Többet mond ezer szónál – Az érintés nyelve

Többet mond ezer szónál – Az érintés nyelve

Szerző: | 2017. 07. 29. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Ma már, ha távol is vagyunk egymástól, vigasztalhat a tudat, hogy bármikor üzenhetünk, telefonálhatunk a másiknak. Az sem gond, ha közben látni szeretnénk egymást, hiszen ha kedvünk tartja, szkájpolhatunk” vagy „fésztájmozhatunk” is. Bármennyire is okos lett azonban a technológia az utóbbi években, egyvalamit nem képes pótolni – az érintés erejét. És bizony nem véletlen, hogy…
bővebben

„Egyszerű, de nagyon agresszív eszközökkel” – A kapcsolati erőszak egy óriási tabu. Ne hagyjuk, hogy az maradjon!

„Egyszerű, de nagyon agresszív eszközökkel” – A kapcsolati erőszak egy óriási tabu. Ne hagyjuk, hogy az maradjon!

Szerző: | 2017. 07. 28. | Én&Te | Olvasási idő: 16 perc

„A szeretet nem árt” – hirdeti a kapcsolati erőszak elleni küzdelem jegyében szervezett kampányában az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a figyelemfelhívás mellett érdemi segítséget is nyújt az érintett áldozatok számára, emellett a prevencióra is kiemelt figyelmet fordítanak. Fontos, hogy az érintettek, és az ő környezetükben élők megismerjék a bántalmazó kapcsolatok alattomosan szerveződő dinamikáját, többek között azt, hogy…
bővebben

Koncentrálj okosan! – 4 tipp a hatékony munkavégzésért

Koncentrálj okosan! – 4 tipp a hatékony munkavégzésért

Szerző: | 2017. 07. 27. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 10 perc

El-elkalandozó figyelem? Zéró motiváció? A nulla felé konvergáló hatékonysági szint a munkahelyen? Már-már kórosan gyakori hírfolyam-és hírportál görgetés? Koncentráció-képtelenség – a sokadik kávé ellenére is? Ha a fentiek közül bármelyik tünetet észlelted magadon az utóbbi időben, akkor ezt a cikket neked ajánljuk!

Miért nem tudunk pihenni?  – 4 kérdés, amit érdemes feltenni magadnak, mielőtt nyaralni indulsz

Miért nem tudunk pihenni? – 4 kérdés, amit érdemes feltenni magadnak, mielőtt nyaralni indulsz

Szerző: | 2017. 07. 26. | Social&Smart | Olvasási idő: 6 perc

A nyár az az időszak, amikor olyan élményekkel gazdagodhatunk, amelyek erőt adhatnak a hidegebb, vagy szürkébb hétköznapokban. Ilyenkor nagyobb esélyünk van kipihenni a fáradtságot, amely az elmúlt hónapok során felhalmozódott a lelkünkben és zsigereinkben felelősségeink, határidőink súlya alatt. Ez a fáradtság sokszor olyan mértékű, hogy nem múlik el egy-egy rövidebb, vagy hosszabb hétvége után. Éppen…
bővebben

Fejlesztő falmászás gyerekeknek, avagy mancsok a falon Erőss Zsolt, a Hópárduc nyomában

Fejlesztő falmászás gyerekeknek, avagy mancsok a falon Erőss Zsolt, a Hópárduc nyomában

Szerző: | 2017. 07. 25. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 9 perc

A Hópárduc Alapítványt Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda és barátai hozták létre 2014-ben azzal a céllal, hogy méltó folytatása legyen annak az előretekintő, természet- és életszerető szemléletnek, melyet Zsolt képviselt. Az alapítvány által kidolgozott és szervezett terápiás falmászásra azokat a kisgyermekeket várják, akik a mozgás és játék örömét a falon kapaszkodva szeretnék megélni úgy, hogy…
bővebben

Belemászik az életedbe és elszívja minden erődet – így ismerd fel és tartsd távol az energiavámpírokat

Belemászik az életedbe és elszívja minden erődet – így ismerd fel és tartsd távol az energiavámpírokat

Szerző: | 2017. 07. 24. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Vannak fogalmak, amelyek fel-felbukkannak a hétköznapokban, de nem igazán vagyunk tisztában azzal, hogy mit takarnak. Az energiavámpír egy tipikusan ilyen kifejezés – megfoghatatlan, titokzatos valami – nem igazán tudjuk, inkább csak érezzük, felismerni pedig még ritkábban szoktuk. Pedig a misztikus elnevezés ellenére energiavámpírok igenis léteznek…

Dr. Buda László: „Néha oda is nagyon kockázatos menni, ahova az ember annyira vágyna”

Dr. Buda László: „Néha oda is nagyon kockázatos menni, ahova az ember annyira vágyna”

Szerző: | 2017. 07. 23. | Test&Lélek | Olvasási idő: 19 perc

„Légy önmagad!” „Szeresd magad!” „Az légy, aki vagy!” Ilyen vagy olyan kontextusban gyakran halljuk, olvassuk ezeket a felszólításokat. Pedig sokszor nemhogy megvalósítani, még elképzelni is nehéz a vágyaink szerinti életet. Hova vezet ennek a „neurotikus dilemmának” a feszültsége, és mi akadályoz minket abban, hogy önazonosak legyünk? Miért választja a testünk a betegséget, amikor a lelkünk…
bővebben

Játszi könnyedséggel nyelvet tanulni felnőttként? Úgy tűnik, megvan a titok nyitja!

Játszi könnyedséggel nyelvet tanulni felnőttként? Úgy tűnik, megvan a titok nyitja!

Szerző: | 2017. 07. 21. | Pszicho&Light | Olvasási idő: 5 perc

Te is álmodoztál már róla, hogy milyen jó lenne még (legalább) egy nyelvet elsajátítani? Esetleg megbántad, hogy sosem tanultál meg hangszeren játszani? Megértem, elvégre, míg kiskorunkban agyunk szinte szivacsként szívja magába a tudást és a zenéléshez elengedhetetlen finommotoros tanulás is „gyerekjáték”, ahogy idősödünk, egyre nehezebb lesz mindezt a tudást magunkévá tenni. Azonban a St. Jude…
bővebben

Miért félünk egyedül maradni önmagunkkal? – A csend és a szorongás

Miért félünk egyedül maradni önmagunkkal? – A csend és a szorongás

Szerző: | 2017. 07. 20. | Test&Lélek | Olvasási idő: 6 perc

Képzeld el, hogy a szemébe mondod valakinek a következő mondatot: „Egyszerűen se időm, se kedvem nincs veled foglalkozni, úgyhogy hagyj békén, ne szólj hozzám, vagy tűnj el!” Nem túl kedves, ugye? Valószínűleg sokan vagyunk, akik képtelenek lennénk ilyen durván szólni valakihez. A kérdés már csak az, hogy akkor magunknak miért mondjuk ki gond nélkül ezt…
bővebben

Pin It on Pinterest