbünteted a gyermeked

5 tény, amit tudnod kell, mielőtt megbünteted a gyermeked

Szerző: | 2015. 10. 20. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 3 perc

Büntetni, vagy nem büntetni? Ez itt – és vélhetően még nagyon sok szülő fejében – a kérdés, amikor a gyermeke „rossz fát tesz a tűzre”. Az  Értsünk szót alapítói által szervezett konferencia nyomán összegyűjtöttünk 5 fontos gondolatot, amely talán segíthet és erőt adhat a szülőnek és pedagógusnak a fenti kérdés mérlegelésekor.

„Egy-két-há-négy…” – Táncolj át az őszből a tavaszba!

„Egy-két-há-négy…” – Táncolj át az őszből a tavaszba!

Szerző: | 2015. 10. 19. | Test&Lélek | Olvasási idő: 5 perc

A napsütéses órák száma csökken, rövidülnek a nappalok, egyre hidegebbek a reggelek. Az időjárással együtt romlik a közérzetünk, borúsabb a hangulatunk. Jó hír viszont, hogy ez ellen tehetünk. Például olyan mozgásformát választunk, amely a rossz időben elűzi a „rossz szellemeket”. A következő hetekben mutatunk Nektek néhány ilyet. Egy-két-há’! Kezdődjön is a sorozat, amelynek első részében…
bővebben

Pin It on Pinterest