Brunner Zsanett Anna: „Tényleg szívünk-lelkünk benne van az írásokban”

Brunner Zsanett Anna: „Tényleg szívünk-lelkünk benne van az írásokban”

Szerző: | 2020. 10. 10. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 13 perc

Olyanoknak segíteni, akik az egész életüket, sőt önmagukat kell, hogy újjáépítsék, embert próbáló feladat lehet – ez volt az első gondolatom, amikor megtudtam, hogy felépülő szenvedélybetegekkel dolgozik. Aztán ahogy egyre többet mesélt, egészen más kép kezdett kirajzolódni előttem: számos ajándéka lehet, ha azok mellett állsz, akik változni akarnak, fejlődni, előrelépni és megérteni, miért csúszott szét…
bővebben

Szabó Eszter Judit: „Beszélni arról, amiről örökre elfeledkeznél, hihetetlenül felszabadító”

Szabó Eszter Judit: „Beszélni arról, amiről örökre elfeledkeznél, hihetetlenül felszabadító”

Szerző: | 2020. 10. 07. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 16 perc

Soha nem olyan nehéz (jó) kérdéseket megfogalmazni, mint amikor az egyik legközelebbi barátod az interjúalany. Valaki, akivel évek óta szinte minden nap beszéltek, vállvetve dolgoztok és küzdötök. Hát még ha ez a bizonyos barát történetesen egy többszázezres látogatottságú oldalon is rendszeresen megoszt írásokat az élete fontosabb fordulatairól! Sok-sok fejtörés után végül úgy döntöttem, nem követek…
bővebben

Mitől lesz igazi egy kapcsolat? – A rózsaszín felhőtől a húslevesen át a bűvésztrükkökig (Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast II. évad 3. rész)

Mitől lesz igazi egy kapcsolat? – A rózsaszín felhőtől a húslevesen át a bűvésztrükkökig (Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast II. évad 3. rész)

Szerző: | 2020. 10. 03. | Lélekerősítő PODCAST | Olvasási idő: 2 perc

Mit jelent jól szeretni? Miért olyan nehéz őszintének lenni a kapcsolatainkban? Miért félünk a különbözőségeinktől és a konfliktusoktól? Mi kell ahhoz, hogy egy kapcsolat épüljön, ne pedig leépüljön? Milyen kérdéseket érdemes feltennünk magunknak, ha szeretnénk úgy igazán meglátni egymást? Mitől lesz valóban tartalmas és igazi egy kapcsolat? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseken keresztül próbáltunk eligazodni…
bővebben

Nem megy a matek? Olvasol eleget? – A szövegértés fontossága és fejlesztése

Nem megy a matek? Olvasol eleget? – A szövegértés fontossága és fejlesztése

Szerző: | 2020. 10. 02. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 10 perc

“Három tálon szendvicsek vannak. A másodikon kétszer, a harmadikon pedig háromszor annyi van, mint az elsőn. Ha a harmadikról 22 szendvicset átrakunk az elsőre, akkor azon 15-tel lesz több, mint a másodikon. Hány szendvics lesz ekkor az első tálon?” Meg tudnád oldani ezt a feladatot? És így: „x + 22 = 2x + 15”? Melyik…
bővebben

„Ezt most azonnal meg kell osztanom!” – Érzelmi inkontinencia és ami mögötte van

„Ezt most azonnal meg kell osztanom!” – Érzelmi inkontinencia és ami mögötte van

Szerző: | 2020. 10. 01. | Social&Smart | Olvasási idő: 10 perc

A segítségkérés, a társas támasz keresése természetes megküzdési mód a stresszünk csökkentésére, és úgy általában a hatékony mindennapi működésben. Önmagában felszabadító és összerendező hatása van annak, ha valakinek elpanaszolhatjuk egy rossz napunk gyötrelmeit, egy döntéshelyzetben átélt vívódásunkat, megoszthatunk egy aktuális örömhírt, sikerélményt, vagy azt, ha valami vicces dolog történt velünk aznap. Vagy egy pillanattal azelőtt…

Ha valamikor, akkor most igazán szükségünk van az őszi erdő tanításaira – 4 tudományos érv az őszi kirándulás mellett

Ha valamikor, akkor most igazán szükségünk van az őszi erdő tanításaira – 4 tudományos érv az őszi kirándulás mellett

Szerző: | 2020. 09. 30. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Bár az ősz sokak számára egyet jelent a levelek véget nem érő söprésével, ennek az évszaknak számos olyan, a testi-lelki egészségünket támogató hatása van, amit szintén érdemes „besöpörni”. A finomabbnál finomabb idényzöldségek- és gyümölcsök, az alma, a sütőtök, a szilva, vagy éppen a szabadtéri mozgás pozitívumairól már sok helyen olvashattunk. De hogyan és miért hat…
bővebben

„Nem a felelősségünket hárítjuk azzal, ha feloldozzuk magunkat” – Amikor magadnak a legnehezebb megbocsátani

„Nem a felelősségünket hárítjuk azzal, ha feloldozzuk magunkat” – Amikor magadnak a legnehezebb megbocsátani

Szerző: | 2020. 09. 29. | Test&Lélek | Olvasási idő: 12 perc

Ha megbocsátásról beszélünk, általában a másoknak való megbocsátásra gondolunk, pedig ugyanannyira fontos a kérdést magunk felé irányítani. Mi az, amit nem tudunk megbocsátani önmagunknak – és vajon miért nem? Ha kíméletlenül felemlegetjük magunknak vélt vagy valós hibáinkat, tápláljuk önmagunk felé érzett haragunkat és megvetésünket, azzal csak elvesszük magunktól a lehetőséget a változáshoz.

Kicsit úgy működik, mint egy Rorschach-teszt – Interjú Horvát Lilivel, a „Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre” című film rendezőjével

Kicsit úgy működik, mint egy Rorschach-teszt – Interjú Horvát Lilivel, a „Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre” című film rendezőjével

Szerző: | 2020. 09. 28. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

Már a hazai mozikban is látható a „Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre” című film. A bemutató után – nemzetközi és hazai filmszakmai körökben egyaránt elismeréssel szóltak „a szerelem projektív természetét” ábrázoló alkotásról. De nagyon várta már, és a szeptember 24-i bemutatót követően végre a hazai közönség is megismerheti Dr. Vizy Márta történetét – amelyben ki-ki…
bővebben

„Sokan csinálják, még többen titkolják” – A maszturbáció jelensége a párkapcsolatokban

„Sokan csinálják, még többen titkolják” – A maszturbáció jelensége a párkapcsolatokban

Szerző: | 2020. 09. 27. | Én&Te | Olvasási idő: 10 perc

Jó néhány kapcsolatban komoly sérelmet jelent az, ha kiderül, hogy a társ a közös szexuális élet mellett vagy helyett önkielégítést végez. A partner könnyen érezheti azt, hogy „megcsalták” – főleg, ha az internetes előzmények között felbukkan egy-egy pornóoldal is. Ilyenkor a szégyen, a bűntudat és a becsapottság érzése komoly érzelmi törést okoz a párkapcsolatban. A…
bővebben

Mi segít a változásban? – Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast (II. évad 2. rész)

Mi segít a változásban? – Pszichoforyou Lélekerősítő Podcast (II. évad 2. rész)

Szerző: | | PODCAST | Olvasási idő: 2 perc

Van, akinek könnyű, van, akinek nehéz, de ami biztos: történik velünk. A változás állandó része az életünknek. De vajon mitől függ, hogy mennyire visel meg minket? Hogyan alkalmazkodhatunk jobban a folyamatosan változó körülményekhez, és miből tudunk erőt meríteni, ha mi magunk szeretnénk kilépni a megszokott kerékvágásból? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk a „20 önismereti…
bővebben

Pin It on Pinterest