Szerző cikkei

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
„Lássuk meg egymást igazán! A szerepek mögött az embert” – 2 videó, amit nem csak nőnapon érdemes megnézni

„Lássuk meg egymást igazán! A szerepek mögött az embert” – 2 videó, amit nem csak nőnapon érdemes megnézni

Szerző: | 2019. 03. 08. | Social&Smart | Olvasási idő: 12 perc

Bevallom, hosszú évek óta fogadtam már minden évben március 8-án a köszöntéseket, mire egyáltalán megtudtam, mi is ennek a nagy nemzetközi ünneplésnek a gyökere. A nőnap ugyanis eredetileg nem egy virággal-bonbonnal kedveskedős ünnep volt: azt a napot jelölte, amelyen 1857-ben negyvenezer New York-i, textiliiparban dolgozó munkásnő lépett sztrájkba a bérek egyenlőségéért, fontos lépést téve ezzel…
bővebben

Kozma-Vízkeleti Dániel: „A csend egy tiszta lap, amit az aktuális lelkiállapotunkkal töltünk meg”

Kozma-Vízkeleti Dániel: „A csend egy tiszta lap, amit az aktuális lelkiállapotunkkal töltünk meg”

Szerző: | 2019. 02. 22. | Én&Te | Olvasási idő: 10 perc

„Ha társak között vagyunk, sokszor tartunk a csendtől, igyekszünk mihamarabb megtörni; és ez különösen igaz, ha a kapcsolatainkról van szó” – mondta Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus 2019-es Pszinapszis Ízelítő előadásában, utalva ezzel a csend életünkben betöltött, gyakran elfeledett szerepére. Az előadásban ezúttal annak járhattunk utána a szakértő segítségével, mikor érdemes és szükséges csendben lenni a kapcsolatainkban,…
bővebben

„Nincs az a felvételi, ami megér a gyereknek egy traumát” – Interjú Tari Annamáriával

„Nincs az a felvételi, ami megér a gyereknek egy traumát” – Interjú Tari Annamáriával

Szerző: | 2019. 02. 12. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 18 perc

Az év első hónapjai a nagy döntésekről szólnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt: ebben az időszakban zajlanak a középiskolai felvételik. Hogyan élik meg a családok ezeket a sokszor izgatott várakozással és lázas felkészüléssel, sokszor szinte bénító szorongással teli heteket? Hogyan hozhatunk jó döntéseket ebben a helyzetben, ami a gyermekünk egész jövőjét meghatározhatja? Egyáltalán: segítsünk neki a…
bővebben

„Tényleg nagyarcúság elhinni, hogy te többet érsz?” – 6 inspiráló gondolat, ami erőt adhat az újrakezdéshez

„Tényleg nagyarcúság elhinni, hogy te többet érsz?” – 6 inspiráló gondolat, ami erőt adhat az újrakezdéshez

Szerző: | 2019. 02. 10. | Social&Smart | Olvasási idő: 14 perc

2019. január 15-e egy nagyon fontos nap volt a Pszichoforyou történetében: aznap esti rendezvényünkre ugyanis csaknem négyszázan látogattatok el, hogy szívvel-lélekkel velünk legyetek, és meghallgassátok vendégeinket, Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológust és Túri Mártont, az Újraterveztem egyik alapítóját. Egy olyan témáról beszélgettünk ezen az estén, ami nekünk, és a sok-sok mosolyogó-figyelő arcot látva talán kijelenthetjük,…
bővebben

„Szedd össze magad, nem akarunk sírni látni” – Az illegális gyász, és ami mögötte van

„Szedd össze magad, nem akarunk sírni látni” – Az illegális gyász, és ami mögötte van

Szerző: | 2019. 02. 05. | Test&Lélek | Olvasási idő: 11 perc

Sokunkat megbénít, ha a környezetünkben veszteség ér valakit, akit ismerünk: nem tudjuk, mit mondjunk, hogyan segítsünk neki, mit tehetnénk, amivel támogathatjuk ebben a nehéz helyzetben. A gyász önmagában is könnyen válik tabutémává, valamivé, amiről nem tudunk, nem akarunk beszélni – és ez különösen igaz egy speciális formája, az úgynevezett illegális gyász esetében.

Mondd ki szépen: tévedtem – Miért olyan nehéz elfogadni, ha nincs igazunk?

Mondd ki szépen: tévedtem – Miért olyan nehéz elfogadni, ha nincs igazunk?

Szerző: | 2019. 01. 20. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

„Te egyszerűen nem bírod ki, hogy ne legyen igazad” – mondta egyszer egy parázs vita közben egy barátom, én pedig rögtön kontráztam: „Ez egyáltalán nem így van!”. Csak az ugye-megmondtam fejcsóválásra kaptam észbe, hogy éppen ezzel a felcsattanó válasszal bizonyítottam be, hogy igaza van, úgyhogy gyorsan hozzáfűztem: „Jó, rendben, de hát ki szeret tévedni?”

„Az egészség nem vakszerencse, hanem tudatos döntések eredménye” – Interjú Dr. Márky Ádámmal az életmód-orvoslásról

„Az egészség nem vakszerencse, hanem tudatos döntések eredménye” – Interjú Dr. Márky Ádámmal az életmód-orvoslásról

Szerző: | 2019. 01. 18. | Test&Lélek | Olvasási idő: 9 perc

Amilyen egyszerűnek tűnik az ünnepnapok „kajakómájában” eltervezni a Nagy Életmódváltást, éppen olyan könnyen adjuk is fel jellemzően néhány napon belül, mert a hétköznapok taposómalmában sem időnk, sem energiánk nem marad rá… Miért feledkezünk meg ilyen könnyen az egészségünk megőrzéséről? Miért lenne olyan fontos, hogy több figyelmet fordítsunk rá – és ne csak akkor, amikor már…
bővebben

„Fogadom, hogy idén folytatom!” – Így lesz az idei az elmélyülés éve

„Fogadom, hogy idén folytatom!” – Így lesz az idei az elmélyülés éve

Szerző: | 2019. 01. 02. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 8 perc

Új év, új kezdet – ezekben a napokban sokan vagyunk, akik nagy lendülettel vágunk bele a „mostantól minden más lesz”-projektbe. Az év eleji nagy változásban segít, hogy tiszta lapként húzódik előttünk teljes 365 nap. Egy alkalom, hogy megújuljunk, és véghez vigyük mindazt, amit elhatározunk. Így vagyok ezzel én is, aki idén hasonló lendülettel, de egy…
bővebben

„A megbocsátás akkor az igazi, ha a saját békénkről szól” – 5 tévhit a haragunk elengedéséről

„A megbocsátás akkor az igazi, ha a saját békénkről szól” – 5 tévhit a haragunk elengedéséről

Szerző: | 2019. 01. 01. | Test&Lélek | Olvasási idő: 12 perc

Azt hiszem, elég nagy biztonsággal leszögezhetjük: nincs olyan ember, akit még soha nem bántottak meg. Sőt, talán még odáig is elmennék, hogy kimondjam: nincs olyan ember, aki még soha senkit nem bántott meg. Nem igaz? Hiszen ahogy együtt, egymás mellett élünk, forgolódunk a világban, egyszerűen lehetetlen elkerülni, hogy időről időre olyasmit mondjunk, tegyünk, ami egy…
bővebben

„Akinek nem inge…” – Ezért ne vedd magadra, ami nem rólad szól

„Akinek nem inge…” – Ezért ne vedd magadra, ami nem rólad szól

Szerző: | 2018. 12. 22. | Test&Lélek | Olvasási idő: 9 perc

Érezted már valaha úgy, hogy sok olyan terhet is magaddal cipelsz az utadon járva, ami igazából nem a te „csomagod” lenne? Vagy talán nem is tudatosul benned, hogy mindez valójában nem a tiéd, egyszerűen csak lehúz a sok nehéz súly, és egyre nehezebb tőlük előre haladni? Sokan vagyunk ezzel így; mi vagyunk azok, akik „magunkra…
bővebben

Pin It on Pinterest