“Az embernek előbb maga mögött kell hagynia a múltat, csak akkor mehet tovább” – A pszichológus tanácsai szakítás után

“Az embernek előbb maga mögött kell hagynia a múltat, csak akkor mehet tovább” – A pszichológus tanácsai szakítás után

Szerző: | 2018. 01. 04. | Én&Te | Olvasási idő: 15 perc

Néha mindannyiunk életében adódnak olyan időszakok, amikor más fényben látjuk a megszakadt párkapcsolataink helyét és szerepét. Ilyenkor a megszokottnál is jobban vágyhatunk ezekre a valaha, sőt, talán még mindig sokat jelentő érzésekre és kapcsolatokra, az azokkal együtt múltba vesző harmóniára, békére, vagy az egymással és az életünk eseményeivel való kiengesztelődésre. Mit lehet kezdeni ezzel a…
bővebben

Ha az életed 100 téglából állna, mit építenél belőle? Itt a lehetőség, hogy kipróbáld!

Ha az életed 100 téglából állna, mit építenél belőle? Itt a lehetőség, hogy kipróbáld!

Szerző: | 2018. 01. 03. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 5 perc

Az utóbbi időben elkezdtem sokkal nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy jobban és tudatosabban beosszam az időmet. Eddig egyébként már sokszor eljutottam, csak a kivitelezéssel akadtak problémák. Ami viszont érdemi változást hozott e téren az életembe, az a nézőpontváltás. A gondolat, hogy az életem nem egy, az ébredéstől az elalvásig, projekttől projektig tartó ámokfutás, hanem egy…
bővebben

Csendesen önmagad maradni – Az introvertáltak ereje

Csendesen önmagad maradni – Az introvertáltak ereje

Szerző: | 2018. 01. 02. | Test&Lélek | Olvasási idő: 7 perc

2011 óta minden évben január 2-a az introvertáltak világnapja – vagyis az a nap, amelyet annak a felismerésnek szentelünk, milyen fontos, hogy azoknak a hangját is meghalljuk, akik csendesebbek, és akik emiatt gyakran háttérbe szorulnak a mindennapokban. A világnap hivatalos célja „a többségi társadalom tagjainak figyelmét felhívni az introvertált személyiségű emberek eltérő kommunikációs érzékenységére és…
bővebben

„Túlságosan is könnyű börtönt építeni a fájdalmunkból” – Edith Eva Eger A döntés című könyvét ajánljuk

„Túlságosan is könnyű börtönt építeni a fájdalmunkból” – Edith Eva Eger A döntés című könyvét ajánljuk

Szerző: | 2017. 12. 29. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 8 perc

„Nem azt szeretném, hogy meghallgassák a történetemet, és aztán azt mondják: ‘Az én szenvedésem kevésbé jelentős.’. Azt szeretném, hogy meghallgassák a történetemet, és azt mondják: ‘Ha ő meg tudja tenni, akkor én is meg tudom!’” – írja Edith Eva Eger könyve első oldalain. A Kaliforniában élő, máig pszichológusként praktizáló Edith nevéről sokaknak a róla szóló…
bővebben

Felfedezni a saját kisbolygónkat – 10+1 dolog, amit a kis hercegtől tanultam

Felfedezni a saját kisbolygónkat – 10+1 dolog, amit a kis hercegtől tanultam

Szerző: | 2017. 12. 28. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 14 perc

Amikor a kedvenc könyvemről kérdeznek, és én gondolkodás nélkül rávágom, hogy „A kis herceg” az, akkor ahhoz hasonló meglepettség terül szét az emberek arcán, mint amikor Exupéry regényének „fölnőttjei” szembesültek vele, hogy a rajz, amit látnak, nem egy kalapot, hanem egy csukott óriáskígyót ábrázol… Pedig szerintem ebben a könyvben tényleg minden benne van, ami az…
bővebben

A legjobb ajándék, amit a gyermekünknek adhatunk: a minőségi idő

A legjobb ajándék, amit a gyermekünknek adhatunk: a minőségi idő

Szerző: | 2017. 12. 27. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 7 perc

Mikor szántunk utoljára időt arra, hogy megálljunk egy percre? És mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor osztatlan figyelemmel fordultunk a párunk, gyermekünk, a családunk többi tagja felé, ők pedig viszonozták azt? Ha végiggondoljuk, gyakran előfordul, hogy csak kutyafuttában szólunk néhány szót a másikhoz tévénézés, email írás, telefonálás, mosogatás vagy főzés közben. Az őszinte figyelem pedig…
bővebben

Ezért beszélgess a nagyszüleiddel karácsonykor – vagy úgy általában mindig

Ezért beszélgess a nagyszüleiddel karácsonykor – vagy úgy általában mindig

Szerző: | 2017. 12. 25. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 7 perc

„Ha unod a rokonokat…” – ütötte meg a fülemet pár éve ez a tévéből elkapott félmondat. A reklámszövegek ugyan általában nem jutnak el az agyamban a mélyebb feldolgozás szintjére (legalábbis szeretem ezt gondolni), ez az egy mégis megragadt, talán mert olyan éles kontrasztban áll egy kezdeményezéssel, amivel korábban találkoztam.

„Hazahazaérni azt jelenti, hogy megérkezel oda, ahova tartozol”

„Hazahazaérni azt jelenti, hogy megérkezel oda, ahova tartozol”

Szerző: | 2017. 12. 24. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 5 perc

„Hazamész az ünnepekre? Mármint hazahaza?”. Gyakran hallani ezt a párbeszédet ünnepek előtt. Amolyan „gyüttment pestiként” én is használom ezt a fordulatot. Ez alatt a „magunkfajta” azt érti, hogy az év többi részében otthont jelentő budapesti lakás helyett abba a városba/faluba utazunk, ahol a szüleink/szeretteink laknak, a helyre, ahol születtünk, vagy ahol felnőttünk. Hazahaza. Ez a…
bővebben

Böjte Csaba: „Merj ajándékká válni, merj nyitott lenni, a másikból a jót, a szépet kiszeretni”

Böjte Csaba: „Merj ajándékká válni, merj nyitott lenni, a másikból a jót, a szépet kiszeretni”

Szerző: | 2017. 12. 23. | Social&Smart | Olvasási idő: 4 perc

Böjte Csaba, vagy, ahogy sokan hivatkoznak rá, Böjte atya, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója még tavaly december elején tartott előadást a HaverVagy! közösség rendezvényén. Az ő gondolatait hoztuk el nektek. Kívánjuk, hogy ezek a gondolatok, akár a „hamuban sült pogácsa,” legyenek veletek ma is, és adjanak erőt az úton, ami elvisz…
bővebben

„Az életünket nem karácsonykor éljük, hanem minden nap” – Interjú L. Stipkovits Erikával

„Az életünket nem karácsonykor éljük, hanem minden nap” – Interjú L. Stipkovits Erikával

Szerző: | | Család&Gyerek | Olvasási idő: 11 perc

Karácsony. Boldogság. Ebben az időszakban szinte összeforrnak ezek a szavak. De ez nem jelenti azt, hogy az egyik következik a másikból: attól, hogy karácsony van, egyáltalán nem biztos, hogy boldogok vagyunk, sőt. Rengeteg körülmény tompíthatja az ünnep fényét: a jó érzésekhez hasonlóan, ez az időszak a külső és belső konfliktusokat is felerősítheti. Írjuk le, mondjuk…
bővebben

Pin It on Pinterest