Szevasz panasz! – 21 nap zokszó nélkül

Szevasz panasz! – 21 nap zokszó nélkül

Szerző: | 2017. 06. 08. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 10 perc

Alig egy hónappal ezelőtt egy érdekes – azonban már napokkal korábban elstartolt – kihívásra bukkantam mindenki kedvenc közösségi oldalán, amelynek keretében a résztvevők vállalták, hogy közel egy hónapig nem panaszkodnak. Hogy mi volt az első gondolatom? Nem hiszem el, hogy erről is lecsúsztam! Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor ráébredtem, hogy Facebook-esemény ide…
bővebben

„Egy kapcsolatban harcolni is meg kell tanulni” – Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával beszélgettünk

„Egy kapcsolatban harcolni is meg kell tanulni” – Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával beszélgettünk

Szerző: | 2017. 06. 06. | Én&Te | Olvasási idő: 6 perc

Dragomán György, világhírű író és felesége Szabó T. Anna, költő kíméletlen őszinteséggel beszélt a házasélet harcoktól sem mentes nehézségeiről az OK VAGYOK! A mentális jóllét showja című rendezvényen. A pár több mint két évtized házasság alapján levont tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. Az előadást követően pedig – többek között – azt kérdeztük tőlük: Hogyan lehet…
bővebben

Így változtatja meg az agyunkat a közösségi média

Így változtatja meg az agyunkat a közösségi média

Szerző: | | Pszicho&Light | Olvasási idő: 5 perc

Az, hogy a közösségi média hatással van a társadalmunkra, ma már nem kérdés. A Föld lakosságának több mint egyharmada használja ezeket a platformokat nap mint nap, aminek eredményeként nagyon sok minden megváltozott az életünkben, a környezetünkben és úgy tűnik, hogy a testünkben is. Lássuk, hogyan hatnak az agyunkra és az abban zajló folyamatokra a közösségi…
bővebben

Dr. Kádár Annamária: „Teremtsük meg a gyerekben azt az érzést, hogy van mögötte egy történet”

Dr. Kádár Annamária: „Teremtsük meg a gyerekben azt az érzést, hogy van mögötte egy történet”

Szerző: | 2017. 06. 05. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 13 perc

Ismered Jancsi és Juliska történetét? Hát Csipkerózsikáét? És azt tudod, hogyan választották ki a keresztnevedet a szüleid, vagy hogy hogyan ismerkedtek meg a nagyszüleid? Nem? Pedig ezek a történetek is legalább ugyanolyan fontosak, mint azok a híres mesék, amiken generációk nőnek fel. Dr. Kádár Annamária „Az én mesém. A reziliencia, a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakítása gyermekkorban”…
bővebben

Így bosszulja meg az agyunk a krónikus alváshiányt

Így bosszulja meg az agyunk a krónikus alváshiányt

Szerző: | 2017. 06. 02. | Pszicho&Light | Olvasási idő: 4 perc

Néha borzasztó pazarlásnak tűnik, hogy életünk körülbelül harmadát alvással töltjük, ha belegondolunk, mennyi mindent alkothatnánk, láthatnánk az átdurmolt évtizedek helyett! Talán még a végtelenül hosszúnak tűnő teendő-listánknak is a végére érhetnénk… Azonban, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk hosszabb-rövidebb szeleteket lecsippenteni az alvásra szánt idönkből, sajnos szükségünk van rá.

Észrevetted már, mennyi szép vesz körül?

Észrevetted már, mennyi szép vesz körül?

Szerző: | 2017. 06. 01. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 3 perc

Ha elkezdted olvasni ezt a cikket, akkor a válasz valószínűleg igen. Vagy legalábbis az átlagnál jó eséllyel fogékonyabb vagy arra, hogy az élet napos oldalát lásd, hogy panaszkodás helyett azokra a dolgokra koncentrálj, aminek örülni lehet. Bár, tudjuk, a boldogság kényszeres üldözése helyett néha időt és teret kell engedni a rossz érzéseknek is – hiszen…
bővebben

Philip Zimbardo: „Mindig az volt a célom, hogy átadjam a pszichológia legjavát az embereknek”

Philip Zimbardo: „Mindig az volt a célom, hogy átadjam a pszichológia legjavát az embereknek”

Szerző: | | Social&Smart | Olvasási idő: 11 perc

Valószínűleg kevés olyan tudomány van a világon, ami annyira ellentmondásos érzelmeket vált ki az emberekből, mint a pszichológia. Sokan szeretik, érdeklődéssel fordulnak felé, szívesen olvasnak-hallanak róla, de legalább ugyanennyien vannak azok, akik idegenkednek tőle, vagy kereken kijelentik: nem hisznek benne. Philip Zimbardo, a Stanford Egyetem pszichológus professzora egész életében azon dolgozott, hogy kutatásaival, írásaival és…
bővebben

5 dolog, amit az emberek a legjobban megbánnak a halálos ágyukon

5 dolog, amit az emberek a legjobban megbánnak a halálos ágyukon

Szerző: | 2017. 05. 31. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 7 perc

Mi lenne, ha mi mindannyian úgy érkeznénk meg a halálos ágyunkhoz, hogy nincs semmi, amit sajnálunk, amit megbántunk? Mi lenne, ha abbahagynánk a kíméletlen bíráskodást, ami ezt a sajnálatot okozza és átváltoztatnánk könyörületté? Mi lenne, ha szabaddá tennénk egymást azzal, hogy nem ítélkezünk? Mi lenne, ha mi most mind eldöntenénk, hogy boldogabbak leszünk azáltal, hogy…
bővebben

Egy egyszerű „Hogy vagy?” életeket menthet –13-nál sokkal több okunk van beszélni erről a sorozatról

Egy egyszerű „Hogy vagy?” életeket menthet –13-nál sokkal több okunk van beszélni erről a sorozatról

Szerző: | 2017. 05. 30. | Social&Smart | Olvasási idő: 20 perc

2014-ben egy serdülő halála mögött már nagyobb valószínűséggel állt öngyilkosság, mint közlekedési baleset. Noha az öngyilkosság jelenleg a második vezető halálok a 15-29 év közöttiek körében, mégis fájdalmasan kevés szó esik róla. A 13 okom volt (13 reasons why) című sorozat ezt a tabut kívánja ledönteni, az ehhez felhasznált eszközök azonban soha nem látott mértékben…
bővebben

3 lélekemelő animációs kisfilm fontos mondanivalóval

3 lélekemelő animációs kisfilm fontos mondanivalóval

Szerző: | 2017. 05. 29. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 4 perc

Az animációs mesék nem csak a kicsik számára jelentenek tartalmas időtöltést: nagyon sok olyan alkotás készült ebben a műfajban, amely amellett, hogy szórakoztató, fontos mondanivalóval, tanulsággal is szolgál. Hoztunk nektek ezekből egy csokorral. Szalonka A Szalonka című kisfilm főhőse egy nemrég kikelt fióka, aki a bátorító szülőt megtestesítő gondozója noszogatására elindul, hogy megtapasztalja a nagybetűs…
bővebben

Pin It on Pinterest