A hangulat a zene empátiája, mely segít megérteni magunkat és egymást

A kesztyűtartóban bevetésre kész „utazós” cédé, a ripityára tört szív követelte „szakítós” dal, a sportolás előtt-alatt hallgatott „felpörgetős” szám, a jól bevált „nyugizene” – ismerős? Nem véletlenül. Egyetemes tapasztalat – és bizonyított tény –, hogy zene és hangulat szimbiózisban élnek, kölcsönösen hatnak egymásra. Vajon miként lehet ez az összefüggés a segítségünkre az önismereti utunkon és a kapcsolataink formálásában? És miért lehet a hangulat-alapú zenehallgatás igazi lelki multivitamin a járvány idején?

Beszédes, hogy a lélek rezzenéseire oly érzékeny magyar nyelv a hang szóból képzi a hangulat kifejezést, így érzékelteti a fülünkkel felfogható fizikai rezgés, valamint az érzelmi állapotunk közti szövevényes összefüggésrendszert. Ahogy arról már korábban is írtunk, ez a kapcsolat azon alapszik, hogy a hangok feldolgozásáért felelős hallókéreg szoros összeköttetésben áll az érzelmek monitorozásáért felelős agyterületekkel. Most nem is a zene „működési mechanizmusával” szeretnénk behatóan foglalkozni, hanem azt vizsgáljuk meg közelebbről, hogy a zene hangulatok nyomán történő felfedezése hogyan vihet közelebb minket egyrészt önmagunk, másrészt egymás megértéséhez, megismeréséhez.

A Pszichoforyou-n korábban is foglalkoztunk már a muzsika érzelmi, mentális és fizikai egészségre, sőt, sportteljesítményre gyakorolt hatásaival, azt is körüljártuk, hogy miért hallgatunk szívesen szívfacsaró muzsikákat (is), miért „nyúlunk” ösztönösen a zenéhez krízis idején, vagy hogy hogyan lehet a zene a lélek önvédelmi mechanizmusa. Talán e felsorolásból is kitűnik, hogy bár a rádióknak, streamingszolgáltatóknak és az internetnek köszönhetően a zenehallgatás sokkal személyesebb élmény, a választék pedig jóval nagyobb, mint valaha, a zene bizonyos aspektusai mindannyiunkra érvényesek.

Közegen túl, értelmen innen

A hangulatok zenei megnyilvánulásai sokszor a kultúrák különbözősége ellenére is jól felismerhetők (talán ezért mondják, hogy „a zene az emberiség közös nyelve”). Vizsgálatok támasztják alá, hogy a más kultúrákból származó, ismeretlen zenét hangulat szempontjából hasonlóan értelmezik a világ egyéb pontjain is: a nyugati világban élő hallgatók például nagy arányban jól meg tudták ítélni, hogy egy navahó, egy kirgiz vagy épp egy hindu dallam vidám vagy mélabús. A jelenség oka, hogy léteznek olyan zenei elemek, amelyek univerzális tapasztalatokat igyekeznek zenei eszközökkel „ábrázolni”: az örömteli muzsika jellemzően tempós, harmonikus és inkább hangos, akárcsak egy ujjongó ember, a szomorú zene pedig (a szomorú ember beszédéhez, mozgásához hasonlóan) általában lassú, nehézkes, halk. Természetesen derűnél és bánatnál jóval árnyaltabb hangulatok is léteznek, sőt, jellemzően inkább azok uralják a felnőtt emberek életét – de erről egy picit később.

A muzsika hangulatra gyakorolt hatása emellett lehetővé teszi azt is, hogy úgy kapcsolódjunk az elhangzó műhöz, hogy nem feltétlenül értjük azt intellektuálisan.

Ez felbátoríthat bennünket arra, hogy a távolról „nehéznek” gondolt műfajokra, például a klasszikus zenére is merjünk kíváncsiak lenni.

Hámori Máté karmester, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője szerint míg egy vasaló működése különösebb gond nélkül leírható, a zenére ez már nem igaz. „Bár szerezhetünk ismereteket arról, hogyan épül fel egy mű, milyen visszatérő motívumai vannak, milyen stílusban alkotta meg a szerző, ha igazán mélyre ásunk, azzal szembesülünk, hogy nincs valódi tudásunk arról, hogy mi a zene.

A zene nem tudomány, hanem misztérium. Az, hogy milyen hangulatot hordoz, összenőtt vele, részét képezi a zenének. Nem a megértés által jutunk el a hangulathoz,

hanem egy olyan ösztönösebb dolog által, ami primérebb, ősibb a megértésnél” – fogalmaz.

Hámori Máté

Út a zenéhez, kalandtúra önmagunkhoz

Erre a zsigeri, titokzatos folyamatra építenek azok a kezdeményezések, amelyek a muzsikát nem műfaj vagy kronológiai rend, hanem hangulatok alapján igyekeznek kategorizálni és/vagy alkalmazni. Ezen alapulnak a reklámzenék, vannak mesterséges intelligencia által összeállított hangulat-alapú lejátszási listák, és megfelelő applikációval az okoseszközeinken tárolt zene is pillanatok alatt „érzelmi fakkokba” rendezhető.

A bökkenő az, hogy ezek a csoportosítási rendszerek sokszor szándékosan „konyhakészek”, megmaradnak a túlegyszerűsített és rugalmatlan, tehát valószerűtlen kategóriáknál, és elvágják az utat a kísérletezéstől. Pedig a zenét csak „lélekreszabni” lehet, kusztomizálni nemigen, zene és hangulat kapcsolata pedig jóval dúsabb annál, hogy algoritmusokra bízzuk a megfejtését.

A gépi csoportosítás kiveti magából az összetett vagy ellentmondásos érzelmi állapotokat, és megfeledkezik arról is, hogy egy zene hangulatát a hallgató(k) személye és a hallgatás körülményei is meghatározzák. „A mi műfajunkban a zeneszerző az elsődleges varázsló, ő varázsol hangulatot, de ez még kevés.

A hangulat sokszor egy konkrét helyzet függvénye, függ a helytől, a társaságtól, hogy kikkel, kivel vagyunk ott és életünk milyen szakaszában éljük át az élményt. Függ attól is, hogy vagyunk öltözve – sok apróságtól függ a hangulat, ám mindenekelőtt az együttléthez kapcsolódik” –

mutat rá Hámori Máté, aki zenekarával a muzsika, a hangulat és az együttlét kulcsfogalmaira építve egy zeneileg és lélektanilag is izgalmas kezdeményezést indított el.

Az Óbudai Danubia Zenekar Út a zenéhez című projektje egyidejűleg számol az embernek a ráismerés és az összetartozás utáni olthatatlan vágyával, valamint mindannyiunk megismételhetetlen személyiségével, élettörténetével – tehát azzal, hogy a zene egyszerre univerzális és intim.

A honlapon a szimfonikus zenekar koncertfelvételei, illetve azok rövid részletei találhatók hangulatok szerint csoportosítva – ám azok nem a megszokott „címkék”. „Az Út a zenéhez honlapon negyven kategória, van amelyek – mint a Yes!, a 18+, az USA, a Más-világ vagy a Csúcsok – sokszor nem annyira egyértelműek vagy könnyen megragadhatóak. Ez szándékos: cél volt, hogy maradjon rajtuk egy kis köd, ami felfedezni hív, hiszen összetett érzések, összetett hangulatok, melyekkel egy mesterséges intelligencia algoritmusa bajban lenne. Ezek a kategóriák inkább felvetések, mintsem állítások: épp azért, mert egy-egy zenemű az egyik embernek ide, a másiknak meg máshova tartozik” – indokol Hámori Máté.

Játszó-tér a művészeknek, játszótér a közönségnek

Az Út a zenéhez egy videótár s egy virtuális koncertterem is, ami a látogató számára valóságos komolyzenei kalandpark. A hallgató ezt úgy fedezheti fel, rendezheti át a felvételek böngészése közben, hogy olyan tempóban, olyan intenzitással, olyan sorrendben kapcsolódhat a zenékhez, ahogyan az őbelőle fakad – még akkor is, ha kezdetben gőze sincs arról, mi fakad belőle. Mert valljuk be, még az önismereti dzsungelharc legedzettebbjei sem feltétlenül tudhatják, mit hoz ki belőlük egy ismeretlen helyzet, márpedig egy új találkozás mindig a magunkról való gondolkodásunk egy új fejezete is egyben.

Épp ezért, ha ilyen módon, szabad felfedezés keretében találkozunk a zeneművekkel, akkor feszengés vagy „kognitív kényszermunka” helyett – mintegy „járulékos haszonként” – önmagunk jobb megértésére, megismerésére számíthatunk. Az érzelmeink, hangulataink minél pontosabb beazonosítása kiforrottabb önismerethez, érettebb személyiséghez és reálisabb önértékeléshez vezet – a „kincskeresés” tehát mindenképp előnyünkre válik, akár lelki, akár zenei terepen történik. „Az agyunk a trial and error mechanizmussal tanul, vagyis kipróbál valamit, ami vagy működik, vagy nem – egy bináris rendszerben értelmezi, így fogja fel a világot. A zenével és a művészettel is így találkozik: vagy <<bekattan valami>>, vagy nem. Lehet, hogy erősen <<bekattan>>, hat rám, vagy épp csak sejtem, hogy közöm lesz hozzá, de ahhoz, hogy megtanulhassuk a saját zeneszeretetünket, tapasztalatokat kell gyűjtenünk, sokféle zenét meg kell hozzá hallgatni. Az oldalon a rövid videók, zeneműrészletek éppen ezt segítik, teret nyitnak a kalandozásra, a kísérletezésre, hogy megismerjük, mi mihez tudunk kapcsolódni” – fűzi hozzá Hámori Máté.

Ének, ami több, mint az én-ek

A zene belső világunkra gyakorolt hatását mindannyian a saját bőrünkön érezzük – ez tehát egy olyan tapasztalathalmaz, ami jó eséllyel hozza közös nevezőre a legkülönbözőbb lelkialkatú és zenei ízlésű embereket.

A zene és az általa megidézett hangulat(ok) segítségével ezért nemcsak befelé, de kifelé is új minőségben kapcsolódhatunk. A közös zenehallgatás érzelmileg is olyan dinamikus élmény, hogy sokkal közelebb kerülhetünk más emberekhez, mint egyébként.

Kutatások is igazolják, hogy a zenehallgatás összekovácsol minket: segíti többek között az egymásra hangolódást, erősíti a csoportidentitást, de az együttműködést és – oxitocinlöketekkel – az empátiát is. A zene azon rejtélyes tényezők egyike, amelyek által a mi jóval több lesz, mint az én+te „összege”.

A közösségben megélt pillanatoknak a koronavírus-járvány azonban finoman szólva keresztbe tett – mélységesen érthető tehát a sóvárgás embertársaink jelenléte és az együttlét öröme iránt. Az Út a zenéhez ezt a hiányt is csillapítani igyekszik. Hámori Máté kiemeli, hogy a hangulatvideók elsősorban az együttlét illúzióját, érzetét szeretnék megteremteni. „A szimfonikus zene varázsa a közös zenélés, az, hogy ennyi ember összehangoltan, egyszerre csinál valamit, és ennek a hallgató is részese lehet – ez most nagyon hiányzik az életünkből. Az online videótárunk és koncerttermünk azt szolgálja, hogy ilyenkor is legyen lehetőségünk a hangulatokat akár társaságban is megélni, akár programmá tenni azt, hogy esténként, mondjuk a film- vagy sorozatnézés helyett néha egy-két ilyen videót, koncertet közösen végighallgattunk.”

A közöny nem opció

Amellett, hogy a zenehallgatás bizonyítottan képes javítani az általános közérzetünket és a jóllétünket, a másik csodája, hogy szinte lehetetlen közömbösnek maradni iránta. A hollandiai Groningeni Egyetem egyik vizsgálata szerint például a zene nagy mértékben befolyásolja azt, amit a hallgatók érzelmeikként fognak fel. A kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy emotikonok, hangulatjelek segítségével rangsorolják a felmerülő érzelmeiket. Megállapították, hogy zenehallgatás közben a résztvevők szinte sosem használták a semleges arckifejezést, még akkor sem, amikor a mosolygó hangulatjel nem volt elérhető lehetőség.

Ami a zenéből mindenkit megérint, az mégsem a „boldogító funkció”. Bár az Út a zenéhez felületen a kategóriák között a pozitív töltetű hangulatok felé „lejt a pálya”, Hámori Máté szerint e jelenség mögött nem az érzelmi élvezethajhászás húzódik meg. Mint mondja: „Ez nem egy előre jól kifundált terv, nem volt célunk egy ilyen feelgood-élmény, vagy a pozitív gondolkodás üzenetének erőltetése a kategóriákkal. Ám a zene – és minden művészet – egyszerűen így működik. Gyógyító célú hatalom, mágia, amelyben sötét és fényes varázslat is megtalálható, hiszen az emberiség úgy termelte ki minden <<varázslatát>>, hogy az elsődlegesen jó legyen.

Mert mégiscsak arról szól a zene, hogy a lelkünket valami olyan áldással lepje meg, ami gyógyít.

És nem úgy gyógyít, hogy szembesít a kétségbeeséssel, aztán tálcán kínál valamiféle megoldást, hanem alapvetően szembesít a földöntúlival. A földöntúli pedig nem a kétségbeesés: az mindig a reményről, a nyugalomról és a nálunk többről szól.”

Önismereti felfedezőúthoz, egy kis kötetlen zenei kíváncsiskodáshoz és közös esti programként is szívből ajánljuk nektek az Óbudai Danubia Zenekar Út a zenéhez klasszikus zenei online felületét, amelyet június elsejéig ingyen tudtok használni.

Források:

What science says about the mood of music – Science Museum Blog

Deezer’s AI can classify songs by mood and intensity | VentureBeat

How Music Bonds Us Together | Greater Good (berkeley.edu)

Four Ways Music Strengthens Social Bonds (berkeley.edu)

The Neuroscience of Music, Mindset, and Motivation | Psychology Today