Az érzelmi depriváció sémájáról szóló cikk első részében azzal foglalkoztunk, hogy mit jelent ez a séma, hogyan jelenik meg és milyen hatással van annak a személynek az életére, aki ezzel a sémával bír. Az érzelemmegvonás sémáját alapvetően nehéz tudatosítani, mert a gyermekkori érzelmi szükségletek betöltésének hiányáról szól. Az érzések szintjén a magány, az üresség, a…
bővebben
„Mintha teljesen láthatatlan lennék” – Az érzelmi depriváció sémája (1. rész)
„Láthatatlannak érzem magam. Mindig is az voltam: kamaszkoromban a barátnőim mellett, az osztályban, a párkapcsolatomban, a szüleim még ma sem értenek meg, talán sosem láttak igazán” – kezdte a beszélgetést egy fiatal nő egy szabadtéren tartott pszichológiai műhelyen. Kíváncsi lettem, ki beszél, ezért kinéztem a függőágyamból, de csak a baseball sapkája körvonalát láttam. Vajon milyen…
bővebben
Hogyan működik a sémakémia? – Interjú Vágyi Petrával, a Sémáink párban című könyv szerzőjével
A sématerápia szóhasználatában a sémák olyan kora gyerekkorban kialakult belső mintázatok, amelyek tudattalanul határozzák meg, miképp tekintünk a világra, és hogyan értelmezzük a minket körülvevő eseményeket. A sématerápia alapfogalmait és összefüggésrendszerét két évvel ezelőtt megjelent, Sémáink fogságban című könyvében foglalta össze Vágyi Petra klinikai szakpszichológus, haladó sématerapeuta, kiképző-jelölt, akivel korábban készítettünk is egy interjút erről…
bővebben
Miért érzem folyton azt, hogy nem vagyok fontos? – Dr. Berczik Krisztina klinikai szakpszichológussal beszélgettünk
Háttérbe szorítva érezni magunkat, keresni a helyünket, folyamatosan meg nem értettségben lenni, miközben minden figyelmünket másokra próbáljuk fordítani – ennek az egyensúlyvesztett állapotnak a hátterében nem ritkán az áll, hogy gyerekként úgy éreztük, nem vagyunk fontosak. Aki azt tanulta meg, hogy a saját szükségleteit háttérbe kell, hogy szorítsa, az valószínűleg felnőttként is ezzel a stratégiával…
bővebben
A halhoz válassz hálót! – Avagy hogyan gátoljuk saját magunkat a bizalom útján
Másfél éve is van már annak, amikor egy másik cikkünkben azon tanakodtam, vajon miért nehéz elfogadni a szeretetet? A kérdéskör alfája és omegája az önmagunkhoz fűződő kapcsolatunk, amit az eddigi életünk tapasztalataiból hozunk. Megvan az elképzelésünk arról, hogy mégis mi mindennek kellene szerintünk teljesülnie ahhoz, hogy tényleg megérdemeljük mások elfogadását és törődését. A következőkben, arról…
bővebben
Hogyan hatnak a múltban kialakult sémáink a jelenünkre? – Vágyi Petrával a sématerápiás szemléletről beszélgettünk
Sémáink fogságában címmel jelent meg Vágyi Petra klinikai szakpszichológus, sématerapeuta sématerápiát és a sématerápiás gondolkodási rendszert bemutató kötete. A Jeffrey Young által kidolgozott módszer gondolatiságát a laikusok számára is érthetően bemutató kötet kapcsán a szerzővel arról is beszélgettünk, miképp korrigálhatja a másokról alkotott véleményünket, és ezáltal kapcsolatainkat is, ha ismerjük a sémák működését. A koragyermekkorban…
bővebben
„Hajszolod magad, de a békesség csak nem akar eljönni” – A könyörtelen mércék életcsapdája
„Annyiszor történt meg, hogy kiváló eredménnyel érkeztem haza, és semmi különösebb figyelmet nem kaptam. Valami rendkívüli teljesítményt kellett produkálnom ahhoz, hogy fölkeltsem kicsit a szüleim érdeklődését” – meséli a negyvenéves Pamela, aki orvosként végzett munkája mellett egyetemi tanszékvezető is. A nő nemcsak a munkájában teljesít erőn felül. Gondoskodik a férjéről, két gyerekükről; az otthonukban, még…
bővebben
„Abból nem tudsz adni, ami neked sincs” – Mennyi áldozatot érdemes hozni egy kapcsolatért? (PFY PODCAST IV/1)
„Az önfeláldozás életcsapdájára a bűntudat kattintja rá a lakatot, amint elsőbbséget adnánk magunknak, úrrá lesz rajtunk a lelkiismeret-furdalás” – olvasható ’20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról’ című könyvünkben. A kisebb kihagyás után friss lendülettel visszatérő Pszichoforyou Lélekerősítő Podcastben ennek a kötetnek a fejezettémáit dolgozzuk fel. A legújabb részben az önfeláldozás témáját jártuk körül. Milyen…
bővebben
Tudattalanul működő sémáink nyomában – Hogyan segíthet a sématerápia?
A sématerápia népszerű megközelítésnek számít a pszichológián belül, ám hogy mit is jelent pontosan ez a kifejezés, már nem olyan egyértelmű. A Jeffrey Young által kidolgozott tizenkilenc séma komplex módon mutatja be, hogy a kora gyermekkorban kialakuló, önmagunkról és az emberi kapcsolatokról szóló lenyomataink hogyan határozhatják meg akár egy életre azt, milyen szemüvegen át szemléljük…
bővebben
Az önsorsrontás csapdájában – boldogságunk szabotálásának „művészete”
Párkapcsolataink érzékeny területén egyensúlyozva, kisebb-nagyobb hullámvölgyeivel küszködve sokakban felmerülhet a kérdés: hogyan is kerülök én mindig ugyanabba, vagy legalább is egy korábbi kellemetlen szituációhoz nagyon hasonló helyzetbe? Mi az oka annak, hogy az előzőhöz hasonló, működésképtelen kapcsolatban élek ismét? Miért rontom el sorozatosan ugyanolyan módon a kapcsolataimat? Vagy éppen miért nem sikerül az első, második…
bővebben
You must be logged in to post a comment.