„Égetnivaló kölyök, tőle ne várjuk mást” – Vagy mégis? Interjú „rossz gyerekekről” és a hozzájuk vezető útról

„Égetnivaló kölyök, tőle ne várjuk mást” – Vagy mégis? Interjú „rossz gyerekekről” és a hozzájuk vezető útról

Szerző: | 2019. 07. 29. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 18 perc

A problémás gyerekre sokszor semmirekellő ördögfajzatként tekintünk, esetleg csak legyintünk, hogy „eleven csibész”, vagy különböző zavarok címkéit aggatva rá az életet hibáztatjuk, és az ellátórendszertől várunk „gyógymódot”. Pedig ezekhez a gyerekekhez is van kulcs, talán sokkal egyszerűbb is, mint elsőre gondolnánk. A magatartászavaros, sokszor a közösségükből is kitaszított gyerekek fejlesztését, beilleszkedését segítő NodBadKid Alapítvány szakmai…
bővebben

„Hát igeeen, de ez nem ilyen egyszerű…” – 5 gyakori emberi játszma

„Hát igeeen, de ez nem ilyen egyszerű…” – 5 gyakori emberi játszma

Szerző: | 2019. 07. 24. | Social&Smart | Olvasási idő: 15 perc

„A legtöbb játszmában az nyer, aki az első lépést teszi” – írta Eric Berne Emberi játszmák című könyvében. Ez a vékony kis kötet 1964-es megjelenése óta minden idők egyik legnépszerűbb pszichológiai témájú művévé vált, ami nem véletlen, hiszen talán nincs is olyan ember, aki ne lett volna már része valamilyen játszmának élete során. Miért játsszuk…
bővebben

„Az életet nem választjuk, hanem éljük” – Két szívmelengető és útra (is) való film

„Az életet nem választjuk, hanem éljük” – Két szívmelengető és útra (is) való film

Szerző: | 2019. 07. 22. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 6 perc

Nyár. Az évszak, amikor sokat vagyunk úton. Az évszak, amikor a legszabadabbak vagyunk, és amikor a legtöbbet vagyunk a szabadban. Az évszak, amikor nagyobb tere van a képzeletnek, és talán egy picit több idő jut álmodozásra, tervezgetésre, lelassulásra, arra, hogy kifelé és befelé is figyeljünk. Vagy arra, hogy együtt legyünk. Vagy éppen külön. Két olyan…
bővebben

„A sikernek nem titkai vannak, hanem törvényszerűségei” – Rendhagyó könyvajánló Barabási Albert-László, „A képlet” című kötete nyomán

„A sikernek nem titkai vannak, hanem törvényszerűségei” – Rendhagyó könyvajánló Barabási Albert-László, „A képlet” című kötete nyomán

Szerző: | 2019. 07. 21. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 13 perc

Ha valaki 20 évvel ezelőtt azt állítja, hogy egy fizikus, hálózatkutató könyvéről fogok ódákat zengeni, akkor azon a hetedikes fizikatanárom minimum jót nevetett volna. Bár szegény Erzsi néni hiába próbálta a fejembe verni ennek az egyébként elképesztően izgalmas reáltudománynak a törvényszerűségeit, túlzás nélkül állíthatom, hogy Barabási Albert-László tavaly megjelent, A képlet című könyve (számomra) az…
bővebben

„Hurrá, nyaralunk…” – Amikor a közös pihenés stresszforrássá válik

„Hurrá, nyaralunk…” – Amikor a közös pihenés stresszforrássá válik

Szerző: | 2019. 07. 20. | Én&Te | Olvasási idő: 8 perc

A nyári szabadság, a vakáció jó lehetőséget nyújthat arra, hogy kitörjünk egy kicsit a megszokott hétköznapi kerékvágásból, hogy pihenjünk, és egy-két hétre hátrahagyjuk a mindennapok mókuskerekét; és még jobb, ha mindezt azzal tehetjük meg, akit szeretünk. Ez azonban nem mindig sikerül. A közös nyaralás ugyanis stresszes, megterhelő élmény is lehet, és nem ritka, hogy a…
bővebben

„Nem vagyok egyedülálló szülő, mégis mindent én csinálok” – A rejtett egyszülőség jelensége

„Nem vagyok egyedülálló szülő, mégis mindent én csinálok” – A rejtett egyszülőség jelensége

Szerző: | 2019. 07. 19. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 13 perc

“Egyedülálló anyuka/apuka vagyok” – ha ezt halljuk valakitől, rögtön értjük, mire gondol. Ez a teljesen egyértelmű definíció azt jelöli, hogy valaki egyedül neveli a gyermekét (vagy legalábbis a hétköznapok nagyon nagy százalékában így tesz). Ehhez egyértelműen tudunk kapcsolódni, nyomban látjuk az ezzel járó kihívásokat, nehézségeket, legyen szó akár egy nyugodt, egyedül a wc-n töltött 10…
bővebben

„Tudja, ott lent…” – Amikor az egészségünk múlik azon, hogy kimondjuk-e azokat a bizonyos szavakat

„Tudja, ott lent…” – Amikor az egészségünk múlik azon, hogy kimondjuk-e azokat a bizonyos szavakat

Szerző: | 2019. 07. 16. | Test&Lélek | Olvasási idő: 7 perc

Napjainkban még mindig óriási tabu övezi testünknek azt a részét, ami röviden a pisi-kaki-szex Bermuda-háromszögben található. Akár a szexuális kommunikáció, akár egy orvosi vizsgálat kapcsán általánosnak mondható nehézség, hogy nem tudunk tisztán, egyértelműen kommunikálni a gátunkon található szerveinkről. Nem ejtjük ki, esetleg nem is tanultuk meg ezeket a „tiltott” szavakat, mert gyermekkorunkban a szüleink sem…
bővebben

“Van olyan kincs, amitől elpusztul az ember, ha nem oszthatja meg mással” – Együtt és külön, az irodalomterápia szemszögéből

“Van olyan kincs, amitől elpusztul az ember, ha nem oszthatja meg mással” – Együtt és külön, az irodalomterápia szemszögéből

Szerző: | 2019. 07. 15. | Pszicho&Light | Olvasási idő: 8 perc

Emlékeztek még a Répamese közismert történetére, amikor a nagyra nőtt répát az egész család közös erővel próbálja kihúzni a földből? Ezen a mesén keresztül már gyerekkorunkban kaphattunk tanítást az összefogás erejéről, és arról, hogy a célokat együttes erővel könnyebben tudjuk elérni. Egyet tudunk-e érteni vele felnőtt fejjel is, sok kapcsolatot megélve, elveszítve, elszakítva? Vajon működik-e…
bővebben

„Már nem is szólunk egymáshoz, vagy ha mégis beszélünk, annak veszekedés a vége…” – Visszatalálhatunk egymáshoz a párterápia segítségével?

„Már nem is szólunk egymáshoz, vagy ha mégis beszélünk, annak veszekedés a vége…” – Visszatalálhatunk egymáshoz a párterápia segítségével?

Szerző: | 2019. 07. 14. | Én&Te | Olvasási idő: 11 perc

Egy jól működő párkapcsolat kialakítása és fenntartása időt, figyelmet, odafordulást, törődést igényel, hiszen a kapcsolat állandóan változik, velünk együtt alakul és formálódik. Ám az is gyakran előfordul, hogy megbomlik az egyensúly, megreked a kapcsolat dinamikája, és elindul egy távolodási, elhidegülési folyamat, ami sok esetben nehéz feladat elé állítja a pár tagjait. Megyeri Zsuzsanna pszichológus, párterapeuta…
bővebben

Pin It on Pinterest