Egész életemben azt várták tőlem, hogy a kijelölt utakat járjam. Ha nem írtam volna meg ezt a cikket, azzal is ezt folytatnám. De rászántam magam, hogy újra a belső megérzéseimre hallgassak és elmondjam a történetem, amiből talán más is erőt meríthet.  Hosszú idő kellett, mire megértettem, hogy már régóta saját magamat tartom azokba a béklyókba…
bővebben

Nehéz időszakaink úgy tűnhetnek, mintha végtelenített bizonytalansággá változna az élet, amiben egyedül érezzük magunkat. S mivel azt gyanítjuk, hogy mások nehezen értenék, mi történik velünk, inkább magunkba fordulunk. Szerencsém volt, mert egy ilyen életszakaszban találtam meg a könyvek világát. Általuk ráleltem egy helyre, ahová elbújhatok időt nyerni, mintákat kutatni a lehetőségeim felméréséhez – de ennél…
bővebben

Ha szemfülesek vagyunk, akkor a saját gyermekeinktől tanulhatunk a legtöbbet. Az olyan felnőtt gyerekektől, akik nem akarnak „örök gyermekek” maradni, mert öntudatos és önazonos felnőttekké váltak. Akiket nem kell megmenteni, hiszen kompetensek, és rendben vannak a határaik. De egy anya – még akkor is, ha pszichológus – néha átlépi a határokat. Én is így jártam….
bővebben

Az alábbi írásomban egy saját történetet osztok meg arról, hogy bizony egy pszichológus is esendő emberi lény, így hétköznapi módon tud viselkedni akár egy várva várt utazás során is. A pszichológiai tanulmányok ellenére én is magánemberi minőségemben reagálok, és sérülékeny emberként viselkedem akkor, amikor bevonódom érzelmileg. Amikor viszont kikerülök az érzelmi helyzetből és önreflektív módon…
bővebben

Hányszor van rá példa életünk során, hogy egy asztaltársaság beszélgetésében csodálatkeltő történetek hangzanak el fantasztikus teljesítményű emberekről?! Legtöbbször ilyenkor az intellektuális teljesítmény, és az elért sikerek átlagon felülisége a téma, vagyis a kiemelkedésben rejlő eredetiség. Ahogyan halljuk ezeket a történeteket, az valami kevésség-érzetet hagy bennünk. „Bárcsak” kezdetű mondatfoszlányok fogalmazódnak meg, hogy legalább a közelébe érhetnénk…
bővebben

2018-ban írtam az első cikkemet a feladásról, és bizony azóta is kapok hideget-meleget, ha elmondom, szerintem miért muszáj erről beszélni. Persze, megértem a „hideget” is, hiszen sokan vallják azt, hogy feladni sosem szabad, és a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. Mégis: fontos látni, hogy feladni, a közhiedelemmel ellentétben, korántsem mindig azt jelenti, hogy a…
bővebben

Hétévesen találkoztam először a halállal. A nagymamámért jött. Persze csak halványan emlékszem rá. Foszlányok maradtak csupán utána, és az a különös, mellkasomat szorító érzés. Egyszerűen éreztem a jelenlétét, hogy sötétségbe borítja a lakás falait és elnehezül tőle a levegő. Itt járt.

A halállal való kapcsolatunk folyamatosan változik. Eleinte nem ismerjük, aztán nem értjük, majd megtagadjuk, később félünk tőle, aztán küzdünk ellene, és van az úgy, hogy „alázattal meghajlunk előtte”. Bárhogy is legyen, valamilyen viszonyunk van a halálhoz. Erről a viszonyról szól #SZEMÉLYES című rovatunk cikke, amelyben Bibók Bea, szexuálpszichológus, párterapeuta a saját példáján keresztül ír az…
bővebben